Aktív témák
-
Bazsesz
őstag
Beszélgess mélyen el vele... Hátha tudsz hatni rá valamennyire.
Bár a mostani fiatalság már nem épp olyan, mint régen. Mikor hallom, hogy néhány kilencedikes beszélget, hogy milyen köcsög az apja, hogy nem vesz neki 60k-s telót. Én nem tudom, hogy hol élnek ezek. Nyáron mikor digitcamet szerettem volna, nem mertem volna anyámnak nekiesni, hogy miért nem veszi meg nekem, mert tudtam, hogy akkora pofont kanék, hogy a fal adná a másikat. Ezért kellett nyáron dolgoznom, de nem is bántam meg, hogy dolgoztam. Valahogy egyre jobban meg tudom becsülni a pénzt, és nem költöm el minden baromságra. Ehhez az kellett, hogy napi 9 órát dolgozzak építőipari cégnél. És volt olyan, mikor eltelt 2 óra, és úgy tűnt, hogy egy év telt el. Ezért kaptam óránként 300 forintot a kezembe. És nem nyígtam, hogy jaj, ez kellene, meg az kellene, bár volt olyan, mikor KURVASZAR volt, hogy 6-kor már betont lapátoltam, 8-kor meg hívtak az osztálytársak, hogy nem-e megyek ki velük a strandra...
És érdekes lett fényképezőgép, lett memóriakártya, lett aksi, lett kártyaolvasó. Szüleim annyit pótoltak bele, hogy anyu vett nekem egy tokot (1,5k) hozzá, apu meg vett egy aksitöltőt (1k). Így meg tudtam venni az egyel nagyobb memóriakártyát, és még maradt egy kis pénzem, hogy arra a két hétre, még nem vonultam be a kórházba tudjak egy keveset szórakozni nyaralás alatt.
Nálunk az van, hogy persze, vehetek akármit, ha összegyűjtöm rá a pénzt. Mondjuk régen én is nyavajogtam 1-2 dologért, de manapság ebből már kinőttem.
Most nemsokára betöltöm a 18-at én is (ápr 3), de nem azon vagyok, hogy mennyi tizest húzzak le tőle. Mondta, hogy nézzek szét valahol, az ár mind1. Kinéztem magamnak kettő darab ezüstgyűrűt, a kettő együtt 4k. Ha azt megkapnám, már akkor boldog lennék.
Bár az egészhez azért hozzátenném, hogy eléggé nagy szigorba nevelnek a szüleim, meg aztán nem eresztenek el nagyon anyagilag, pedig valamilyen szinten megtehetnék.
Üdv: Balu
Aktív témák
- Házimozi belépő szinten
- Napelem
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Motoros topic
- BMW topik
- Milyen videókártyát?
- Rezsicsökkentés, spórolás (fűtés, szigetelés, stb.)
- Autós topik
- eldiablo: 30 év után szakítottunk, de azért még beszélünk...
- Mesterséges intelligencia topik
- További aktív témák...
- iVapo Apple iPhone, Apple Watch dokkoló
- Eladó G-Skill Trident Z neo DDR4 3600 MHz 2 16 GB
- BESZÁMÍTÁS! Sapphire B650M R7 8700F 32GB DDR5 1TB SSD RX 9070 XT 16GB CM MasterBox 5 fehér 750W
- BESZÁMÍTÁS! Sapphire B650M R5 7500F 32GB DDR5 1TB SSD RTX 3080 10GB Lian LI LANCOOL 207 FSP 750W
- ZTE MF289D nagysebességű 4G / 4G+ LTE Cat12/13 Sim kártyás WIFI router hotspot modem - FÜGGETLEN
- Xbox Game Pass Ultimate előfizetések kedvező áron
- Xiaomi 15T 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- HIBÁTLAN iPhone 12 mini 64GB Purple -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3481
- Azonnali készpénzes GAMER / üzleti notebook felvásárlás személyesen / csomagküldéssel korrekt áron
- 14" Dell Latitude laptopok: 5400, 5480, 5490, 7480, E6410, E6440, E5450 / SZÁMLA + GARANCIA
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest

