Új hozzászólás Aktív témák
-
helike13
csendes tag
A hupákolás zajongást jelent, és a német "hupen" igéből származik, ami azt jelenti, hogy dudálni.
-
PazsitZ
addikt
Mint azóta kiderült, a boltok pult alól árulják a piát, az utcán ugyanazok az arcok "hupákolnak", de pluszba még több az üres(összetört) piásüveg.
Jah és egyes szórakozóhelyek akiknek volt kapacitása étkeztetős lett és árul piát a többi meg szépen becsődöl. De ez is ő baja rossz helyen és pont kocsmát nyitott a szerencsétlenjeSzóval hatalmas nagy eredménye van, amint hallom.
-
Vakegérke
félisten
qdak és NoLF: Tudjátok, néha kényelmesebb kérdezni, mint utána nézni dolgoknak. Ráadásul kiélveztem a helyzetet. Hátradőlök, és elmélkedem a hupákoláson.
Számomra olyan a szó hangulata, mint ami összefügg a huppanással. Na nem olyan pillanatnyi élmény, inkább valami olyasmi, ami szándékosan puffantat valamit kemény alapra folyamatosan. Mondjuk papucsban csárdást járni.Szóval az okítást köszönöm, és ha Isten egészségben megtart, ígérem, meg is hálálom. De rójátok fel a kapufélfátokra, hogy háromszor vagyok hálás az okításért.
-
R
senior tag
válasz
fekeandras #9 üzenetére
nyilván zsebbe megy majd és mehet tovább a hepaj
-
Csemike
aktív tag
válasz
fekeandras #4 üzenetére
Nem zárnak be semmit végleg, de csak este 10-ig lehetnek nyitva.
Ha viszont van már másik topik, akkor ezt hagyjuk is.
-
Vakegérke
félisten
válasz
fekeandras #4 üzenetére
Édös egybarátom. Asztat árujjad mán el néköm, hogy mijaza hupákolás. Vén koromra sem tudom, osztán így nehézséges, hogy véleményet alkossak.
qdak: Mi az a hupákolás? Te tudod? Akkor oszd meg velem a tudományt, kérlek.
-
fekeandras
őstag
Egyetértek.DE...
Most az önkormányzat bezárja azokat a szórakozóhelyeket amiknek nemsokkal ezelőtt jó pénzért kiadta az engedélyeket??Bár nem féltem őket.Mi a kiskapuk országa vagyunk és a magyar ember elképesztően találékony.Simán megoldják majd ezt is akár csak 2éve a RIO és a Zöld Pardon estében is tették.De ha jól emlékszem este 10 után sehol nem árulhatnak szeszes italt.Erre kitalálták, hogy "melegkonyhássá" alakítják a szórakozó helyet vagyis kapható pl pizza amit ott helyben készítenek el.És már ki is van játszva a szesztilalom.De van más lehetőség is a nyitva tartásra és pia árusításra."A teljes alkoholkorlátozás a boltokra és az italkimérésekre vonatkozik - a melegkonyhás helyekre nem -, a részleges pedig csak a boltokat érinti. Emellett lehetnek itt –hely hiányában-fel nem tüntetett kivételek,főleg a kevésbé lakott területeken.
Budapesti kerületek:
Óbuda (III.) 22-06, részleges (csak boltok) + rendezvényekre (Sziget Fesztivál) nem vonatkozik
Terézváros (VI.) 22-06, teljes (kivéve a Liszt Ferenc téri és a Jókai téri kávézók)
Erzsébetváros (VII.) 22-06, teljes (de csak április és október között )
Ferencváros (IX.) 23-06, teljes
Újbuda (XI.) 22-06, teljes (kivétel a Rio és Zöld Pardon szórakozóhelyek)
Angyalföld (XIII.) 23-06, teljes
Újpalota (XV.) 23-06, teljes + évi öt alkalommal mentességet kérhetnek a helyek
Pestszentlőrinc-Pestszentimre (XVIII.) teljes
Kispest (XIX.) 22-06, teljes
Pesterzsébet (XX.) 22-06, teljes + harmad - és negyedosztályú melegkonyhás vendéglátóhelyek hétfőtől - csütörtökig munkanapokon 24-06 szintén tilalom alá esnek
Csepel (XXI.) 23-06, teljesVidéki városok:
Debrecen 22-06, teljes
Hatvan 22-06 (pénteken és szombaton csak éjféltől), teljes
Salgótarján 22-06, részleges (boltok)
Szolnok 22-06, részleges (boltok) " /google/mod: friss
-
Csemike
aktív tag
A hatodik kerületben eldöntötte az Önkormányzat, hogy este 10 után nincs hupákolás.
Igazából nem vérzik a szívem a Liszt Ferenc téri yuppie-kért, és a "harmincévesenisaszüleimtartanakelmertmegintelbasztamegyfélévet" bulikingekért.Egy ember nyugodt életkörülményekhez való joga előrébbvaló, mint mások szórakozáshoz való joga. Igen, akkor is, ha a nyugalomra vágyó ember nyolcvan éves és sokak szerint már fejbe kéne vágni, mert csak útban van, és fizetni kell neki a nyugdíjat.
Aki meg hupákolni akar, menjen a pusztába.
Új hozzászólás Aktív témák
- PROHARDVER! feedback: bugok, problémák, ötletek
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- iPhone topik
- Telekom mobilszolgáltatások
- Lexus, Toyota topik
- Kínai kézbe kerül a MediaMarkt áruházak tulajdonosa
- Motoros topic
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Synology NAS
- További aktív témák...
- Bezámítás! HP Victus 16-D0655NG Gamer notebook - i5 10400H 16GB DDR4 512GB+1TB SSD RTX 3060 6GB W11
- iPhone 14 Pro Max 256 gb 100% akku
- Bezámítás! Gigabyte G5 KC Gamer notebook - i5 10500H 16GB DDR4 512GB SSD RTX 3060 6GB WIN10
- Bezámítás! Lenovo ThinkPad X13 Gen 5 üzleti notebook - Ultra 5 135U 16GB DDR5 512GB SSD Intel Win11
- Intel Core i9-13900k OEM
- Telefon felvásárlás!! Honor 90 Lite/Honor 90/Honor Magic5 Lite/Honor Magic6 Lite/Honor Magic5 Pro
- Xiaomi Redmi Note 14 Pro 256GB Kártyafüggetlen 1 év Garanciával
- BESZÁMÍTÁS! ASROCK B550M R9 5900X 32GB DDR4 1TB SSD RTX 3080TI 12GB ZALMAN I3 NEO GIGABYTE 850W
- Lenovo, Dell, HP, Panasonic Getac üzleti és ütésálló katonai laptopok + Ipad 6-13. gneráció
- Gamer PC - Számítógép! Csere-Beszámítás! I7 6700 / 32GB DDR4 / RTX 2060 / 256SSD+500GB HDD
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest