-
Fototrend
Kérlek, írd le a számítógéped alkatrészeit, a probléma előzményeit, a problémát és azt, hogy eddig mit próbáltál tenni, hogy könnyebben és hamarabb segíthessünk!
Új hozzászólás Aktív témák
-
-
kubokra
tag
válasz
batman.
#41340
üzenetére
Oké szóval ez úgy néz ki egészen pontosan, hogy pár hete, amikor ez előjött, elkezdtem a kötelezőket megvizsgálni: kiveszegettem a ramokat, más sorrend, csak egy-kettő-három rammal indítás stb. az eredmény ugyanaz volt, vagyis a memtest kidobta a hibakódot és újraindult a gép.
Ekkor egy másik táppal megpróbáltam, a hiba ugyanaz volt (mint utólag kiderült, ez a másik táp hulladék) ezért új alaplapot vettem. Kipróbálásra új tápot szereztem, ami fixen működik, így az, illetve hát az alaplap elméletileg hibátlanul működik. Ramból csak ideiglenesen tudtam kölcsönkérni, a hiba azzal is megjelent, de lehet, hogy megint kérek majd kipróbálásra. Illetve maradt a proci, ami mindig ugyanaz volt a tesztelések során, de lehet hogy veszek valami ős-pentiumot, aztán már az is ki lesz szűrve. -
kubokra
tag
válasz
batman.
#41338
üzenetére
A típus egy Gigabyte GA-Q67M-D2H-B3.
Amúgy az előbb rosszul írtam, 4 sípolás van, és a procihűtő megy rendesen, illetve a kezdeti sípolások után nem hangoskodik. Monitorra kép még mindig nincs.
Memóriahibára gondoltam én is, de most már másik alaplappal is próbáltam, illetve a múltban másik rammal is (bár ezt holnap újból megteszem).
Létezhet, hogy a procival van gond? Ezen a ponton már csak azt nem próbáltam cserélni, de annak nem is ilyen hibát kéne produkálnia, szerintem. És vajon miért nincsen semmilyen kép? -
kubokra
tag
Sziasztok!
A gépemben valószínűleg megadta magát a táp, így most kicseréltem egy donorra, hogy megbizonyosodjak erről. Benne maradt a proci, a 4 RAM, egy db ház-hűtő, merevlemez és minden egyéb nélkül.
Amikor elindítanám a gépet, akkor rögtön indulás után 3 sípolás, a procihűtő 2 mp-ig megy aztán leáll teljesen, viszont a ház-hűtő és a táp megy tovább. Képet monitorra egyáltalán nem kapok. Mi lehet a hiba? -
kubokra
tag
válasz
batman.
#40650
üzenetére
Most mondanám, hogy próbáltam másik táppal is, de az talán még ősibb (400wattos Mtech
)
De igen, pont ez nekem is a problémám, hogy már erősen fogyóban vannak a kizárható alkatrészek, egyedül a cpuból nem próbáltam két különbözőt. De lehet az lesz, amit linkeltél (köszi amúgy), és hátha. Csak akkor meg nem értem, hogy miért ezeket a tüneteket produkálja, illetve produkálta, amíg ímmep-ámmal működgetett. -
-
kubokra
tag
Sziasztok!
Valami baja van a gépemnek, de ezen a ponton igazán nem tudom, hogy micsoda.
Pár hete elkezdte azt csinálni, hogy működött pár percig, újraindult, megint működött, újraindult stb. Néha pár perc után, néha azonnal, néha órákkal később indult újra. Tipikusan memória problémának tűnt.
Memtest86 persze jellemzően kierrorolt, de azért próbalgattam a négy RAM kártyát különböző elrendezésben, ugyanúgy error. Kipróbáltam másik másik gépből szerzett rammal, ugyanaz a hiba.
Gondoltam akkor vagy táp, vagy alaplap. Próbáltam másik táppal, nem segít. Most próbáltam másik alaplappal, ugyanaz.
Teljesen csupaszon van jelenleg, vagyis csak a proci (i5 3470), az ssd (samsung evo 120gb) és a táp (chieftec gps350) van az alaplapon (régi asrock pro3, "új" gigabyte ga-q67m).
Szóval az eredeti konfigból csak a proci és az ssd ugyanaz. Létezik, hogy a kettő közül valamelyik adta meg magát? A tünetek nem arra jellemzőek, pl. miért dobott (volna) memóriaerrort?
Köszönöm a segítséget -
kubokra
tag
Sziasztok!
Ma jött elő egy probléma.
Online néztem egy sorozatrészt (minden tökéletesen működött), majd aztuán átváltottam volna egy letöltött sorozatrészre, VLC lejátszóval.
A váltás idején azonban ahogy van meghalt a hang.
A probléma hogy filemeket, sorozatokat (lényegében ahol képet is le kell játszani hanggal) nem tudok lejátszani, ilyenkor csak képet látok, hang nincs. Zenelejátszó programok, illetve youtube (ahol szintén van kép) működik probléma nélkül.
Azóta újratelepítettem a VLC-t, meg próbáltam a többi médialejátszót is, egyikkel sem jó.
Gondolom valami beállításbeli probléma ez, de tudja bárki hogy mit kéne beállítgatni, vagy úgy általában mi lehet a probléma?
Új hozzászólás Aktív témák
- sziku69: Szólánc.
- Megtartotta Európában a 7500 mAh-t az Oppo
- Milyen videókártyát?
- BestBuy topik
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Xiaomi 15T Pro - a téma nincs lezárva
- Gaming notebook topik
- Milyen TV-t vegyek?
- No Man's Sky (PS4, PC, Xbox One)
- További aktív témák...
- Z790 Strix-A, 14700K, 2x16GB 7200 mhz, Tuf 4080, Corsair H1000i
- -ÚJ,2 ÉV GAR- GAMER PC: RYZEN 7 5700/5800X +RX 6600/6700XT +16-64GB DDR4! SZÁMLA! 70 féle ház!
- -ÚJ,2 ÉV GAR- GAMER PC: i5-14400F (10mag/16szál) +RX 6600/6700XT +16-64GB DDR4! SZÁMLA! 70 féle ház!
- -ÚJ,2 ÉV GAR- GAMER PC: RYZEN 5 4500-5600X +RX 6600/6700XT +16-64GB DDR4! SZÁMLA! 70 féle ház!
- HP Compaq Elite 8200 SFF (i3, 5GB DDR3, 250GB HDD, Win 10 kulcs)
- HATALMAS AKCIÓK! GARANCIA, SZÁMLA - Windows 10 11, Office 2016 2019 2021,2024, vírusírtók, VPN
- Asus laptop E1504F Ryzen 3
- 2025.10.29 - Frissített lista - Lenovo LOQ / LEGION Pro 7 (RTX 5070Ti / 5080 / 4080 / 4090)
- GYÖNYÖRŰ iPhone SE 2020 128GB Black -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3588, 100% Akksi
- Bomba ár! HP ProBook 450 G8 - i5-1135G7 I 8GB I 256SSD I HDMI I 15,6" FHD I Cam I W11 I Gar
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
A memtest86-ot értem, igen.

