Új hozzászólás Aktív témák
-
petipetya
nagyúr
Az első hó amire emlékszem 6 éves koromból, az mi más lenne,
-dobpergés-
mint a 86/87-es nagy havazás.
Azóta összesen nem láttam annyi havat, mint akkor. Abban álltunk az újonnan épített és megnyert panel mellett a kulcsokért sorba.Volt azért még rendes havazás. Az egyiken kiraktak minket a bátyámmal a telepen a hóba, mivel mindig martuk egymást mint a sarki kutyák. Azt mondták, beszéljük meg a dolgot. Ezen azóta is nevetek, halva született ötlet volt, melynek eredménye az lett, hogy rommá dobáltam a házat hógolyóval (először a föbejáratot, aztán egyre bátrabban némelyik ablakot is), míg egy felháborodott lakó meg nem unta és szólt a szülőknek, így ezáltal vége lett a fenyítésnek.
Dühterápiának jó volt.Mindig is makacsabb voltam. Például kiskoromban szoptam az ujjamat, erre bekenték macskapöcsével. Leszartam, úgy is szoptam, már csak azért is. Azóta is kedvelem a csípőset.

Apropó, dühterápia. Z egyik skandináv filmben egy lavina megijeszti a síelő családot, és a családfő gyáván menekül. Ezt nem tudja feldolgozni, és csak őrlődik. A haverja kiviszi a hegyre, ahol ordítania kell, amely által megkönnyebbül. Gondoltam kipróbálom, mert 4 hónapja feszült vagyok egy nő miatt (ki gondolta volna kiváltó oknak, hahaha). Pesten nehéz lakatlan hegyet találni, így egy hétvégén munkába menet ordítottam el magam egy bizonyos helyen. Az autók nem érdekeltek, csak ember ne legyen. Persze volt kicsivel arrébb, és az ordítás miatt annyira megnőtt bennem az adrenalin, hogy azt gondoltam, azt az embert le kellene ütni a fenébe. Persze nem vagyok ilyen, és erről én is megijedtem. Mentem tovább és szépen csendben lehiggadtam. Érdekes dolgok ezek.
-
-
bambano
titán
"Mint kiderült, nem a meghajtott kerékre rakta fel.": ebben az esetben ezt helyesen tette (vagy a gumisa volt szakszerű).
Új hozzászólás Aktív témák
- Víz- gáz- és fűtésszerelés
- sziku69: Szólánc.
- Luck Dragon: MárkaLánc
- Samsung Galaxy Watch7 - kötelező kör
- Projektor topic
- Diablo IV
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Gyártófüggetlen H170/Z170 (LGA1151) alaplapok topicja
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- További aktív témák...
- Referencia Weboldallal Világítós bill+laptop bill magyarítás. Rania 3M -is! Touchpadok is.Posta ok
- Beszámítás! Asus TUF Gaming F15 FX507Z notebook - i5 12500H 16GB DDR4 512GB SSD RTX 3050 4GB WIN11
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 9700X 32/64GB RAM RX 9070 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- Apple Airpad 5th 64GB 100% (1év Garancia)
- Apple iPhone 15 128GB Bontatlan Független Összes szín / 27% áfás ár
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Azóta összesen nem láttam annyi havat, mint akkor. Abban álltunk az újonnan épített és megnyert panel mellett a kulcsokért sorba.
Dühterápiának jó volt.
