Új hozzászólás Aktív témák
-
emre
veterán
Ha jól emlékszek majd 2010-11 körül jönnek a 22nm-es procik.
Addi már fél lábon is kibirjuk

mod: a cikk prim.hu
"Az IBM, az AMD, Freescale, az STMicroelectronics, a Toshiba és az amerikai College of Nanoscale Science and Engineering (CNSE) műszaki főiskola közös fejlesztése komoly áttörésnek számít. A mikroprocesszort hagyományos, hat-tranzisztoros elrendezésben építették föl egy 300 mm-es szilíciumlapkán. A prototípus memóriacella lenyomata mindössze 0,1 μm2; összehasonlításképpen, az Intel 45 nanométeres processzoraihoz használt teszt SRAM csip mérete 0,346 μm2 volt. A jelentős áttörés persze korántsem jelenti azt, hogy a 22 nm-es termékek rövidesen megjelennének a számítógépekben: az IBM például 2011-re teszi a sorozatgyártás megkezdésének időpontját. Ami pedig az AMD-t illeti, a fejlesztési előny nem feledteti, hogy az Intel már vagy fél évvel megelőzte őket a 45 nm-es termékek forgalmazásával. Ami a vezető csipgyártót illeti, tavaly szeptemberben mutatta be az első 32 nm-es SRAM cella-prototípust, a technológiára épülő első termékeket pedig a héten zajló IDF konferencián tervezi bemutatni.Az IBM a 22 nm-es SRAM mellett azt is bejelentette, hogy 32 nanométeres fejlesztéseik is az előzetes menetrend szerint zajlanak, illetve egy olyan új „magas-K” tranzisztorkapu-technológiát alkalmaznak majd az új termékeknél, amelyek minden versenytársukénál jobb tulajdonságokat kínálnak. További részleteket egyelőre nem közöltek ezzel kapcsolatban."
-
emre
veterán
válasz
band1103
#10244
üzenetére
Nem nekem jött de nem érdekel...
Számomra az Asrock képviseli az alaplap-gyártás arany középútját.
Nincs rajt semmi felesleges, de amire lett gyártva azt tudja.
Stabil, megbízható. A DualSata szériának a fent említett két promblémája mellett csak azt lehetett felhozni ellene, hogy nem lehetett a cpu-t túlfeszelni.mod: a válástól, vagy a választól nem kell félni?
vagy cak szejpít a bill
hogy miért nem bírtam kihagyni
-
emre
veterán
válasz
VaniliásRönk
#10242
üzenetére
Végül is, miért ne..
Volt, van Asrock lapom. az X2 3800 abban is ment 2,5Ghz-n, és a világon semmi bajom nem volt vele. Azon kívül persze hogy vacak volt a hang, és nem volt fire-wire.
Átnézem ezt is.
A giga deszka ramkezelése engem is visszatart egy kicsit. -
emre
veterán
Sziaztok!
Az Asus M3A-H/HDMI lapjáról van valakinek bármilyen tapasztalata?
Még csak tervezgetem az AM2+ váltást, és úgy néz ki vagy ez vagy giga GA-MA790X-DS4 lesz.
(Az MSI sem kizárt, de még nem találtam olyant amelyik teccene)
Én az elöttem szólóak ellenében nem szeretem feszemeléssel megoldani a túlhajtást.
(de ha muszály nem riadok vissza
)
A cél alapfesz körüli 3,2Ghz, ezért lehet inkább teszek bele 60xx-64xx procit.
A konfig elsősorban játékra lenne, (egy kis videoszerkesztés melett) kizárólag egy VGA-val.mod: ja, nekem elég az x2, a 3-4 magos procik nem gondolkodok. De ha valaki azt mondaná hogy játékban istenien működnek, és a többség már kihasználja akkor esetleg.
Köszi!

Új hozzászólás Aktív témák
- Telefon felvásárlás!! iPhone 13 Mini/iPhone 13/iPhone 13 Pro/iPhone 13 Pro Max
- Akciós kisWorkstation! Dell Precision 3560 i7-1165G7 4.7GHz / 16GB / 512GB / Quadro T500 2GB FHD 15"
- -68%OFF HP Spectre x360 14 (14-ef2276ng) i7-1355U/16GB/1TBSSD/3K 3000X2000 Amoled
- Apple iPhone 12 Pro 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Vállalom Xianomi Okos kamerák, szoftveres javíttását
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

vagy cak szejpít a bill 

