Új hozzászólás Aktív témák
-
parandroid
félisten
Szóval az úgy van, hogy nem vagyok rendszeres borfogyasztó. Régebben szoktam néha inni, meg van az ismerősök között borász, jártam egy időben kóstolókra is a környékbeli borászatokba, meg is tudom különböztetni az édes vöröset a száraz fehértől, sőt alapvető, és jellegzetes fajtákat talán elfogadható eséllyel fel is ismernék még mindig. A dolog lényege, és amire rácsodálkoztam, hogy ennyien vagytok, akik szerint a dedikált borhűtő otthonra nem úri passzió, hanem a bor élvezetéhez elengedhetetlen tartozék. Ezzel sincsen semmi bajom, érteni ugyan nem értem, de el tudom fogadni. Nyilván olyan ez, mint egy jó kávéfőző, néhányan talán még emlékeztek rá, hogy én is játszottam a gondolattal, hogy veszek egyet, aztán győzött a józan ész, és a saját fogyasztói szokásaim alapos átgondolása. Nyilván az utóbbi az oka annak is, hogy a borhűtő számomra nemhogy nem szükséges, hanem egyenesen abszurdnak tűnik otthonra. Éttermeket ne keverjük ide, tőlük nyilván elvárom nemcsak a normális kínálatot, hanem a szakszerű tárolást is, ott ez nem is kérdés. Valahogy az is logikus, hogy ha valakinek a bor élvezete hobbi szintre emelkedett, akkor erre többet költ, mint én, szóval inkább ilyen rácsodálkozás szintjére jutottam, mint amikor egy barátom mutatta, hogy ni, vett új horgászbotot, tuti jó vétel volt, szinte ingyen adták, kétszázezer forintért már-már ajándék, és már csak egy hozzá illő orsót kell rá vennie, meg néhány apróságot még, de fél milla alatt megáll. Én meg néztem bután, és azon gondolkoztam, hogy egész életemben nem költöttem halra összesen ennyi pénzt, pedig havonta azért egyszer veszek egy jó kis friss lazacot, vagy pisztrángot, mert többféle módon elkészítve is szeretjük úgy családilag.
Szóval kicsit olyan kézműves sör v2.0 feelingem van most a beszélgetés kapcsán, persze én egy vadember vagyok, aki mindent szobahőmérsékleten fogyaszt, a kávétól kezdve, a boron, és a sörön át az akármilyen üdítőig, vagy akár a friss húslevesig *. Az egyetlen kivétel a friss gyümölcslé, mert azt eleve hidegen kell tárolni, akárcsak a tejet, de utóbbit meg nyilván eleve melegítem. Nyáron persze beteszek ezt-azt a hűtőbe, mert jólesik, ha a hőségben valami hideget tud inni az ember, de ez kb csak a 30 fok körüli átlaghőmérsékletű napokon jön rám.
* Mindig meghalok egy kicsit valahol belül, amikor ott ülünk az asztalnál, mindenki előtt ott a fincsi leves, az első kanállal mindenki szarrá égeti a nyelvét, és utána nézzük pár percig, meg fújkodjuk, csorgó nyállal, meg korgó gyomorral, de enni ugye még nem lehet, mert kb. végbélig végigforráznám magam vele; ezt szerintem a spanyol inkvizíció találta ki kínzásnak, de gondolom itt többek tartanak otthon külön levesmelegítőt is, hogy 80 fok fölött tudják tartani a levest, mert az úgy hozza ki az igazi ízét
p
Új hozzászólás Aktív témák
- Hobby elektronika
- Robotporszívók
- sziku69: Szólánc.
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Milyen okostelefont vegyek?
- Kedvenc zene a mai napra
- Samsung Galaxy S25 Ultra - titán keret, acélos teljesítmény
- További aktív témák...
- Dell Precision 5570 FHD+ / i7-12800H 14C / 16-32G / 512G / RTX A1000 / IR FPR WS
- Dobozos ÚJ HP Victus i5-13420H, RTX 3050 (6GB), 144Hz
- Dobozos ÚJ MSI Cyborg 15 A13VF i7-13620H, RTX 4060, 144Hz,
- Dobozos új MSI Katana 17 B13VFK-269 i7-13620H, RTX 4060, 1TB SSD, FHD 144Hz
- Dobozos ÚJ Lenovo Yoga 7 2-in-1 OLED FHD+ AMD Ryzen 5 7535U 16GB /512SSD
- SzoftverPremium.hu
- LG 27UL550-W - 27" IPS / 3840x2160 4K / 60Hz 5ms / HDR10 / AMD FreeSync
- Telefon felvásárlás!! Apple iPhone SE (2016), Apple iPhone SE2 (2020), Apple iPhone SE3 (2022)
- HIBÁTLAN iPhone 12 Pro Max 128GB Pacific Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, 100% Akkumulátor
- MacBook felvásárlás!! Macbook, Macbook Air, Macbook Pro
Állásajánlatok
Cég: Central PC számítógép és laptop szerviz - Pécs
Város: Pécs
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

