Új hozzászólás Aktív témák
-
a főni most mondta, hogy a felfogása szerint a pálinka alapvető élelmiszer.
Azért a másfél millió nagyivó alkesz országában ez fontos.Mindezt ugyanazon a napon mondta, amikor napi százan halnak meg éppen ebben a náthában... és azon a napon, amikor éppen megvétózzuk az EU költségvetését, melynek hatására uszkve ~30 milliárd eurótól eshetünk el, mármint mi, mint ország. De ha nem lehet ellopni, akkor nem is kell, oszt' jónapot, szabadság elvtársak. sőt, szovjetunió, nekünk aztán ne mondja meg senki. ahelyett, hogy örülnének, hogy a mocskos pénzük megtisztulhat Mária országában...
[napirajz]Eszméletlen, hogy az a közösség, ahova mi a történelem folyamán belépünk, azt teljesen szétizéljük belülről.
Az ilyen kicsi, szegény, jelentéktelen, ámde nagyhangú és bunkón viselkedő országokat a történelem első néhány ezer évében egyszerűen megszállták az erősebbek, mert az erősebb kutya b*szik (sétál este 8 után
)CSak ez egy együttműködésre épülő szervezet, amiben az alapításkor, bővítéskor fel sem merült, hogy valaki nem akar együttműködni, egyáltalán...
Komolyan, nehéz már erre szavakat találni. Velem meg elhitették gyerekkoromban, úgy 30 éve, hogy a diplomácia az egy nagyon finom és kényes, udvarias dolog, ahol minden jelzésnek jelentősége van. De látom, hogy nem kell itt finomkodni... bármikor oda szarhatunk az asztal közepére, mert mi szittyák vagyunk.ui. a szlovén miniszterelnök megvolt? hogy akkor sem gratulál Bidennek, amíg nem végleges? Bezzeg a sárgahajúnak már az első részeredményekre gratulált...
A generál diplomáciai bunkóság az virágzik itt az észak-balkánon, elképesztő.
Új hozzászólás Aktív témák
- Futás, futópályák
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- iRacing.com - a legélethűbb -online- autós szimulátor bajnokság
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vicces képek
- Építő/felújító topik
- Autós topik
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 / 3 5***(X) "Zen 3" (AM4)
- Van képe mindent kiírni a HAGiBiS SSD házának
- További aktív témák...
- REFURBISHED és ÚJ - HP USB-C/A Universal Dock G2 (5TW13AA) (DisplayLink)
- Tablet felvásárlás!! Samsung Galaxy Tab A8, Samsung Galaxy Tab A9, Samsung Galaxy Tab S6 Lite
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy A20e/Samsung Galaxy A40/Samsung Galaxy A04s/Samsung Galaxy A03s
- Konzol felvásárlás!! Xbox Series S, Xbox Series X
- iPhone 15 Pro Max 256GB 100% (1év Garancia)
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Central PC számítógép és laptop szerviz - Pécs
Város: Pécs

