Új hozzászólás Aktív témák
-
vanye
senior tag
Nina, vmi ilyesmivel kellett volna indítani. Szóval...
Nem tekintem magam Nokia-fanboynak, de anno volt Lumia 920-am (amit '13-tól egészen 2017-ig használtam), majd Nokia 5, aztán 7.1 (itt többféle modell is megfordult nálam), és (egy nyúlfarknyi XR21-es kitekintőt követően) most egy XR20-szal élek együtt immár vagy fél éve. Extrém érzékeny vagyok a PWM-re, szóval OLED nálam nem játszik, így marad minden, ami villódzásmentes IPS-kijelzővel van szerelve - az XR20 pedig megfelel ennek a kritériumnak, másképp nem is tudnám használni.
A HMD-s Nokiák túlárazottak, igen, éppen ezért lehetőleg nem is megjelenéskor kell megvásárolni őket; emiatt nem is lettek soha ajánlott vételek itt az MA!-n, ami teljességgel érthető, hiszen egy mobilt alapvetően a megjelenése időpontjában kell értékelni. Azon júzereknek viszont, akik stock Androidra vágynak (mint én is) egy korrektül összerakott készüléken, de a Google számukra nem készít IPS-megjelenítős Pixelt, azoknak marad a Nokia mint "fapados" Pixel-utánérzés, jobb híján. Hidd el, ha tehetném, én is Pixelt nyüstölnék inkább, de ott percekben mért használat után már ég a szemem a kijelzőtől.
A HMD/Nokia termékei egyáltalán nem e-waste-ek, ezt sztem leszögezhetjük, de nem is valóak mindenkinek (talán még a többségnek sem) - már csak a már tárgyalt túlárazottságuk okán sem. Én inkább azon gondolkodnék el a helyedben, hogy ha ők is kikopnak lassan a versenyfutásból, akkor mégis ki marad majd az a gyártó, aki:
- nem vmi agyonskinezett Droiddal lép piacra;
- viszonylag hosszan tartó (3-5 év) supportot nyújtva;
- PWM-mentes IPS-kijelzős középkategóriás telefonokkal
a portfóliójában.
Az IPS lassan már csak belépő szint érhető tetten, sajnos ez az iparági trend, legközelebb már a legolcsóbb új Apple-mobil is OLED-es lesz. Épp ezért én őszintén örülök annak, hogy a HMD-nek még akad/akadt értelmezhető ajánlata ebben a szegmensben, és így talán érhető is, miért pöccentem be a teljes céget illetően leírt könnyelmű hulladékozáson.
-
kbyte1024
veterán
Na jó akkor még várok
hátha kiadnak egy görkori sindy-s verzát
-
-
Fancy-boy
addikt
Lehet futni érte a boltba:
-
.Szaki.
addikt
Ilyen érvek ellen nincs fegyverem.
Velős, átgondolt, cizellált kommentedre való tekintettel gondoltam ránézek a MA! tesztek között, hogy melyik volt az a termék, ami annyira combos lett, hogy megérdemelje az instant get kategóriát. Hátha találok legalább egyet!
Szerinted hány olyan HMD termék volt, ami nem az, hogy Különösen ajánlott, vagy Ajánlott, hanem legalább egy nyüves Tetszett plecsnit kapott volna?
Na, ha a tesztek menüpont alatt a keresőben rákeresel a "Nokia", vagy "HMD Global Oy" márkákra, megnézed az első oldalt (tovább nem mentem, mert nem ér az egész ennyit), akkor Nokia név alatt a 14.000Ft-os '22-es 215 4G kapott egy Tetszett plecsnit. Mint feature phone valóban remeknek tűnik, a következő versenyző pedig a Nokia 5.4 2021-ből, ami azzal a hozzáfűzött feltétellel kapta meg az "éppencsakhogy" plecsnit, hogy hátha gyúrnak később az áron, ugyanis ár/értékben drága volt.
A legfrissebb HMD, a HMD Pulse Pro verdictje: "Ám ez sem menti meg a HMD Pulse Prót. Tényleg értem, hogy biztos többe kerül úgy megtervezni és legyártani egy mobilt, hogy utána annak bizonyos komponensei cserélhetők legyenek, de ennél a cuccnál ez ránézésre egy 50%-os árnövekedést eredményez. Ezt a chipsetet ugyanis a Motorola például 40 lepedőért dobja az ember után a G04-nél (nyilván kisebb tárhellyel és RAM-mal), ha pedig a 70 lepedős telefonok között nézünk szét, akkor nem csak a T Phone 2, hanem a friss CMF Phone is szembejöhet, mindkettő megeszi reggelire a HMD üdvöskéjét. Talán nem tévedek sokat, ha azt mondom, hogy az influencer-kampány költségét is a fogyasztók torkán akarja lenyomni a HMD, miközben 15-20 ezer forinttal olcsóbban mondjuk csak 128 GB belső tárhellyel (ez amúgy is bővíthető) egy csinos, több éves supporttal rendelkező, adott esetben otthon is javítható készüléknek akár lehetne is sikere. De ha a realitás talaján maradunk, akkor teljesen egyértelmű, hogy lehet belerakni egy telefonba ilyen-olyan felbontású kamerákat és friss szoftvert, de ha a rendszer és a működés sebességére alapvetően hatással bíró chipset a legalsó polcról kerül elő, akkor nehéz érvelni egy 70 lepedős mobil mellett. Nem véletlen, hogy a témában egyáltalán nem jártas beauty-influencerekre próbálja bízni a HMD ezt a dolgot, de egy közepesen tájékozott felhasználó számára is egyértelmű, hogy messze nem ez a piac legérvényesebb ajánlata, ha pedig valaki egy akármiért híressé vált noname csaj instasztorija miatt mégis ilyen mobilt vételez, akkor abból könnyen lehet csalódás. Engem még jobban bánt, hogy a HMD első saját márkás szériája ennyire vérszegény (miközben a Unisoc gyárt ennél jóval életképesebb procit is), így irtó nehéz lesz megágyazni ennek a márkának, ami pláne akkor lesz fájó, ha a Nokia brand licenszei lepörögnek hosszabbítási opció nélkül. Az egyetlen reményünk, hogy a hírek szerint nagyon hamarosan egy jóval komolyabb HMD is piacra kerülhet, talán ott már nem lesz szükség arra, hogy önjelölt netsztárocskák hátán jusson csak el a termék híre a fogyasztókhoz."
Azt már csak én teszem hozzá, hogy mivel eddig a létező összes telefonjuk túl lett árazva, méghozzá a konkurenseket figyelembe véve nem is kicsivel, az utolsó mondatot én nem tartom reálisnak.
Igazad van, tényleg nem e-waste. Ez a barbis cucc is egy olyan dolog, amiből legyártanak egy rakatot és azonnal el fogják kapkodni, akárcsak a többi Nokiát és HMD-t.
Szerintem inkább hagyjuk egymás hozzászólásainak "értékelését".
-
#91658752
törölt tag
Ezt ingyen se használnám.
-
kzcs
tag
De cukiiiiii
Ázsiai országokban zabálni fogják.
-
kbyte1024
veterán
Csak nem egy kocka?????
-
-
kampoka
csendes tag
válasz
bollokcs80 #29 üzenetére
Ezt biztos, hogy ide akartad?
-
bollokcs80
Korrektor
Nekem általános felhasználással (Chrome, Office, chat, multimédia) is megeszik 6 GB-t. Virtuális gépekkel is bíbelődnék rajta, de azt már szerintem nem bírná el 8 GB-on, tervezek egy M3 16GB-ra fejleszteni.
Nálunk programozó és adatbázisos kollégáknak már 4-5 éve is 16-al vették. Adatbázisosnak most veszünk M3 Prot 36-al.
-
Usgyi
aktív tag
Most lett teljes az életem
A HMD próbál minden piaci résbe kapaszkodni, de nem igazán megy nekik. Nem tudják, hogy merre tovább...Bármilyen készülék jelenik meg tőlük, ár/érték arányban biztosan találsz jobbat. Így nehéz lesz. -
janeszgol
félisten
50 ezer ft? Van pofájuk!
-
("Látványos & drágaság')
-
tms+
aktív tag
Legalább aktuális lenne a megjelenése, de már továbblépett a világ a Barbie movie őrületen. Arról már nem is írok, hogy megint szemetet akarnak eladni, mert ezt már megszoktuk.
-
Postas99
őstag
válasz
kbyte1024 #16 üzenetére
Értem én a viccet TSAK NEM SZERETEM.
[Random kínai 4G nyomógombos teló]
3-ad annyiért segénykérő gombbal ellátva. 4g B20 support. Nem android.
Ha barbit megtámadják az utcán, biztos nem lesz ideje telefonálgatni ilyen telefonnal. Itt pedig a gombot azért jó esetben meg tudja nyomni.
-
Janika(1982)
senior tag
válasz
bollokcs80 #17 üzenetére
Hát igen,így kell hangolni!
-
Erre ránéztem és elkezdett kavarogni a gyomrom....
Egy művelt Barbie erre azt mondaná: "Na ne izélj mán!" .
Dr. Szöszi pedig csillám-pink tokos mobilt használna max. -
bollokcs80
Korrektor
Kíváncsi lennék AliceWake véleményére...
Amúgy meg ez jut róla eszembe: [link] -
totron
addikt
A tapintása, anyagminősége úgy egészében milyen?
-
Janika(1982)
senior tag
Újabb szemét,megbűntetném környezetszennyezésért!
-
Fancy-boy
addikt
Nem pontos.
És a cikk sem:
"így ott például a WhatsApp"Először is.
A WhatsApp már eleve nem támogatott a KaiOS 3 rendszeren.
A Nokia 2780 Flip USA only készülék KaiOS-el és nincsen rá. (a Barbie ottani alapja)
A másik dolog, hogy 2025 februárig csak a meglévő felhasználók tudják használni.
A WhatsApp támogatás 2024. június 25-e óta megszűnt. -
Draun01
tag
egy apro kiigazitas. a Whatsapp már csak 2025 februarig tamogatott KaiOS-en, szoval amerika sem orulhet sokaig
-
Postas99
őstag
50.000 ft azaz ÖTVENEZER forint EZ????????????????????????
-
Zoolee19
senior tag
Ezt pazaroltam pár percet azzal, hogy elolvastam ezt a remekül megírt fantasztikus hírt, így már boldogabban fog indulni a napom.
-
szaboga12
csendes tag
Ezt most őszintén pár fanatikuson kívül ki fogja venni? Gyakorlatilag e-wastet gyártottak... én az egész HMD-t nem értem. Egyértelmű volt, hogy a feature phone kategóriában ment még a Nokia, mert a brand elvitte. Erre most beleerőszakolják oda is a HMD-t ilyen Barbie-s ostobaságokkal.
-
pusszycat
nagyúr
Ejha, ez aztán menne a masnimhoz.
-
kbyte1024
veterán
Hát kell na
Új hozzászólás Aktív témák
- LG LCD és LED TV-k
- Robotporszívók
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- iPhone topik
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Notebook / laptop alkatrészek cseréje (processzor, RAM, HDD)
- Jövedelem
- Gamescom 2025: Tandem OLED monitorok az ASUS-tól
- Szívós, szép és kitartó az új OnePlus óra
- World of Tanks - MMO
- További aktív témák...
- Számlás!Steam,EA,Epic és egyébb játékok Pc-re vagy XBox!
- Lenovo Thunderbolt 3 kábel (4X90U90617)
- DELL Precision 7730 i5-8400H Quadro P3200 16GB 512GB FHD 17 1 év garancia
- Olcsó Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! Xeon 5650X / GTX 1650 / 24GB DDR3 / 250SSD+500HDD
- Eladó szép állapotban levő Apple iPhone 12 Mini 64GB / 12 hó jótállás
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest