Új hozzászólás Aktív témák
-
ceia
őstag
Én a Skid Rowra fogadnék..
-
gliskard
senior tag
Talán nem lenne hátrány a bulváros cikket kicsit kiegészíteni azzal, hogy a Nintendo hivatalosan még nem reagált az Irdeto bejelentésére és az Irdeto sem hivatkozik konkrét megállapodásra a Nintendo-val.
Tehát ez nem egy platform szintű megoldás amit a Nintendo támogat – sőt inkább valószínűbb, hogy a Nintendo addig nem ad engedélyt a fejlesztőknek az Irdeto megoldásának használatára, amíg valós tesztek nem bizonyítják, hogy a felhasználóknak ez nem okoz semmilyen irritációt.
Illetve azt sem kellene elfelejteni, hogy egy olyan platformon, ahol relatív kis erőforrásból kell gazdálkodni ott egy hasonló védelem valószínűleg extra terhelést fog okozni, ami hatással lesz az frame rate-re és az akku időre is..."Mára két, egészen jól működő alternatíva közül választhatnak a felhasználók, hiszen a Yuzu és a Ryujinx is nagyon dinamikusan fejlődik. Mindez elég nagy problémát jelent a Nintendo számára, ugyanis nem feltétlenül szükséges Switch konzol az erre kiadott címeik futtatásához, ami érthető módon nem egy elfogadható tényező."
Úgy gondolom ez ebben a formában távol áll a valóságtól és inkább egy búlváros csúsztatás – sem a pénzügyi jelentésekben sem más hivatalos kommunikációban nem került szóba, hogy ez nagy üzleti problémát jelentene a PC emuláció a Nintendo-nak, ellenben a Jailbreak-kel.
Persze nem a Nintendo lenne, ha nem lépne fel kemény jogi eszközökkel és némi megfélemlítéssel minden őket érintő esetben (pl. rom oldalak, ingyenes hobbi portok régi játékokból, stb.)[szerk:] Csak mellesleg a Switch-ből eddig eladtak 111.000.000 darabot (source) ehhez a számhoz még társul egy combos játék értékesítés is (best selling games).
pl. a Mario Kart 8-ból eladtak eddig 46.800.000 darabot ami az eladott konzol számhoz hasonlítva nagyon jó – mind az MS, mind a Sony örülne ilyen számoknak és arányoknak. Csak összehasonlítás miatt – PS4-en a lista vezető GoW 19.500.000 darabnál tart (source). -
#72042496
törölt tag
válasz
markknight #19 üzenetére
Én hivatalos emulátorral pl. szívesen játszanék, a játékokat is megvenném. Kettő cím érdekel, a Zelda és a Metroid. Switch viszont nagyon nem kell, az n+1. kütyü lenne a sorban. De hát ez van (ahogy írtad is), nekem ezek kimaradnak, hacsak nem lejmolok sikeresen valamelyik kollégától.
-
markknight
veterán
Nézzük a tényeket. Aki emulátorozik, az nyilván azért teszi mert nincsen konzolja. Ez az ember nem fog 130 ezret költeni egy konzolra + játékra. Ezt a pénzt sehogy nem tudják megfogni, hiszen ha nem játszhat vele akkor vagy megnézi a YouTube-on vagy elfogadja, hogy ez van. Ellenben ha valaki 1-2 játékot kitol emulátoron, lehet megjön a kedve egy ilyen konzolra, mert rákap az ízére. Remélem a Nintendo elküldi őket a francba.
-
#72042496
törölt tag
Csak abból semmi nem fog kisülni, ha az emberek elkezdenek szabadon, a saját szájízük szerint használni fogalmakat. A lopás ráadásul egy szigorú, büntetőjogi kategória is.
Amúgy szerintem nem mindenki tudja, hogy miről van szó. Lásd a tipikus esetet, amikor sok ember azt sem érti, hogy miért rakták ki a fórumról, amikor ő csak a "véleményét" írta le.
-
W.Wilson
aktív tag
válasz
#72042496 #16 üzenetére
Helyes toldalékolás létezik, leírja helyesírási szabályzat. Bár őszintén szólva ez is csak inkább egy egyéni preferencia, hogy én triggerelődök a teljesen logikátlanul használt toldalékoktól. Ha elég sokan használják úgy, majd hozzáigazítják a hivatalos szabályokat is.
A szavak jelentése pedig tényleg csak közmegegyezés kérdése. A szótár csak leírja, nem meghatározza a szavak jelentését. -
gubacsino
aktív tag
Igen, a helyes kommunikáció pont ez lenne, hogy nem jelent profitot.
(Oldják meg, hogy jelentsen. Mint ahogy erre van is törekvés)
A csúsztatás pont itt van. Kicsi kapitalista fejükben az már veszteség.
De ez meg így nem igaz.
Abszurd, de gondolkodásukat követve, ha kölcsön adom a gépem és haver kipörget néhány játékot az is veszteség számukra?
Tudomásom szerint emulátoron az online lehetőségek erősen korlátozottak. Adott játéknál lehet pont az emu hozza meg a kedvét a vásárlásra a havernak. És persze ez az állítás sem bizonyított. Haver talán vesz gépet, talán nem. De véleményem és a tanulmány szerint, nem termelt veszteséget. És az igen messze van attól, hogy nem termel profitot.
Könyveljék el mint nagyanyámat. Pont nem érdekli hogy a Zelda most akciós az -e shopban. Akkor sem fogja megvenni. Ettől persze még nem szabad lopni, (a gémereknek sem) mert az csúnya rossz dolog. -
válasz
Armagedown #8 üzenetére
A szoftver ellopását is veszteségként értelmezik, mivel az is bevételkiesést jelent.
-
Semplar
őstag
Jöhet, a krekkerek úgy is unatkoznak.
-
CPT.Pirk
Jómunkásember
A Denuvo PC-n is egy sikertörténet...
Ezek is házhoz mennek a pofonért.
-
hito
nagyúr
Kicsit mintha megkéstek volna ezzel...Nintendo Switch release date: 2017. március 3.
-
ughhh
senior tag
Nem úgy volt, hogy a konzolok önköltségi vagy veszteséges áron kerülnek piacra és a játékokon van a profit?
Új hozzászólás Aktív témák
- NVIDIA GeForce RTX 5070 / 5070 Ti (GB205 / 203)
- Renault, Dacia topik
- iPhone topik
- Home server / házi szerver építése
- WLAN, WiFi, vezeték nélküli hálózat
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- TP-LINK routerek
- EA Sports WRC '23
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- alza vélemények - tapasztalatok
- További aktív témák...
- iPhone 12 mini 128GB Black -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3460, 94% Akkumulátor
- iKing.Hu-Samsung Galaxy S24 FE Blue Stílusos erő, 120 Hz AMOLED 8/128 GB Használt, karcmentes
- GIGABYTE RTX 4060 Ti 8GB GDDR6 WINDFORCE OC - Gari 2027.03.28. -ig - Eladó!
- i5-6200U, világító magyar bill/256 SSD/FullHD IPS 15,6" kijelző, 8-16GB RAM/dokkoló állomás
- iPhone 12 mini 64GB Black -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3457, 94% Akkumulátor
- Thinkpad X230 legenda: i7 CPU, IPS kijelző, 12 GB, dupla SSD, magyar villbill, webcam, fingerprint
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 7700X 32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- ZTE Blade A31 Plus 32GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Epson Workforce DS-530II dokumentumszkenner
- Telefon felvásárlás!! iPhone 13 Mini/iPhone 13/iPhone 13 Pro/iPhone 13 Pro Max
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest