Új hozzászólás Aktív témák
-
Peat;)
veterán
Ezek a konzolok 5 évesek. Ennyi idő elteltével, ha nem sikerülne 15-20 körül olyan vga-t kapni ami erősebb lenne mint ami a konzolokban van az elég érdekes lenne.
Elég inkorrekt egy pillanatot kiragadni, mert aki 5 éve vett konzolt ma is azzal játszik(vagy más sorszámú
, cserélt változattal, x360nál a szériahiba miatt). De te nem hinném hogy 5 éve ugyanazon géppel játszol. 5 éve nem is volt olyan vga amit említettél.
Másrészt generációs különbség van tudásban a mai pc-s cuccok és konzolok között és ezt egy fejlesztő meri lenyilatkozni. Úgy hogy a játékokban közel nincs meg a generációs különbség, ez kicsit öngól. Én is úgy gondolom hogy sokkal szebb játékokra lennének képesek a mai pc-k, de vissza vannak fogva a fejlesztők által, mert a konzolszintig eljutnak és utána már csak kisebb módosítást csinálnak a pc verzióra. Elég botrányos hogy még be is ismeri szerintem, no de mindegy.
-
Zso2
őstag
Hidd el el fogják húzni, a Playstationon 2 -őn is tudtak mindig kicsit ráncfelvarni grafikában...(egyre szebb játékok voltak) itt is van ilyen.. van még mit optimalizálni.
Bőven jó lesz még 2-3 évet. Nem látok még értelmét új generációnak, meg van a játékélmény még. Gondolj bele még a playstation2 -nek még ezidáig is volt kereslete, csak most állítják le. -
egitomi
csendes tag
sziasztok.
Lehet nem ide kéne írnom a kérdésem, de azért megpróbálom, remélem tudtok segíteni.
Van egy ps3 slimem, jailbreakelve van, de nem nagyon szeretné lejátszani a másolt bluray filmeket. Tudtok erre esetleg cmi megoldást?
Köszi szépen -
he7edik.
addikt
válasz
LackoMester #54 üzenetére
Akkor maradjunk konzol esetében a core megnevezésnél
-
BiP
nagyúr
válasz
talpalavalo #70 üzenetére
"de az hogy a kinekt egyszerűen szét fogja szedni az tuti! Egyszerűen egy lapon nem említhető a move-al,"
Persze, mert más a kettő. Mindkettőnek megvan a maga előnye, és a maga hátránya.Az viszont szerintem igaz, hogy a Kinect-nek nagyobb a marketingértéke, és a Microsoft mindent meg fog tenni ennek a kihasználásért. És marketingben jobbak, mint a Sony.
-
talpalavalo
aktív tag
Tetszett a cikk,, és igazából én sem hiszem hogy a PS3 hosszú életű lesz a konzol piacon, persze lesz egy elfogult tábora akik mindenek felett PS3 mindentől függetlenül, de az hogy a kinekt egyszerűen szét fogja szedni az tuti! Egyszerűen egy lapon nem említhető a move-al, és azt sem mondanám, hogy nem lesz változatos a paletta hisz annyi lehetőséget hordoz ez magában, hogy beleképzelni is nehéz!
A grafika fejlődése pedig szerintem nem létfontosságú dolog, sokkal inkább más oldalról kéne újítani amit a kinekt meg is tett! -
BiP
nagyúr
"Max a fizika amit ATI oldalon be kell áldozni."
Ami konzolon ugyanúgy nincs megBár ps3 elvileg tudja.
Bár ettől még igaz, hogy atinál be kell áldozni."Ami a PC-t illeti egy ATI 5570e-s kártyával, perzse alacsonyabb felbontáson (1280x1024) "
A legjobb az, hogy a konzolok felbontása sem nagyobb -
DMG
senior tag
válasz
adalbert1 #58 üzenetére
Szerintem a wii még ebből a szempontból még mindig előnyben van, mert alapból tudja azt amit a konkurens gépek csak plusz kiegészítővel, és kvázi a játékok nagy többsége ezt ki is használja, persze a gazdagabb réteg ezt a funkciót megtoldhatja grafikával, de akinek a PS2 grafikája elég konzolos berkekben annak elég a wii, mért költene drágább gépre?
Ami a PC-t illeti egy ATI 5570e-s kártyával, perzse alacsonyabb felbontáson (1280x1024) úgy mennek az új játékok, hogy öröm nézni, minek ide 200.000 HUF-os VGA? Szóval a PS3 ebből a szempontból is hátrányban van, mert egy 15-20 ezres kártya is elbír vele PC oldalon. Max a fizika amit ATI oldalon be kell áldozni.
-
|nsane
tag
válasz
fatallerror #22 üzenetére
fatallerror: "igen a múltkor mondta a sony h új ps 2014-2016 között várható bár a cryengine-s srácok azt állítják h kifújt a ps3 és a pc már 1 generációval szebb megjelenítésre képes, de szerintem csak marketing.... szerintem jók a konzolok is és kár is pc vs konzol háborút vívni :]"
Szerintem a Sony-tól ez egy burkolt válasz a "CryENGINE"-s srácok felé, na mindegy.
Én PC párti vagyok, és egyértelműen igazat adok a Crytek-nek. A PC így is egy generációval előrébb jár, mint a konzol, pedig PC-re csak egyszerű konzolportok jönnek 99%-ban.
Egyébként megértem, hogy 2015-ig akarják a PS3-at életben tartani, mert ha belegondolunk egyértelműen a konzolgyártóknak az éri meg, ha minél tovább húzzák, halasszák a gépezet élettartalmát, így csak haszon és haszon lesz, miközben a kiadások a nullán maradnak. Ez jó a játékszoftver fejlesztőknek is. Nem kell mindig fejleszteni a grafikai motorokat, csak ugyanazt a játékot többször kiadják más történettel és picit javítanak itt-ott. (na én ezt nevezem csilivili grafikának, nem amit a Crytek-es fiúk csinálnak, mert az komoly újítás a grafika fejlődésében, nézzük meg csak a Crysis-t). Épp itt a hiba a játékok semmilyené válnak, olyanok lesznek, mint a FIFA, NBA ugyanazt adják ki évente csak itt nem a történet lesz új, hanem a játékosok kerülnek másik csapatba.
A PC-sek meg abban reménykedhetnek, hogy az APU olcsók lesznek, újra lehet kaszálni PC-n is, így a PC-re visszatérnek a nagy nevek, vagy jönnek az újak. Persze a VGA-k így hátrányba kerülhetnek, mert eltűnhet az alsó és a középkategória, ami legnagyobb bevételt hozza. Persze az NVIDIA ezért erőlteti a az SLI-t és a AMD a CrossFireX-t. -
zsigus
őstag
"Így van, nem lehúzni akarom a konzolokat, de a mai játékokkal kifacsarták belőle amit lehet."
Ez maximum az exkluzív játékoknál igaz, pl. PS3-ra olyan rossz minőségű portok vannak, hogy PC-n már két évvel ezelőtt is szebben néztek ki a multi platform játékok.
Lenne még tartalék a mai konzolokban is csak ki kellene használni, szerintem ha a PS3-ra megjelent "nagy" címeket nézzük egyáltalán nem elavultak a mai konzolok.
(hasonló lehet a helyzet Xbox-nál is de az nekem nincs).A játékfejlesztők szavára pedig akkor fogok adni amikor majd nem így portolják a játékokat, hanem adnak egy kicsit a minőségre is és legalább megpróbálják azt, hogy ne legyenek nagy eltérések a platformok között.
-
RyanGiggs
őstag
Két éven belül, vagy 2015-ig nem lesz új konzol generáció??!!!
Ennél jobb hírt nem is olvashattam volna!!
Ezek szerint még 3-4 évig biztos nem kell fejlesztenem a gépem!!!
Kiváló!!!!
Mondjuk látom is az új játékokon, pl. Medal of Honor,
hogy max felbontáson (1280x1024) és
max graf. beállításon tökéletesen fut a game!!
De ugyan ez igaz pl. az F1 2010-re is. -
Bavid
senior tag
Abszolút egyetértek, még 5 év... már most azt nyilatkozták a Cryteknél, hogy "A PC most már simán egy generációval előrébb jár grafikailag. Úgy hisszük, hogy a PS3-on és az Xbox 360-on a Crysis 2 és az új CryEngine után a játékok minősége már nem a grafikai fejlődésben fog megmutatkozni, hanem az ötleken és a témán. Nem lehet majd többet kihozni ezekből a gépekből" - nyilatkozta Cevat Yerli, a Crytek nagyfőnöke.
-
Chosen
addikt
2012 reális, de esélytelen ezekkel 2015-ig kihúzni.
-
adalbert1
veterán
válasz
wednesday #12 üzenetére
Szerintem elképzelhető, hogy az új generációba nem lesz akkora hardwares ugrás, hogy a költségek ne legyenek túl nagyok. Nem feltétlenül kell erőgép, ezt mutatja a Wii sikere is.
PS3-nál elképzelhető, hogy csak a VGA-t kéne tuningolni (meg 1-2 apróságot).Szerintem minimum szinten GPU cserélése valami frissebbre és + RAM mindkét (PS3, Xbox360) konzolon elférne, a jelenlegi generáció már elérte a korlátait.
A Wii meg nagyrészt az egyedi irányítása miatt lett sikeres, most hogy a két másik konzolnak is van már mozgáskövető irányítása a gyengébb grafika hátrány lesz (ill. elveszik azt a pluszt a Wii-től, ami miatt rengetegen döntöttek mellette). -
Polllen
félisten
válasz
Tigerclaw #56 üzenetére
M$-nek nincs oka összemosni a két platformot... Pc-re és konzolra is megvan a termékpalettája, ha ezeket összemossa, bevételtől esik el...
Egyébként MMO-t is lehetne kontrollerrel játszani, persze a gyorsbillentyűk beáldozásával...(mint ahogy fps-ben is beáldozták a hajlást)
Itt lehet inkább a technikai oldal hiányzik (kraft), a multik is szépen be vannak korlátozva játékos számra...Majd lehet a következő generációban bepróbálkoznak vele.
-
Tigerclaw
nagyúr
A konzolok életciklusába tényleg beleszólhat a PC-s grafika fejlődése, de az is, hogy az egyik legdinamikusabban fejlődő game ágazat az MMO, amivel nem nagyon tudnak mit kezdeni a konzolok fejlesztői. Szerintem életképes lehetne egy hibrid MMO, amit egyszerre tolhatnak PC-sek és konzolosok is, persze utóbbiak is billentyűzet/egér párossal. Valamiért a Microsoft nem akarja, hogy pécésedjen az xbox, a sony talán engedékenyebb ebben a témában, mert ott legalább van hivatalos keyboard támogatás és kezdetleges böngészés is.
-
mrhitoshi
veterán
Remek! Magyarul 2015-ig nem akarnak fejlődni grafika terén.
Amúgy nem gondoltam volna, hogy ilyen sikeres volt a PS2.
-
bigga
aktív tag
Az Xbox lenyomta a PS3-at szerintem, a Sony csak a saját fejlesztésű játékokban reménykedhet,pl. GoW, vagy pedig a japán vásárlóerőben, mert egyedül ott népszerűbb a PS. És ha nem lépnek tovább egy másik PS-re, akkor minek fejlesszen a Microsoft? Ott a Kinect is, mostmár méltó ellenfele lehet a Wii-nek is. Amúgy az Arcade gépben hogy memóriakártyás, semmi hátrányt nem jelent, néha törölni kell hogy legyen hely, ennyi, a Box-os ismerőseim nem nagyon használják ki a vinyót a gépeikben.. Max. HD film nézés..
Hogy miért nincs Blu-ray a 360-ban? Gondolom vagy nem tudtak megegyezni, vagy ez büszkeségi kérdés is lehet az MS-nál, hiszen a Sony fejlesztette ki a technológiát, ha jól tudom..
De mindezek ellenére nem vagyok Xbox párti, a PS3-ban több erő van állítólag, csak nehéz programozni, mivel nem egyszerű platform, ki tudja - ez a helyzet mostanság. -
mikka07
tag
A ps2-höz csak opcionális volt a hdd, a gép hátuljába lehetett betolni.
-
he7edik.
addikt
válasz
LackoMester #45 üzenetére
Kinect nevű gyerekőrrel az MS nyíltan lemondott a HC rétegről és egy olyan vastag pénztárcájú réteg felé fordult akiket én nem vagyok hajlandó gémernek nevezni.
-
BiP
nagyúr
Köszi a válaszokat. Én is úgy emlékeztem, hogy az elején volt benne egy full ps2 hardver, majd ezt kispórolták, és helyette szoftveres emuláció lett (volna). Csak azt nem tudtam, hogy ezen hogyan futnak a ps2 játékok. De ezek szerint kb. sehogy.
De megoldás lehet még egy régi használt első generációs ps3 beszerzése az érdeklődőknek, (biztos lehet szerezni ilyet), és akkor meg van oldva a ps2 probléma. (ahogy nézem wiki-n, csak az ntsc változat (20/60gb) ilyen. Hát ez bukta) -
LackoMester
addikt
Egyetértek az úriemberrel, elég erős a konkurenciája a PS3-nak.
Meglátjuk mit hoz a jövő, én úgy érzem ,h. a Microsoft nagyon fe adta a leckét a Kinect-el, sokkal jobb mint a Sony féle Move, a Wii, hát nekem sosem jött be. -
zsigus
őstag
Tudtommal a legtöbb PS3 nem futtatja a PS2-es játékokat, csak a legelső kiadású 60GB-os változat amiben gyakorlatilag beleépítettek egy PS2 hardvert és ezért futnak rajta a PS2-es játékok.
DVD-ről tehát nem mennek(kivéve az előbb említett gépen) egy mód van rá, hogy menjenek meg kell venni PSN-en bár nem vagyok biztos benne, hogy PS2-es játékok vannak e fenn de PS1-es játékok tuti.A Sony ígért elvileg még régebben egy emut ami beépül az FW-be és akkor futnak a PS2-es játékok is, de azóta sem hallottam róla semmit és az eddigi fw-kel nem jött.
Mondjuk most lefoglalja őket a törés elleni védekezés szóval lehet, hogy jegelték ezt a projektet.
-
BiP
nagyúr
A ps3 milyen minőségben futtatja a ps2 játékokat?
Csak mert akkor aki az olcsó ps2 játékokban gondolkodik, annak ez egy jó alternatíva lehet, mert így az esetlegesen megtetsző új játékok lehetőségéről sem kellene lemondani.(#37) vhunor: jó meglátás. Most, hogy a konzol teljesítménye egyre inkább korlátos a grafikai megjelenítést érintve, talán (talán) elindul a feljesztés a tartalmasabb játékok irányába.
Másik oldala: "Mi a gond a játékok grafikájával?" - olyan igazán nem sok, de az ember tudja, hogy ma már ennél jobb grafikára is képesek (pc-s vonalon), tehát ha már ott a vas, szeretnénk is látni. És ha már a játékmenet egyszerű, legalább nézzen ki jól -
Szerencse,hogy ezek vetélkednek egymással,mert így az árakat kordában lehet tartani.Az X-Box biztosan sikeresebb lenne,ha blue-ray lejátszóval is lehetne kapni.A PS3 eladásinak jelentös része a Blue-raynek köszönhetö
-
Polllen
félisten
válasz
Angel1981 #31 üzenetére
Nehéz lenne kijelenteni, hogy a 10 év felétől kell új termék. Normális esetben a hanyatláskor kell új terméket bedobniuk, hogy amíg a régi csökkenő profitot termel, addig az új tudjon növekedni...
A cikkben említett move pedig pont az "érett" szakasz elnyújtását célozza. Az hogy ez az eredeti 10 évet is kitolja, majd meglátjuk... Függ a piactól és a konkurenciától. Ha valaki bedobja az új generációt, a többieknek is mennie kellene...
Majd akkor kezdenek el új generációt bevezetni, ha már csökkenni kezdenek az eladások, addig felesleges házon belüli konkurenciát is generálni...
-
zsigus
őstag
Wikipedia PS2 Fat:
Storage capacity:
-PlayStation 2 memory card (8 MB officially supported)
-PlayStation memory card (1 MB)
-40 GB Hard DriveKonkrétan nem emlékeztem rá, hogy mekkora volt a HDD a PS2-ben, de arra emlékeztem, hogy volt benne és az angol wiki szerint 40GB-os.
[Ha nem hiszel nekem nézd meg.]
Játékot a telepíteni lehet a PS3-ra, attól függ, hogy a játék kihasználja e ezt a lehetőséget vagy nem, valamelyik szinte teljesen a gépről de ettől függetlenül kell hozzá lemez, valamelyik játék pedig telesen a lemezről fut.
Persze ha "tiszta" PS3-ról beszélünk, ha tört akkor futhat teljes egészében a HDD-ről is.
A PS2-ben a HDD leginkább multimédiára volt, zenét videót stb. lehetett rajta tárolni és lejátszani, természetesen PS3-on is lehet erre is használni a vinyót. -
he7edik.
addikt
Ne aggódj ha jönnek az olcsó x86-os rendszerek Llano stb. amik elég olcsón fognak tudni biztosítani (notebook vonalon is) megfelelő grafikus potenciált, vissza fognak szokni azok az emberek is a PC akik a gépfejlesztés elől menekültek konzolra pláne hogy a konzolok miatt grafikailag semmi fejlődés nem tapasztalható az utóbbi időkben.
-
gabber01
addikt
Remélem mindenki tudja, hogy amennyiben ez igaz, 2015ig semmilyen grafikai, vagy más jellegű fejlődés nem lesz a játékiparban, mert a fejlesztők keze meg van kötve a konzolok által. Ennyi, egy helyben fogunk toporogni még évekig és ez már így volt egy jó ideje egyébként. Sajnos már nem a PC határozza meg az ipart hanem a konzolok...
Egy pozitívum viszont van, még évekig nem kel gépet fejleszteni.
-
zsigus
őstag
válasz
fatallerror #25 üzenetére
Akkor jó
Én ennek kifejezetten örülök, mert van egy PS3-am, és legalább lesz támogatás hozzá még sok sok évig.
-
zsigus
őstag
válasz
fatallerror #22 üzenetére
Nem tudom mi olyan meglepő ezen, hogy 2015-ben jön az új PS.
Ez volt az eredeti terv is.
A PS3 megjelenésekor és utána is sokszor azt nyilatkozták, hogy kb. 10 év lesz a PS3 idő tartama, és csak ez után jelenik meg a következő ami 2016-ban esedékes, még egy évvel beljebb is vannak.Csak nehogy megint csússzanak a box-hoz képest mert akkor mire megjelenik a PS4 addigra megint tarolni fog az új Xbox, mint ahogy most is (Xbox360 2005, PS3 2006), mert egy évet késtek.
