Aktív témák
-
Ijk
nagyúr
Ferrari!!!

-
Ijk
nagyúr
Most drukkolok Vettelnek

-
Ijk
nagyúr
Ezaz Kimi!
Rajtnál 6 hely. -
Ijk
nagyúr
Ne bántsátok már szegény Bari-t. Nyugdíj előtt ne sajnáljátok már tőle azt a kocsit, had fusson még egy top évet. Valószínűleg az itt lévőknél jobb pilóta, kiöregedett, amúgy sem volt az a vb típus.
-
Ijk
nagyúr
válasz
Motion_Blur
#41522
üzenetére
Massa, Button, Vettel

Kimi behozza 7.-nek
-
Ijk
nagyúr
Ha valami csoda folytán a Ferrari a Brawn fölé tud kerülni, már esélytelen ez az év, ugyanis a ferkával ellentétben ők nem fognak legalább 4 versenyt elfuserálni.
Ferrarinál ráadásul nagyon jelen van ez a minden versenyen elcseszünk valamit, és ebből baromi nehéz lesz kimászni. Túl nagy a nyomás most, és ez rendszeres hibákhoz vezet.
Kellene egy szigorú, hidegvérű ember aki rendbeteszi a csapatot. Most is egyetlen ember kellett volna, aki megmondja, hogy Kimi bzmeg azonnal kimész még egy gyorskörre, mert nem fogjuk kicentizni. Ehelyett ücsörögtek és az utolsó percben tördelték a kezüket, hogy hátha nem csúszik annyira vissza és nem lépnek harmadszor is ugyanabba a szarba. -
Ijk
nagyúr
válasz
Motion_Blur
#41448
üzenetére
Lehetett látni az utolsó 5 percben, hogy nagyon csúszkál lefelé a táblán. Simán ki tudták volna küldeni egy gyors körre, ami elég is lett volna. Ehelyett valószínűleg megint imádkoztak, ami eddig, mint látjuk nem nagyon jött be.
Pedig most jól összerakták a kocsit, szvsz dobogóesélyes az autó.
De már most lehet tenni fogadásokat, hogy holnap milyen hibán fog elmenni Massa versenye
-
Ijk
nagyúr
Button

Ezt a Brawn-t nem is ember tervezte. -
Ijk
nagyúr
Hát Kimi tényleg agyvérzést fog kapni.
-
Ijk
nagyúr
Botrányos ami a Ferrarinál történik. Ha éppen nincs műszaki hiba, vagy boxkiállásos gubanc, akkor eltaktikázzák. Még mindig az előző éveknél vannak megragadva, amikor egy 5. hellyel megvolt a Q1, most meg spórolni akartak a gumival, vagy miért nem küldték ki? Érthetetlen.
-
Ijk
nagyúr
Remélem eddig a ferrarik +50 kilóval mentek, mert ez eddig katasztrofális.
-
Ijk
nagyúr
Úgylátom Massa-nak tették fel az új csomagot

-
Ijk
nagyúr
Nem lehet tankolni futam alatt?
Érdekes lesz, tuti mindenki kicentizi majd, aztán a végén a pilóták tolhatják be a kocsit a célba
-
Ijk
nagyúr
válasz
hunnylander
#40647
üzenetére
A képek alapján úgy fest mintha nagyon is jól működött volna az italadagoló
Bár azt Kimiről előbb elképzelem
-
Ijk
nagyúr
válasz
Motion_Blur
#40633
üzenetére
Hát nem lenne egyszerű párnával megfojtani
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Egyébként biztos volt valami trükk, mert amúgy fizikai (biológiai) képtelenség. -
Ijk
nagyúr
válasz
venember83
#40585
üzenetére
Na bumm egyszer nyert tavaly. Ennyi erővel 2 év után, amikor Kimi átment a Ferrarihoz rögtön VB lett a csapat.
-
Ijk
nagyúr
válasz
venember83
#40579
üzenetére
Szerinted mennyit tud egy pilóta segédkezni gyors autó kialakításában, azon kívül, hogy ez a beállítás jó, a másik nem? Ha ez ennyire pilóta függő szerinted, akkor a Honda tavaly miért nem brillírozott? Vagy Alonsonak (aki állítólag nagyon sokat tud segíteni) miért nincs 2 éve a segge alatt egy trabantnál gyorsabb jármű?
Az autók technikailag 99%-ban a mérnökökön múlnak. Egy szar konstrukcióval egy VB pilóta sem tud mit kezdeni. Massa és Kimi ilyenkor annyit mondhat, hogy gyerekek, ez az autó úgy szar ahogy van, nincs tapadás, és lassú. -
Ijk
nagyúr
válasz
stvnppp
#40556
üzenetére
Szerintem sokan gondolják ezt Buttonról. Várjuk ki az év végét. Igazából még nem volt lehetősége villantani, mert két futamot pole pozícióból nyert, most pedig a jó taktikával, ill. az autó is nagyon erős alatta. Szóval biztos várhatunk tőle majd szép előzéseket, most még kicsit olyan szürke.
-
Ijk
nagyúr
Kíváncsian várom Briattore következő heti Brawn GP magasztaló nyilatkozatát.
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Nem olyan rossz ez a Ferrari. Most is ha Massa a rajtnál Kimi jobb hátsóján nem bontja meg az első szárnyat, akkor behozza simán pontszerzőre. Persze mindig ott a ha

Egyébként tudja valaki, hogy akkor most Kiminél volt KERS vagy nem?
Barika nem olyan nagyon rossz pilóta, csak már ilyen korban nem való ez az ő gyenge idegeinek. -
Ijk
nagyúr
Most örülök Kimi 6. helyének, megmondom őszintén nem volt benne a Ferrariban. Jól tudott rajtolni, és a futamon sem hibázott, amit ki lehetett hozni a kocsiból azt kihozta.
Button csúnyán elveri Barikát, egyértelmű ki a jobb. Mondjuk mielőtt Button vb lesz, azért még szeretnék pár szép előzést látni tőle
-
Ijk
nagyúr
Ha Button így folytatja, nagyon nehéz, inkább lehetetlen lesz megfogni.
-
Ijk
nagyúr
Na, ha Kimi betalicskázik a 6. helyen már bontom a pezsgőt.
Majd meglátjuk Barcelonában. Alakul ez. -
Ijk
nagyúr
Iszonyat milyen gyors ez a Brawn. Ráadásul eddig 0 műszaki probléma.
-
Ijk
nagyúr
Szerintem Massa mindjárt elsírja magát.
-
Ijk
nagyúr
Jó látni Kimi-t az 1. helyen, ha még csak ideiglenesen is

-
Ijk
nagyúr
Ez a Birka hülye.
-
Ijk
nagyúr
Nagyon durva rajt. Ferrari ilyen nehéz kocsival egész jó!
-
Ijk
nagyúr
Én csak azt nem értem miért van az hogy mindig annál a csapatnál van a legtöbb technikai zűr, ahol éppen Kimi versenyez? Viszi magával a vodkáspalackba zárt gonosz szellemet?
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
Ijk
nagyúr
válasz
#70869248
#39729
üzenetére
Egy vb cím megnyerésében mindig benne van a vetélytárs hibája. És bizony amikor Kimi lett a vb, jobb volt a mclaren. De a belső, pilóták közti feszültség, Hamilton hibáiból, csapat hibáiból elúszott futamok miatt mégis kikaptak. Schumacher idejében kicsit más volt a helyzet. Elismerem, hogy jó pilóta, de lássuk be, hogy akkor a többi csapat 2 hosszal volt lemaradva a ferraritól, a mclaren gyorsabb volt, de teljesen megbízhatatlan. Nem kell minden pilótát Schumichoz mérni.
Ez egy technikai sport. Hol volt tavaly Button és Barichello a hondával? Ha valaki itt a többiek fölé épít egy autót, akkor nagyon nehéz megfogni. Persze a pilótán is sok múlik. Az utolsó 2/3-adban érdekes a pilóták közti különbség, ha van 3-4 esélyes, hogy ki fogja legjobban bírni a terhet. Hamilton 2 éve nem bírta, tavaly egy szalmaszálon múlott. Ha eljön az idő, akkor egy kiélezett helyzetben Button, vagy Vettel hogy bírják majd? Főleg Vettel miatt aggódok még, de talán segít neki a német hidegvér
-
Ijk
nagyúr
Gratula Vettelnek, hozta a győzelmet ezen a kaotikus futamon. Remélem tud majd stabilabb teljesítményt nyújtani, és versenybe száll a vb-ért. Barika szegény megint másodhegedűs lesz, de kell Buttonnak egy jó hátvéd.
Nekem tetszett, hogy Hami próbálkozott, mondjuk én az 1. pörgés után már visszavettem volna.
A Ferrari meg saját maga komédiája. Kíváncsi leszek a következő futamra mi pattan ki a fejükből. Ideje lesz megépíteni azt a diffúzort, bár a csodát az sem fogja meghozni. Nem tudom hogy megy ez náluk, de a pilóták is kicsit beleszólhatnának a taktikába. Massának is verni kellett volna az asztalt hogy hozzák a KERS-t, nem utólag óbégatni. -
Ijk
nagyúr
Érdekes meccs lesz holnap. Vettel nagyon dúrva amit csinál
. Alonso is megmutatta mit tud, ha van egy gyors kocsi a segge alatt. Lesz itt még balhé a rajtnál, arra kíváncsi leszek hogy Barika még a rajtnál, vagy az első néhány körnél cseszi el.
Ferrarira tettek már új diffúzort? Érdekes, hogy most Kimi kalapálja el alaposan Massát az időmérőkön. Massa szvsz a tavalyinál nem fog soha közelebb kerülni a vb-hez. Szerintem jó pilóta, de sajnos vesztes típus. Neki olyan kocsival lenne esélye, amivel stabilan tudná hozni időmérőn az 1. helyet, de mint látjuk közel sem jó a ferrari. -
Ijk
nagyúr
Fogalmam nincs mi járhat a ferraris mérnökök fejében. Most kiszedik a KERS-t, de Domenicali is megmondta, hogy a kocsi balansza a KERS-hez lett tervezve: "Egyértelműen veszítettünk egy kicsit a teljesítményünkből a KERS nélkül, és az első jelek arra utalnak, hogy az autó balansza sem fejlődött. Viszont nem szabad elfeledni, hogy azt a rendszer alkalmazásához terveztük"
Viszont ugye átépítésre nincs idő, szóval nem tudom mit akarnak elérni. Egyedül annyit "nyernek", hogy a KERS esetleges halála miatt nem kell feladni a futamot, mint előzőleg Kiminek.
Én a helyükben bennt hagynám a KERS-t, megtankolnám a kocsit 5 körre (a gumik miatt úgyis ki kell jönni), és legalább időmérőn valami emberibb helyezést érnének el. Akkor viszonylag előlről lehetne rajtolni és az első boxig a KERS segítségével hátul tartani akit csak lehet. Talán így lehetne pontokat lopni. -
Ijk
nagyúr
válasz
-=Sziszi=-
#39099
üzenetére
Amikor az nyeri egymás után a futamokat akinek drukkolsz, annak örülsz, viszont ha más nyer sorozatosan akkor hamar megunod az egészet. Szerintem ez természetes. Majd meglátod, hogy most még sokan örülnek itt is Button sikerének, de ha így folytatódik, akkor 2-3 futam után ez megváltozik
. Amint látod, vannak akik már most kongatják az F1 vészharangját. -
Ijk
nagyúr
Amúgy megjegyzem Kimivel kapcsolatban, hogy ha jól jön ki a gumis bohóckodásból vszeg akkor is elszáll a KERS. És igazából pont erre gondoltam év elején, hogy szép és jó dolog ez a KERS, de másfelől még egy újabb hibaforrást jelent. Azért kíváncsi leszek hány technikai zűr lesz ezzel kapcsolatban a közeljövőben.
-
Ijk
nagyúr
Ezt még tegnap írtam
Kiminek sikerült összehoznia egy 5. helyet ezzel a trágya kocsival, erre amikor mégcsak nem is csöpög felrakják neki az eső gumit. Pedig még ez a hülye Palik is megmondta, hogy az 2 kör alatt szétmegy, és látszódott, hogy nem fog azonnal esni. Csak megint nagyon okosak akartak lenni, és végül megint hülyét csináltak magukból. Egyébként igaza is volt neki, hogy amíg a többiek kint áztak, mint a nyúl ő szépen bement a boxba megpihenni, tudta, hogy ha újra is indítják nem lesz ebből semmi.
Remélem mostmár csinálnak valamit a csapatnál, mert ez így nem mehet tovább. -
Ijk
nagyúr
Hát ez hihetetlen, hogy a ferrarinál nincs olyan hétvége, amikor ne b*sznának el valamit. Már előre félek a holnaptól, mondjuk Massa 16. helyén már sokat úgysem tudnak rontani, Kimiben bízom, hogy kihúzza a futamot egy jobb helyezéssel.
Ez a rajtsorrend érdekesen festett volna az elmúlt években
Bár még most is emészteni kell. Viszont annyi biztos, ha nem csinálnak valamit a csapatok, a Brawnt nagyon nehéz lesz megfogni ebben az évben. Mondjuk Buttonnak is kijár már a siker.
De azért nagyon vicces a helyzet. Egy olyan csapat alázza a nagyokat, ami pár hónapja még nem is létezett, egy nyugdíjazott és egy "munkanélküli" pilótával, szponzorok nélkül, 1Eu-ért felvásárolva
-
Ijk
nagyúr
válasz
-=Sziszi=-
#36830
üzenetére
Szerintem már hiányzik belőle az a motiváció, ami néhány évvel ezelőtt. VB akart lenni és ezt megszerezte, ráadásul egy izgalmas és szoros idényben. Szerintem úgy van vele, hogy elkocsikázik, persze megpróbál összeszedni dobogókat, meg persze felmarkolja a fizuját. Úgy tűnik mint aki megunta az egészet. Mindegy, én úgy gondolom már bizonyított, mondjuk azért nem tagadom, örülnék még egy kis csillogásnak.
-
Ijk
nagyúr
válasz
-=Sziszi=-
#36823
üzenetére
Nem tudom mitől állt keresztbe, mint a kacsa. Valószínűleg ő rontotta el. Van esetleg videó az esetről? Palikék szerint ráment a poros részre, de az ő állításuk számomra mindig megerősítést igényel

-
Ijk
nagyúr
Pedig nem feltétlen volt rossz elgondolás, hogy lággyal kezdtek. A lágy gumi segíthet rajtnál (ami összességében jól jött ki a ferrarinak), és legalább 8 körig tartják valamennyire a tempót a brawn-al. A végén pedig akár egy 8 másodperces hátrányt is le lehetett dolgozni a lágy gumikkal szemben. Én azt mondom, nem a gumikkal cseszték el, ha nem kell kiállniuk akkor hozhatták volna 2. és 3. helyet (természetesen csak ha kiesik kubica és vettel).
-
Ijk
nagyúr
válasz
Oliverda
#35548
üzenetére
Szerintem aki a legtöbb versenyen teljesített körrekordot, az kellene, hogy a világbajnok legyen, hiszen ha nem is konstans, de ő a leggyorsabb versenyző
Lehetne küldeni az ötleteket a FIA-nak a pontrendszerről, és amelyik borítékban a legtöbb bélés van mellette az nyerne.
Mellesleg jövőre kötelezővé tenném a biodízel használatát, az évben 1x cserélhető 200 lóerőben maximalizált motorokkal, tekintettel a gazdasági és környezeti válságra, így legalább megmaradna az olaj az éjszakai futamok világítására. -
Ijk
nagyúr
válasz
Motion_Blur
#35543
üzenetére
Szerintem a FIA-nak meg kellene várni az utolsó futam végét, és akkor meghozni a döntést a ferrarinak legkedvezőbb pontrendszerről

(Annak ellenére, hogy nem vagyok Hamilton drukker, érdekes, hogy pont azután akarnak a pontrendszeren változtatni, hogy Felipe borotvaélen bukta el a vb-t.) -
Ijk
nagyúr
válasz
hunnylander
#32296
üzenetére
Én nem akarom félremagyarázi a kifejezést, te az autóval kapcsolatban hoztad fel ezt a feleség dolgot, de fogalmam nincs mi köze a kettőnek egymáshoz. Egy tárgyat megun az ember, egy élő embert pedig jó esetben nem, ahogy azt írtad is. Csak szerintem biztosan én értelmeztem félre azt a "adj egy nőt vkinek" dolgot, szóval elbeszélünk egymás mellett, téma részemről lezárva.
Hamiltonnak pedig fel kell kötni a gatyát ha meg akarja szerezni álmai kocsiját, mert még 2 vb-t nem lesz egyszerű megnyerni. De lehet, hogy Dennis papa szíve megenyhül és jövő karácsonyra megkapja a verdát. -
Ijk
nagyúr
válasz
hunnylander
#32293
üzenetére
Hát ez a feleséges dolog talán az egyik mclaren tulajdonos sejknél működne, nyugaton nem tárgyként kezelik a nőket, nem lehet egy kocsihoz viszonyítani.
Egyébként mindent meg lehet unni, adj egy pornó "színésznek" egy ilyen nőt, kíváncvsi leszek, hogy műszak után mennyire...Mondjuk Kimi meg nagy jachtgyűjtő
, lehet a ferrarinál fel kéne neki ajánlani vmi egyedi luxusjachtot még két vb-ért
-
Ijk
nagyúr
válasz
hunnylander
#32290
üzenetére
Vegyél egy vízilabdázónak egy úszómedencét ajándékba, kíváncsi vagyok mennyiszer látod benne lubickolni...
-
Ijk
nagyúr
Szerintem az életben nem lesz még egy ilyen zárófutam. Massának drukkoltam, de egyszerűen nem akartam elhinni, hogy Hamiltonnal ugyanaz történjen, mint tavaly. Egyik pilótának sem kívánok ilyet, mint ennek a két srácnak, ugyanis így elveszíteni egy vb-t rettenetes lehet, ugyanakkor nem túl dicsőséges egy 5. helyen éppen behozott kocsival, úgy hogy az utolsó kanyarban tulajdonképpen az ölébe hullott a lehetőség, megnyerni a vb-t.
Az elmúlt futamot, ill. az egész idényt ki lehetne elemezni millióféleképpen, elfugultságtól függően, vagy függetlenül. Hamilton megérdemelte a címet az évközi bakik ellenére is, Massa ugyanúgy megérdemelte volna, de Hamiltontól elvett pontok, ill. a rá kiszabott büntetések miatt talán így volt fair a dolog, így nem lehet megkérdőjelezni egy címet a FIA beleszólásai miatt.
Szóval gratula Hamiltonnak, és izgatottan várom a következő évet, ugyanis akármi lehetséges. -
Ijk
nagyúr
Kimi a szezon végére egészen összekaparta magát. Majd jövőre...
-
Ijk
nagyúr
Trulli?
-
Ijk
nagyúr
válasz
mefistofeles
#30753
üzenetére
Szerintem ezzel mindenki tisztában van, én csak azt írtam, hogy ő a leggyorsabb, nem azt, hogy a legeredményesebb.
-
Ijk
nagyúr
Remélem jövőre megoldják Kiminél ezt a gumiproblémát és versenyben lesz vb-ért.
Azért ha beizzanak alatta a gumik, még mindig ő a leggyorsabb az F1-ben: [link] -
Ijk
nagyúr
válasz
7Heads Drago
#30744
üzenetére
Szerintem ez marhaság. Igaz könyebb befolyásolni egy 23 éves srácot, annak idején Kimi sem szállt el magától a mercinél.
Most kicsit nagy az arca, ill. nagy lesz vb-ként, de majd leszáll a földre. Majd jön egy balszerencsésebb év, akkor majd magához tér és majd megszeretik. -
Ijk
nagyúr
Egyre inkább úgy tűnik, hogy Alonsoék végre összerakták a Renaultot. Nem a szívem csücske a gyerek, de ha jövőre marad a franciáknál, izgalmas lesz a helyzet. Hami-Kimi-Massa-Alonso-Kubica-(Vettel) darálni fogják egymást rendesen.
Most pedig Kiminek nincs más dolga, mint kisegíteni Hamit a pályáról
(Kanadai visszavágó)
Massa meg amilyen lúzer, Kubica lesz a VB
, és így igazságos lesz a vége -
Ijk
nagyúr
Nem értem miért írja itt mindenki, hogy Hamilton "elfékezte" magát. Amikor már mindenki lassított az első jobbos előtt, ő még padlógázzal húzott el Kimi mellett, utánna pedig füstölve száguldott bele a kanyarba.
-
Ijk
nagyúr
Teljesen egyetértek. Lehet tökösködni, viszont ha balul üt ki akkor el kell fogadni a büntetést. Amúgy akinek meg nem tetszik az mehet roncsderbizni.
Hamiltont meg nyilvánvalóan nem a bőre színe, csapatszíne stb. miatt büntetik meg. Voltak elég meredek húzásai, lehet magyarázkodni, ez a szabály, ilyen a sport és kész. -
Ijk
nagyúr
válasz
Motion_Blur
#29525
üzenetére
Kimi az egyik legsportszerúbb versenyző az f1-ben. Tavalyi vb címe értékesebb számomra, mint pl Sumi utolsó 2 vb-je, egy kiélezett helyzetben nagy hátrányból, hidegvérrel ki tudta használni Hami balszerencséjét/forrófejűségét. Na ez a mostani riválisokból totálisan hiányzik, a vége felé futamról-futamra bebizonyítják (persze mindkettejük nagyon tehetséges)
Mióta Kimi eljött a Mclarentől azóta mintha nem tljesen ugyan az a versenyző lenne, bár a balszerencse stabilan mellészegődik. -
Ijk
nagyúr
Hamiltonnak elég agresszív stílusa van, de lassanként megtanulja a leckét. Másfelől viszont muszály erőszakosnak lenni, mert különben állóháborúvá válik a verseny.
Hamilton a rajtnál próbálkozott és hibázott, szerintem még gyakran nem tudja felmérni a helyzetet, nem elég rutinos, mindenesetre én nem biztos, hogy büntettem volna.
Massánál ugyan ez volt a helyzet, csak ő még idegesebb volt, és csúnyán elb.ta.
Kimi szerintem egész jó versenyt ment, persze megint önhibáján kívül szívott, egy nem hibátlan autóval ennyit lehetett kihozni. Kubicát megelőzni pedig nem lehetett sok esélye.
Alonsoék úgytűnik összepakolták végre a renaultot, ha marad jövőre izgalmas vb-nek nézünk elé.
Kimire visszatérve szerintem a sors idén fizetteti meg vele a tavalyi, szerencsével is nyert vb-t. -
Ijk
nagyúr
válasz
hunnylander
#28699
üzenetére
Szerintem mindenki beblokkolt amikor elszáguldott mellettük egy benzincső
-
Ijk
nagyúr
válasz
#70869248
#28687
üzenetére
Rövid véleményem a hétvégéről:
Szép pálya, amreikai esti futam hangulat, de ezek a városi pályák teljesen alkalmatlanok F1-re. Ha nincs a SC, meg az egyébb malőr, végigaludtam volna ezt a futamot is, mint Valenciát. Spa-hoz hasonló széles pályákat akarok, rengeteg előzéssel.
-Alonso: Ölébe hullott a lehetőség, és profihoz méltóan ki is használta. Bár el tudom képzelni, hogy Briattoe kinéz, már tankolják Alonsót, és beszól Piquet-nak, "most te jössz"![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
- Massa: Ha ez lenne az első hiba a ferkánál, akkor még azt mondanám, hogy emberi mulasztás, de már túl sok verseny úszott el. Mondjuk Massa kicsit későn kapcsolt, hogy viszi a cuccot magával. Úgy fogja elveszíteni a vb-t, ahogy tavaly Hamilton, pedig már megérdemelné.
- Kimi: Massa mögött a boxban ment el az ő versenye is, túl sok időt veszített. Utánna meg sikerült felverekednie magát, és még bízott a 4. helyben. A kiesést illetően, nem mondanám, hogy bénasága miatt volt, kicsit megdobta a sikán, és onnan már nem lehetett megfogni. (Hamilton ugyanolyan dúrván dobálta a kocsit a sikánokon, ezúttal megúszta).
- Hamilton: Őt is "hátrasorolta" a SC, bár ferkáéknál jobban jött ki a dologból, utánna pedig amit tudott azt csinálta, stabilan behozta a kocsit és szerzett +6 pont előnyt. Előzgetésre ezen a pályán aligha volt lehetősége.
- Palik: A szokásos formáját is alúlmúlta, a fejében nagy a "légüres tér", az üzemanyagokról tartott monológjánál már azt hittem sírok. -
Ijk
nagyúr
válasz
lacafaca
#27298
üzenetére
Érdekesen taktikázott a ferrari az biztos. Úgylátom eléggé fogyatkozik a Kimi fan tábor. Azt belátom, hogy már nem olyan agrsszív mint néhány éve, de azt nem gondolnám hogy elfelejtett vezetni. Amit futamról-futamra látok, hogy szenved a ferrarival, vizes pályán pedig néha úgy megkacsázik alatta a kocsi, hogy azt hittem megint úgy jár mint spa-ban.
Nem tudom mi lehet a háttérben, hogy talán nem tesztel elget a beállításokkal, vagy az adott be a csapatnak hogy a "fejek" elmentek. Már lassan úgy áll mint Alonso a renault-val.
Hamiltonnal kapcsolatban kizárólag a személyiségi problémám van, a jópár bakija (kanada) ellenére kiváló versenyző, kezdőként is megmutatta, hogy őstehetség. -
Ijk
nagyúr
Vettelnek nagyon nagy gratula, azt hiszem lassan megváltja a belépőjegyet az egyik nagy csapathoz.
Hamilton megmutatta, hogy vízen "tökös" gyerek
, látványosan végigszáguldott a mezőnyön.Kimi mellett továbbra is kitartok. Nagyon küszködik az idei autóval, míg Hami a vízen is betapadt, addig a ferrari látványosan kacsázik a kevésbé vizes részeken is. Remélem sikerül neki megtalálni a beállításokat. Őszintén szólva a Mclaren sokkal jobban ment alatta, csak akkoriban a megbízhatóságuk nem volt a toppon.
-
Ijk
nagyúr
válasz
hunnylander
#26815
üzenetére
Én csak arra akartam célozni, hogy a múltkori nyilatkozat után -amiben már majdnem bebizonyosodott, hogy az F1-ben ő az atyaúristen, főleg vizes pályán- egy kicsit csalódott vagyok a 15. hely miatt. Természetesen nem akartam semmilyen konzekvenciát levonni egyetlen időmérőből, bár nem tudom hogy jönnek ide az élet törvényszerűségei. Mondjuk most hogy mondod, egyel tisztában vagyok, magas lóról lehet nagyot pofára esni.
-
Ijk
nagyúr
Alig várom hogy Hami holnap bemutassa, hogy ő mennyire "tökös" legény.
-
Ijk
nagyúr
"„Nem hiszem, hogy nem volt tapadása. Nekünk is annyi tapadásunk volt, mint neki. Ő így vezet, ennyi. Ha nem vagy elég tökös ahhoz, hogy későn fékezz az a te problémád! Végeredményben a versenyzőnek kell éreznie a tapadást és neki kell a határra vinni az autót. És tudom, hogy én nagyszerű vagyok ilyen körülmények között."
Nemtudom valóban ezt nyilatkozta-e. De mindenesetre tavaly azon bukta a vb-t hogy párszor tökösen bepakolta magát a kavicságyba. Annak idején még azt mondta hogy nem fog magától elszállni.
"bben az esetben azért hagytam el, hogy elkerüljek egy ütközést. Úgy gondolom, hogy ha olyan helyen történt volna, ahol fal van, mint például Valencia, az nagyon veszélyes lehetett volna. Remélem akkor Kimi sportszerűbb lett volna és észrevette volna, hogy több helyre van szükségem"
LoL Előzésnél nehogymár ez elől lévőnek keljen aggódni ha a hátsónak elfogy a hely.ÁÁÁ kamu ez a cikk ilyet nem nyilatkozik senki!
-
Ijk
nagyúr
válasz
pH érték
#26202
üzenetére
Túl sokat veszített volna a boxkiállással, ráadásul Massáék mögé jött volna vissza, és még rajtuk is át kellett volna magát hámozni. Esőben a mercik jobbak, így az utolsó néhány körben érkezett eső meghozta Kimi szokásos "szerencséjét".
Egyébként Hamilton is elb@ta, ha a levágás után marad a következő kigyorsításig a seggén akkor úgyis megelőzi. A verseny vége volt, mindkét pilóta nagyon akarta a győzelmet és ezért voltak forrófejűek, és hibáztak, ugyanakkor számomra pont ez teszi őket az F1-ben naggyá, hogy nem taktikáznak, meg számolnak, hanem mindent vagy semmi alapon tolják ahogy tudják. -
Ijk
nagyúr
Engem mai napig egyedül az bosszant, hogy amíg Kimi a mergánál volt, minden 2. futamon 10 rajthelyet kapott a silány motor miatt, nem egyszer szállt el a vb esély az autó megbízhatatlansága miatt. Amióta eljött, Hamiltonék alatt nem emlékszem hogy lett volna egyszer is motorhiba a két év alatt, megtáltosodott a merci.
Sajnálom, hogy most ez az év ilyen gyengén sikerül Kiminek, mindensetre én nem írtam/írom le őt. Azért kíváncsi lennék mi lenne most a mclarennél Kimi-Hamilton párossal. -
Ijk
nagyúr
Úgylátom ezen a fórumon mindenki a pilóta aktuális teljesítményéből itéli meg a képességeit. Most sajnáljuk Massát, meg dícsérjük hogy milyen nagy versenyző, 1 hónappal ezelőtt pedig mindenki a földbe döngölte. Hamiltonnál teljesen ugyanez a helyzet. Kiminek volt talán eddig a legtöbb szurkolója, de mostanában a balszerencse, ill. a gyengébb teljesítmény miatt őt is kezdik megútálni.
Nagyon igaznak tűnik az állítás, hogy aki nagyon népszerű azt előbb-utóbb megútálják. -
Ijk
nagyúr
Kiminek most meg óriási mákja van, így senki nem húz el előtte a vb álláson.
-
Ijk
nagyúr
Massara ráragadt a finn "szerencse"
-
Ijk
nagyúr
MASSAAAAAA!!!
-
Ijk
nagyúr
Kiminek a futam előtt már egy órával köröznie kellene, mert mindig a futam végére szedi össze magát.
-
Ijk
nagyúr
Ferrari nagy csalódás. Massa-ból szvsz soha nem lesz vb, Kiminek mostanában nem akar összejönni. Most nem tudom mi lehetett vele ezen a hétvégén, de a ferka megen elbxta a versenyét SC alatt, mostmeg szerencsétlen megint kaparhatja össze a pontokat.
-
Ijk
nagyúr
Massa... Ennyi vagy, Haminek grat.
-
Ijk
nagyúr
Mi a francnak hozták ki mindkettő ferrarit? Hülyék ezek...
-
Ijk
nagyúr
Na leszakadt...
Mármint a kipufogó. -
Ijk
nagyúr
Amíg a pályán halad addig nem égeti szét, viszont ha megáll majd a boxban, szvsz szaladhatnak a poroltóval. Kíváncsi leszek mit csinálnak vele. Leszedni elég nehéz lesz, és ha leszedik vajon mennyire hiányzik majd.
-
Ijk
nagyúr
Komolyan nem hiszem el, hogy lehet ekkora pechsorozat. -
Ijk
nagyúr
Szép volt Kimi!
Holnapi futamot nyerni kell. -
Ijk
nagyúr
Rendben úgylátom mindenki abból a szemszögből nézi a dolgot, hogy kinek szurkol. De azért nem értem hogy lehet párhuzamot vonni aközött, hogy Monacóban Kimi már nemtudta 200-nál megfogni az autóját Sutil mögött, és Kanadában a hatalmas pirosan villogó lámpa előtt, Hami belefut 80km-es vagy mennyi max sebességnél Kimibe.
Egyébként volt hogy egy kanyar után egy gyalogos átkelőnél piros volt a lámpa, és mivel megszokásból vezettem abszolút nem számítottam rá, de mégis meg tudtam állni, viszont égett is a fejem emiatt.
Hamilton hibázott, elismerte. Ez a második év, hogy az F1-ben van, tény, hogy jó kocsit kapott a segge alá, de lehülyézni, a bőre színét emlegetni azért mégsem kéne. Kimi szurkolóként kérném a többi Kimi drukkert is, hogy azért legyünk már sportszerűek, és ne süllyedjünk egy bizonyos szint alá.
-
Ijk
nagyúr
válasz
Superman
#18336
üzenetére
Ha jól emlékszem Raikkönen a Saubernél kezdte, nem tudom mennyire tekinthető az jó gépnek.
Egyébként szerintem a VB Raikkönen és Massa között fog eldőlni. Hamilton azért elég sok vezetői hibát szopkott elkövetni (még jó hogy kiröhögte apja vezetői tudását), Kubica pedig, legyünk őszinték a BMW még mindig nem elég jó, most Hamiltonnak köszönhetik a kettős győzelmet. Remélem Kiminek mostmár véget ér a gyenge szériája (mint tavaly), bár előzőleg a büntetés miatt, most pedig Hami miatt ment el a verseny.
-
Ijk
nagyúr
válasz
Zordkaszás
#17787
üzenetére
Sztem ezért nem lehet elítélni. Én elhiszem, hogy abszolút nem számított rá. Idegesek voltak, boxutcában ment a kapkodás. Sztem ne ítéljünk már el senkit egy ilyen baleset miatt.
-
Ijk
nagyúr
Nem hiszem el... Szegény Kimi. Hami ezt benézte, sztem abszolút nem számított rá.
-
Ijk
nagyúr
Massa addig pattog, hogy felpakolja a kocsit az egyik korlátra
Aktív témák
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Hobby elektronika
- Nagyrobogósok baráti topikja
- Androidos tablet topic
- EA Sports WRC '23
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Path of Exile (ARPG)
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Diablo IV
- PlayStation 5
- További aktív témák...
- ÚJ 15" Microsoft Surface Laptop 7 X Elite 16GB 1TB
- Apple iPhone 13 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Fujitsu LIFEBOOK E449 i3-8130U 12GB 512GB 14" FHD 1 év garancia
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ultra 7 265KF 32/64GB RAM RTX 5090 32GB GAMER PC termékbeszámítással
- BESZÁMÍTÁS! Asus B650M R5 7600X 32GB DDR5 1TB SSD RTX 5060Ti 16GB Lian Li Vector V100R RGB TG 650W
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest


Rajtnál 6 hely.


Bár azt Kimiről előbb elképzelem

Komolyan nem hiszem el, hogy lehet ekkora pechsorozat.
