Új hozzászólás Aktív témák
-
Dyrtyho
őstag
Szerintetek ilyen esetben lehet fellebezni a biztositóval szemben ?
A helyzet a következő :
Tavaly november 22-én, 2,5 évre felvettem egy kisebb személyi kölcsönt az OTP-től saját felhaszálásra, mivel akkor még úgy tűnt hogy minden okés lesz a munkahelyemen, hiszen semmi előjele nem volt annak ami március végén történt. Ugyanis az alvállalkozó alól kiszállt a fő, izraeli cég, azzal hogy elköltöztette a munkavégzés helyét Pestről Gyálra, ezzel együtt pedig egy leépitést is csináltak, ami azt jelenti hogy az eredeti 23 főből, csak 15-re redukálták a létszámot. A 3 hónapig voltam munkanélküli, közben persze kaptam álláskeresési támogatást, és az alatt vonták is le a havi törlesztőmet. Júliusban történt meg hogy nem volt akkora összeg a kártyámon hogy levonják abban a hónapban is a kölcsön részletét. Igy hát a biztositóhoz fordultam hogy a júliusi haviban segitsenek ki. Sajnos csak 2 hete tudtam benyújtani nekik az általuk kért papirokat. Múlthéten kaptam a levelet tőlük hogy elutasitották a kérelmem, mert a volt fönököm által adott papiron nem szerepel az hogy a cég megszűnt, csak az hogy közös megegyezésel lett vége a munkaviszonyomnak.Röviden tömöre ennyi lenne a történet, és én arra gondoltam hogy felkeresem a volt fönökömet, hogy adjon egy olyan levelet amiben az áll hogy a cég szűnt meg, és nem nekem mondtak fel.
Új hozzászólás Aktív témák
- Multimédiás / PC-s hangfalszettek (2.0, 2.1, 5.1)
- NAVON Stark NX14
- Kínai és egyéb olcsó órák topikja
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Nyomtató topik
- Viccrovat
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Samsung Galaxy A56 - megbízható középszerűség
- A tajvani chipgyártóknak is beteszi a kaput a Hormuzi-szoros lezárása
- Crimson Desert
- További aktív témák...
- GAMER PC // ASUS TUF B650M-PLUS / R9 7900X / 64GB DDR5 / SAPPHIRE Radeon RX 7800 XT / 1TB M.2 SSD
- Intel Core i7-13700KF + ASUS Prime Z790-P WIFI + Kingston FURY Beast 32GB DDR5 6000MHz
- OH! Dell Latitude 7340 Üzleti Profi Fémházas Ultrabook Laptop 13,3" -65% i7-1365U 16/512 FHD IRIS Xe
- Azta Dell Latitude 7440 -65% Üzleti Profi Fémházas Érintős Ultrabook Laptop 14" i7-1365U 32/512 FHD+
- DJI Osmo Action 4 Adventure Combo + sok tartozékkal búvárkodáshoz
- DELL LATITUDE 7330 /i5-1245U/16GB/256 GB SDD/13.3/FHD/IPS/Garancia/
- szinteÚJ 2030 Gar! Dell Pro Max 14 Ryzen AI 9 HX PRO 370 32GB LPDDR5X 1TB NVMe SSD
- Telefon felvásárlás!! Apple Watch Series 9/Apple Watch Ultra/Apple Watch Ultra 2
- HIBÁTLAN iPhone 12 Pro Max 256GB Silver -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4306, 100 AKKSI
- Eredeti Microsoft Windows 10 / 11 Pro OEM licenc Akciós áron! 64/32 bit Azonnali kézbesítéssel
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
