Új hozzászólás Aktív témák
-
TomMusic
őstag
2013 őszén vettem a Samsung Galaxy Ace 2-t használtan 30k-ért. Azóta is az van. Android JellyBean volt rajta, de eléggé belassította, szóval downgradeltem GB-re (2.3.6)
Telefonáláson kívül a GPS-t, Shazamot, és a fényképezést használom (nagyon jó képeket csinál). Illetve Skype-ot is használtam, de már azt írja ki a Play, hogy nem kompatibilis, illetve nem is fut már rajta (nyilván a GB miatt).
Rengetegszer leejtettem már betonra, meg mindenre, sőt, földhöz is vágtam párszor (nem szokszor). Pár karcon kívül semmi baja. Ja és amin csodálkozok: a kijelzőjén semmi sérülés, még mindig gyönyörű a képe! Akkuja is bírja, 2-3 naponta rakom kb. töltőre, mert lemegy 50% alá..
Néha nézegetem a teszteket, meg véleményeket, de kajak mondom a mai telók nem nagyon űberelik az én szempontom szerint.
Mondjuk ebből a szempontból szerencsésnek mondhatom magam, mert gyűlölök telefonon bármit is csinálni. Főleg írni. -
Somatom
veterán
Szerintem nem az a baj, hogy drágulnak a telók, hanem az, hogy az átlagjövedelem nem emelkedik ezzel arányosan. A "drága" relatív. Havi 2-3 ezer Eurós jövedelemhez képest sztem egyáltalán nem drága egy mai átlagteló, de talán még egy flagship sem. Tehát, lenne más megoldás is az általad említett problémára. A havi 2-3 ezer Eurós jövedelem.
-
marcee
addikt
válasz
Dyingsoul #32 üzenetére
Benne vagyok! Hogyan máshogy lehetne megállítani ezt a folyamatot? Sorban állnak az emberek 1000$-os játékszerekért?
Engem nagyon elkeserít ez az állandó drágulás. Nekem a mostani oneplus 2 volt a legdrágább vételem, és meg is bántam, hogy kiadtam majdnem 150e ft egy szaros telefonért. (plusz hátlappal és szállítással, nagyjából a megjelenésekor). Pedig elégedett vagyok vele, jól működik, stb, de egyszerűen nem ér ennyit egy telefon. És hol vannak már ehhez képest az árak? Hihetetlen.
Úgyhogy amíg megy, én ezt használom, aztán ha meghal, akkor egy nagy aksis, ellenálló kínait veszek két-, nagyon max háromszáz dollár körül. Ennyit tudok tenni a részemről. -
Béééla
őstag
Hihetetlen, rájöttek az emberek hogy 2006-os évjáratú egypálcás SoC-al szerelt telefon fagy
-
gepardlacee
tag
Eddigi legdrágább telefonom most nekem is a Xiaomi Mi A1, és szépen lépcsőzetesen megy fel nekem is a telefonok ára az azokat megelőzőhöz képest
-
Mr.Silkó
veterán
300-nál én sem adok többet okostelefonért.
-
Sebhelyes
senior tag
Én nem.
-
Dyingsoul
veterán
Kellene csinálni egy globális, "Idén nem veszünk mobiltelefont" mozgalmat. Megnézném hová tornásznák fel az árakat....
-
Sajnos én is így voltam ezzel.
Ami működik "rendesen",az nem olcsó. -
kengyel
nagyúr
Egyre nagyobb árak várhatóak, mégis nagyon jók az eladások, és lesznek is.
-
Soybex
őstag
válasz
vodrosjozsi #28 üzenetére
Az a 7-es volt a lélekhatárom
-
Soybex
őstag
Alátámaszthatom..
Igaz hogy 3 éve a lélektani határom 150 volt, de most már kilóg a 280as határig.
Egyszerűen fejlődik a technológia és sodor magával az ár -
Vettem észre...
Eddig igyekeztem 50000 forintba beleférni, legutóbb 57 ezerért vettem készüléket... -
McSico
senior tag
Mivel egyre drágábbak a cuccok, nem csoda...
-
maczera
aktív tag
Egy dolog az ár, másik a vásárlás gyakorisága. Én most 36,5 Ft/napnál tartok, s ha kihúzza még a telő egy fél évig, vagy évig, akkor tovább javíthatok rajta.
-
Elementh
aktív tag
Szerencsére nekem lefelé megy, más dolgok lettek fontosak ..
-
Zeki
nagyúr
Ott a pont!
Mennek felfele az árak.
Persze kilehet fogni néha olcsón is, de akkor is... jópár éve egy Lenovo A660 ami IP67-es volt, és az akkori kornak kb megfelelt hardveresen, került 2x ezer Ft-ba Kínából.
Ami a mai kornak felel meg hardveresen, az legalább 2x ennyibe kerül. -
FireFox1996
őstag
Azért egyre drágább készülékeket vásárolunk, mert ami megfelelne az elvárásainknak, annak olyan is az ára.
Pl. 15e ft-s készüléktől ne várjunk, hogy szép képeket csináljon. Ez csak 1 kritérium a sok közül... -
Picco
addikt
En altalaban hasznalt nexuaokon es blackberryken eltem az elmult par evben, de iden vettem egy uj moto z-t ajandek fa hatlappal es jbl moddal £290ert, motorolatol. 2 ev gari, popec telo, 2k kijelzo, gyorstolto, Snapdragon 820? 3gb, 64gb. Ugy tunik ez az egyeves csucsmodellek uj ara. Marpedig egyeves csucs meg hasznalhato vidaman, sokaig, minimalis kompromisszumokkal.
Kinaiakrol meg a feljovo ndroid one-t ne is emlitsuk.
-
juhasz22
aktív tag
Címre reflektálva: Éreztem
-
Soleco
tag
Én meg egyre olcsóbbat vettem: Iphone 3Gs->Lumia 925->Redmi 4 pro. Egyre olcsóbban lehet kapni használható telefont (szerintem)
.
-
atike
nagyúr
Ahogy telik az idő úgy mennek felfelé szépen lassan - de folyamatosan - az aktuális csúcskészülékek árai. Így aztán nem meglepő, hogy ezt a piac is érzi. Pár éve még 100 fölött beszéltünk a csúcsról, ma már 300 fölött... És míg a középkategória korábban jóval 100 alatt volt ma már ez is 100 fölé tolódott. Azaz semmi meglepő nincs egy ilyen eredményben...
-
tamass.szabo
tag
Ez azért van, mert a gyártók pofátlanul sokat kérnek el egyes telefonokért, khm khm iphone X vagy Samsung Note 8...
Már alig várom, amikor egyes csúcsmodellek az 500 ezer forintot is el fogják érni árban.
-
Bozek
nagyúr
Természetes, hogy drágább készülékeket vásárolunk, ha ilyen ütemben nőnek az árak. Pár éve én még el nem tudtam volna képzelni, hogy lesz 200+-os Xiaomi és Huawei, erre tessék. A félmilliós iPhone X meg már egyenesen vicc kategória.
(#5) Giinos: A Xiaomi Mi Note 3 se egy olcsó darab a maga 160 ezres árával.
(#9) Somatom: Pedig vehettél volna inkább Porsche dizájnos Huawei Mate 9-et 375 ezerért, akkor nem kellett volna Bently-re költeni.
-
dajkapeter
senior tag
Asszem 5 éve a Sony P-met 97-ért vettem. 2 éve a G3-mamat 99-ért. Jövőre elmegyek 110-ig is
-
Somatom
veterán
válasz
whatwhatwhat #8 üzenetére
+1
A kiegészítők is felelősek azért, hogy többet fizetünk. Nekem eddig egy Porsche-design Vertum volt, de összetört. Mivel a Vertu cég odalett, már csak Bentley-design -os telót kaptam. Az meg vérciki egy Porsche -val, úgyhogy kénytelen voltam venni egy Bentley -t. Drága dolog egy ilyen okosteló. -
whatwhatwhat
aktív tag
Nekem az a személyes véleményem, hogy ez így rendben is van. A telefonok egyre többet tudnak és ami még fontosabb, hogy egyre nagyobb hasznát vesszük nekik. Az még rendben is lenne, hogy fejlődnek a telefonok és ugyanannyiba kerülnének mint régebben, mert minden fejlődik mégse fizetünk érte aránylag többet. Pl egyre gyorsabbak/kényelmesebbek/hatékonyabbak az autók, aránylag mégse drágább ugyanaz a kategória mint pár évvel ezelőtt.
De a lényeg az, hogy egyre több dologra használjuk a telefonokat így egyre nagyobb értéket is képviselnek. Régen a telefon az csak telefonálásra volt használható. Persze, hogy nem fizettek érte az emberek egy havi bért. Most viszont rengeteg dolgot kiváltott, több mindenre használjuk őket. Pl zenehalgatásra(nem kell mp3 lejátszót venni), navigációra(nem kell navigációt venni), játékra(kiss túlzással nem kell konzolt venni), fényképzeésre(nem kell külön fényképezőgépet venni). Meg még sorolhatnám, majd a jövőben egy dex szerű megoldással kiválthatja a pc-t is(tehát nem kell pc-t venni), Így szerintem teljesen logikus, hogy egyre drágábbak, mert egyre nagyobb értéket képviselnek az életünkben. Minden annyiba kerül amennyiért megveszik.
Persze ezeket az összes telefonra értem, ettől független az, hogy a csúcskategória mennyivel drágább pl az alsónál. Ott más egyéb dolgokért is fizet az ember.
Na de mindettől függetlenül én is figyelembe veszem az árat, igyekszek spórólni a telefonon, annak ellenére hogy mindig csúcskategóriásat veszek.
Senki sem örül a drágulásnak, én csak azt mondom, hogy ez nem feltételnül egy ördögtől való dolog.
-
A nyomógombos telefonjaim drágábbak voltak, mint az okostelefonjaim. Pl.
Samsung E700 90 ezer
SonyEricsson K810i 70 ezer -
ncc1701
veterán
Pont fordítva, egyre olcsóbban kapom meg azt a sebességet, ami nekem kell. Persze, sosem igényeltem csúcs telót.
-
WhiteWalker
nagyúr
En ezt a statisztikát lehuzom, mióta Xiaomi Note készülékeket használok
-
ghiottone
nagyúr
Van benne valami, de sajnos ez azért van, mert alapból drágábban adják ki a készülékeket. + a 18:9-es képaranyú telók elterjedése is gondolom rásegít majd picit erre. Amúgy nemrég a korábbi lélektani határt átléptem én is 30 százalékkal.
-
Ez az én esetemben is igaz.
Jópár évig 6-8 ezer Ft-os használt SonyEricsson készülékeim voltak (6 év alatt 2db). Ezután (kb. egy éve) egy Homtom HT16-ot vettem valamivel 15 ezer Ft alatti áron, és a következő telefonnál akár 17-18 ezerig is elmegyek majd úgy 2 év múlva.Érzem, egyre durvábban elszállok. Le kéne állnom....
Új hozzászólás Aktív témák
- Xiaomi 15 - kicsi telefon nagy energiával
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Gaming notebook topik
- Házi barkács, gányolás, tákolás, megdöbbentő gépek!
- Hollow Knight
- Autós topik
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Apple asztali gépek
- Melyik tápegységet vegyem?
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- További aktív témák...
- PlayStation Portal 2026.12.03-ig gyári garanciával eladó!
- ASRock B560 Steel Legend + i5 11500 + ID-Cooling + 16 Gb Corsair Vengeance RGB Beszámitok!
- Samsung Galaxy A26 5G 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Apple iPhone 14 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Apple iPhone 12 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- HIBÁTLAN iPhone 12 Pro Max 128GB Gold -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3106, 100% Akkumulátor
- Azonnali készpénzes AMD Radeon RX 7000 sorozat videokártya felvásárlás személyesen/csomagküldéssel
- Akció! Paidashu 10600MAH / 20700MAH Powerbank olcsón!
- BESZÁMÍTÁS! Intel Core i7 6700K 4mag 8szál processzor garanciával hibátlan működéssel
- Xbox Ultimate előfizetések
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest