Új hozzászólás Aktív témák
-
Silenzio
addikt
Ez fasza, sőt, nagyon fasza. De most a Bada volt az első.
-
Morden24
nagyúr
Ja, a GfWL egy másik kategória, az szerintem feltűnhetett, hogy kb. ott szidom, ahol érem. Mondjuk sok kapcsolatom azért nincsen vele.
az android meg miután megvettem a telefonom rá 1 hónapra már van.
Azért ez így elég rossz szöveg. Ezzel az erővel a Live-ra Magyarországon csak 1 évet kellett várni. Hiszen én egy évvel a bevezetése előtt vettem Xboxot, tehát én azóta várok
A valós helyzet az, hogy közel három évükbe került ezt az állapotot elérni, és ráadásul úgy, hogy médiapiacterük nincs is, tehát a felhasználók ilyen téren több éves hátrányban lesznek.
Ennek semmi köze ahhoz, hogy én szimpatizálok az MS-el vagy nem. Majd akkor fogok "bezzeg"-ezni, ha a WP7 1 év alatt megoldja a piactér bővítést, mint ahogyan ígérik (elvileg őszre meglesz). Na meg az lesz még lényeg, hogy mellé kapcsolódnak-e esetleg Zune-os lehetőségek. Egy Zune Pass pl. eléggé le tudna venni a lábamról - bár köztünk legyen szólva, sok esélyt nem látok rá sajnos.
(#11) Keldor papa: App Store, tehát az Apple-ös megfelelő? Persze, már jóideje elérhető. Kiegészítés: 2008 óta.
(#12) FRENK1988: Ja, tényleg lehetne írni, hogy Android Market, bár az egyik konkurens Store, a másik meg Marketplace, ráadásul előbbi rég elérhető itthon, szóval szerintem kevesen értik félre
-
bolondember
MODERÁTOR
még kicsit döcögős...
van amit nem találok, netes marketen meg nem tudom megvenni a progit.
De legalább már alakul.
-
FRENK1988
veterán
A címben jó lenne feltűntetni, hogy melyik platform
-
keIdor
titán
Xbox Live után végre ez is lett, mondjuk kijátszottam, de most már legalább nyugodtan alszom, mert mindkettőnél legális vagyok.
Most már PSN is lehetne... ohh, wait, az nem is megy.
Morden24: Fizetős AppStore volt amúgy az országban?
-
Dejó, akkor anélkül tudok vásárolni, hogy meg kéne tanulnom hazudni?
\o/A Live-nak ez sokkal-sokkal tovább tartott.....
-
kapeti07
senior tag
Ez egy jó hír, így már nyugodt szívvel veszek Androidos Tablet-et. Már csak ki kell találnom, hogy melyiket.
Köszönjük Google
-
HXY
addikt
Remélem, hogy akkor a beszélő LDOCE és Akadémiai szótárak is mihamarabb megjelennek!
-
Meglivorn
aktív tag
Eh, azért én most is belefutok olyanba hogy "This item cannot be installed in your device's country".
-
anulu
félisten
ma kapom meg a céges, Android alapú telefont, úgyhogy pont jókor jött
-
Morden24
nagyúr
Majdnem 3 évbe tellett... de gratz
(#3) woland_y2k: Ja, én tudom. Azért nem hoztam fel, mert csak az biztos, ami már van
-
Lenry
félisten
örömbódottá!
bár aki nagyon akarta, eddig is elérte
Új hozzászólás Aktív témák
- Mégis mi értelme az Xbox PC-nek, ha limitálja a hardverválasztékot?
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Xbox Series X|S
- Háztartási gépek
- Házimozi belépő szinten
- Samsung Galaxy Watch4 és Watch4 Classic - próbawearzió
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- További aktív témák...
- Azonnali készpénzes félkonfig / félgép felvásárlás személyesen / csomagküldéssel korrekt áron
- Konzol felvásárlás!! Xbox Series S, Xbox Series X
- BESZÁMÍTÁS! Apple MacBook Pro 16 2024 M4 Max 48GB 1TB SSD macbook garanciával hibátlan működéssel
- Okosóra felvásárlás!! Samsung Galaxy Watch 6, Samsung Galaxy Watch 7, Samsung Galaxy Watch Ultra
- Honor 400 Lite 5G 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest