Új hozzászólás Aktív témák
-
-
Sliderxy
senior tag
Már nem emlékszem mennyi idő volt eljutnom Soul Tyrant-ig, de biztosan több mint 15 óra. Talán ő volt az első boss akinél igencsak sokat próbáltam azon trükközni, hogy milyen - Sirpi által említett (és korábban nekem is javasolt) - eszközöket használjak, mert igencsak meggyűlt vele a bajom. Ész nélküli csapkodással és dasheléssel ott nem mentem volna semmire.
-
Sliderxy
senior tag
válasz
WATERDACA #219 üzenetére
Hát a Cuphead az más tényleg, de az is nagyon jó. Én azt ott engedtem el, hogy a várnál rájöttem, hogy ahhoz hogy be tudjak oda menni Hard-on kellene legyűrnöm mindenkit, hogy meglegyenek a szerződések.
Egyébként amit írtál, hogy friss az élményed a Lost Crown-al, szerintem erősen befolyásol.
Sokszor voltam már úgy, hogy nagyon tetszett egy játék és amikor a végére értem utána semmi sem volt jó. Ilyenkor szoktam szünetet tartani vagy elővenni egy Tricky Towerst, vagy valami abszolút pár perces játékot. -
Sliderxy
senior tag
-
Sliderxy
senior tag
Nem sokat tudtam vele játszani, de amit láttam eddig az nekem is nagyon tetszett!
-
Sliderxy
senior tag
Jó neked. PS-re vettem meg, azóta se tudom elindítani.
Soha nem jártam még így.
Buborék ablakban az előbb legalább feldobta a konzol hogy túlterhelt a Playstation Network hálózat és hamarosan elérhető lesz.Szerk.
Csak elindult! Hajrá! -
Sliderxy
senior tag
Felrobbant a chat. Rövid de velős volt, végre.
-
Sliderxy
senior tag
-
Sliderxy
senior tag
Fenti videóban hanyadik mp-nél történik az új trükk?
-
Sliderxy
senior tag
Eltelt egy év és még mindig semmi. Ez nem semmi.
Az elmúlt évek alatt ha valóban folyamatosan folyt a munka a háttérben, akkor hatalmasra kell hogy duzzadjon a HK világa.
Nem is bánom ha csúszik még egy fél évet, most úgy sem lenne időm foglalkozni vele, de azért remélem, hogy az év második felében csak megjelenik már. -
Sliderxy
senior tag
Meg sem említették?
-
Sliderxy
senior tag
Reméljük a legjobbakat.
-
Sliderxy
senior tag
Olvasgatom a híreket Silksong-ról.
Április 1-én bekerült a Microsoft online boltjába. Vicces.. a rosszabik fajtából.
Aztán lehet, hogy mégis csak lesz valami (?), mert azt is olvasom, hogy az ESRB-től megkapta az E10+ besorolást. -
Sliderxy
senior tag
-
Sliderxy
senior tag
Kipróbáltad egyébként azt a PC modot amiben szinkron hangokat kaptak a karakterek?
-
Sliderxy
senior tag
Semmi új hír?
-
Sliderxy
senior tag
Ránéztem a többi címre is és most azt gondolom, hogy hiába is keresgélek, azt az élményt másik játék nem fogja tudni nyújtani, mint amit a HK adott. Ehhez csak a Silksong érhet fel, mivel az ugyanabban a stílusban, ugyanabban a világban fog játszódni.
Azt hiszem ha nem lesz más akkor lassan előveszem megint és jöhetnek az elvarratlan szálak. -
Sliderxy
senior tag
Rain World-öt nézegettem pont a napokban, hogy bekerült a PS Plus Collection-be. Érdekesnek tűnik, de valahogy ez a pixelgraf nem nagyon vonz. Lehet teszek azért majd vele egy próbát. Érdekes, hogy a Hollow Knight óta csak vakaródzok, hogy mibe kezdjek bele.
Már ha van egy kis időm...
Pótoltam a SW: Fallen Order-t, az mondjuk nem volt rossz, befejeztem a Dirt5-öt, tegnap meg az Erica stáblistája pörgött le, az sem volt egy nagy szám.
Ori-val játszanék, de az meg nincs PS-re, a gép elé meg én már vissza nem ülök. -
Sliderxy
senior tag
Az első rész után el tudom képzelni, hogy milyen elképesztő munkát végezhettek a srácok. Gondolom rendesen kinyitják majd benne a világot és a térképünk is jóval nagyobb lesz.
Rákerestem a hírre, ebből is az jön le nekem, amit korábban már írtál, hogy valószínűleg a tökéletességre törekednek, ami manapság már ritkaság számba megy. Mára már sajnos az a trend, hogy befejezetlen, gyakran játszhatatlan játékokat adnak ki, amiket nem győznek patchelni, úgyhogy nem is baj ha késik. Legyen az a játékélmény tökéletes. -
Sliderxy
senior tag
Nagy a csend a Silksong megjelenésével kapcsolatban. Ilyenkor már azért dübörögnie kellene a marketing gépezetnek. A trailer amit láttam 4 évvel ezelőtti, keresgélve sem találok frissebb infót, mindenhol csak a 2022-es Xbox Showcase-re hivatkoznak ahol elhangzott, hogy Június 12 előtt várhatóan megjelenik.
Nincs semmi infód? -
Sliderxy
senior tag
Tegnap feldobott nekem a youtube egy videót ami egy PC-s mod-ot mutatott be.
Konkrétan leszinkronizálták a játékot. A megjelenő szövegek alatt ment az angol nyelvű narráció. Érdekes volt így is, csak egy kicsit furcsa pl. a shopban Cornifer feleségétől "Bapanada" helyett értelmes szöveget hallani. -
Sliderxy
senior tag
Igen haladtam, bár azt hiszem nekem lassan kifullad a játék. 104% van meg.
Meglett a Kingsoul másik fele is. Aki azt a területet kitalálta...És akkor a Path of Paint még ki is hagytam.
Inkább megneztem YouTube-on, nekem ahhoz már nincs türelmem, sem időm.
Voltam a Birthplace-nél is, meglett a Voidheart, plusz Zote-al is harcoltam párszor, eddig 4x gyűrtem le a 10-ből.Nagyon nehéz amúgy elengedni a játékot, már csak néhány lény hiányzik a Journal-ből.
Megnéztem a befejezését is, mert Radience nekem már túl sok és akkor még ott van az Absolute verziója is. Nagyon tetszettek a végkifejletek.
Godhome elsőre nekem sok. Talán majd egyszer...
Megkaptam bőven azt a játéktól amit nem is reméltem, biztos fogok még vele játszani, de nem fogom erőltetni.
Most belekezdtem valami könnyedebbe.
Köszönet az útbaigazításokért.Silksong Trailert néztem tegnap is. Már abban is egy rettentően érdekes világot mutattak be. Kíváncsian várom.
-
Sliderxy
senior tag
Huhh.. Trial of Conqueror most lett meg.
Adott egy enyhe adrenalin löketet. -
Sliderxy
senior tag
Nézem, hogy mi lenne a következő projekt.
Grey Prince Zote 300 (a térképes bolt mellett közvetlen jobbra van Bretta háza - ha már megmentetted őt, és Zote-ot is Deepnestben)
Megmentettem mindkettőjüket, Bretta ott üldögél néha a padon, néha pedig bent alszik a házában, de Zote nincs a közelben. Kimaradt volna valami?
-
Sliderxy
senior tag
Megvan a Journal, csak valamiért úgy emlékeztem, hogy a Dream verziók is megvoltak már, de most rájöttem, hogy mégsem.
Igen 2767 lett most ezzel a 3 bossal, szóval mégis kaptam érte Essence-t csak nem volt olyan animáció mint a többinél, ez zavart meg.
Meg is látogattam utoljára Seer-t.Leg Eater-nél is voltam, most elbújt valamerre, de ugye tett egy ígéretet hogy megtalál.
-
Sliderxy
senior tag
Valamit benéztem mert csak a Soul Tyriant volt meg.
Failed Champion és Lost Kin megvan, White Defender is, viszont miután legyőztem nem kapok érte Essence-t és ugyanúgy ott fekszik a barlangban és ha megütöm a Dreamnail-el akkor újra kezdődik a harc.
Most 2767 Essence-em van. Lehet hogy ez a oka? -
Sliderxy
senior tag
Nem tudom mennyire hivatalos adat ez, de a Google szerint a Boss-ok nehézsége rangsorolva:
Top 25 Hardest Hollow Knight Bosses Ranked
- 7. Watcher Knights.
- 6. Grey Prince Zote.
- 5. Lost Kin.
- 4. The Radiance.
- 3. Pure Vessel.
- 2. Nightmare King Grimm.
- 1. Absolute Radiance.Így már értem miért okoz ekkora nehézséget Grimm.
-
Sliderxy
senior tag
Akkor a Grubfather-el kapcsolatban nem is lesz már más esemény? Ezért kellett gyűjtögetni a kicsiket, hogy ez a tohonya dög felfalja őket? Lényegében még fizetett is érte.
Leg Eatert, akkor meglátogatom, mert már mindegyik törhetetlen.
Brettát és Zote-ot már megmentettem korábban.
Soul Tyrant, Failed Champion, Lost Kin már megvolt a többi viszont valószínűleg akkor nem és ezeket a térkép sem mutatta.
Na de így akkor már meglesz az 1800 Essence.NKG felirat pedig kezd beégni az agyamba... Ha ő harmadik legnehezebb, akkor nem tudom mi lesz velem a másik kettőnél.
-
Sliderxy
senior tag
Még valami.... Grubfather. Hmmm.... Visszamentem hozzá. Ott pöffeszkedett az öreg hernyó, a kicsinyek sehol, de a hangjuk mintha belőle jönne. Gyanus nekem ez a Grubfather, csak nem megette őket?!
Nem tudtam vele mit kezdeni, csapkodtam meg ugráltam rajta, de ez még tetszett is neki. -
Sliderxy
senior tag
Valószínűleg akkor majd csak a Silksong lesz ami ezt az élményt tudja nyújtani.
Alapvetően nem vagyok egy metroidvania rajongó, inkább a sztoriközpontú TPS játékok az én világom. Ez a játék viszont nagyon megfogott, nem tudom elengedni.
1800 Essence alatt vagyok még. Nem emlékszem pontosan de kb olyan 40-50 hiányzik, pedig a Dreamnailt alig használtam néhány alkalommal.
A térképen már nem látok több fát és warrior-t sem. Hogyan tudnék még Essence-hez jutni, azon kívül, hogy néha dob a játék a lényekért amiket lecsapok?Junk Pit-nél lévő Godmaster DLC-be csak beléptem, de akkor még annyi gyűjtögetni való volt, hogy otthagytam későbbre. Esetleg ott lehet majd a szükséges Essence-hez jutni?
-
Sliderxy
senior tag
Szuper, köszi!
Egy kis off:
Ori játékokon kívül van olyan cím ami hasonló szintet tud megütni?
Sajnos azok nincsenek PS-re az X-exkluzivitás miatt. Anno az első résszel játszottam PC-n, de időhiány miatt abbamaradt. Most meg már nem ülnék vissza a PC elé. Megszoktam a nagy kijelzőt, kényelmet.
Child of Light-al játszottam még a HK előtt, ami hasonló rajzolt stílus volt, de abban a játékmenet teljesen más és annyira nem is volt maradandó az élmény. -
Sliderxy
senior tag
Visszatérve a lovagunk erejére... Végezetül még benéztem Hollow Knight-hoz, egy másik befejezés reményében, de valószínű még kell valami hozzá, talán a Kingsoul másik fele.
99%-ot írt a végén. Most sokkal könnyebbnek éreztem mint először, igaz akkor is csodálkoztam rajta, hogy milyen gyorsan meglett. -
Sliderxy
senior tag
Warriorok közül már elég sokat legyőztem. Következőnek őket, plusz az elmaradt Essence-et adó fákat keresem majd fel. Este volt egy Warrior aki szintén nagyon könnyű volt, mert nem támadott közvetlenül csak ide-oda teleportálgatott, közben meg oldalról jöttek a fel-le ingázó szellemek. Lényegében csak ezeket kellett elkerülni. Hiveblood Charm-al lent szépen megvárva amíg visszatölti a sebzett életet abszolút könnyű volt.
Közel vagyok már, hogy újre meglátogassam Seer-t és bejussak az új területre.
1700 fölött van már az összegyűjtött Essence-em.Ja és a Charm kombók...
Legutóbb linkeltél egy videót, azóta kb. csak a robbanó kis repkedő lényekkel tolom.
Defender's Crest + Glowing Womb
Nagyon jó szolgálatot tesznek! -
Sliderxy
senior tag
A Grub-okkal végeztem, volt amelyik jól el volt dugva. A térkép nélkül nem találtam volna rá, mert egy kőfalat kellett kitörni. Az öreg hernyó szórta az áldást a végén rendesen. Ez a mennyiségű geo jól jött volna korábban.
NKG-nek nekimentem, de a rutin vele kapcsolatban már elfelejtődött így 2 próbálkozás után hagytam inkább.
Próbálkoztam variálni a Charm-okat, hogy mi lehet jó hozzá...
Van erre valami pro tipp? -
Sliderxy
senior tag
Igazság szerint a hétvégén most hanyagoltam kissé, jó sok program volt, meg úgy általában esténként tudok csak játszani egy kicsit átlagosan olyan 1-1,5 órát. Ezek a gyűjtögetős részek pont alkalmasak voltak erre a kis időre.
Megmondom őszintén utánanéztem hol találom a hiányzó Charm-okat, mert az életben nem találtam volna meg őket ebben a kiterjedt világban. Feltételezem más is így csinálta, mert elég nagy véletlennek gondolom azt, hogy csak úgy mindenre rátaláljon az ember.
Plusz hozzátesz ahhoz is néha, hogy egy fárasztó nap után mikor a virággal már 2x estem el a cél előtt nem sokkal, inkább benyomtam a Dirt5-öt pár laza versenyre, mert ahhoz még volt türelmem.Ma esti terv a hiányzó Grub-ok felkutatása és a Grubfather meglátogatása.
Aztán lehet nekiugrok megint Nightmare Grimm-nek. Az utóbbi Boss-okat nagyon könnyűnek éreztem. Nosk semmi volt, másodikra legyőztem, Collector szintén. Kicsit úgy éreztem, hogy ezeket a Boss-okat "későn" látogattam meg. Ez nem egy olyan játék aminél a jelenlegi szintedhez adaptálódik a világ, így feltételezem úgy tervezhették, hogy a játékos előbb odatalál és akkor nagyobb nehézséget okoznak.
Amitől előre tartok az a Trial of Fools.
Pedig még írtam is, hogy tetszik. Te meg, hogy majd átértékelem. Hát. átértékeltem... -
Sliderxy
senior tag
Közelítek a 100%-hoz.
---> Ez azért egy jópofa küldetés volt. Nekiindultam párszor, boldog voltam amikor a sír előtti tüskékbe akadtam.
Aztán végül úgy oldottam meg, hogy leraktam egy portált, előrementem, kipucoltam az utat, visszateleportáltam és felvettem a virágot. Ezek után már egy viszonylag tiszta terepen szépen célba tudtam jutni sebződés nélkül.Voltam a Colletor-nál is, meglett a térkép a hiányzó Grub-okhoz, elég jól bejártam a játékteret mert csak 5 maradt el. Ezt a Collectort viszont valahogy nem éreztem a játék világába való figurának. Maga az ötlet jó, de a karakter megformálása szerintem nem passzol a többihez. Már csak a Grubok összegyűjtéséért járó Charm hiányzik, plusz a Kingsoul második fele.
1500 felett vagyok Essence-el, közben ráleltem a Junk Pit-re is. Megyek tovább.
-
Sliderxy
senior tag
Nightmare King Grimm-nél tartok. Előtte a térképen volt 4 hely ahová el lehetett menni. Ebből kettőnél volt egy-egy Grimmkin Nightmare, majd elmentem Deppnest-be a harmadikhoz és az egyik kokonban találkoztam Brumm-al, aki utalt két fajta útra a végkifejlet előtt. Ez után viszont a 4. láng ikon eltűnt a térképről. Ha oda mentem volna Deepnest helyett ott mit találtam volna? Lett volna valamilyen kihatása a DLC befejezésére?
Közben meglett mindhárom Unbreakable Charm. Igazából egyszerre úgy sem lehet használni őket a helyigény miatt, de jó ha megvannak.
Nightmare King Grimm-nek mentem párszor még neki, próbálgattam a Charm kombókat, hogy milyen összeállítás lehet jó a vele vívott harchoz. Fel kell még vennem hozzá a ritmust, mert egyszerre kettőt sebez és így hamar elvérzek.
-
Sliderxy
senior tag
Akkor lehet ez csak a PS trófearendszerében játszik szerepet, mert ott láttam valami olyasmit, hogy bizonyos trófeát csak akkor ad meg, ha úgy teljesítek egy kitűzött feladatot, hogy közben pl. az Infected menü style van aktiválva. Na majd megnézem mi is ez pontosan, de valószínű ebből adódik, hogy a játék szerint most 80%-on állok, a PS szerint meg még 30% sincs meg.
The Hive lehetett volna nagyobb, nagyon tetszett ez a kis szelete a játéknak. A végén a kis méhlovag a háttérben a nagy királynő előtt nagyon könnyű ellenfél volt. Viszont a charm amit utána fe l lehetett venni nagyon hasznosnak bizonyult.
A Godmastert pedig lassan majd be fogom iktatni, mert tegnap este csináltam egy jó build-et. A Quick Slash-el most úgy érzem akkora szintet ugrottam, hogy darálok le mindenkit (aztán majd letörik ez a lelkesedés biztos
).
Plusz az éjjel addig farmoltam amíg meglett az Unbreakable Strength. Azt a 15.000 geo-t alig 1,5-2 óra alatt össze is hoztam. Ehhez is sikerült egy jó buildet csinálnom amivel nagyol jól ment a gyűjtögetés (persze nem úgy mint az általad linkelt videóban
). Speedmaster+Dashmaster+Fragile Greed+Quick Slash+Gathering Swarm
Csak úgy záporoztak a geo-k. -
Sliderxy
senior tag
DLC lista a játék Extra menüjéből:
Most ugye folyamatban van nálam a The Grimm Troupe DLC. A többinél jobbára a világ kiegészítését olvasom, bár pl. a Godmaster-nél látom, hogy teljesen új játékelem is bekerült. Ezeket majd mind, hasonlóan a Grimm DLC-hez valami eldugott helyen felszedett dologgal lehet indítani?
A menü stílusát is meg tudom változtatni:
Ennek van bármi jelentősége?Alapból a Voidheart Edition van meg:
A menü stílusa is ilyen eredetileg.
Ahogy legyőztem első alkalommal Hollow Knight-ot akkor váltott át Infected-re. -
Sliderxy
senior tag
El lehet vele molyolni. Mondjuk ahogy látom ő inkább bejárt egy elég nagy területet.
Én korábban azt csináltam, hogy kerestem egy olyan képernyőt amire bejutva rögtön ott vannak a sok geo-t adó lények, gyorsan lenyomom őket, dash vissza a másik területre és azonnal dash vissza megint ide. A lények meg újra és újra megjelennek, így viszonylag monoton módon de gyorsan lehet gyűjtögetni.Láttam egy videót egy glitch-ről, de azt nem akarom kihasználni, mert akkor már kb. nincs is értelme tovább játszani. Konzol verzióban van egy olyan pont City of Tears-ben ahol egy bizonyos pontról leugorva, közben az inventoryba lépve, majd leérkezéskor pontosan abban a pillanatban bezárni az ablakot, meg hasonlóak.... na mindegy, a lényeg az hogy ennek az eredményeként nem tudnak többé sebezni a lények. Az egyetlen hátulütő, hogy geo-t sem lehet felvenni.
Mikor még PC-n játszottam akkor sem szerettem a cheat kódokat, értelmetlenné tették a játékot. Max a Vice City-ben volt jó mikor amúgy sem a sztorival foglalkoztunk, hanem azzal hogy ökörködjünk a játék világában.
Visszatérve a farmolásra.
Lehet, hogy monoton meló, de hosszú távon biztos megéri majd. Ha jól emlékszem 50% sebzést adott a Fragile Strength. Ezzel a drága cuccal marad majd ugyanez a százalák csak törhetetlenné válik a charm? -
Sliderxy
senior tag
Mennyi ideig fejlesztették a játékot, hogy ennyi apró fricskát belepakoltak?
Most valószínű felfedezem majd The Hide területét, aztán rámegyek egy kis farmolásra, hogy meglegyen a három nem törékeny charm a hernyócsajtól.
Úgy emlékszem volt is egy jó terület a Colosseum alatt, ahol azok az ugráló nagy legyek vannak. Korábban mintha te is ezt javasoltad volna. Ott viszonylag gyorsan tudtam farmolni. -
Sliderxy
senior tag
Egyébként Charm-ok közül amit nagyon sokszor használtam az a 3 kis pókos. Főleg Deepnest-ben volt hasznos azoknál a járatokat teljesen elfoglaló pajzsfejű dögöknél. Hú de utáltam azokat.
Ez a build a grimm dlc miatt lett ilyen. Szoktam vele variálni, de vannak amikkel nem vagyok képben, hogy mire jók, mert a leírása sem ad egyértelmű magyarázatot. Ilyen például a meglévők közül a harmadik sorban lévő harmadik charm. Egy aurát képez, de hogy ez ad-e bármit azt nem látom, hogy írná. -
Sliderxy
senior tag
Ezek jó tippek köszi!
Hernyócsaj: Nem egy szájbarágós játék, ezekre magamtól csak valószínű véletlenül jöttem volna rá vagy egyáltalán nem.
Ki lehet ezt a játékot úgy maxolni egyáltalán, hogy nem nézel utána semminek? Ezek alapján nem nagyon tudom elképzelni. Annyi rejtett dolog van. -
Sliderxy
senior tag
válasz
Sliderxy #103 üzenetére
Most jövök rá hogy igazából én rosszul számoltam és csak 14 térkép részlet volt meg eddig. Egyszerűen nem találtam az utat ahhoz a térképen lévő láng ikonhoz.
Most ránéztem a neten a mapra és látom The Hive területe teljesen kimaradt. Csak abban a kis gödörben voltam ahová fentről be lehetett esni. Most meg is találtam hol lehet be jutni, megint van mit felfedezni. -
Sliderxy
senior tag
válasz
Sliderxy #102 üzenetére
Illetve csak azt hittem, hogy megtaláltam.
Az átjáró már megvan, odamentem a vonattal, a méhkaptáros terület kifejezetten tetszett, mert egy kis újdonságot mutatott, mivel itt még nem voltam.
Nem látom, hogy hol tudok a térképen jelölt lánghoz eljutni.
Közben amíg kerestem az odavezető utat legalább megtaláltam a Quick Slash charm-ot.
Ez a jó ebben a játékban, hogy annyi kis rejtett felfedezni való van benne. Elindulok valamiért aztán találok valami teljesen mást. -
Sliderxy
senior tag
Hát ezt a tojás dolgot kár, hogy nem kérdeztem előbb!
Rá nem jöttem volna.
Tegnap így buktam el kb. 6000 Geo-t, meg hogy előtte mennyit már nem is tudom.
De valahogy úgy érzem ez a része a játéknak ezen a ponton már nem igazán számottevő. Úgy értem, nem sok jelentősége van már az összegyűjtött geo mennyiségének, mert kb. amit meg lehetett venni azt már megvettem (vagy csak azt hiszem).
Nosk-on gondolkodom még, hogy megkeresem majd, ha már sikerült magamnak ilyen ügyesen ezt is elspoilerezni korábban.
Róla viszont azt olvastam, hogy az egyik legnehezebb boss, főleg a szárnyas változata.
Arra felé láttam egy kis bogarat a hálóba gabalyodva, ezt is ellőttem magamnak, hogy ha megmentem (én nem találtam oda elsőre így otthagytam) akkor a Colosseum-ban lehet vele még találkozni.Térképrészletből egyébként összesen 15 van ugye?
City ot Tears alján, a Colosseumtól visszavezető útról balra lent van a térkép szerint egy járat, de onnen nem lehet bemenni a sziklafal miatt. Feltételezem a másik oldalról lehet ezt valahogy kiütni, mint egy csomó másik helyen, de egyelőre nem találtam meg hogy lehet oda bejutni.Visszatérve egy korábbi észrevételemre a hanggal kapcsolatban: PC-n nem volt/nincs hanghiba egyik területen sem?
Azon gondolkodtam, hogy a fejhallgatómnak lehet valami gyagyája, majd megnézem a TV hangszóróján keresztül, hogy mit lehet hallani. Főleg Crystal Peak területén figyeltem meg, hogy a háttérzene bizonyos szakaszain recseg a hang. Kicsit zavaró, de nem vészes. -
Sliderxy
senior tag
Persze, rakok majd fel képet.
Vannak még területek ahol biztosan nem jártam. mert van 2 db Simple Key és 1 db Love Key amit nem használtam fel.
Erről most eszembe jutott amit már korábban szerettem volna kérdezni, hogy a Rancid Egg az mire jó? Gyűjtögettem szorgosan, de sehová sem kellett még.
Most már biztos, hogy több mint 25 Charm-om van, mert tegnap este meg tudtam venni Salubra-tól az utolsó Charm Notch-t aminek ez volt a feltétele.
Most felajánlotta az áldását, de ehhez meg az kell majd, hogy mind a 40 a birtokomban legyen. Egyébként ez mit ad?Este Grimm-el megvolt az első összecsapás, aztán belekóstoltam a további 4 legyőzendő ellenfél közül az egyikkel történő harcba, de láttam, hogy ehhez több idő kell és hagytam inkább, remélem nem csak annyiból áll a DLC, hogy egyre nehezebb ellenfelekből kell ugyanolyanokat többször lenyomni.
Dirthmouth-ban a sátruk előtt fekszik két hosszú nyakú lény, erről eszembe jutott, hogy valahol Greenpath területén már találkoztam egy ilyen lénnyel, de nem tudtam vele semmit kezdeni. A feje a mennyezeti növényzetbe van dugva mikor megközelítem és ha megszólítom akkor néz le. Úgy emlékszem ő ugyan azt a "fajt" képviseli. Sok hasonló karakterrel találkoztam akikről nem tudtam eldönteni, hogy szimplán a világot színesítik vagy lesz még valami szerepük a későbbiekben.
Ilyen volt például még Fungal Wastes területén egy eldugott helyen egy gomba, aki talán még egy értelmes szót sem nyögött ki. Közben őt láttam, hogy valamelyik befejezésnél még van szerepe, de pl Jiji-t sem tudtam hová tenni, pedig hozzá még kulcs is kellett. -
-
Sliderxy
senior tag
Most 1151 Essence-em van.
Dream Warrior-okból már többet legyőztem, Markoth megvolt igen, meg Soul Tyrant is. City of Tears-ben is volt egy, nem figyeltem ezekre annyira, lehet volt még, ahogy haladtam és utamba került nem hagytam ott őket.
Whispering roots-okból már majdnem összeszedtem mindet, talán van még egy ha jól emlékszem. Ezekre kifejezetten rámentem, mert ahogy írtad is, a térkép eleve jelzi őket ha megvan a megfelelő pin.
Az összegyűjtésük után létrejövő fáknak egyébként van jelentőségük?A charm-ot is próbáltam de nagyon keveset hozott és kellett a hely.
-
Sliderxy
senior tag
Grat. Szép teljesítmény.
Release Date dátumot látom már több helyen, hogy júniust írnak.
Lehet a sztoriról valamit tudni? Előzmény lesz, ami bemutatja Hornet történetét vagy esetleg a Hollow Knight eseményeivel párhuzamosan láthatjuk majd az eseményeket az ő szemszögéből?Van yt-on egy rajongói animációs videó, kb másfél perc, biztos láttad már. Egy hasonló filmet, sorozatot simán el tudnék képzelni. De akár egy olyan rajzolt világút is, mint amilyen a játékban van.
Mennyire lett egyébként sikeres a játék? A végén láttam, hogy anno ez egy kickstarter projekt volt, aminek köszönhetően a két fő fejlesztő srác meg tudta valósítani az álmát. Jó, hogy vannak ilyen feltörekvő tehetségek. Olyan sok tucatjátékot készítenek már a stúdiók, hogy sem kedve, sem ideje nincs az embernek azokkal foglalkozni.
Ha csak az Assassins Creed szériát nézzük, már az is önmagában olyan, hogy rengeteg időt bele tud ölni az ember, de számomra már akkora élményt nem adott a sokadik rész, mint amikor az első résszel játszottam. Syndicate-nél le is álltam a szériával.
Ez a játék viszont újra eszembe juttatta azokat a pillanatokat, amikor még bőven volt időm nekiugrani egy-egy ígéretesnek mutatkozó címnek. És azok nagyon is jók voltak, egyediek a maguk módján, talán ezért is lehetett az, hogy rétegjátékká váltak és sajnos ennél fogva szépen lassan el is haltak. Egyik ilyen nagy kedvencem a Black & White volt, amit még a Lionhead studio fejlesztett. Abban az időben nagyon merész lépés volt egy ilyen játékot fejleszteni és piacra dobni. Nem tudom mennyire lehetett ez akkor sikeres, sosem olvastam utána, de készült egy kiegészítője és egy talán nem túl jól sikerült második része is. Aztán ez a műfaj kb. meg is szűnt létezni.
Tegnap megkerestem a Grimm Troupe DLC-hez vezető utat. Láttam Dirthmouth-ban a sátrukat, el is kezdtem felvenni a fonalat. Érdekes, hogy túl mutat egy kicsit az eddig megismert világon, mondja is az egyik karakter, hogy messziről jöttek.
Erről eszembe jutott, hogy a kis hősünkről sem derül ki túl sok minden. Egyszer csak odakerül Dirthmouth-ba. Vagy csak én nem követtem le jól az eseményeket? -
Sliderxy
senior tag
Igen ezeket a részleteket észrevettem, akartam is írni, csak közben megzavartak.
Ez a kettő amit írtál az amin a leginkább pislogtam. először nem is értettem minek hagyja, hogy sebezzék, aztán látom, hogy a shade-et használja ott a továbbjutásra, ahol én korábban agyaltam, hogy hogy a fenébe tudok továbbmenni, mert akkor még nem volt meg a double jump. Aztán itt kiderül, hogy lehet ezt máshogy is.
A savas részeken is meglepődtem, nem gondoltam volna erre, feltételezem a készítők sem.Közeben láttam videót a Silksong-ról. Elég rég óta készül már, így én jókor találtam rá erre a remek játékra. Még "jó" , hogy az elmút években kb. semmi időm nem volt a játékokra. Így erre már talán nem kell sokat várnom.
Ahogy olvasom, szeptember környékére jósolják a megjelenést. Habár ebből még lehet bármi. Mostnanában mindent csúsztatgatnak, akár többször is.
-
Sliderxy
senior tag
Erre csak ennyit lehet reagálni!
Nem semmi a srác!Vajon mennyi időt tölthetett a játék világában, hogy ennyire precízen ismeri annak minden szegletét?!
Zuhanás közben úgy irányítani a karaktert, hogy az alatta lévő még nem látható platformokat kikerülje...
És a végén még el is sírja magát örömében.
Nem kis felkészülés előzhette meg ezt a rekordkísérletet.Keresgéltem videók után. Én is találtam egy jót.
Hollow Knight története röviden. -
-
Sliderxy
senior tag
Most, hogy újraolvastam a tegnapi kommentemet látom, hogy fáradt voltam már.
Átgondolva a Hollow Knight-al vívott harcot, mikor másodszorra küzdöttem vele már máshogy gondoltam rá. Végül is érthető, hogy miért ennyire gyenge és miért szenved ennyire a harc közben, elvégre leláncolva tengette napjait.
Essence-ből ha jól emlékszem eddig 1007-et gyűjtöttem, Colosseum of Fools alatt valahol megtaláltam egy harcos szellemét, akit nem volt egyszerű legyőzni, de megérte mert 300-at adott. Seer-nél mindig be is váltottam a jutalmat. Legutóbb már azt mondta, hogy még egyszer utoljára látogassam meg, ha 1200-at összegyűjtöttem. Akartam is kérdezni ezzel kapcsolatban, hogy amit 900-ért kaptam: Dream Gate, (felfelé irányítva izzik a kard) az mire jó?
Másik kérdésem, hogy vele szemben van egy nagy terem tele harcosok lelkeivel. Velük lehetett beszélni, illetve ha a Dream Nail-el megütöttem őket akkor lentről az első mindig nekem támadt, de őt nem tudtam megsebezni. Lehet, hogy ide kell majd ez a képesség? Még nem próbáltam azóta.
Este kicsit utánaolvastam és láttam, hogy igazából 5 befejezés lehetséges.
Lényegében akkor lepörgött a stáblista, vége a fő sztorinak. Nálam az lett, hogy én lettem leláncolva. A harc előtti állapotra meg azért rak vissza, hogy lehetőségem legyen más befejezést is kreálni?A menüben az extrák alatt látom, hogy milyen DLC csomagok érkeztek a játékhoz még 2017-ben. Van egy Halloween szerű ahol olyan karaktereket látok a képen akikkel például még nem találkoztam. The Grimm Troupe · Hidden Dreams · Godmaster · Lifeblood, ezeket külön nem tudom indítani, lényegében része akkor a Voidheart Edition-nek amivel én játszok csak még nem fedeztem fel ezeket? A térképen 14 területetet néztem át, merre lenne célszerű tovább haladnom? Nem látok semmilyen támpontot.
-
Sliderxy
senior tag
Kíváncsi voltam mi lehet ezek után de, ha a folytatásra megyek, akkor visszarak a Hollow Knight-al történő harc elé a padhoz. Tehát akkor ha van még tartalom akkor őt igazából itt békén kellene hagynom?
Most nekimentem még egyszer és megint a stáblista jön.
Megnyilt egy új játékod a menüben az új jetek inditásánál: Steel Soul, de ez lényegében elölről kezdi a játékot annyi változtatással, hogy "no reviving. death is permanent."
Belenéztem, ezt inkább kihagynám. -
Sliderxy
senior tag
Hmm. Pörög a stáblista. Mindössze annyit csináltam tegnap rosszul, hogy miután felvettem a World Sense-t, nem mentem tovább jobbra hanem visszafordultam.
De ne már, hogy pont a Hollow Knight volt az egész fő sztoriban a legkönnyebben legyőzhető ellenfél.
Másodszorra meglett full komolytalansággal nekiállva, még csak a mozgását figyeltem, kB. egyhelyben állva a sarokba szorítva csapkodtam, néha töltöttem magam és egyszer csak meglett.Az utolsó animáció azért ütős volt, főleg azzal a drámai zenével, aztán hamar meglepődtem, hogy jön a stáblista.
73% 52h 34m lett így a fő sztori, de megyek tovább.
-
Sliderxy
senior tag
-
Sliderxy
senior tag
Végül hagytam a francba.
Megnéztem mit ad ha teljesítem és láttam, hogy igazából kihagyható.
Tényleg a "bolondoknak" való.Lejutottam Ancient Basin területére, megszereztem a képességet amivel már át tudok jutni a fekete árnyfalakon.
Visszafelé menet megint összefutottam Hornet-tel, aki valami olyasmit mondott, hogy azt javasolja, hogy válasszam a nehezebb utat.
Van a játéknak több befejezési lehetősége?
Itt abbahagytam most, de igazából merre lenne érdemes folytatnom?Felvettem valamit ami mutatja a játékállást a menüben. Érdekes módon a játék azt írja, hogy 74%-át teljesítettem, akkor elvileg már nagyjából a végjáték felé kell, hogy járjak.
PS5 menüben meg 22%-ot mutat. Ahogy látom, ez az extra trófeák miatt lehet. -
Sliderxy
senior tag
Colosseum of Fools nagyon jó!
Ötletes nagyon, már a második kőoszlopnál tartok. -
Sliderxy
senior tag
-
Sliderxy
senior tag
Igen, látom, hogy kihagyható, de az esetek többségében nem tudok úgy továbbmenni, hogy otthagyjak valamit, max akkor ha nem vagyok elég magas szinten. Itt most már úgy gondolom, hogy nem ezen múlik, hanem inkább az ügyességen és a reflexeken. A második fázisig már többször eljutottam, de mindig ott véreztem el.
Ettől függetlenül lehet, hogy hagyom most egy ideig, mert már Kingdom's Edge-be is be tudok menni és érdekel, hogy mi van arra. -
Sliderxy
senior tag
Húú.. Ez a Soul Tyrant feladja a leckét. Nem bírok vele, pedig már Coiled fokozatú a kardom, plusz a Charm-okkal is jó állok.
Ehhez képest a Watcher Knight-ok sokkal könnyebbnek tűntek. -
Sliderxy
senior tag
Hmm... Voltam nála. Ő az az unott alak, tudom. Markereket is tőle lehet venni. Nála fejeztem be pont este. Megvettem már tőle mindent.
A medúzás terület térképe nincs meg.
De most eszembe jutott, hogy mintha lett volna ott egy terület ahova a fekete áramló faltól nem tudtam bemenni és talán arrafelé hallottam dudorászni Cornifert. Akkor lehet ezért nem tudom még megvenni, most kapcsolok... -
Sliderxy
senior tag
Na akkor csak jó valamire. Azt hittem vicceskedtek kicsit a fejlesztők.
Este ramentem a kard fejlesztésre, ehhez már kellett néznem guide-ot hogy hol is vannak a nyersanyagok.
Hát a 31 grubb kiszabaditása az szép kaland, nem adja könnyen a játék a nyersanyagot. Eddig 18-at számoltam az öreg hernyónál. -
Sliderxy
senior tag
Köszi
És ez a kút jó valamire?
Beledobtam egy kis geot, úgy 150 körül, de nem ad semmit. Valami olyasmit írt ha jól emlékszem, hogy ez egyfajta adomány a birodalomnak, ezért gondolom nem ad még többre sem semmit.Juteszembe, már majdnem megvan az összes terület térképe, 11 van eddig, de volt olyan terület amit már bejártam és nem tudtam akkor Cornifertől megvenni a hozzá tartozó térképet, most meg nem találom, hogy hol van. Korábban Dirthmouthban volt, valahol találkoztam már vele de nem emlékszem. (Nem akarok rákeresni, mert ilyenkor mindig feldobál a net nekem egy csomó mindent ami nekem még spoiler.)
*A kardot megnéztem, Old Nail, csoda hogy idáig eljutottam vele.
-
Sliderxy
senior tag
Róluk tudnál adni egy kis infót? A történet szempontjából.
A hatszeműt már eltüntettem a térképről.
Este visszamentem ahhoz a maszk darabhoz amit említettem korábban, de most sem jöttem rá, hogy tudnám felvenni. A térképet nézve úgy látom voltam mindenhol, de valami kimaradhatott. Azt látom, hogy ide fentről lehet valahonnan beesni. A térkép szerint Fungal Wastes van fölötte, onnan is próbáltam, de nem találtam lejáratot.
Vannak ezek a füstkapuk vagy mi ez. Gondolom ide is hiányzik még valami, hogy tovább tudjak menni.
Na ez a kút... Ez a játékos szivatására lett kitalálva, hogy a nehezen megszerzett geókat beledobálja vagy van is valami értelme?
-
Sliderxy
senior tag
Köszi, ez sokat segít.
Charm Notch is csak Salubrától vásárolható?
Maszkból már összeszedtem egy teljeset, meg is jelent egy kis kör a Soul konténer mellett, amit szintén fel tudok tölteni, illetve ugye ebből utántölti nekem az életet.
A maszkok gyűjtésének gyakorlatilag ennyi szerepe van akkor a játékban?
Vagy ha jól értelmezem amit írsz 1 teljes maszk összegyűjtésével nő az egymás mellett sorakozó kis maszkok száma (kvázi plusz 1 élet)?Visszatérve a korábbi posztodra, kérdezted mennyire követem a történetet. Igyekszem, van hogy többször átolvasom mit mondanak a karakterek, de nem egy hétköznapi, általánosan használt Angol nyelvezettel írodott, így van hogy nem teljesen tiszta néha mit is mondanak. Ráadásul általában csak éjszaka tudok haladni vele, mikor már mindenki alszik, így sokszor már kissé fáradtan, annyira nem fogja az agyam, hogy mi a történés a leírtakban.
A Watcher Knight-okkal is küzdöttem az éjjel másfél órát, aztán otthagytam őket a francba, visszamentem Dirthmouth-ba, hogy majd ma nekiállok farmolgatni inkább. -
Sliderxy
senior tag
Utánaolvastam kicsit és azt találtam, hogy Pale Ore-ból, ami Nailsmith-nek kell a fejlesztéshez mindössze 6 darab van a játékban. Azt látom valahol, hogy eddig mennyit és melyiket vettem fel?
-
Sliderxy
senior tag
Azt hiszem a Nailsmith-re rámegyek erősen, voltam már nála, de megfeledkeztem róla.
Egyébként ezt hol látom, hogy milyen erős a kardom? Írod, hogy 5-ről 21-re fel lehet húzni.
Charm-okkal ez az érték még feljebb húzható?
Úgy emlékszem vettem már fel olyan tárgyat aminek a leírásban az szerepel, hogy a hatósugarat és az erőt növeli.A maszk darabokra mentem rá még jobban. Volt olyan amit nem tudtam megközelíteni, aztán otthagytam. Jól gondolom, hogy Dirthmouth-ban ezeket mind meg lehet venni vagy azokat csak ott lehet felvenni? Már csak egyet tudok megvenni, amihez még gyűjtenem kell mert 1500 geo az ára.
-
Sliderxy
senior tag
-
Sliderxy
senior tag
Deepnest-ben azért volt pár olyan pillanat amikor konkrétan megijedtem.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen is lesz.
A térképen a bal alsó sarokban van egy kis barlang ahol a falból előbújik az a hatszemű dög. Hát rendesen rám hozta a frászt. Voltam ott többször, kapásból mindig lepofoztam, aztán most rájöttem, hogy lehet vele beszélni, de a rohadék a végén csak meg akart zabálni.
Csak kíváncsiságból, neki lesz még szerepe?
Most eljutottam oda, hogy a térképen megjelent három fej, az egyiket már el is tüntettem fent Deepnest-ben, ahol a fekvő alak van akiről korábban kérdeztem. Most már tovább tudtam jutni, meglett a szükséges képesség. Viszont most már úgy érzem rákényszerít a játék, hogy nekiálljak farmolni, pedig nem szeretem az ilyesmit, mert rohadt sokáig tart. Fent vagyok City of Tears-ben a második "egyszemű" ikon felé tartok és eljutottam oda, ahol egy teremben kardos kövér bogarak feküdnek a földön, és kettesével jönnek rám, ráadásul mindig újjáélednek. Most már muszáj lesz feltápolnom magam jobban, és vennem plusz charm helyeket, mert hiába van sok csak kb. 3-at tudok használni.
Eddig is farmolgattam kicsit, egy olyan módszert használva, hogy egy-egy képernyőre ki be lépve legyűrtem a "visszatermelődő" dögöket. Ezt leginkább Deepnest alsó felében a pókokkal tudtam eljátszani, mert az alkalmanként 40 geo-t ad, ez sem túl haladós így.
Van esetleg olyan terület ahol ezzel a módszerrel többet lehet farmolni? -
Sliderxy
senior tag
Jaaa, hát így már érthető ez a magas óraszám. Ebből akkor csak az első lehetett hosszabb, utána már szinte "röpülhettél", már csak abból kiindulva, hogy ha bejárok egy területet, annak ismerete után már nagyon gyorsan áthaladok rajta.
Ezek alapján akkor is minimum 90 óra lehetett az első etap. Azért az nem kevés. Gyakran egy open world játékba nyomnak ennyit bele a játékosok.
Rendesen felépítették ezt a világot, nem kis munka lehetett vele. -
Sliderxy
senior tag
Ezek alapján egyáltalán nem.
De gondolom azért lett annyi, mert amit csak lehetett összegyűjtöttél és megcsináltál minden achievement-et.
A fő szálhoz ahogy olvasom sokkal kevesebb idő is elegendő.
[link]
De várjál csak.. Itt azt írja, hogy PC-n a leglassabban játszó maximalisták átlaga is "csak" 222 óra.
Akkor hogy a fenébe lett neked ez ennyi? Ez egyszeri végigjátszás volt? Vagy több?
Új hozzászólás Aktív témák
- Xiaomi 12T Pro 5G 256GB // Számla+Garancia//
- GYÖNYÖRŰ iPhone 12 mini 128GB Black -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3328, 94% Akkumulátor
- Samsung Galaxy A32 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 7600X 32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- Bomba ár! Fujitsu LifeBook U904 - i5-4G I 10GB I 256SSD I 14" QHD+ I HDMI I Cam I W10 I Garancia!
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest