Új hozzászólás Aktív témák
-
Darda Csabi
tag
Én valami olyat várok, amit egy elegáns öltözethez is fel lehet venni, mert az eddig megjelent okosórák egy öltöny kiegészítőjeként elég nevetséges látványt nyújtanak. Így korlátozzák a viselhetőséget. Meglátjuk, hogy az Apple mit hoz be az okos órák piacára. Kíváncsian várom!
-
hue2000
tag
Ki gondolta volna hogy a samsung és az Apple dominál
-
Lomha 8V
addikt
Ez a magyar terv nagyon szép.
-
#86973952
törölt tag
válasz
#79335424 #60 üzenetére
Persze, azt is értem, hogy a legtöbb ember biztos máshogy gondolkozik mint én. A termék megtalálja a gazdáját, csak próbáltam ezen egy kicsit továbblátni. A praktikusság amúgy számomra is fontos, csak nem mindenben tart ott a technika, hogy ne járjon számomra lemondással/lemondásokkal (általánosságban, nem csak ebben a témában). Az meg valakinek lényeges, valakinek meg nem. Ez van. Ettől függetlenül jogosnak és örvendetesnek tartom az ilyen törekvéseket és remélem, hogy az én irányomba is ki fog forrni. Az ilyen eszközöknél elsősorban az általános igényeket igyekeznek kielégíteni, illetve új igényeket hoznak létre, amire nem mindenki vevő, de ez elhanyagolható százalék még egyenlőre.
-
#79335424
törölt tag
válasz
#86973952 #59 üzenetére
Én jelenleg egy ilyenről tudok, a Casio G-Shock egyik változatáról. Persze tudom, hogy maga a G-Shock formavilága is megosztja a véleményeket. Az biztos, hogy nincs sok köze egy klasszikushoz. De inkább óra, mint okosóra. Épp ez is vele a gond. Karórának nem ékszer, okosórának viszont nem elég okos. Viszont tegnap egy másik topikban linkelték EZT az okosórát. Ezt el tudnám képzelni magamnak (magamon).
-
#86973952
törölt tag
válasz
#79335424 #57 üzenetére
Ezért írtam, hogy mindenkinek más az igénye. Sokaknál ezért nem fogja egyenlőre felváltani, még ha nehezen is vonható párhuzam a 2 termék típus között.
Amúgy "csak helyett max.". Kicsit figyelmetlen voltam, de semmiképp nem azt írtam, hogy az ékszer minősíti azt, hogy valaki férfi -e
Ezzel a kis igazítással kicsit pontosabb.
Azért én is megnéznék egy ilyen okosórát egy hagyományosabb kivitelhez integrálva, de vélhetően a szerkezet nagysága miatt elég sajátos mérete lenne a készüléknek...és itt még finoman fogalmaztam
Nekem mondjuk tuti bejönne, főleg ha maga a szíja lenne "okos", ha ezt ízlésesen és nem nagy méretben kiviteleznék. Az is tény, hogy többségében elég ocsmány szokott lenni, amikor a modern kinézetet a hagyományossal keverik, akár óráról, akár építészetről van szó.
-
#79335424
törölt tag
válasz
#86973952 #55 üzenetére
Nem vagyunk egyformák. Sztem egy férfi ékszer nélkül is férfi. Én nem hordok semmilyen ékszert, de ettől még férfinek érzem magam. A plusz funkció is szubjektív. Számomra egy óra ékszer mivolta a plusz, amire nincs igényem. Akkor viszont minek legyen nálam (rajtam) még egy eszköz, ami csak annyit tud, hogy az időt mutatja? Számomra sokkal használhatóbbak egy ilyen kügyü szolgáltatásai. Ne érts félre, szándékosan fogalmazok sarkosan, hogy kiélesedjen a szemléletbeli különbség. De ez nem jelenti azt, hogy ne tudnék megcsodálni, értékelni egy klasszikus órát, mint iparművészeti alkotást. Csak nem vágyom egy ilyennek a viselésére.
-
válasz
#79335424 #53 üzenetére
Ezt ertem es tisztaban vagyok vele h egy buta karora funkcionalitasat tekintve eleg osdi mereteihez kepest.
De itt egy meglevo, hagyomanyokkal biro piacot kivannak bevenni, forradalmasitani, ezert gondolom nem olyan konnyen megy az, h iwatch es mindenki fejvesztve rohan erte, szerintem ezzel az apple is tisztaban van, es ha valoban kijonnek egy ijennel annak robbantani kell.
Majd az ido es a piac ramcafolhat. Kivancsian figyelem merre fejlodik -
#86973952
törölt tag
válasz
#79335424 #53 üzenetére
Ebben igazad van, de számomra (is) az óra ékszer. Ez persze nem azt jelenti, hogy köves, arany "vackokat" hordanék. Mellékesen én is egyetértek azzal, hogy egy férinak csak 2 ékszere legyen, az órája és a jegygyűrűje.
Az is igaz, hogy bár okosórának hívják, de ennél jóval többről van szó (össze sem lehet hasonlítani funkciójában), de én nem szeretnék + cuccokat magamra aggatani. Bármennyire is csábító a + funkció, majd akkor leszek ebben partner, ha számomra is vállalható kinézetet terveznek. Ettől függetlenül természetesnek tartom azt is, hogy az emberek nagy részének tökéletes választás egy ilyen készülék.
Ő sem azt mondja, hogy hülyeség ez az egész, csak nem mindenkinek tetszik ez a "filléres" kinézet, vagy az Apple karkötő.
Egyébként ezek mennyire szoktak vízállók lenni? Lehet valamelyik cikkben említették, de nekem elkerülte a figyelmem.
-
Vitakoztok azon melyik allamnak nagyobb a multja, tortenelme.
Oszinten kit erdekel h 200 vagy 1000 ev?
Sok hithu magyar meg mindig nagymagyarorszagozik, aranycsapat stb... Ma meg szinte semmi pozitivat nem tud felmutatni magyarorszag.
Most elek es most akarok megelni, jol elni!Olyan ez mint a butus fiuk, akik szerint, a jo nok mind kurvak... Ilyenkor csak bologatok szepen, h igy igaz!
Lehet kovezni, ma harapos a hangulatom egyebkent is
-
#79335424
törölt tag
válasz
LurkerSheik #51 üzenetére
De ezt csak azért hívják így, mert ugyanott kell hordani, mint ahol általában az órát szokták. Az okostelefon sem telefon, hanem egy számítógép, amivel telefonálni is lehet. Ez sem óra, hanem egy számítógépes kiegészítő, ami mellékesen az időt is mutatja.
Másfelől nézve, ha egy klasszikus óra esetében eltekintünk attól, hogy lehet ékszer, vagy iparművészeti remekmű és tisztán az alapfunkciókat nézzük, akkor a mai technológiai színvonalon nem egy nagy kunszt. Az mp3 lejátszótól a buta és az okostelón át, a mikromelegítőig N+1 eszközt nevezhetnénk órának. Csak egy mikróhoz viszonylag erős csukló kell és nagy hátizsák az akkunak, meg az inverternek. Viszont kevés óra tudja megmelegíteni az ebédedet.
Szóval nem szabad összehasonlítani egy órával, mert teljesen más a fő funkciójuk. -
#86973952
törölt tag
válasz
LurkerSheik #51 üzenetére
Ez tök egyértelmű, kivitelezésében egyik sem az igazi. Bár egy tizenéves jobban megtalálja ezekben önmagát (csak példa).
Majd ha olyan szinten tart a külseje, hogy ez számomra is vállalható, akkor én is beruházok egy ilyen készülékre. Jelenleg egyik órám sem cserélném le ezekre, még a + funkciók ellenére sem.
-
-
#79335424
törölt tag
Félreértitek. Az tény, hogy nem nagyon érdekelt minket Svatopluk véleménye az itt tartózkodásunkról. De a nemzeti egység szempontjából nem mindegy, hogy az állam alapítás 250, vagy 1000 éve történt. Arról nem csak a Magyarok tehetnek, hogy nálunk nincs teljesen rendben ez a dolog. Volt ebben külsős aknamunka is gazdagon. Sztem az a csoda, hogy:
"És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán"
Nem mosolygok az amerikaiakon és nem kesergek sanyarú sorsunkon. Sztem mindenki a maga szerencséjének a pogácsa. Élek, teszem a dolgom, próbálok boldogulni és remélem, nem kell senkitől sem bocsánatot kérnem azért, hogy én itthon is tudok mosolyogni, pozitívan gondolkodni. Nem bezzegelek és ebben a ma oly divatos, általános, népi kesergőben sem veszek részt. Sztem ha mindenki így tenne, akkor máris előrébb lennénk. -
-
Touch-ko
őstag
válasz
#79335424 #39 üzenetére
Mire gondolsz a szarmazast illetoen?
Tok mindegy honnan szarmazol (nem mint egyes orszagokban) legy normalis. Mire buszkek? Arra, hogy nagyhatalomma valtak es jelentos befolyassal birnak a nemzetkozi politikaban. Vajon hany olyan ember vandorolt oda akit az orszagaban sz.rba sem vettek, majd tudasaval ismert es elismert emberre valt?
Oke tortenelmuk, sajat kulturajuk nem nagyon van. Viszont az elet felfogasuk a magyarhoz, de meg az europaihoz kepest is sokkal pozitivabb. -
#79335424
törölt tag
De hát ez tény. Pingpongoznak a szabadalmakkal, dobálják egymásra a sarat, de egyik sem rúgta fel az asztalt. Nem is értem, hogy az Apple hogy süllyedhet erkölcsileg olyan mélyre, hogy alkatrészt vásároljon egy ilyen tolvaj bandától. A Samu meg hogy lehet beszállítója egy ilyen vádaskodó, hazug, imperialista, blablabla? Persze tudjuk, hogy van az a pénz. Te adsz nekem puskát én adok neked töltényt és majd a levegőbe lövöldözve fenyegetjük egymást. Lényeg, hogy jó hangosan útálkozzunk.
-
culas25
tag
Szép gondolat, jó hogy még okos órája sincs az Apple-nek, de már piacvezető. Amúgy lassan úgy érzem, hogy a Samsung meg az Apple csak nekünk játsszák meg, hogy ellenségek, simán kinézem belúlük hogy közben összedolgoznak. Az biztos, én egyiktől sem fogok semmit sem venni a közeljövőben.
-
#86973952
törölt tag
Abban azért tök igaza van a cikknek, hogy az Almától várható siker. Ennek viszont semmi köze nincs ahhoz, hogy valaki Alma párti -e vagy nem. Nézzétek meg azt, hogy ki a világ legnagyobb film gyártó országa (aki globálisan is megjelnik), aztán nézzétek meg azt, hogy minden 2. "amerikai filmben" nem csak megjelenik, de még kimondva is szereplője egy-egy Alma termék. Kell ennél nagyobb reklám? Eszik az emberek az Almát, biztos hogy nagy siker lesz. Az hogy formailag más, az még + rásegít erre. De említhetjük itt a Coca Cola -t is.
Az meg hogy az USA -ban mennyire buták az emberek ugyan olyan demagóg kijelentés, mint ha azt mondja valaki, hogy a többi ország nem veszi át a módszereit (pl. reklám vagy módszertan szinten, hitel élet). Ugyan olyan buták vagy okosak mint itt, csak ott lényegesen erősebb az agymosás, ennyi az egész. A német kissrác meg ugyan úgy látja az Almás eszközt a filmben, amit erőszerettel fogyaszt, majd sír utána, hogy legyen meg neki, aztán meg is kapja.
Az mondjuk már más kérdés, hogy szó szerint vadászni kell arra, hogy olyan paprikát egyek, aminek íze is van, nem csak szép formája. Ezek után sokkal jobban megbecsültem a magyar vagy akár az olasz ízeket.
-
Az elemzök menjenek paradicsomot kapálni inkább.A motoroláé a legígéretebb óra bármivel müködik jól néz ki.
-
daniel909
addikt
elemzők... tényleg fel kéne őket lőni a holdra.
nem is biztos h lesz apple okosóra, nem ismerjük, de azért dominálni fog. szerintem nem. ha csak ios eszközökkel fog működni akkor kapásból az okostelefon használók java háttérbe szorul. a moto 360 viszont ígéretes de azért egy átfogó tesztet megvárok.(#28) morgyi: hjajj de sokszor le lett írva ez is h kamu. statiszták voltak. az embereket azért ennyire ostobának nem kell nézni, független attól melyik földrész.
-
Touch-ko
őstag
Ez baromsag. Inkabb beszelgetek amerikaival, mint magyarral.. Nem olyan butak, mint hinned, bar teny, hogy nem tudjak mi magyarorszag fovarosa, pont ugy, mint ahogy TE sem tudod, mi pl.California allam "fovarosa"...
(Nem, nem LA es SF)Sokkal nyitottabb tarsadalomban elnek, ha valaki labara ralepsz a metron, nem fognak anyazni, Bp-n meg a mozgolepcso hasznalatat sem ismerik...
Nem mindent oldanak meg katonai beavatkozassal, se penzzel, es sokkal baratsagosabbak, mint az europaiak. Tobbet mosolyognak es vidamabb az eletfelfogasuk, nem rohadt pesszimista, mint a magyaroke.. Osszetartanak, buszkek arra, hogy honnan szarmaznak. -
jonnyjoker01
veterán
Ezek az órák nagyon jól néznek ki, csak sokallom az árukat
-
#79335424
törölt tag
Maximálisan egyetértek. Egyébként az óragyártóknál sem annyira újdonság ez. Pl. Casio G-Shock -ból is van ilyen már egy ideje. Engem pl. kifejezetten zavarna a karomon egy óra. Csak egy olcsó karperecet szeretnék, ami:
- rezeg és/vagy világít ha hívásom van, vagy vmilyen figyelmeztetést állítottam be
- rezeg, ha megszakad a kapcsolat a telóval
- tudjak jelzésparancsot küldeni a telóra, hogy hangoskodjon egyet azon az ismeretlen helyen, ahova megint sikerült eldugnom.
- esetleg egy erős led a kiégett lépcsőházvilágítás helyett. Ha jól emlékszem, szintén Casio órában láttam ilyen funkciót. -
#56573440
törölt tag
ez ebben a formában nem igaz, sőt.
az alap dolog amit ebben a kérdéskörben meg kell érteni, hogy ha az év 365 napjában kint leng a csillagos lobogó a házadon ott, akkor te király vagy, nem úgy mint .... őőő szóval érted. ott büszke arra hogy amerikai, büszke a nemzetiségére, és mivel kint a fizetések is másképp mozognak, valamint az apple termékek is jóval elérhetőbbek mint itt, így lazán megveszi a "hazait" ha teheti. persze sok más készüléket is eladnak samutól lefele, de arányaiban a piac mégis nyitottabb az alma fele.
egyébként nem olyan ostobák ők... nem vagyok meggyőződve a személyes tapasztalataim szerint, hogy arányaiban ott több lenne a retardált mint itthon. sőt. mindig azon röhögök hogy röhögjük őket hogy nem tudják az eu országokat belőni pl. aztán fordítva ha odalépne hozzám pesten egy amcsi hogy mondjam már el az államokat a fővárosukkal, és extra pontért vaktérképen jelöljem be, őszintén nem tudnám azt mondani hogy 50% fölé tudnám küldeni a pontszámot. és szerintem neked se menne... ugyanúgy vezet itthon is a kormány ahogy kit, ugyanúgy birka mód mennek utána mint ott, etc...
-
jacis
nagyúr
Elég fura hír...
-
bajaki
őstag
Persze, az Apple még ki sem adta az okosóráját, de biztos, hogy az tuti siker lesz, és tökéletes és egyből a csúcsra törnek.... Naná!
De ha ez így is lesz akkor abban igencsak ott van az, hogy elég nagy a felhasználótábor - sok az Apple fan.
Hát kíváncsi leszek mivel rukkol elő az Apple ebben az okosórás mizériában.Nekem továbbra is a Moto 360 jön be a legjobban.
-
domel
tag
Ha az okosórát én tervezném, akkor:
1,- Sima folyadékkristályos kijelzője lenne mint a hagyományos quartz óráknak
2,- Csak akkor kapcsolna be a bluetooth-a, ha megnyomok egy gombot (lekérdezés alapú kapcsolat)
3,- Az akkumulátor 15mm X 5mm X (óra szélessége)mm lenne, és azt úgy lehetne bedugni az óra oldalába, mint egy mai SD kártyát (nyomásra bezár/kiold)Aztán majd ha az akkumulátorok annyit fejlődnek, hogy tízszer ennyit bírnak, akkor lehet szó órába épített mikrofonról, mp3 lejátszóról, fényképezőről
-
halkow
őstag
Eddigi okos órák közül a legéletképesebbnek a Samsung gear óráit tartom, kivéve a gear live-t mert az is szenved az android wear-tól mint a másik 2ö nagyon el csesztek ott mindent szinte mondhatni vissza mentek az első Android alapkövéhez és onnan próbálták egy órára szánt verziót kialakitani, ami többé kevésbé sikerült is de az üzem idő szintén az android erő és kapacitás igényét idézi a Samsung ezzel szemben egész jól megoldota már az első gear oráánál amit a note 3-al debütált aztán ki hozta a tizenes gear 2-öt a s5-tel ami szintén jól sikerült csak annyi baj van velük ugyebár hogy a tizenes karorák csak Samsung telókal működnek együtt hát ebbe az egyben jobb az android wear
-
#86973952
törölt tag
Én imádom az órákat, de ezekben kinézetre nem nagyon látok kiforrottságot. Inkább úgy néznek ki, mint a 2000 - 5000 forintos piaci szutykok. Az Apple karkötős kinézete meg szerintem egy kicsit csajos, még feketében is. Nincs semmi gondom azzal, ha ilyeneket kitalálnak, de a kinézet... Meg azért arra is kíváncsi lennék, hogy mennyire bírja szuflával, mert az állandó töltögetés nem túl frankó.
-
NemesTom
tag
Egy esetleges közösségi finanszírozás által megvalósult ketyerének szerintem nagyobb a létjogosultsága, mint egy ilyen gigavállalaténak
-
atike
nagyúr
Almát még nem tudom, a samu-órát hagyjuk... Valahogy az LG sem az igazi... A Moto elvileg jó lesz. Ha kisebb gyártók belépnének valami ténylegesen életképes koncepcióval nem gondolnám hogy alma/samu egyeduralom lenne.
Lásd az a bizonyos magyar koncepció. Odavágná az összeset ha megjelenne...
Szerk.
Tényleg, a peblét kihagytam... vajon miért...Az sem fogott meg...
-
Matada2.3
veterán
Vicces, de szerintem az LG és a Samsung próbálkozásai annyira nem voltak sikeresek, pont a Moto360 lesz szerintem a viszonyítási alap..
-
De az elemzők azt nem számolták bele hogy ez az okos óra milyen hosszútávon lesz még nagy újdonság. Mert lehet még egy évig tolják a vásárolok arcába ha kell,ha nem. És ha így lesz addig talán az apple, nem is fog kiadni semmiféle "okos" órát. A Samsung pedig megreked a Gear-nél. és max egy két frissítést kap még. De viszont ha valóban a fejlesztés akkorára rúg az okos órák területén hogy mint két cégnek megéri akkor a nagy rajongó tábora egyértelmű hogy venni fogják mint a cukrot. Mert neki is kell egy ilyen vagy egy ilyen.
Ellenben a Motorolát is számbavehető tényezővé fog válni,ha így folytatják. -
ghiottone
nagyúr
A Motorola koncepció érdekelne,de - mint az összes többi okosóra megoldással szemben eléggé szkeptikus vagyok, vagy inkább régi vágású és én nem akarok többet kihozni egy órából, csak mutassa az időt és ne kelljen naponta töltenem - ebből a naponta töltésnél elvérzik
.
- amúgy a "szociális finanszírozás" hogy került a szövegbe? Nem igazán illik ide
-
saintex72
aktív tag
Egy biztos, az apple okosórájával tényleg nehéz versenyezni. A tévéjükkel és az autójukkal is.
-
joey04
titán
Ez nem is kérdés, hogy így lesz.
-
dsr
senior tag
Inkább egy Pebble
-
Kékes525
félisten
Hát ezek még a kezdetek és csak a nevükben okosok.
-
Totheground
addikt
Emlékeztetne valaki a sikeres Samu smartwatch-ra?
-
mumk1
addikt
Ezért is tartom jónak a Pebble megoldását. Lehet hogy az e-ink kijelző nem a leglátványosabb, de cserébe nekem simán elmegy 4-5 napot egy töltéssel és ellentétben a többi kijelzővel, ezt minél jobban tűzi a nap, annál inkább olvasható.
A másik jó dolog, hogy Android és iOS kompatibilis, amivel tényleg sok vásárlót nyerhetnek. -
#56573440
törölt tag
ahogy elnézem a telefonok fejlődését, simán benne van a pakliban hogy mégis kelleni fognak ezek is
még 3-4 év a mini kifejezés már csak a 7"-os készülékeket jelöli majd, a többire meg ott lesz a 12"-os felhozatal. azt meg már nem szívesen veszi elő az ember csak ha netezne vagy játszana, tehát kell egy másodlagos kijelző, hogy kényelmesen megnézhesse mégis miért csicsereg a csóka a táskában. aztán ezek is elkezdenek nőni, a hajlított és hajlítható kijelzők terjedésével pedig az egész alkart beborítják majd
aztán megint menő lesz a miniatürizálás és bezsúfolják az egészet egy google glass 5.1 neo-ba vagy tényleg jön az eyephone
-
mumk1
addikt
Ehhez képest a Pebble több mint 10 millió dollárt kalapolt össze a Kickstarter-en és a Steel modelljük anyaghasználatban/minőségben és használhatóságban egyaránt, igen-igen magasra tette a mércét. Kíváncsian várom melyik "nagy" gyártó fog letenni olyan terméket, ami akárcsak megközelíti ezt.
-
0xmilan
addikt
Mototola?
Amúgy gusztustalan ez a hozzáállás. Van 2 gyártó ~végtelen pénzforrással, úgyhogy inkább ne is próbálkozz. What??Azt is el tudom képzelni, hogy ezt az elemzést az Apple/Samsung finanszírozta, hiszen tudják hogy van mitől félniük.
-
A képen látható okos óra nekem speciel tetszik, egyedül a szíja gáz szerintem.
-
BulletBill27
aktív tag
Ezeket az elemzőket fellőném a Holdra
Új hozzászólás Aktív témák
- Apple Watch Series 11 Alu 46 mm GPS/Cell - bontatlan - 1 év Apple garancia
- Apple Watch Ultra 3 - Titán Natúr / Titán Black 49 mm Milanaise - bontatlan, 1 év Apple garancia
- Apple Watch Series 11 Titán 42/46 mm Sport/Milanaise- bontatlan - 1 év Apple garancia
- Apple Watch Series 9 - 45mm - Cellular
- Samsung Galaxy Watch6 Classic 47 mm Bluetooth, Ezüst
- Microsoft Surface Laptop 5 13.5" i5-1245U 16GB 512GB Alcantara 1év garancia
- Update 09.13. - Bomba árak 2025-ben is! Üzleti - Consumer laptopok DELL FUJITSU HP LENOVO
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad P50 - i7-HQ I 16-32GB I 256SSD I Nvidia I 15,6" FHD I Cam I W10 I Gari!
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy A13/Samsung Galaxy A33/Samsung Galaxy A53
- Samsung Galaxy A32 5G 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest