Új hozzászólás Aktív témák
-
mistixx
tag

A Planetsid 2 a Sony Online Entertainment (SOE) gondozásában megjelenő MMOFPS, mely a 2003. május 20-án megjelent Planetside folytatása. A nagy elődről tudni érdemes, hogy ez volt a legelső MMOFPS, mely 133x133x133 egyszerre jelenlevő játékosnak tette lehetővé egymás aprítását. Érdekesség, hogy még a mai napig játszató, és akár 45 napig ingyenesen ki is próbálható. Érdeklődők erre fáradjanak: http://planetside.station.sony.com/
A Planetside 2-ről egyenlőre elég kevés információt csöpögtetett a nagyérdemű elé a SOE, de az már a megjelent eddigi videókból is látható (hsz végén), hogy a neves előd által lerakott alapokat követve alkotják meg az utódot.(Olyannyira, hogy nekem kicsit remake érzésem támadt a videók és az ismertetők láttán, de ez nem válik a játék hátrányára.)
A Ps2-ben három „frakció” küzd egymás ellen: a Terran Republic (TR), a New Conglomerate (NC) és a Vanu Sovereignty (VS) az Auraxis bolygó feletti uralomért. A bolygó egyébként több kontinensből áll, és mindegyik kontinensen több bázis található, melyek birtoklásáért folyik a harc.
A játékosoknak lehetőségek széles skálája áll majd rendelkezésére egymás kiiktatására: akár gyalogosan akár valamilyen földi vagy légi harci jármű igénybevételével.
A játék pontos megjelenési ideje jelenleg még nem ismert, annyit lehet tudni, hogy 2012-ben kívánja megjelentetni a SOE.
A béta tesztelésre már lehet jelentkezni, bár az időpontját még nem lehet tudni.
hivatalos honlap: http://www.planetside2.com/
Új hozzászólás Aktív témák

- Interactive Brokers társalgó
- Háztartási gépek
- Milyen videókártyát?
- Milyen egeret válasszak?
- Xiaomi 15T Pro - a téma nincs lezárva
- Almás kagylót főznek Cupertinóban
- Lexus, Toyota topik
- Hosszú premier előzetest kapott az Arknights: Endfield
- sziku69: Szólánc.
- Kerékpárosok, bringások ide!
- További aktív témák...
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 14600KF 32/64GB DDR5 RAM RTX 5070Ti 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- Apple Watch SE3 2025 40MM Starlight 100% (1év Garancia)
- BESZÁMÍTÁS! Részletfizetés 0% THM ÚJ AMD RYZEN 7 5700X3D OEM processzor 3 év 27% áfa
- HIBÁTLAN iPhone 14 256GB Purple -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3535
- BESZÁMÍTÁS! AMD Ryzen 7 5700X3D 8 mag 16 szál processzor garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: Central PC számítógép és laptop szerviz - Pécs
Város: Pécs
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest

