Új hozzászólás Aktív témák
-
robyeger
addikt
válasz
Mackósajt #35 üzenetére
ha jól emlékszem az akkor Intelel kötött x86 keret licensz megállapodás miatt nem merte eladni teljesen a gyárát, azóta ezt már újrakötötték, tehát elhárult minden jogi akadály, hogy gyár nélküli legyen az AMD. Természetesen igazad van az adóság rendezésére, mint kényszerhelyzetre született a gyár kiszervezése, vagyontárgy amit pénzé lehet tenni. Viszont a sors íróniája, hogy tételezzük fel hiába lenne még övé a gyár, ha a chipseteket, vga-kat ugyan úgy külső helyen kell elkészíteni, mert nem lenne rá megfelelő kapacitás, nem hiába állítólag még az IBM egyes gyárait is ki fogja bérelni. A gyártástechnológia fejlesztések meg iszonyú dollár milliárdokat visznek el és egyre többet, kiváncsi leszek az Intel meddig bír vagy akar ilyen feszített tik-tak féle módszerrel fejleszteni, lassan már senki se fogja még távolról sem veszélyeztetni gyártástechnológia elsőbbségét, akkor nehéz lesz megindokolni a részvényeseknek, hogy szimplán presztisből öljenek bele annyi dodót az extra profit helyett
-
Mackósajt
senior tag
válasz
atti_2010 #32 üzenetére
Viszonylag kis cég, valami fele annyiba került, mint amennyi ellenszolgáltatást a gyártás maradékáért kapnak. Biztató azért látni, hogy van valami elképzelésük a jövőről, és hogy kifelé jönnek az adósságból.
(#37) Abu85: én még ennél is valamivel jobb arányt olvastam ki az éves jelentésből, de lehet nem olvastam el minden adósság jellegű tételt.
-
Mackósajt
senior tag
Ez a mostani eladás már csak a szálak elvarrása.
Egyébként az AMD adósságából még mindig megvan vagy 1,5 milliárd tudtommal, és azt aligha tagadhatod, hogy az AMD oldaláról a "jó stratégia döntés" most simán = pénz kapnak valamiért, amiből nem igazán volt már hasznuk.
Lehetséges, hogy a "végén" megéri nekik, de attól még nem változik, hogy a gyártás eladása eredendően nem valami előre eltervezett stratégia, hanem a pénzügyi gondok miatti kényszerű lépés volt. Még ha a mostani záró lépést nem is valamiféle pillanatnyi csődveszély váltotta ki, akkor is csak a logikus lezárása a korábbi lépésnek.
-
robyeger
addikt
válasz
Mackósajt #25 üzenetére
Jelenleg semmi köze ezen döntésnek semmiféle adósághoz. Szimplán egy nagyon jó stratégia döntés mindkét félnek. Azon már el lehetne filózni, mi lett volna ha nem veszi meg az AMD annak idején az ATI-t, hanem gyártókapacitást növel és később szerez/vesz vagy fejleszt grafikus lapkát, lehet hogy még annyit se tudnának, mint most egy Intel IGP, ezt sose fogjuk megtudni (talán azt lehet biztosra venni, ha később vette volna meg ATI-t, akkor jóval kevesebbet kellett volna adni érte, pl. 2007-ban jóval nagyobb volt az Nvidia dominancia, mint 2006-ban)
-
Mackósajt
senior tag
Előbb vette meg az ATI-t, és később adta el a gyárat (két évvel később). Az összefüggés megvan, csak nem jó sorrendben. Az ATI (túlértékelt) megvásárlása miatt adósodtak el úgy, hogy kénytelenek voltak eladni gyártást. Illetve az ATI megvásárlása után dobta piacra az Intel az első Core processzorokat, ami megtizedelte az AMD nyereségét, ami azóta se ment a közelébe se a Core előtti szintnek, és ez együtt az ATI miatt felhalmozott adóssággal olyan szinten térdre kényszerítette őket, hogy kénytelenek voltak eladni a gyártást, pedig eredetileg nagyon nem akarták. (Igazi férfinak van gyára...)
-
cheatergs
senior tag
Nekem nem tűnik annyira jó ötletnek, bár szerintem értem az indokot mindkét félnél, mert úgy látszik az AMD nem keresett annyit a gyártásból, mint amennyit elvitt neki a kiadás, míg a GF nem tudott elegendő ügyfelet szerezni. Kérdés, hogy ha ezután beindulna a GF-nek, mennyire lennének tekintettel az AMD igényeire, ha már ők is csak egyek a sok közül.
-
Mackósajt
senior tag
-
Yutani
nagyúr
-
djculture
félisten
Ja végül is majd fél évig fx procik is 5db os tételben jöttek be... Biztos direkt csinálták miközben tolongtak a vásárlók érte.
Elvégre nem akartak pénzt keresni rajta. Aztután mire elkezdték normálisan termelni meg mindenki leszrta, mert rájöttek hogy egy hulladék a másik oldal termékéhez képest
Azután megcsinálták ugyanezt az fm1 es apu termékekkel is.
Nagyon ráérnék visszakereshetnék mikor itt anyáztunk hogy mindenhol csak 1-2 db van az is csak papíron.Tipikus üzleti öngyilkosság volt az egész történet.
-
^Clown
addikt
Érdekes, pont a napokban gondolkodtam el rajta, hogy az AMD miért nem veszi meg a GF-et. Jobban belegondolva ez szerintem jó döntés, jobb több lábon állni - aztán hogy anyagilag ez mennyire jó, majd kiderül.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Mármint a teljes kiszervezés? Lényegében a pénzért. A GloFo-nak úgyis az AMD marad a legnagyobb ügyfele, így az igényeiket hasonló módon szolgálják ki. Emellett az AMD is megkíméli magát a GloFo anyagi terhétől, lásd az elmúlt negyedév, amikor 209 millió dolláros értékcsökkentés történt. Ezenkívül a GloFo is nyer. Sok cég azért nem megy oda, mert az AMD-nek van többségi szavazati joga a vezetőségben. Erről az NV nyilatkozott régen, amikor kérdezték, hogy a GloFo-ban gondolkodnak-e, és JHH lényegében azt mondta, hogy nem, mert az AMD-nek sok beleszólása van a bérgyártásba. Tekintve az ATIC és az AMD stratégiáját a közös tulajdonú GloFo már nem volt értékelhető.
-
Angel1981
veterán
EZ nem visszalépés bizonyos tekintetben?
-
-
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz
Bogyó bá' #10 üzenetére
Havi fix összeg nincs. Negyedéves van. Aztán lehet kompenzációt kérni, de előre meg van beszélve, hogy mennyi wafert igényel az AMD, így lehet előre kalkulálni. Persze, ha több wafer kell az év közben az AMD-nek, és van kapacitás a GF-nél, akkor nyilván megadják a több wafert, de az több pénz is.
A selejtarány belső kérdés. Valószínű, hogy van teljes gyártási selejt, de erre szerintem van a szerződésben kitétel, csak éppen ez nem nyilvános. Tulajdonképpen az AMD most 1128 millió dollárt fizet a GloFo-nak, csak ebből 703-at nem pénzben. Nagyjából ennyi a nyilvános rész. -
Lenry
félisten
-
djculture
félisten
Az ilyen hülyeségek miatt akadozik az ellátás folyton ha kijön valami új termék, régen azért ilyen nemvolt.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
-
Televan74
nagyúr
Csak nehogy az legyen a vége , hogy egyik bérgyártónál sem lesz kapacitás és két szék közé a pad alá esnek.
-
Puma K
nagyúr
Minőség és mennyiség tekintetében van különbség a 2 gyártó waferei között?
Tehát melyik cégnél nagyobb a selejt arány?
Új hozzászólás Aktív témák
- Kézbe fogható paradoxon lett az iPhone Air
- Nagyon erős ajánlat lett az Apple Watch SE 3
- A magas vérnyomást is felismerheti az Apple Watch Series 11
- BestBuy topik
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Merész dizájn és új teleobjektív az iPhone 17 Pro mobilokban
- Bluetooth hangszórók
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Gusztusos, 11 literes térfogatú Jonsbo ház jött a kompaktabb vasakat kedvelőknek
- Azonnali fáradt gőzös kérdések órája
- További aktív témák...
- REFURBISHED - HP USB-C Dock G4 docking station (L13899-001)
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 14400F 32/64GB RAM RX 9060 XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- Nvidia Quadro P400/ P600/ P620/ P1000/ T400/ T600/ T1000 - Low profile (LP) + RTX A2000 6/12Gb
- Huawei Nova Y70 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- iPhone 12 mini 128GB Black -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3399, 94% Akkumulátor
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest