Aktív témák
-
Integra
titán
válasz
koshmar
#42311
üzenetére
aki ilyen motort vesz, az nem 500gs-ről ül át alapvetően, hanem van pénze rá.
azt meg pár extrém kivételtől eltekintve nem milliomos palánták vesznek, hanem idősebb emberek, akik már megengedhetik maguknak. egyetlen motoros ismerősöm nincsen németeknél, aki 35 alatt lenne és ilyen motoron ülne. akinek literes sportgépe van, az mind japó és abból sem a legújabbak.
a hulla jelöltek hamarabb vesznek literes japán vasat félpénzen, mint bmw-t. ez az igazság.
na mindegy, szvsz nem sok értelme van annak amit mondasz.
te nem veszel, más meg igen. én is veszek majd ha megtehetem, ez van. -
Integra
titán
kemény...
Sok piacon, sokféle adattal támasztotta már alá a BMW az S1000 RR sikerességét, a mostani hír azonban mindet magasan veri. A bajorok amerikai leánycége nyilvánosságra hozta a sportgép 2010-es értékesítési statisztikáit, amelyek alapján bizonyára még a müncheni vezetőknek is leesett az álla. Az ok nem más, mint hogy a tavalyi év folyamán az USÁ-ban S1000 RR-ből több fogyott, mint a márka eleddig legsikeresebb modelljéből, az R1200 GS-ből. A cég egyébként globálisan is remek évet zárt, hiszen 2010-ben összesen 98 000 motort értékesítettek, amely 12%-os növekedés 209-hez képest. A cég legsikeresebb típusa világszerte továbbra is a GS (18 700 eladott darab), amelyet az R1200 Adventure (11 648 darab), az R1200 RT (11 132 darab), valamint az S1000 RR (10 209 darab) követ. -
Integra
titán
válasz
yodamastah
#42286
üzenetére
világos, ettől függetlenül akkor is lehet rajta vihorászni minden hátsó szándék nélkül

szerintem ne égjen a feje, nincsen miért. emberek vagyunk, hibázunk. azért mert jót kuncogtam rajta, nem gondolok róla semmi negatívat, így is tanultam belőle. szóval semmi oka arra, hogy emiatt égjen.. az vesse rá az első követ aki nem csinált már égbe kiáltó faszságot akaratlanul. max az övé nem derült ki, úgyhogy.. -
Integra
titán
válasz
yodamastah
#42280
üzenetére
én úgy röhögtem a videó alatt, annyira tudtam mi lesz a végén...

ahogy elképzeltem magamban, hogy jaaaa, ez még csak a bemelegitő volt? uhh, ciki, na álljunk be gyorsan a rácsra...
-
Integra
titán
válasz
Gaboman
#42263
üzenetére
ez nem azon múlik szerintem hogy németeknél vagyok e épp vagy mo-n. hanem azon, hogy tetszik e, van e benned gyerek, meghúznád e, élveznéd e, van e benned kellő nyitottság az új felé.
ezek az ilyen eszementnek tűnő ötletek a frissek, adnak löketet a standard gondolatokhoz, a fejlődéshez, igenis szükség van rájuk. addig örüljünk amig ilyeneket is csinálnak, nem pedig a nagypiari futószalagos vackokat, mint amiken mind ülünk... szerintem 
-
Integra
titán
válasz
Gaboman
#42253
üzenetére
nem neked készitik, ennyi.
szerintem kurva jó dög, simán jöhetne. egyszerűen agyrém ez az állandó sopánkodás, meg semminek semmi értelme, meg nem lehet kihasználni, meg a szokásos standard szöveg...
ja igen, a pöcsöm növelés miatt kellene természetesen, hiszen arra találták ki semmi másra.... -
Integra
titán
-
Integra
titán
letekertem gyorsba' egy 100ast, vastag aláöltözővel is pics@ hideg volt, de nem baj

-
Integra
titán
válasz
SzalaiG
#42205
üzenetére
nem hinném, hogy ennek bármi köze lesz a végeredményhez. meg ez így azért nagyon dukáti, persunak még a végén tetszene

igazából sajnálom, hogy nem v5 lett, de az tudható volt, hogy soha nem lesz utcán, pedig az volt a technikai csúcs az utóbbi időben, de az árcédula..
érthető, hogy miért a v4, most ebbe az irányba megy a fő fejlesztés és ha lefedik vele a motogp-t meg a wsbk-t, akkor utcára is meglesz az utód. -
Integra
titán
válasz
runner 125
#42185
üzenetére
profi a video is, meg jó szűrőkkel dolgoztak, nagyon rendben van

-
Integra
titán
2x
-
Integra
titán
hujjj, széfti hungarinál lecserélték a talicskákat!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Tisztelt Ügyfelünk!
Az előrejelzés szerint, ezen a hétvégén csodálatos időben lehet részünk. Eső nélkül, 10-15 fokos nappali hőmérséklettel. A Safety-Hungary úgy gondolta, hogy ebben a motoros szempontból "ingerszegény" időszakban kihasználja a lehetőséget, hogy felfrissülhessen Ügyfeleink már megszerzett motoros tudása. Vegyen részt most hétvégén az 1-es szintű kétnapos képzésen, és motorozzon egy jót nálunk, velünk a külső aszfalt pályán. Ráadásul mindezt most kedvezményesen 35.000 forintért teheti meg. Természetesen a szükséges eszközöket most is mi biztosítjuk. Sőt csatába hívtuk a legújabb motorjainkat. A CBF500-as típust lecseréltük a "0" km-es CB600F Hornetre. Még senki nem ült rajtuk. Legyen Ön az, aki elsőként kipróbálja őket. Regisztráljon a frissen kiírt hétvégi (jan. 15-16-i) képzésre.
Szeretettel várjuk!
Motoros üdvözlettel,
Safety-Hungary -
Integra
titán
én nem értek egyet, de nem is érdekel már igazából, azt csinálnak amit akarnak.

aki akar, haljon meg robogón, életveszélyes szarok szerintem. nincsen tekintélyük. a magyar autós társadalom és a morál, a mentalitás pedig nem kedvez ezeknek a kis gépeknek. tény, hogy csöndesebb 4 utemű 125ös jobb mint a két ütemű daráló vagy ha ha dizel autókat vált ki a forgalomból. aki meg hülye, úgyis meghal, oszt jónapot. a legveszélyeztetebbek azok lesznek szvsz, akik kevés pénzből szükgség megoldásként fognak élni vele, ha elfogadják. mert ott sem képzés, sem biztonságra törekvés nem lesz. lidl-es bukó, legyen rendszám, aztán ennyi. -
Integra
titán
apa kezdődik..

egyben egyet értek, hogy a 125-ös mindenben jobb mint az 50-es robogók. zaj, környezetvédelem és biztonság. -
Integra
titán
tulajon múlik minden.
pont ma hajnalban műszakiztattam az intit (ez is egy burleszk ami vizsgáztatás néven megy, meg az egész adminisztráció, vissza is zökkentem a rideg magyar valóságba..), a vizsgáztatók úgy megbámulták, hogy milyen mechanikai állapotban van, hogy sok új autó is megirigyelhetné. pedig 12 éves már.
motort könnyen ki lehet szúrni, hogy ha szar, autónál már neccesebb.
a 750 is bőven elég egy életre, de nem ezért veszünk nagyobbat, ezzel tisztában vagyunk
nekem is elég lenne a 600-as, mert borzalmasan megy, iszonyat sokat tud, és mégis.. ezres kell majd, mert az ezres más világ, az olyat megy, hogy... igy működünk
-
Integra
titán
válasz
runner 125
#42095
üzenetére
én se merném bevállalni.. tapasztalatlan vagyok hozzá nagyon még.
-
Integra
titán
azzal nem kell foglalkozni, rendesen betyár becsülettel kell olajat cserélni benne, ez a lényeg. meg minden más kopó alkatrészt, nem lesz baja annak.
az enyémről senki sem hiszi, hogy túrázni vettem, bár arra is használom, de nem hirdetem nyugger motornak majd, ha lecserélem
-
Integra
titán
-
Integra
titán
válasz
Ferdzsoo
#42055
üzenetére
hehe, először megkell majd szoknod az érzést, hogy mindjárt eldobod, mert annyira hegyes az eleje, folyton azt fogod hinni, hogy most ugrod át a kormányt.
volt para az elején nálam is, csoda, hogy nem dobtam el.. kell pár ezer km, hogy megszokd az érzést és ne lepjen meg. úgyhogy csak ésszel
amúgy meg ja, naked gépek nyugger korra valók
-
Integra
titán
válasz
Ferdzsoo
#42053
üzenetére
azzal is jól jársz

conti race attack van most enyémen is, és bitang jó gumi, csak a metzeler tök más technikát használ és ezért nem fog olyan gyorsan elkockásodni. mert a race attack az utcai engedélyes verseny gumi igazából, ennek megfelelően el is fogy
ha túrára, akkor pláne az m5 interact-ot mondanám neked, szintén a fent említett indok miatt. -
Integra
titán
ha tovább olvad holnap és kicsit melegebb lesz, megyek egy nyugger kört

-
Integra
titán
"Nyilván, mert nektek van valós motoros tapasztalatotok."
pont ezért mondják nagyon sokan, ohgy így, ebben a formában nem.
ha rajtam múlna, nagy motorra senkinek nem adnék jogsit, amíg egy suzukis vagy hondás vezetés biztonsági tréningen nem vett részt, legalább az első szinten. most hagyjuk az árakat, pusztán a tréningről beszélek.
125-tel is piszok nagyot lehet esni, megy az már kellően gyorsan, hungárián elfeküdni nem annyira vicces. láttam már ilyen kis motorokat is ott aszfalton feküdni. -
Integra
titán
válasz
runner 125
#41953
üzenetére
még egyet vegyél figyelembe szerintem, szerviz, alkatrész és szolgáltatás háttér. a honda stabil és mindig minden lesz hozzá és szervizből is több van. a kawa egyre bizonytalanabb. szigorúan szvsz.
ahogy Gabo is mondta, a hornet bitang jó univerzál gép, csak aláirni tudom, hogy a blokk az egyik legjobb. az rr hegyes és az ég világon semmi baja, vajpuha, nyomatékos, nem eszik olajat, szóval a hornet még jobb kell legyen általánosságban, mert laposabb blokk, még jobb fogyasztással.
kérdezd meg Ali-t, neki hornet van.
de honda autós fórumon is akad jó pár hornetes srác, van tapasztalat dögivel. -
Integra
titán
válasz
Gaboman
#41932
üzenetére
apumnak is mutattam, mert ő nem nagyon szereti az én forcefield-em, mert macerás neki felvenni (az is amúgy), bár amúgy meg használja (megjön az esze, hogy azért nem lehúzásnak találták ki a protektorokat
)...
és ezt a vanucci-t anyum is tudná hordani, nagy előny a forcefield-del szemben nőknek.
összességében az az első benyomásom olvasva a paramétereit és a fotókat látva, hogy valamit a biztonságból feláldoztak a kényelem oltárán, kisebbek a protektorok és a hát kivételével l1 besorolású minden, de aki nem egy irányba motorozik és ahhoz veszi a maximumot, akkor annak jó lehet.
meg kellene nézni élőben, hogy úgy milyen benyomást kelt, akkor lenne igazi összehasonlítási alapom, de valóban ígéretesnek tűnik. -
Integra
titán
válasz
runner 125
#41894
üzenetére
nem fordult meg ilyen a fejemben, nem azért linkeltem.
tökéletesen mutatja, hogy a lufi kipukkadt, és hogy az ész nélküli hitel bevállalás elmaradásával mi a realitás. bárcsak ne így lenne.
de tény, a regadó megadta a kegyelem döfést.. -
Integra
titán
-
Integra
titán
válasz
zsoltee10
#41885
üzenetére
nem bíznám rá az életem, de szerintem is hasznos lehet. lehet, hogy a következő szett metzeler gumiba beleöntök én is egy adagot a felszerelés előtt.
ugyanakkor eszembe jut, hogy vajon ha van egy kis lukad, és azt "befoltozza" és nem tudsz róla.. mennyire biztonságos ez, hiszen azt szakszerűen ki kell azonnal javítani. -
Integra
titán
válasz
runner 125
#41875
üzenetére
ennyi

-
Integra
titán
válasz
runner 125
#41856
üzenetére
csak szeretném, lesétáltam pár utcát, végig tapiztam az aszfaltot több helyen, lehet, hogy meleg van, de olyan alien féle takony van az utakon, hogy a főútra már oldalán csúszna ki a motor
úgyhogy gyáva mód inkább a konyhában töltöm az időt a tűzhely mögött.. 
-
Integra
titán
12 fok van, süt a nap, kicsit szárad és már kint is vagyok az utakon asszem..

-
Integra
titán
ma végre kitoltam a bringát a garázsból, átjárattam, mentem is vele az utcában egy picit, minden frankó, keréknyomást is felnyomtam, lepucoltam picit, aztán vissza takartam.
sajnos a perec óta ha hideg, kihűlt motorblokkal indítom, megjelenik egy nagyon finom, de hallató fémes ciripelés, cicergés, amíg be nem melegszik teljesen, fogalmam sincsen mi a túró lehet, majd tavaszi szervízkor Leo bácsi ránéz a kereskedésben, jobb ötletem nincsen.
-
Integra
titán
most kaptam mailben a ts integral-tól én is, megelőztél

Tisztelt {{partperson_name}} Úr / Úrhölgy!
Az eddigi ügyfél megkeresési gyakorlatot kiegészítve igyekszünk még nagyobb hangsúlyt fektetni a már meglévő ügyfeleinkkel történő szoros kapcsolattartásra, illetve ehhez kapcsolódóan az ügyfeleink részére nyújtott szolgáltatási szint emelésére.
A SHOX áruház elindít egy napi akciósorozatot december 27.-én, ami 2011. január 14.ig tart, minden nyitvaratási napon. Az akciós lista minig az azt megelőző munkanapon 6-órakor a www.shox.hu oldalon jelenik meg. Rendelését nálunk adhatja le, amit mi továbbítunk a SHOX áruház felé.
Néhány példa, arra hogy miket lehet kifogni.
DANE Ringsted Gore-Tex dzseki 97.900.- helyett 24.900.-Ft
Forma Arrow SX sportcsizma 32.900 helyett 19.900.-Ft
Megtisztelő figyelmét köszönjük és várjuk szeretettel Honda márkakereskedésünkben és szervizünkben.Tisztelettel,
{{dlr_headmaster}}
Ügyvezető -
Integra
titán
van.
beállsz yoda vagy persu mögé és húzod a gázt...
azon tapasztalatom alapján amiket németeknél szerezek, a legjobb ha először kinyomtatod a pályát és átbeszéled versenyzővel, oktatóval a nyomvonalat, az iveket, fékpontokat. tanuld meg a pályát, amennyire csak lehet.
nagyon sokat segit ebben pár kanyar tréning, a helyes kanyarodás, fékezés, tekintet etc etc.. nekem ez nagyban segitett a pályás tréningben. nem voltam 100%-ig hülye, csak 90%-ig..
aztán kimész és húzod a gázd, mész az oktató mögött. elfogsz rontani mindent amit csak el lehet, azt is amit nem szoktál, rájössz, hogy fogalmad sincsen, hogy kell fékezni meg hasonlók...
de az első stressz egyszerűen ilyen. menni kell és szokni. ahogy szokni azt is, hogy a régiek, akik már megszokták a stresszt netán meccselgetnek is, azok úgy hagynak ott hogy csak pislogsz. ne foglalkozz velük, menj a saját tempódban. a mögötted jövőnek az a dolga, hogy ne veszélyeztessen és megálljon mögötted. aztán vagy megáll, vagy nem áll meg, lásd én esetem, akkor az geci fájdalmas és drága buli lesz.. de ez benne van a pakliban.
szóval lesz akkora stressz, hogy győzd idegrendszerrel, nagyon sokat kifog venni nagyon kevés motorozás is, de csak igy lehet ezt megtanulni.
-
Integra
titán
szerintem (SZERINTEM
!!!) pont, hogy úgy gáz emiatt a tematika, ahogy van..
jól összerántottak mindent, aztán a végeredmény egy se füle se farka történet, de legalább jó marketing szagú, meg eladhatóbb lesz...
szóval most biztonság technikai tréningre mész vagy pálya oktatásra, dönts el.
pályaoktatás? aztán mi a pálya oktatás? mert ez semmi, szerintem vicc kategória.
keretes motor? és az mire jó a marketingen kivül? ad egy teljesen fals biztonság érzetet, másra nem jó, de erre nagyon.
menj el külön vezetés technikai tréningre, ami valóban az végig, a 2 napon át, és utána meg menj el külön csak pálya tréningre. igy van értelme, de összeömlesztve szerintem sokra nem jó, mert semelyik felét nem kapod meg rendesen, hiányosságokkal fogsz küzdeni mindkét résznél.
ha pedig voltál a dodor félén, akkor minek mész el szinte ugyanarra még egyszer? akkor menj tisztán pálya tréningre. egy pályatréning meg alapvetően más, személyi instruktorral ér igazán valamit, akkor valóban fejlődsz és van értelme. -
Integra
titán
néztem anno én is ezt a cikket, vagy 5x próbáltam, valami nagyon halovány volt, lehet, hogy ezt nem laptopon kell nézni, hanem moziban és akkor valóban látod rendesen.
amúgy valóban etikátlan, de abban is biztos vagyok, hogy a tüchtig germánok biztos megoldották, hogy támadhatatlan legyen a reklámjuk jogilag. de engem nem zavar, ettől nem fogok rohanni bmw-t venni, nincsen cash rá
-
Integra
titán
válasz
Djuree
#41760
üzenetére
túl van lihegve az olajos kérdés, nekem még kb 500-1000 km van olajcsere előtt, most ezért nem fogom lecserélni újra az olajat, mert itt a tél, micsoda orbitális ökörség. semmi baja nem lesz. fézernél sem igazítottam soha időszakhoz az olajcserét, 9 éves, 60ezer km és semmi baja nem volt emiatt.
-
Integra
titán
válasz
runner 125
#41748
üzenetére
jaja, kb, nagy kabátban meg kesztyűben, jól átmelegítem, megtúráztatom, aztán kikapcs, visszatol, letakar..

meg tele töltöm a tankját -
Integra
titán
ma végre megsimogattam a bringát, koszosan, porosan letakarva alszik, majd holnap kitolom ház elé kicsit átforgatni

-
Integra
titán
válasz
runner 125
#41721
üzenetére
tévében láttam egy riportban, jó cucc, felmegy mindenhol a hegyen, fekete sipályán mint a villám
gondolom rendesen fárasztó lehet azért ezzel menni, inkább ski-doo
-
Integra
titán
válasz
zsoltee10
#41718
üzenetére
wow, jól néz ki az ülés, kiváncsi leszek a tapasztalatodra

az 1000 km nekem is megvolt hamar, de igy vissza gondolva csoda, hogy esés nélkül túléltem, mert az első 500 km után már csak a pilis szakaszt nyomtam oda-vissza, hogy rendesen belazitsam a motort, és valljuk be, lövésem se volt, hogy kell az rr-t motorozni..

-
Integra
titán
válasz
zsoltee10
#41716
üzenetére
több motorszerelő ismerősöm mondta anno, egymástól függetlenül, hogy a jó bejáratás egy életre meghálálja magát. igyekeztem is vas szigorral betartani amikor az rr-t vettem, úgy tűnik be is vált. pedig kapott rendesen. sokan mondják ugyanakkor, hogy nem kell már bejáratni, mert ezeket a blokkokat már gyárilag megforgatják maxon, amit el is hiszek, de ez szerintem akkor is kevés, nekem a tapasztalat tök mást mutat. az olaj kérdés is ilyen, mai csúcs szintetikus olajok elképesztően sokat birnak.
-
Integra
titán
válasz
zsoltee10
#41714
üzenetére
ha kiadnak egy új motort és azt null km-rel átadják a tesztelőknek...
elsőnek kapásból az a kiinduló pont, hogy ami nem a tied nem is vigyázol rá. ennek megfelelően le is lakják ezeket a motorokat pikk-pakk. autóknál sincsen ez másképpen, saját szememmel láttam éveken át, importőri és újságirói oldalról is.
a második hogy hiába rakják padra a blokkot és forgatják meg, az soha sem fog úgy összekopni mintha az első 1000km-en te mozgatod össze fokozatos terhelésnél a blokkot, sokat váltogatva, egyenletesen húzva, motorfékezve.
az s1000rr-nél is ez volt a helyzet, annyi széthullott blokkos bmw-t vittek vissza, hogy most már gyári program van a bejáratásra, limiterrel, nem győzték a blokk cserét.
az er-6 kategóriában meg azért nem tartom lehetetlennek, mert ott meg sokkal inkább a költségcsökkentés dominál, emiatt a felhasznált anyagok minősége, megmunkálása szenved csorbát, igy széthajtás helyett szinte ugyanaz az eredmény sajnos
-
Integra
titán
válasz
Gaboman
#41710
üzenetére
meginghat? finoman fogalmaztál

amúgy én nem szapoulom a kawát ezért, mert a mai világban bárkivel megeshet ez, ma ők, holnap mondjuk a honda, holnap után meg a ducati, nincsen már igazán nagy diffi, mert annyira lerövidültek a modellfrissitési és generáció csere időszakok, na meg a költség csökkentés, az olcsóskodás, hogy be van programozva a hiba a folyamatba. javitsák ki, és lássuk mit tud. ha a kawa itt a legjobbat szeretné ebből a nagyon rossz helyzetből kihozni, akkor a kommunikációján baltával faragna egy keveset, mert igy nem lehet ezt. -
Integra
titán
k1600gt - a surrogó
nem semmi hangja van, fél lábbal már sci-fi
Aktív témák
- Tőzsde és gazdaság
- Google Pixel 10a – évismétlés
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Kész rémálom lesz Linuxot használni jövőre az USA egyes államaiban
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- Genshin Impact (PC, PS4, Android, iOS)
- Vezeték nélküli fejhallgatók
- YouTube
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- sziku69: Szólánc.
- További aktív témák...
- iiyama G-Master GB3271QSU 31.5 QHD IPS 165Hz 1ms 400nit Samsung panel G-Sync Vsync 1év Alza Garancia
- RAPOO 7100P 1000DPI optikai rádiós 5GHz egér
- Samsung Galaxy S20 Ultra / 12/128GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
- Hario MINI MILL SLIM PLUS tekerőt keresek, mert elveszett
- AKCIÓ! Microsoft XBOX Series X 1TB SSD fekete játékkonzol garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest







