Új hozzászólás Aktív témák
-
#86973952
törölt tag
Kicsit túltolták, de nem veszélyesen. Repülőgépes alumíniumnak is meg van az ára.
Szürkén tényleg barátibb, de úgy látom itthon az egyéb terhek mellett éhesebbek kereskedők is.
Engem mondjuk a Snapdragon 615 még nem is annyira, inkább a hátra tett ujjlenyomat olvasó jobban zavar. Nálam napi használatban előnyösebb elől. Erre akkor jöttem rá, amikor először vettem előlapi ujjlenyomat olvasós telefont.
-
.Szaki.
addikt
Én azt látom, hogy nagyon nincsen házon belüli konkurencia a Huawei és a Honor közt, mindegyik típus pont annyiban különbözik, hogy ez ember el tudja dönteni melyiket válassza és nincs kompromisszum. Sem árban, sem minőségben nem látok egyelőre semmi eltérőt a két márka közt. Aztán lehet, hogy a későbbiekben nektek lesz igazatok.
-
#86973952
törölt tag
Ez mondhatni a kezdetek óta így van, de nem erre gondoltam.
Minél magasabb termékkategóriát nézünk, annál nagyobb az ugrás a következő évre. Az alsó kategóriában néha áll a talajvíz. Másnál is. Nyilván abban a kategóriában, ahol több a pénz, ott több az innováció.
Persze ettől még Honor brand -del továbbra is jó ár/érték arányt képviselnek. 3C -vel megadták az alaphangot. 2x is, persze csak utólag "külön" brand -ként.
-
#86973952
törölt tag
Igen, de érthető. Ebben a kategóriában még nem szokták megváltani a világot egy év alatt.
Kicsit feljebb jellemző ez Huawei -nél is. Bizonyára teljesen tudatosan.
Korábbiakra.
Itt is építik a brand -et, tehát bővítik a kínálatot a sikeresség függvényében. Elég kevés készülékről indultak, és szerintem még most sincs sok. Meg gondolom tovább fogják szelektálni készülékeket régiók szerint. -
.Szaki.
addikt
Ez nem is kérdés, hogy fejlődött eleget, de a 4X-ről én pl, hogy megérje váltani egy 3GB RAM-os modell kéne, az pedig az 5X.
Ezért mondom, hogy más telefonokról megéri váltani az biztos, 4X-ről viszont nem feltétlen, egy 5X jóval több újdonságot tud felmutatni, persze jóval több pénzért is.
-
Matada2.3
veterán
Kezd sok lenni a Honor készülék..
-
.Szaki.
addikt
Tulajdonképpen csináltak egy Android 6.0-val érkező Honor 4X-et, 16GB belső tárhellyel. Akik kedvező áron szeretnének jó telefont, annak mindenképpen nagyon jó választás lesz. Nekem a 4X-ről inkább az 5X-re érné meg váltani, erre nem, de akik most kezdenek barátkozni a márkával, vagy csak egyszerűen kevesebb pénzért keresnek megbízható társat, az nagyon jól fog járni az 5A Plus-szal is.
-
m1lan
őstag
válasz
Victoryus94 #1 üzenetére
Tök egyértelmű, hogy elírták, nem? Ha megnézed a képet, azon tisztán láthatod a pontos specifikációt.
-
Victoryus94
őstag
"az 1,5 GHz-es Cortex-A53 processzor pedig 1,5 gigabájton fog pörögni"
Ezt most nem értem...
Új hozzászólás Aktív témák
- Polgári repülőgép-szimulátorok
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Építő/felújító topik
- A nagy Szóda, Szódakészítés topic - legyen egy kis fröccs is! :-)
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Hogy is néznek ki a gépeink?
- Milyen TV-t vegyek?
- Így néz ki az újratervezett S Pen
- Vivo X200 Pro - a kétszázát!
- Samsung Galaxy Z Fold6 - ugyanaz, sarkosan fogalmazva
- További aktív témák...
- IPHONE 16 PRO MAX 256GB , 3 hónapos, ONE függő, GARI 2028.06.Hóig, LETILTÁSMENTESEN, ÜZLETBŐL
- IPhone 15Pro 128GB One makulátlan akku 91%
- IPhone 16 256GB gyári független megkímélt 2027.10.11. Notebook.hu vásárlás
- IPhone 14 128GB gyári független dobozos
- Xiaomi Redmi Note 12 128GB 4+4 8GB ram kártyafüggetlen +dual simes, újszerű állapotban, AKCIÓS ÁRON!
- Telefon felvásárlás!! Apple Watch Series 9/Apple Watch Ultra/Apple Watch Ultra 2
- Eladó karcmentes Apple iPhone 13 Pro 128GB Kék / 12 hó jótállás
- Eladó egy oneplus 9 pro 256/12
- Telefon felvásárlás!! iPhone 16/iPhone 16 Plus/iPhone 16 Pro/iPhone 16 Pro Max
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 7700X 32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest