Új hozzászólás Aktív témák
-
ρσгτσ
addikt
Itt a jó idő, de a gyerekek betegek. Közös főzés után magamnak is találtam egy kis elfoglaltságot.

Nem mondom, hogy egyszerű volt, sok mindenre már nem emlékeztem. Plusz a Ventoy nem támogatja a régebbi Windows telepítéseket, így a Rufus kellett. Meg BIOS -ban a SATA vezérlőnél IDE. Illetve voltak egyéb mókák is..., de sikerült.
XP Pro SP3.

-
csuvicsuva
addikt
Engem az idegesített, amikor anyuhoz jártam a kórházba (máig nem tudom, hogy gyáliként hogyan került a Szent Jánosba, oda nyilván nem kocsival mentem), hogy körülöttem mindenki a telefonját nyomkodta, és nyilván nem akar leskelődni az ember, de valamiért ez ilyen ösztönös dolog, hogy csak odapillantasz.🤷
Ha mégsem és csak én vagyok így ezzel, akkor lebuktam.
Más: tök jók ezek az óraszíjak, csak egy baj van velük, hogy letakarják a szenzort. Amikor legutóbb rendeltem, találtam piros-fehér-zöldet, viszont két részes felcsatolható változatot nem, de azóta belefutottam, ez meg maximum jó lesz karkötőnek.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
csuvicsuva
#64815
üzenetére
Ez annak jön jól, aki tömegközlekedéssel utazik. Nálam gyakorlati haszna nincs, még idegesítene is, mert nehezen viselem, ha romlik a betekintési szög. Nem csak a fejemmel párhuzamosan szoktam tartani a telefont, így a rosszabb minőségű kijelzők is eléggé zavarni szoktak.
Kollégám telefonján néztem ilyen fóliát, S24 Ultra -n használja. Rendkívül praktikus, ha azt akarod, hogy már a közvetlen melletted ülő ember se lássa a kijelződet.
Monitorra már régóta létezik ilyen, és például esport-nál jön jól.
-
csuvicsuva
addikt
válasz
homerhamm
#64824
üzenetére
Nyilván ne, ez csak egy hirtelen kirohanás volt, de sajnos egyre inkább úgy érzem, hogy innen már nem lehet visszafordulni...
Jut eszembe, el is felejtettem, hogy az Újpest egymás után kétszer nyert. A hajam rövidebb, mint a szakállam, úgy nézek ki, mint egy Tescós Kratos, úgyhogy ha ma nyerünk Győrben, akkor holnap szőrtelenítek.
-
homerhamm
veterán
válasz
csuvicsuva
#64823
üzenetére
Inkább ne...
-
ρσгτσ
addikt
"Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte."
-
homerhamm
veterán
-
ρσгτσ
addikt
S26 Ultra (lehet a kisebbekben is) lesz betekintésgátló kijelző funkció. (FB link)
Kíváncsi vagyok ez milyen lesz gyakorlatban, mert ki- és bekapcsolható. Vannak ugye fóliák, amik ugyanezt csinálják.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Guitar14
#64812
üzenetére
Igen, ez a bajom nekem is. Régen egyszerűbb volt, mert a laptopok többségének oldalt és azon a részen alatta volt a szellőzés. Manapság már ez egyáltalán nem így van. Főleg dedikált, erősebb VGA -nál, ahol eleve több ventilátor van.
Itt a felső és a középső kép az én laptopomról készült, az alsó pedig pároméról.

Köszi a választ. Rendeltem amúgy közben már 2 állíthatót. Nyugodtabb voltam az ilyennel, mert legalább be tudom állítani, hogy a tartó része ne a ventilátornál legyen.
Meg egy kisebbet is a másodlagos kijelzőnek. Nem rossz a hozzá kapott állvány, de nem vagyok vele teljesen elégedett.

Helyette inkább egy ilyen.

-
Guitar14
senior tag
Ilyen van a cégnél nekem meg a barátnőmnek is otthon, jól szellőzik így a gép és kényelmesebb a monitor magassága. Céghez csak azért vettem, hogy másodlagos monitorként használjam a laptop képernyőjét így egymagasan vannak a képernyők. Szerintem jó cucc. A ventis állványok pazarlások, kitalálják azért ezeket a hűtéseket, kb 0.5 c hűvösebb de van mikor nem mikor megzavarja a laptop hűtésrendét.
-
csuvicsuva
addikt
United szurkolóként azt mondtam, hogy inkább menjen Liverpoolba, Madrid rajongóként inkább azt mondom, hogy vagy maradjon ott vagy Barcelona. Bár a Madrid legalább ért el bizonyos eredményeket az elmúlt években (ellentétben a Uniteddel), de amilyen infókat néha elcsípek, ez a Madrid már nem igazán az a Madrid, amelybe anno beleszerettem, pedig az nem ma volt.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
csuvicsuva
#64807
üzenetére
Szerintem néhány év múlva el fogja vinni a Madrid, ha marad ez a lendület és nem szól bele valamilyen komolyabb sérülés. Bár valószínűleg előbb fognak edzőt cserélni a Liverpool -nál, és akkor talán ott játszhat, ahol a legnagyobb szükség van rá.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
csuvicsuva
#64805
üzenetére
Itt a legjobb 8 majd elég ütős meccseket hoz.
Meg amúgy kíváncsi vagyok a Bodo most mit alkot a 16 -ban.
Azt a meccset biztos nézni fogom. -
ρσгτσ
addikt
-
ρσгτσ
addikt
Rendeltem ilyen állítható laptop állványokat Kínából. Alumíniumból van, elvileg stabil és 5kg a teherbírása. Kíváncsi leszek...

Olyan buzi módon vannak megcsinálva a szellőzések, és nem akartam ventilátoros, itthon is kapható állványokat venni, mert nem tudom mennyire dolgoznak egymás ellen a laptoppal.
Régen azért ez egyszerűbb volt, jellemzően egyik oldalon alul és oldalt intézte a levegőt a ventilátor. Most vettem két laptopot. Egyiknél 2 oldalt alul, illetve hátul vannak a rácsok. Másiknál pedig csak alul a felső részén végig...
Gyakorlatilag a mai, normálisabb erősségű laptopok már alkalmatlanok arra, hogy simán kicsapjuk az asztalra és úgy használjuk? Oké, az régen sem volt teljesen ideális, de manapság úgy látom sokkal jobban használják az alját a gyártók. Igaz, hűtésből is több kell.
-
válasz
csuvicsuva
#64795
üzenetére
Durva.
Én a Shell kártyapontokat gyűjtögetem Alza utalványra. -
ρσгτσ
addikt
-
homerhamm
veterán
Éljen a vecsési savanyúság!
-
ρσгτσ
addikt
válasz
icemad
#64791
üzenetére
Utóbbit sokan nem tudták, mert még annyira sem volt jelen a TV piacon, mint a Sony. Pedig az is alig mérhető szint.
Egyébként az LG teljes TV -s LCD gyártása is már a TCL -nél van. Csak kisebb kijelzőkre van gyártósora. Pl. laptopok. Meg ugya az OLED -et nyomja, arra épít mindent.
Samsung -nál még maradt gyártás, de a kínai üzeme szintén a TCL -hez került. Ők is inkább az OLED -re mennek rá. Meg mellette küzdenek a még emberi áron nem elérhető micro LED -del.
-
ρσгτσ
addikt
A Sony után a Panasonic is feladta a harcot.
-
ρσгτσ
addikt
Ez a gepigeny.hu elég furcsa oldal. Azon kívül, hogy hiányos a kiválasztható GPU és CPU lista, a várható fps sem pontos. Egyik játéknál is most többszöröse volt annak, amit ott írtak.
-
ρσгτσ
addikt
Rendeltem egy ilyen pici micro SD olvasót, ami már megérkezett. Eddig még nem láttam ilyet. Az USB csatlakozóba kell bedugni a kártyát. Szerintem praktikus, és persze kicsi.
-
oriic
HÁZIGAZDA
Nem kellene meló helyett YT shortokat nézegetnem

-
válasz
csuvicsuva
#64781
üzenetére
köszi az info-t -
csuvicsuva
addikt
válasz
csuvicsuva
#64780
üzenetére
Az utalvány a ludas, azért nem sikerül az automatikus feldolgozás. Ha jövőre is veszek, akkor majd egyből irány a chat.
-
válasz
csuvicsuva
#64778
üzenetére
Elvileg megjelenik a licenc-eknél, nevedre kattintva:


-
csuvicsuva
addikt
Szeretem az Alzát, leszámítva azt, hogy idén is külön rájuk kell írni, hogy küldjék már azt a rühes PS feltöltőkártyát kódot, amit 2 órája kifizettem. Hogy a tökömbe nincs ez automatizálva?
-
icemad
nagyúr
válasz
homerhamm
#64774
üzenetére
Én azon is csodálkozom, hogy még fentvan YouTubeon.
12 éve!
9:10-nél a jobb alsó képen a "kislánynak" elég durva székrekedése lehetett. (vagy szétrepedése, nézőpont kérdése.)
A másik, amit nem értek, hogy már akkor is lehetett videót szerkeszteni... Hülyegyerek elcseszte, recskázás után csinált ps4 teszt videót... Oké. DE!!! Nem szerkeszti, nem vágja újra, nem csinál másik videót, felteszi így! 😂 Hát gratula!
-
-
homerhamm
veterán
-
ρσгτσ
addikt
válasz
Carlos Padre
#64765
üzenetére
Dehogy. Telefonról megosztással mehet a TV -re.
-
homerhamm
veterán
válasz
Carlos Padre
#64765
üzenetére
Xboxot a legjobb.
-
ρσгτσ
addikt
Mondjuk Asus routerhez van nekem AiProtection. Illetve Instant Guard is, ami meg biztonságos kapcsolatot hoz létre távolról.
-
icemad
nagyúr
-
ρσгτσ
addikt
Norton mostanában hogy muzsikál? Mennyire veszi vissza a teljesítményt vagy a netet? Vagy Eset, Bitdefender, Avast, egyebek?
Minél többet olvasok ezekről, annál nagyobb a kavar...millió egymásnak ellentmondó véleménnyel.
-
ρσгτσ
addikt
Bacsis mellett ő is nagy forma, ha retro PC -ről van szó.
(FB account linkek)Kedvet is kaptam a Quake 3 Arena -hoz.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
homerhamm
#64758
üzenetére
Az is nagy kérdés, hogy mi lesz a billentyűzet+egér kombó támogatással. Mert érthető módon inkább a kontroller a preferencia. Az meg nem minden játéknál jó.
Ráadásul a részletes PC beállítások, vagy a széles arányú monitor támogatás miatt egy PC játékos nagyobb előnybe tud kerülni. Arról nem beszélve, hogy lehet vannak über profi játékosok kontrollerrel, de egy jó egérrel még mindig sokkal pontosabb a játékos.
Mondom mindezt úgy, hogy én is a kontrollerrelt részesítem előnyben, de van ami nekem kva szar vele. Vannak játékok, aminél bár van billentyűzet+egér támogatás, de láthatóan sokkal alacsonyabb a színvonal, mint egyéb platformon. Pl. WoT konzolos verzió. Kegyetlen a rendes WoT -hoz, vagy akár a Blitz -hez képest is.
Szerk.:
Commandos konzolos verzió sem jó. -
ρσгτσ
addikt
Arról nem beszélve, hogy GP Ultimate 11 ezer forint. Ami több szempontból is előnyösebb a többi csomagnál.
Ha valaki nem vér-gamer, akkor jobban jár, ha inkább játékot vásárol. Persze értem én, hogy előfizetéses modell, meg profit, de azért ez már súlyos összeg.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
homerhamm
#64749
üzenetére
Mondjuk én egyre kevesebb értelmét látom olyan konzolnak, amin nincs konzol exkluzív játék. Főleg, ha a RAM és az SSD árak a konzolnak is beb*sznak.
Kíváncsi leszek mennyiért hozzák össze a következő konzolt, de hasonló áron összejön akkor már egy 1080p ultra beállítás PC -n. Ami jobban fog kinézni, mint a konzol 4K, ami nem is mindig natív. Ráadásul a PC sok minden másra is alkalmas.
Szerk.:
Számomra egyetlen értelmes konzol alternatíva maradt. Nintendo. PS játékot pedig megvárom PC -re, mert ott sincs túl sok minden, ami érdekel. -
ρσгτσ
addikt
-
icemad
nagyúr
válasz
csuvicsuva
#64750
üzenetére
Nem. Egy évvel ezelőtt már jelezte, hogy kilépne. Akkor ez még csak pletyka volt a különböző fórumokon. Azért maradt még egy évig, hogy felkészítse az utódját. (meg persze a fizetésért) Kérdés, hogy ez az indiai kislány mit fog kezdeni az xbox-al, milyen irányban viszi tovább.
-
ρσгτσ
addikt
"It’s rare in life to know when a chapter is closing, but after 38 years at Microsoft, that moment has arrived for me. I’ve made the decision to retire and begin the next chapter of my life. It’s a milestone that’s given me a chance to reflect on the incredible journey I’ve been fortunate enough to share with so many of you."
Phil Spencer
-
ρσгτσ
addikt
-
icemad
nagyúr
Az Unitree G1 bemutatót láttátok? Agyam eldobom, hogy a kínaiak hol tartanak. Gondoltam, hogy lesznek majd ilyen robotok, csak azt nem, hogy már 2026-ban...
[link] -
ρσгτσ
addikt
-
ρσгτσ
addikt
Nagyon szép képe van a hordozható monitornak. 2131 forintért ajándék volt.
Van saját menü is, ahogy ez monitoroknál megszokott. Tápellátás USB C csatlakozón keresztül történik, ami mehet USB portra, vagy akár szivargyújtóra is.
Csatlakozás USB C -n vagy mini HDMI -n keresztül lehetséges, ami szintén tök jól működik. Próbáltam telefonnal és laptoppal is.
Stereo hangszóró is van rajta.

-
ρσгτσ
addikt
Ha valaki az M1 -en jön Pest felé, jóval Bicske előtt menjen le. Amúgy is szar, de volt egy jó nagy baleset valamivel Bicske után, és sok-sok kilométeren keresztül álló kocsisor van mindkét sávban.
Egy DPD furgon, meg egy másik furgon valószínű frontálisan ütközött. Itt ugye az egyik sáv át van terelve a másik oldalra. A DPD -s járgánynak konkrétan nem volt eleje, és részben rajta vannak a szalagkorláton is.
-
ρσгτσ
addikt
-
válasz
csuvicsuva
#64737
üzenetére
Jaj. Tényleg. Bocsiiii Bogyi.
-
Bogyi007
veterán
Mi történt hogy két napja semmi bejegyzés nem volt itt?!
-
ρσгτσ
addikt
Rendeltem Kínából. Az egyik billentyűzet+egér, másik csak billentyűzet. Kis méretű, vezeték nélküli, angol, egész jó cucc. 2-3 ezer forint körül vannak.

-
ρσгτσ
addikt
Vettem egy laptopot, de szeretnék hozzá egy normálisabb vezeték nélküli billentyűzetet. Ami nem ilyen lapos billentyűs, hanem rendes "kiálló". Mechanikus is lehet, csak ne legyen mindenféle LED világítás. Vagy ha van is, lehessen állítani sima, egyszínű fehérre vagy sárgára.
Billentyűzet + egér kombó nem érdekel, mert a vertikális egeret szeretem, és abból van már jó.
Nem akarok 10 ezreket költeni. Melyik tartós, jó opció, aminek normális hatótávolsága van, és akár 3 méterről is frankó? Nem szakadozik, nem késik fél órát.
Szerk.:
Kínai rendelés is lehet, annyira azért nem sürgős.Szerk.2.:
Numerikus rész annyira nem érdekel, így lehet kisebb billentyűzet is. -
homerhamm
veterán
-
Pedro78
senior tag
Sziasztok, valaki tudna nekem privatban segiteni? Szeretnek beszerezni egy jatekot,
regios mokolasos modszerel csak nem tudom van-e es ha van akkor honnan lehet beszerezni az adott jatekot. -
csuvicsuva
addikt
Most merd azt mondani, hogy ezt nem nekem szántad.

Ha esetleg a Temus 4v5 az egyben vezeték nélküli kézi atomporszívó/kompresszor/mittoménmégmi cuccba belefutsz, légyszíves jelezd már. Csak annyira emlékszem a videóból, hogy a fószer még az autó kormányára ragasztott post iteket is úgy szippantotta fel, mint kokós qrva a fehér csíkot.

oriic: most jutott eszembe, politika és közélet kilőve, már csak a Series topikot kéne hanyagolnom és igazi zen mester lenne belőlem.
-
ρσгτσ
addikt
Mivel oriic itt nem osztotta meg, én megteszem.

Érdemes elővenni a Diablo II-t: érdekes újdonságot kap a játék
Én már készülök.

-
ρσгτσ
addikt
Aliexpress -en van most megint Welcome Gifts új felhasználóknak. De ahogy látom nem szükséges hozzá új eszköz, csak új account.
Nem nagy akció, nem olyan, mint a Temu, de azért össze lehet állítani egy jó csomagot. 2 ingyenes ajándékot tudsz választani egy jó hosszú listából. Ezek jellemzően egy-két ezer forintos cuccok.
Utána 1 cuccot kell választanod, ami pár 100 forinttól lehet akár több 1000 forint is. Nincs limit, és ingyenes a szállítás.
-
ρσгτσ
addikt
Egyik ismerősömnek rendeltem egy ilyen kis cuccot, hogy némileg "okosabb" legyen a autója. Droidos kijelzőre nem tudtam rábeszélni, pedig be is szereltem volna. Mindegy, ez lett a vége.
Ha megérkezik tudom tesztelni. Így ha valakit érdekel, írok róla véleményt. Neki egy picivel több mint 20 éves dízele van, ami már újkorában is hangos volt. Így azt is tudom tesztelni, hogy milyen a hangminőség, ha valaki ezen keresztül beszél nem túl ideális környezetben.
2 USB, 1 USB C, és van benne SD kártyaolvasó is. Zenelejátszó, kihangosító, és töltő. Igény esetén bekapcsolható LED világítással.
Ezek úgy működnek, hogy egy kiválasztott frekvencián sugároznak, amit be kell állítani az autó rádióján.

-
ρσгτσ
addikt
-
csuvicsuva
addikt
El sem hiszem.
-
ρσгτσ
addikt
Erre kíváncsi leszek.
Temu.
2131 forint.Új felhasználó, új készülék kell hozzá.
Kódot a keresőbe kell beírni a Temu alkalmazásban:
dyb8376
-
csuvicsuva
addikt
válasz
csuvicsuva
#64712
üzenetére
*ha megveszed PC-re.
-
ρσгτσ
addikt
-
homerhamm
veterán
válasz
csuvicsuva
#64709
üzenetére
A Sons of Spartara gondoltam, a LEGO Horizon is csak Xboxra nem jött.
-
csuvicsuva
addikt
válasz
homerhamm
#64708
üzenetére
A Sons of Sparta vagy önmagában a God of War?
Ha előbbi, akkor csak nekem jött a semmiből, mivel nem követem a híreket.
Erről jutott eszembe, hogy egy hete fogalmam sincs mi történik a világban/itthon politika és közélet szintjén és kisimultak a ráncaim, valamint napról-napra lesz egyre jobb a hangulatom. Javaslom mindenkinek a "méregtelenítést".
Sinners:
Összességében nem rossz, van egyfajta western/noir hangulata, MBJ (és az egész szereplőgárda) nagyon jó, mint mindig, viszont ha polgárpukkasztó akarnék lenni, akkor csak annyit mondanék, hogy ez a film nem gyengén rasszista.
Hamnet:
Belecsap a közepébe, majd kegyetlenül összetör. Jessie Buckley és Paul Mescal miatt önmagában megérdemelné a fődíjat, nem mintha ennek az utóbbi időben még bármilyen presztízse lenne. Amiket eddig láttam a tavalyi filmek közül, nálam ez nagyon könnyedén viszi a pálmát. Jól sejtem, hogy ez a film csak és kizárólag azért kaphatott Oscar jelöléseket mert Chloé Zhao rendezte? Gyorsan pótolom is a korábbi filmjeit, egyedül az Örökkévalókat láttam tőle és be kell vallanom, most már értem, hogy a közvélekedés ellenére nekem miért maradt meg pozitív élményként. Miatta.
-
homerhamm
veterán
válasz
csuvicsuva
#64707
üzenetére
Vártam hátha jön is Xboxra is, hamár azt mondták, a nagy "szivárogtatók", hogy ez a játék multiplatform lesz.
-
csuvicsuva
addikt
válasz
csuvicsuva
#64706
üzenetére
Ja és most nézem, hogy még egy 2D platformert is ledobtak tegnap a semmiből, ami Kratos fiatalkorában játszódik.
-
csuvicsuva
addikt
válasz
homerhamm
#64705
üzenetére
Attól még félresikerült.
Konzolokról ugye még csak pletykák vannak, de a Sony már most megnyerte a nextgent. Tudtuk, hogy előbb-utóbb elkészül, de tökéletesebb időzítést nem is találhattak volna. Megkockáztatom, hogy PS6 nyítócím lesz.
Ilyen játékokat kell remake-elni/remasterelni, nem 5-10 éveseket.
-
homerhamm
veterán
válasz
csuvicsuva
#64704
üzenetére
Saját ai kép.
-
ρσгτσ
addikt
válasz
csuvicsuva
#64696
üzenetére
Vastagbélrák, ami elég alattomos betegség...
De amúgy közel 3 évig küzdött vele. -
ρσгτσ
addikt
Ez igen.
Egy félidő alatt felmosta a Barcaval a padlót, igaz...1 gólos segítséggel.
-
homerhamm
veterán
Új hozzászólás Aktív témák
- itt sincs warez!
- Samsung Galaxy Felhasználók OFF topicja
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- Garmin topik
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 / 3 5***(X) "Zen 3" (AM4)
- Itt a Galaxy S26 széria: az Ultra fejlődött, a másik kettő alig
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Okos Otthon / Smart Home
- MWC 2026: Leica telefont gyártott a Xiaomi
- Milyen légkondit a lakásba?
- További aktív témák...
- Xiaomi 15 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Samsung LH55CSPLBC 55" LCD monitor
- DDR4 Szerver RAM felvásárlás - napi árak, elsősorban nagy mennyiségben
- Hp USB-C/Thunderbolt 3 dokkolók: USB-C Universal, G2, G4, G5, Hp Elite/Zbook- Thunderbolt 4 G4
- Lenovo ThinkPad T14S Gen1 Ryzen5 4650U Refurbished - Garancia
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest





Egyéb hírek: Trump "megvette" a Warnert a Paramountnak, a bíró meg elcsalta a meccset a Fradi javára.

Félig Revolut, félig kupon.










