Új hozzászólás Aktív témák
-
plus44
veterán
válasz
zsolli
#10145
üzenetére
Na ezt felvésem!Első ifi meccsemen 3:2-re legyűrtem az ellenfelem, lett pár 4 és 5 csillagos játékosom, őket hagyom a helyükön, a 3 és 2 csillagosokat megvariálgatom. Zsolt, az a szegény játékost, akit harmadikként muszáj volt felhívnom, őt csak egy hét múlva (tehát a köv. játékosfelhívás előtt) tudom kirúgni, vagy már egyből szélnek ereszthetem?
-
plus44
veterán
válasz
zsolli
#10126
üzenetére
Jajj, ne hülyéskedj, nem tarthatod észben legalább 6-7 ember csapat adatait.

Igazság szerint arra gondoltam, hogy a kapusomból befolyt összegből vennék jóféle hátvédet és akkor egy úttal úgy néznék, hogy belőle lenne az új edzőm is, csak félek, hogy nem találok olyat, aki jó lenne (ne legyen öreg, tehát ne legyen sérült, legyen nagy tapasztalata, de ez alapból kizárja a fiatalságot, valamint legyen magas a vezetőije és a védekezése is, mert nem baj ha nem multiskilles, ez legyen a legnagyobb baj!)
r0by, egyből belehúztál a tutiba, beszarás.

-
plus44
veterán
válasz
zsolli
#10119
üzenetére
na majd böngészgetek, hogy merre hány méter.Egyébként VI. osztályban vagyok, tehát akkor aktuális lenne egy jobb edző, nem?

Közben benéztem az ifikhez: 3 megfigyelő, ebből egy semmit nem talált, az egyik egy 16 éveset, de meg akartam nézni a harmadikat is, aki ezt találta:
Azt hiszem, találtam számodra egy ifjú tehetséget. A neve Balázs Patfalvi, és 17 éves.
További edzés nélkül Védés képessége pocsék szintű marad. Ha fejlesztjük Átadás képességét, rövid időn belül csapnivaló szintre is léphet!
A korábbi tanácsod alapján akkor ezt fogadjam el, majd egy hét után rúgjam ki?
(jah és kicsit személytelen már ez a plus44 ismerősök között, legyen Dávid inkább!
) -
plus44
veterán
válasz
zsolli
#10112
üzenetére
Bizony ám! Már régóta meg akartam kérdezni, csak az ifi csapat bezavart: pénzügyi szempontból melyik éri meg jobban, melyik olcsóbb? Ha veszek egy játékost és megteszem edzővé (de ugye az 16 hét), vagy ha egyszerűen külsőst hívok? Ha esetleg előbbi, akkor milyen adatokat kell néznem neki?
-
plus44
veterán
Na hajrá srácok! Főleg a mások kupások!

-
plus44
veterán
TSI: +2170 / -4250
Forma: +3 / -3
Skill Up: 1, a kapusom kiemelkedőre lépett védésből -
plus44
veterán
válasz
zsolli
#10057
üzenetére
Igen, ez világos, csak kicsit sem érzem fair-nek, hogy nem számol be nekem a megfigyelő a védés képességről, tehát gyakorlatilag szinte bárki felhozhatnék, és játszatnom kellene, hogy megtudjam, milyen a védése, nem nagyon tudom kilogikázni, hogy egyáltalán érdemes-e vele foglalkozni. Tehát lehet, hogy felhozom már egyből az elsőt (mert honnan tudjam, hogy neki milyen, vagy a 2.-nak, vagy a 3.-nak??) és akkor lehet neki pocsék a védése, de lehet a 2. megfigyelő által ajánlotté, meg megfelelő volt. És akkor így nekem esetleg több pénzem megy el a játékosok felhozására (már ha ez itt pénzbe kerül, mert a megfigyelő rendszernél 400e pénzbe kerül...)
-
plus44
veterán
válasz
zsolli
#10050
üzenetére
Na kezdem érteni a dolgokat!
Remélem mázlim van és pár meccs alatt sikerül jól elhelyezni a mostani emberkéket, és húzni valami jó kis kapus palántát, bár a mostaninál jobbat nem kapnék, így amíg őket ki nem edzem eladásig (ami még jó pár szezon), addig, ha húznék valaki jót, akkor menne átadóra egyből. -
plus44
veterán
válasz
zsolli
#10043
üzenetére
Na ezért kérdezlek inkább téged, a súgó csak ködösít, de nem magyaráz!
Melós egy dolog az tény, de bele lehet szokni, mint mindenbe. Nyilván rá fog menni pár tehetségem, mert nem tudom majd mikor mit kell csinálni, hogy a lehető legjobb edzést kapja, de ezt bevállalom a jövő reménységei érdekében.Ami nem világos még: most sikerült bemennem egy 6 fős bajnokságba (az előtt mielőtt ezt megírtad). Innen elvileg átmehetek egy másikba igaz? Mert ennek most lett vége, 3.-án lesz a sorsolás és utána lesznek a meccsek. Ha átmegyek egy másik, 4 fős bajnokságba, akkor honnan tudom, hogy mikor lesz leghamarabb meccsem? nem látom sehol sem kiírva. A másik kérdésem, hogy nekem most van egy 41 éves megfigyelőm, ezt átrakom, hogy kapust keressen. Vehetek fel még mellé megfigyelőket, vagy neked hogy van 3? Annyi lehet maximálisan?
szerk: Amúgy ráér, nem olyan fontos, hétvégén is megbeszélhetjük!

-
plus44
veterán
válasz
zsolli
#10035
üzenetére
Az elég jó, szép pénzt kaphatsz érte.

szerk: valamit nem értek: az ifi akadémia és hogy felhozok valaki, az két külön dolog és együtt nem működik? Csak mert ha rámegyek, hogy ifi akadémia alapítása, akkor valami régi meg új rendszerről vakerál nekem meg ilyenek, VAGY: ifi akadémia nélkül is hozhatok fel csak nem tudom edzeni? Tehát az ifi akadémiával egy komplett ifi csapatot kapok? Mennyiben és mi változik, ha a játékosmegfigyelőbe nem 1millát, hanem 4 millát teszek be?
-
plus44
veterán
válasz
zsolli
#10023
üzenetére
Végülis úgy taktikázom, hogy sikerülne 400.000 körül elpasszolni a mostani kapusomat, akkor abból a pénzből vennék 2 minimum nagyszerű védekezésű védőt. Ugyanis ennyi pénzből nem futná egy teljesen új garnitúra kp sorra (pedig ezt erősíteném), az meg hülyeség, ha veszek 1-2 nagyon brutál jót, mert a maradék 3 rosszabb lehúzza őket, bár nem tudom mennyi a szintek közti átjárás, de gondolom egy remek kp csak lehúz egy wc-t, vagy nagyszerűt. Így meg lehet, hogy inkább a védősor 3 tagját cserélem le (vagy kettőt, ahogy kijövök a pénzből). Mondjuk akár vehetnék új edzőt is, de nem tudom mit javítana. Jelenleg az van, amit a legelején vettem, jó edző, csapnivaló vezetőivel. (ezért sem PIC-elek már...)
-
plus44
veterán
Elképesztőek vagytok. Sokadik kupa kör, tömeg pénz...beszarás...
(
-ez magamnak szól) -
plus44
veterán
Kiraktam 370.000-ért a kapusom 13k feletti TSI-vel, aztán le is esett után 8k-ra (ezzel nem számoltam, mert elfelejtettem), tiszta hülyének nézhettek az arra betévedők, akik ezzel nincsenek tisztában.

Na megvárom a 3 hét leteltét, aztán megy ki újra.

-
plus44
veterán
Na vettem egy játékost, nem csináltam rossz vásárt szerintem, remélem jobb fizikumú lesz. Arra semmi esély már matematikailag sem, hogy 100%os edzést kapjon ő is? (mármint hogy egyáltalán kapjon?)
-
plus44
veterán
Nem úgy értettem, hanem, hogy azt mondtad ez is egy opció és mivel erre gondoltam már akkor, a 19. percben, mikor lesérült ez egyfajta megerősítés volt nekem (másrészről pedig kicsit jobban átlátjátok a dolgokat nálam néha, így szeretem az ilyen dolgokat megvitatni veled/veletek [de ha nagy spiller lennék, akkor is szeretném ezt])

-
plus44
veterán
Köszi. Mikor megint láttam, hogy lesérült, akkor már gondoltam, hogy ebből eladás lesz, mert akaratlanul is, de szépen lassan lehúzza az egész menedzseri munkámat, megy az idő, nem lesz belőle pénzem, mindenki elhúz mellettem, én meg csak megszívóm, de titkon reménykedtem, hogy csak 1-2 hét, de ez a 4 olyan sok, hogy kellett zsolli támogatása ahhoz, hogy ténylegesen, bár nehéz szívvel, de kirakjam átadóra. Remélem megveszik és relatíve kis bukással, de túladok ezen a gyenge fizikumú szépfiún.
zsolli: akad 3 érdekel? link - link (tudom idős, de majdnem úgy áll, mint a mostani kis szépfiú, és lehet átvenném innen, ki tudja, lehet jobban is járnék vele) - link
Csak átfutottam, lehet vannak jobbak, nem tudom.
-
plus44
veterán
Azt sajnos nem tudom, de reménykedek, hogy van olyan, aki pont őt akarja megvenni, ha olasz, akkor legyen olasz (már csak hazafiasságból is
), engem nem érdekel, csak perkáljanak.Közben licitáltam 3 esélyes kapusra, csak hogy meglegyenek az átigazolásomban, ne kelljen keresgélni őket. Reméljük egyikük bejön majd.
-
plus44
veterán
Köszi szépen.

Tehát, ha valakit érdekelne, vagy tud olyat, akinek az ismerősének az ismerősét érdekelheti, akkor nézzen be. (jah és ha nagyon menne rá a licitálgatás, ne legyetek restek beszállni a húzásba
...neeem ez persze vicc volt, az is csoda lenne ha így valaki rálicitálna..
) -
plus44
veterán
Én is ezen gondolkodom, csak akkora pénzt láttam benne...
17 évesen 500.000 is megért volna most kb. a felét. Jelenleg 40-50.000-ből gazdálkodok, ebből kellene a helyére vennem valakit. Nem tudom mi legyen, mert ha esetleg úgy döntenék, hogy eladom, akkor nem pazarlom rá a pénzt, hogy felépüljön, megy így ki 300.000 indulóval, aztán kész...Keresek kapust addig, megnézem mi a kínálat.
-
plus44
veterán
Emberek, a kapusom négy, azaz 4, tehát 5-1, vagyis four hétre sérült. Nem akarok káromkodni, de a frászt csináljak???!!!
-
plus44
veterán
Nem, felépült teljesen, de á most komolyan ez miért?? Miért a kapus, miért edzett posztról. megint nem kap legjobb esetben is egy edzést, most már elbúcsúzhatok attól, hogy milliárdot kapok érte, pedig ez volt a cél, hogy mocskosul kiedzem, de így már nem lesz belőle semmi sem.

-
plus44
veterán
Nem felétek irányul, csak az idegesség, de pont leszarom most már a meccset, egyébként meg újabb sérült. Mondjuk ilyen formaromlás után csodálkozok? Én vagyok a hülye tényleg...
-
plus44
veterán
Srácok képzeljétek mi történt, ISTEN VAGYOOOOOOOOOOOOOOK! MEgint lesérült a kapusom!

szerk: remélem 3 hétre!

-
plus44
veterán
Jó lesz ez, én széleken támadok, ő középen. Nem fogjuk akadályozni egymást!

-
plus44
veterán
Hajrá, hajrá! Nekem eszeveszett lassú a HT, de ez nem újdonság...
-
plus44
veterán
válasz
koxos:8]
#9796
üzenetére
Örülnék, ha már ott tartanék, hogy eladhassam őket, mert most pont a rossz korszakban vagyok. Nincs pénz, csak mennek a napok, és minden edzés nagyon fontos a végelszámolásban. utána ha már lesz pénz, akkor vehetek pár jó játékost, tovább juthatok a kupában, onnan megint jön pénz, megint tudok gyűjtögetni, tehát akkor már magától is forog kicsit a mókuskerék. Jelenleg én tolom csak, de már izomlázas a karom.
-
plus44
veterán
Nálam ilyen -3 formaromlás van csak emberenként, semmi különös...
(ilyen összesített edzéseredményt hogy alkottok? összeszámoljátok?
) -
plus44
veterán
Omg!! Nagyon jók vagytok!!

-
plus44
veterán
Piszok mazlistak... Dől a lé, izgalmas a meccs én meg itt vagyok egy sima kis baratsagossal.
-
plus44
veterán
Na sziasztok végre hazajöttem a melóból. Látom szépen alakulnak a meccsek én sem panaszkodom de azért csak leserult egy kp-m.

-
plus44
veterán
Ügyesek vagytok!

-
plus44
veterán
A kicsi kapusom még mindig beteg, remelem holnap reggel meccs elott tapad zöld lesz mert ha nem akkor szépen megszívtam 2 edzést is. (egyébként tapaszosnak kellene lennie!...)
-
plus44
veterán
Az értékeléseket elnézve egy szavam sincs, egyedül az zavart, hogy beálltam ilyen szar taktikával. Menni kellett volna a szokásos támadó alakzatban, kreatív taktikával és még gólt is lőttem volna, egészen biztos. Nyerni nyilván nem nyertem volna, de nem is volt cél, max egy X.
-
plus44
veterán
Most erre mit mondjak? Legalább senki nem sérült le, már ez is előny...
-
plus44
veterán
30.000 ember ment el a stadionjába, amikor meg itthon játszom eljönnek 9-10ezren. WTF?

-
plus44
veterán
0:0 eddig, de ellentámadásra játszik az ellen is, süt a nap, bánom hogy nem voltam bevállalósabb egy kreatív taktikával, támadó felállással.

-
plus44
veterán
Hajrá, hajrá. Semmi esélyem, így beállítottam minden kis játékosomat szépen védekezőbe, ment neki egy ellentámadás taktika, aztán meglássuk!

-
plus44
veterán
A DKV egy hatalmas nagy pénzéhes szemétláda. Így röviden. Engem este 10 előtt pár perccel próbált megbüntetni egy ellenőr,a miért a bérleten a szám első 4 karaktere át votl 2x írva, ugyanis, mikor elkezdtem ráírni, nem fogott hirtelen a toll és olyankor az ember, satíroz, hogy megjöjjön a tinta. (gondolom a kedves ellenőrúr sosem járt iskolába...) Na mindegy végül elengedett (majdnem elkéstem munkából), még hallottam, mint mondja, hogy legalább röhögtünk egy jót fiúk, így este fele...hát hogyne.

Egyébként Aranybika, de teljesen lényegtelen.
Murphy törvénye, pont amikor nincs jegyed, akkor lesz ellenőr, egyébként 50év alatt, ha kettővel találkozol, azok is kinn cigiznek a peronon (megállóban
) Mondjuk mivel a a főtéren szálltatok meg, a kocsmákig gyalog is mehettetek volna, azon a hosszú utcán jobbnál jobbak vannak, nem kellett volna még villamosoznotok sem, de hát mondja ezt egy vérbeli debreceni, más városban én is néznék csak. 
Új hozzászólás Aktív témák

- Samsung Galaxy Watch (Tizen és Wear OS) ingyenes számlapok, kupon kódok
- PlayStation 5
- Gyúrósok ide!
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Autós topik
- AliExpress tapasztalatok
- Melyik tápegységet vegyem?
- Revolut
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Nintendo Switch
- További aktív témák...
- LG 40U990A-W / 40" Ívelt Nano IPS Black / 5K UHD 120Hz / 2x ThunderBolt 5.0 / Adobe RGB 99%
- BESZÁMÍTÁS! Asus ROG Strix B365 i5 9400F 16GB DDR4 512GB SSD RTX 2060 Super 8GB Zalman S2 TG 600W
- LG 32GS95UX - 32" OLED / UHD 4K / 240Hz - 480Hz & 0.03ms / 1300 Nits / NVIDIA G-Sync / AMD FreeSync
- Gamer/streamer mikrofon, állvány és USB HUB kitűnő árakon!
- RÉSZLETFIZETÉS.BANKMENTES.KAMATMENTES. Arena Racer szövet gamer szék
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Na ezt felvésem!


)
)

( 
)
17 évesen 500.000 is megért volna most kb. a felét. Jelenleg 40-50.000-ből gazdálkodok, ebből kellene a helyére vennem valakit. Nem tudom mi legyen, mert ha esetleg úgy döntenék, hogy eladom, akkor nem pazarlom rá a pénzt, hogy felépüljön, megy így ki 300.000 indulóval, aztán kész...




Azigen!... 