-
fatallerror
addikt
igen a múltkor mondta a sony h új ps 2014-2016 között várható bár a cryengine-s srácok azt állítják h kifújt a ps3 és a pc már 1 generációval szebb megjelenítésre képes, de szerintem csak marketing.... szerintem jók a konzolok is és kár is pc vs konzol háborút vívni :]
-
Polllen
félisten
Én blackrulz-re gondoltam a hozzászólásaimban. Ő gondolkodik ps2-n és egy hobbijátékost nem biztos, hogy lázba hoznak a legújabb címek
Személy szerint most még nem vennék konzolt, mert a gépem relatíve jó, a legtöbb játékot szépen viszi és steam akcióknak köszönhetően (75-90%) mindig van mivel játszani... Egy konzol felesleges extra kiadás lenne minden téren...
Max akkor adom a fejem konzolra a közeljövőben, ha valami nagy változás történik, (tönkre megy az asztali, nem fér el stb) és akkor valszeg xbox-t vennék.
-
Sicilian
addikt
2015-ig akarják kihúzni
normálisak ezek
-
zsigus
őstag
Ez viszont igaz
Régebben én is gondolkodtam egy PS2-őn, de aztán a játékfelhozatal miatt inkább PS3-at vettem. Jó kis gép, csak ez az egyetlen egy hibája van, hogy kevés az az új játék ami megjelenik rá (fifa és a többi sport játék elvileg erre is van).
És hát tényleg olcsó csak az a baj vele, hogy az új gémek miatt kicsit pénzkidobásnak éreztem volna egy PS2-őt az ára ellenére is.
Tudom, hogy mikor jött ki szóval várható volt, hogy a PS3 megjelenése után már egy közel 10 éves konzolra már nem nagyon fejlesztenek, és emiatt egy kicsit be van korlátozva a felhozatal rá. Mondtad is, hogy neked nem számít a grafika, csak aztán nehogy megtetsszen valami új konzol játék, mert akkor ps2-őn nem igazán fogod tudni használni.
Már csak a tudat miatt is érdemes az újabb konzolokat választani mert nem mindegy, hogy az a tudat él benned, hogy igen erre még jönnek majd játékok csak várni kell rá, addig pedig válogathatsz az eddigiek közül.
De ha PS2-őd van akkor csak abból választhatsz amit már megjelent évekkel ezelőtt. -
#56573440
törölt tag
válasz
DemonDani #17 üzenetére
nekem van pár cím amit haveroknál csaptunk és azóta is imádnám tolni. pl gow és társai. és sajnos ezek jelentős része ps re van meg... ezért nem is gondolkoztam boxon. de tény hogy a játékok árát elnézve annyira nem húzós 10-15k felár, bár ps2-re már szinte utánad dobnak minden játékot, akár használtal is tele van a piac. akinek persze fontos hogy jól nézzen ki a játék annak a döntés egyértelmű
-
DemonDani
addikt
azért nemkérdés hogy mire nem fognak megjelenni egyre sűrűbben a játékok... 2013ig meg biztos hogy minden megjelenik xboxra, de még ha lecserélik az után is kapunk majd 2-3 évet.
Nem vennék én már ps2-őt... az az 1 játéknyi felár nem hatalmas dolog... 1 játéknyi...crysis 2-t biztos nem fogod rajta tolni XD és biztos nagyon jó lesz!
max ha megcsinaljak cartoon efektes verzióban (volt már rá példa máshol) -
Polllen
félisten
válasz
DemonDani #13 üzenetére
Ezt most nem teljesen értem, de én arra gondoltam, hogy ps2-ben soha sem volt HDD (nem?) így minden játéknál ezt figyelembe veszik.
Xbox-n meg már elég elterjedt a HDD így az új játéknál már nem szempont, hogy lehet csak memkari van...Ez hosszú távon egy arcade gépnél lemondásokkal járhat... Ofc csak tippelek, de több már jó ideje azt olvastam ph-n is, hogy ne arcade-t vegyen az ember, mert úgyis csak venni fog külső vinyót és akkor ugyanott van, mint az új géppel...
-
wednesday
őstag
Szerintem ez magyarázható a gazdasági helyzettel és a erős konkurenciákkal. Egy új erőgép kifejlesztése, aztán minimum 1+ évig nagy veszteségű árusítása erősen megviseli a cégek pénzügyi forrásait.
És minél sikeresebb a rajtnál a konzol, annál nagyobb veszteséget termel, ami csak hosszú távon térülhet meg. Elsősorban a játékok értékesítésével, aztán a gyártási költségek leszorításával. De viszont elemi érdek, hogy már kezdésnél sikeres legyen az új konzol.Szerintem elképzelhető, hogy az új generációba nem lesz akkora hardwares ugrás, hogy a költségek ne legyenek túl nagyok. Nem feltétlenül kell erőgép, ezt mutatja a Wii sikere is.
PS3-nál elképzelhető, hogy csak a VGA-t kéne tuningolni (meg 1-2 apróságot). -
Sanyi.mTs
addikt
rájöttem, h a pc-met felesleges fejleszteni (hdd-t kivéve), nyeli a pénzt, ha mindig a legújabb játékokkal is akarok játszani.
így egy éve vettem egy ps2-t, nem bántam meg, még úgy se, h eredetibe veszem meg a játékokat. -
#56573440
törölt tag
bevallom én is gondolkoztam nemrég konzol vásárlásán, de ha vennék én most is inkább a ps2-t venném. igazából nem sok időm van játszani, az pedig veszettül olcsó, és tele van olyan címekkel amik érdekelnének és lekötnek, a látvány tudom hogy szebb lenne a ps3-on, de nekem a játékélmény is bőségesen elég ahhoz hogy heti 3-5 órát elprüntyögjek, gyak minimál befektetéssel. innentől meg számomra halál fölösleges lenne az új konzol.
-
Angel1981
veterán
"Az információk szerint a Microsoft és a Sony két éven belül nem tervez új konzolt"
Bevallom, ezen meglepődtem - a PS 6 évenként újult meg; 1994, 2000, 2006 - épp ezért 2012 vége aktuális lenne. Az XBOX pedig 5 éves múlt, ott is aktuális lenne kb. 2 év múlva újítani - persze a gyártók biztos jobban látják, mint én. -
Polllen
félisten
Nincs ebben semmi meglepo, a ps2-nek hatalmas kultusza van meg mindig... Japanban a legelterjettebb konzol a mai napig.
Új hozzászólás Aktív témák
- Hálózati / IP kamera
- SSD kibeszélő
- Sony MILC fényképezőgépcsalád
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- BestBuy topik
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- TCL LCD és LED TV-k
- Sorozatok
- Okos Otthon / Smart Home
- További aktív témák...
- Új Chuwi FreeBook N150 érintőkijelzős laptop notebook N150 16GB DDR5 512GB SSD
- Xiaomi Robot Vacuum E10 EU / BHR6783EU Robotporszívó
- Új Bluetti Elite 100 V2 power station hordozható aksi állomás 1800W
- Új Ninkear N16 Pro upgraded notebook Intel Core i7-13620H 32 GB RAM 1 TB SSD
- Macbook Air 2017 A1466 (2db)
- Gamer egerek és billentyűzetek kitűnő árakon! Most extra 10% kedvezmény!
- PlayStation Network (PSN) ajándékkártyák, feltöltőkártyák áron alul!
- Prémium! Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! R 9 9950X / RX 9070XT 16GB / 64GB DDR5 / 1TB 990Pro
- Clevo 1060 6GB Mxm 3.1 laptop videó kártya ingyen házhoz szálitással
- Macbook Pro 2019 15"// i7 // 512GB // Számla+Garancia //
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest