Új hozzászólás Aktív témák
-
#04824576
törölt tag
válasz
Busterftw #123 üzenetére
Félreértesz.
Én nem akarom mindenáron, hogy fogják vissza magukat.
Csak jóval nagyobb esély van rá, hogy egy hiba, vagy rossz döntés miatt megcsúsznak kicsit, mint arra, hogy az AMD olyan megoldással jöjjön ki, a amivel hirtelen hatalmasat ugrik előre. Ezért közelítettem meg a dolgot erről az oldalról.A ZEN is nagyon jól sikerült széria, fejlesztenek ők, és folyamatosan javulnak, látszik, hogy az utóbbi időben összekapták magukat. De azért lássuk be, hogy ha nem bénázott volna az intel, akkor őket sem érik be, csak csökken a hátrányuk. Azért erőn felül teljesítve valami nagyon jót alkotni, meg csodával határos módon 1-2 generáció alatt egy ekkora hátrányt behozni két külön dolog.
Az meg megint csak tény, hogy emiatt a beérés miatt az AMD bevételei növekedtek, így több pénzük jut fejlesztésre, az intel meg elkezdett árat csökkenteni. Na meg ők se mentek csődbe. Az NV se esne hasra egy kis csúszástól.
Nem akarok én rosszat senkinek. Pláne, hogy az NV termékeit szeretem is, nem úgy, mint az intelét, azzal eddig csak a bajom volt. De ha csökken a különbség a konkurens cégek között, az nekünk jó, bármelyik mellett döntünk. Ennyi.
(#122) Kopi31415: Na, ezekre nem gondoltam. Leragadtam a pc részlegnél. Mondjuk ezeken a területeken viszont megvan a konkurenciájuk. pl. a Google és a Samsung ARM-el, és egyedi, kifejezetten ezekre a területekre szánt architektúrákkal elég erősek. Viszont ez is csak azt mutatja akkor, hogy ha az NV GPU fronton kicsit bénázik, az nekik nem akkora baj.
Új hozzászólás Aktív témák
- A hagyományos (nem okos-) telefonok jelene és jövője
- Kompakt vízhűtés
- Honor Magic5 Pro - kamerák bűvöletében
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Azonnali mobilos kérdések órája
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Óra topik
- Xbox Series X|S
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- További aktív témák...
- Eladó ASUS Phoenix GTX 1660 OC 6GB (PH-GTX1660-O6G)
- PowerColor RX 6700 XT 12GB GDDR6 Hellhound Eladó!
- ASRock RX 5700 XT 8GB GDDR6 Phantom Gaming Elite Eladó!
- 3 hónapos Sapphire NITRO+ AMD Radeon RX 7900 XTX Vapor-X 24GB, még 33 hónap garanciával
- ASRock Radeon Challenger Pro RX 6700 XT 12GB OC Videokártya
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 13400F 16/32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- Samsung Galaxy Watch Ultra
- BESZÁMÍTÁS! MSI B450 TomaHawk R5 5600X 32GB DDR4 512GB SSD RTX 3060 XC 12GB Rampage SHIVA 600W
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy S25, Samsung Galaxy S25 Plus, Samsung Galaxy S25 Ultra
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy A50/Samsung Galaxy A51/Samsung Galaxy A52/Samsung Galaxy A53
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: PC Trade Systems Kft.
Város: Szeged