-
Fototrend
A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.
Új hozzászólás Aktív témák
-
csuszi
aktív tag
válasz
atidzsiforc
#35405
üzenetére
fair play vágod? kultúra? emelt fővel veszteni, nem kreténkedni, sértegetni a másikat, meg társai... ezek még érnek valamit számomra, sokkal többet mint diamond vagy master vagy gm...
report-al fenyegetőzni, háhogyne. meg fucking little shit. -
csuszi
aktív tag
megnézem már az első hozzászólást kik vannak benne. látom ott van barátom linoge a pro z.
voltam olyan fasz hogy leszedtem a rep-et
mi más derülhetett volna ki, minthogy egy igazi suttyó faszkalap vagy, aki nem képes veszteni
glhf re bevakkantani hogy same vagy faszom tudja nagy dolog gondolom, de nem is ez a lényeg, mindenki lehet lusta nem figyelhet oda (bár tudom hogy nálad ez ilyen faszarcoskodás) - hanem hogy miután tolta az alap bay szopatást akkor sértegeted, miután leszopatott marine-al meg közlöd hogy reportolod és ragelsz.
szégyen, csak ennyi jut rólad eszembe. és ez nem ligafüggő te iq-tlan pöcs.
na reportolj okos -
csuszi
aktív tag
válasz
Tuco Ramirez
#35285
üzenetére
1. persze, erre írtam hogy tervezési hiba (copright rt06).
2. szerintem a fejlesztés nem gátol, hogy az ellenfél legütősebb counterjét lehozzam. inkább hozok nullas corruptort, mint 3as hydrat colo ellen. és jól is járok vele.
3. nem is arra használják hogy üssék a sereget, csak az expeket zilálják, plusz a sereget mozgatják, plusz beszorítanak.
4. pont a terra buff támasztja alá a mondandóm
"nagyon jó makró is kell, hogy ki lehessen aknázni az ebből adódó lehetőségeket. Főleg, hogy lehetőleg ne hagyj ki sok larvaköpést, ez meg meccs közben nem mindig megy, főleg megy rendesen az akció. És akkor még mindig ott van a drone-t vagy sereget gyártsak dilemma. Nem szabad hagyni, hogy a zerg zavartalanul szétmakrózza magát, ennyi a nagy titok."
erre írtam hogy ügyesség kell hozzá, plusz játékstílus, nem free win, egy szóval nem mondtam. amit állítok, csak az, hogy ahhoz hogy az utolsó mondatod az idézetben megállja a helyét, 2-3 szinttel jobb p vagy t kell.
-
csuszi
aktív tag
a tervezési hibára gondoltam amikor írtam hogy nem lehet balanszolni.
biztos hülye vagyok, azért kap a terran sieget alapból, reapert tech nélkül, meg buffolják a ravent, mert nincs balance probléma.
amíg terra voltam se volt egy büdös szavam se ahhoz aki szerint a terra imba vagy a p vagy a z. nem értem miért kell úgy viselkedni, mintha a fajunk a csapatunk lenne. nem a mu-t a realt vagy a fradit/utet/lokit baszogatom.
bár akkor se értem mi ez a harci dísz a fejen.
ez egy esport, amiben az ember választhat magának ütőt/labdát. NEM CSAPATOT.
és ha egy oltári baromságot leírok, akkor is primitív az alábbi reagálás...
ráadásul baromság az érvelés is, lásd 3-as pontom. -
csuszi
aktív tag
válasz
LinogeOW
#35281
üzenetére
zsír.
1. nem kell ironikusan sértegetni, ha olyat mondok ki, ami pár embernek kikívánkozik már egy ideje.
2. pláne nem kell sértegetni az egyéni véleményemért.
3. ha bemegyek egy étterembe és azt mondom nem ízlik a leves, jön a szakács és megkérdi, tudsz főzni paraszt?
megnézek egy filmet, megkérdi a másik néző akinek bejött, hol végezted a rendező szakot? stb gondolatmenet, remélem átjön miért hibás a logikád... tartom valószínűnek, hogy phil jackson/jose mourinho/stb nem tud jobban játszani mint a játékosai. pedig biztos lenne véleménye 1-1 érdekes ítéletről vagy szabálymódosításról. folytassam?
4. ebben a pillanatban master team vagyok. 1v1ben gold, mert annak idején diamoondból (amikor még nem volt master) leesett a profil több szezon kihagyása után - csak teameztem barikkal, és mivel ellámultam, el kezdtem randomozni, direkt bronzba soroltam be. alig játszok 1v1-et, a több v több szórakoztat barátokkal, de azért pár meccs alatt felhoztam goldba platina kapujába. tudom low ez ahhoz hogy dumáljak.egyébb netkeménykedés?
-
csuszi
aktív tag
válasz
Winner_hun
#35280
üzenetére
szerintem ha a Te tudásszinteden lett volna, bever simán.
persze minden sport/esport arról szól, hogy a jobbik győz. csak itt engem már inkább arra emlékeztet a z, hogy az ellennek ha nyerni akar, sokkal jobbnak kell lennie. ez egy kiegyenlített csata volt, 30 perces monstre 1v1 és Te egy 10es skálán 2-3al voltál jobb. pont azzal szívatott könnyedén, hogy a gyors mapcontrolos egységeivel zilálta az egységeidet. csak nem használta ki, szimplán mert béna volt ehhez. már ezer éve jöhetett volna a broodlord, sokkal több exp, infestor használat.ui.: van balance gm-ben, masterben, diamondban stb egészen bronzig. nem tudom mi van most világversenyeken, majd egy okos megmondja az arányokat, de amit írtam az a master diamond platinára vonatkozik.
és persze egyéni vélemény -
csuszi
aktív tag
válasz
Tuco Ramirez
#35278
üzenetére
igen. randomozok elég sokat.
kérdés hátsó szándékának:
"szerintem kell ehhez tudás, ügyesség, de túl sok már ez a z serpenyőben..."
-
csuszi
aktív tag
válasz
Winner_hun
#35276
üzenetére
megnéztem.
remélem nem lesz flame belőle, de lassan kikívánkozik belőlem:
a zerg op.
le lehet győzni, lásd ez a meccs, de kb egy 7-es zerget megver egy 9-es prot. úgy nyertél, hogy sokkal jobb voltál a zergnél, és így lett egy kínlódásos 30perces derbi.
és az egész játék magában foglalja ezt a z imbat, javíthatatlan szerintem.
szapora faj a z. az is marad. lárvázik, nem x gateway és abból tolod az egységeket, vagy x robo vagy x stargate, amiből az életben nem kászálódsz ki, hanem lerak mindenből egyet oszt arra megy amire akar, vált seregösszetételt x sec alatt, akár nulláról, akár a meccs utolsó pillanatában. erre se a t se a p nem képes.
nem lehet kibalanszolni.
és nála vannak a legjobb mapcontrolos egységek, amit itt is művelt a z szaros pár linggel középen attack aztán fenn jobbra stb, ling és muta gyors mint az állat, mellé a ling még olcsó is. ez is balanszolhatatlan, sem a muta sem a ling nem kerül ki a játékból...de legalább lassítanák be, úgy zár be a mainedre öröm nézni...
mellé amit kap a kieg.ben, az iszonyat, nagyon erős lesz...pont a z lesz a favoured faj, mivel ez a z kieg.
szerintem még sose írtam le balansz hozzászólást sehol, mert felesleges vita, ráadásul a zergek személyes sértésnek veszik, pedig nem az.
szerintem kell ehhez tudás, ügyesség, de túl sok már ez a z serpenyőben...
és ezután a meccs után, de amit eyesis-el közvetítettem is, kijött. ha játszok az én nyomi szintemen és látom hogy z, már veszem is elő a turpisság lexikont, mással nem tudok nyerni (nem ezért op., ez csak plusz adalék)
az eyesises meccsen is csak úgy tudott volna nyerni a t srác, ha valami nagyon merészet tol. -
csuszi
aktív tag
válasz
quaddamage08
#34946
üzenetére
legközelebb az scv-kel ne szedd a pylont. pláne ha bázison kívül van. számold ki, elveszít 100 minerált, ha épülőt szedsz akkor 25öt. és Te amikor a munkásaid ütnek? simán kinn tartod, és közben eltechelsz siege-re vagy droppra. terrant photonozni...hm...elég láma ötlet

-
csuszi
aktív tag
válasz
BeLucZ
#34938
üzenetére
egy egység, ismétlem egyetlen egység átrajzolása megváltoztatja a teljes játékot.
itt meg több teljesen új egység van, új mapok, új "fícsörök".
kijelenthető, hogy a 2 játéknak sakk szempontból smemi köze egymáshoz. mintha sakkban betennél 3-4 új figurát. az már nem sakk... -
csuszi
aktív tag
ahogy írod, a mindenki a tudásának megfelelően kapja az ellenfelet. és az mmr (belső láthatatlan pontértéked) mutatja a legközelebbi tudásod, nem a ligarendszer. azért kaptál diamondost, mert ő éppen lefelé szánkázóban van, Te meg felfelé. sose nézd hogy milyen ladderben van az ellenfeled, a pontszámítás sokkal bonyolultabb annál.
úgyhogy bár úgy tűnik hogy nem, de így korrekt. -
csuszi
aktív tag
válasz
Eyesis
#34681
üzenetére
jordan annál sokkal intelligensebb, semmint alázzon téged.
arról nem beszélve, hogy jordant ne hasonlítsuk ehhez a szinthez, kb az a szint, mintha valaki egymás után 6 évben legyőzhetetlen lenne sc2-ben.
amúgy van a youtube on link, amikor lányokkal!!!! játszik, szinte pontot alig dob, a lényeg hogy játékba hozza őket.
amúgy szerintem összekevered az élményt hogy találkozol vele, mint az élményt hogy lever téged. az élmény már abban leledzik, hogy jordan-el találkozol, vagy kezet fog veled, tök 8 mit csinál, lever 21-0-ra, vagy csak nézi ahogy játszol és mosolyog.
de ha esetleg tévedek, és tényleg élveznéd a verést, akkor felteszem más oldalról a kérdést.
mi lenne élvezetesebb számodra, jordan játszik veled és szarrá ver,
vagy
jordan játszik veled, okít, tanít, segít, javasol, tanácsokat ad, és úgy játszik hogy játékban vagy, küzdesz, hajtasz, sikerélményed is van.
mindkettőre képes, és 100% hogy a másodikat csinálná.ezért leszünk jók vod-ban. eddig akármiről beszéltünk, alig értettünk egyet
tézis<->antitézis=szintézis. tézis tézis nek nincs értelme 
-
csuszi
aktív tag
abban igazad van hogy az anonimitás nagy boost a fasz viselkedésre.
de abban nincs, hogy nem lenne megoldás a hagyományos közeg esportba emelése.
az edzőbá, az idősebb játékosok, a jobb játékosok stb nem erővel fegyelmeznek és mutatnak irányt, hanem tisztelettel.ha egy slayerboxer vagy egy híres angol anyanyelvű kommentátor, jobb játékosok, stb akiknek van respektje odafigyelne erre is, akkor igenis lenne fejlődés.
vannak a vezérek, akiket követnek a kicvsik, a kezdők, az ügyetlenek, a fiatalok.
nem a lehetséges büntetés miatt. hanem mert ő a nagybetűs vezér.
ez a vezér lehet edző, tanár, 2 évvel idősebb játékos, szülő meg sok mindenki más.
ez hiányzik az esportból jelenleg.pl érdekes ahogy vízilabdaedző nyilatkozta régebben hogy tudják miért vagyunk vízilabdanagyhatalom?
gének? edzők? taktika? persze ezek is.
aszért, mert a 6 éves amikor lemegy az első edzésre, akkor a kabinostól a 8 évestől az edzőtől a szurkolótól kezdve mindnekitől azt hallgatja, mi vagyunk a legnagyobbak, a legjobbak, nézz a falra, ott van az x száz olimpiai bajnokunk. hát csak ennyi hatása van egy kezdő játékosra az az iszonyat összetett sportolói környezetnek, amiben rengeteg komponens formálja, javítja. teniszben az a szokás, hogy a végén kezet fogsz az ellenfeleddel. érted ferike? 6 évesen ezt hallgatja. meg a sok száz egyéb tradíciót a teniszről.na majd ha lesz tradíció meg vezér az esportban, akkor lesz igazi sport. addig hülyegyerek azon élvez hogy youtube on bemutatja hogyan szopatott le a koreiai geek egy texasi balfaszt.
meg hogy is hívják azt a zerg idiótát aki mindig idegbetegeskedik mindenért és ő sosem hibás smemiért stb?
valami amerikai srác. na azt az első edzésen kibasznák az utcára az ilyen viselkedésével...aztán látná merre meddig, és "okosodna" képben lenne. és 10ed ilyen fasz sem lenne.direkt dumálok nem offtopicban, szerintem az sc2 a jelenlegi egyik legnagyobb esport vagy esport váérományos játék, ez a szerves része a játéknak.
talán illenék az sc2.hu nak is ilyen dolgokat felvállalnia, és nem azon rinyálnia hogy jaj nincs elég scene meg nincs elég versenyző meg jaj el vagyunk maradva a nyugattól.
hát talán azért mert nem abból áll egy scene összefogása hogy osztjuk az észt a balanszról.
talán meg kellene nézni mitől scene egy kosárlabda bajnokság, vagy egy futball nemzet, vagy hogy mi a pálya a hagyományos szövetségeknél, szurkolóknál stb stb. oszt kivétwelesen lehetne iránymutatónak lenni, és olyat csinálni amit eddig máshol nem csináltak. már ha koppintásban szarok vagyunk... -
csuszi
aktív tag
"megcsak nem is master-eket, gm-eket szivat, hanem - a video leirasa alapjan - silver ligaban jatszik"
hát erről beszélek, hogy ott legyen vagány, ne a bénákkal.nem lenne baj ezzel a monitorosdival, ha lenne egy út amit kapnak a fiatalok merre kellene menni.
ha kirántanánk az edzőbát meg a 12-14-30-60 évest a teszem azt a 6 éves kisgyerek teniszezők mellől, az sem lenne úrisport - pillanatok alatt lezüllene, mi mentén lennének okosak a szarosok?
teljesen hülyék hozzá, tengenek lengenek az esport környékén.
wh-zik, anyázik, azt se tudja hanyas a kabát.nem baj, majd kitermelődik ez is. gyerekcipő betegség. szerintem van lételeme az esportnak, csak még fiatalka. a hagyományos sportok több ezer évre nyúlnak vissza, csak idő kérdése hogy kiteljesedjen a sportevolúció az esportnál is.
-
csuszi
aktív tag
meg az is sok mindent elárul, hogy a youtube kommentekben se tűnik fel senkinek hogy talán nem kéne, szopassa ezzel a mastereseket vagy gm-eseket.
magyarán a béka segge alatt van a sportszerűség a társadalomban, a fair play, de minimum az esportosok körében.
úgy látszik az adja, hogy a nagyobb/erősebb veri a kicsit, a bénát.sok esport kapcsán láttam már, hogy a legtöbb flémet, csalást, acsarkodást az generálja. hogy hiányzik az a közeg ami a hagyományos sportoknál megvan.
edző, bíró, öregebb játékosok, öltöző. ameddig viszont hiányzik ezekből a "sportemberekből" ami a hagyományosoknál meg van, addig csak wannabe sportsztárok lehetnek, de maradnak geek faszkalapoknak. -
csuszi
aktív tag
válasz
quaddamage08
#34661
üzenetére
azon kívül hopgy zseniális, plusz chat is befigyel a sok száz apm mellett, kifejezetten unszimpatikus hogy gyökérkedik a silver ligában. ez kb olyan mintha én arra élveznék, hogy 10 éveseket gyepálok az utcán...
ha már e-sport, akkor talán nem csak a pénzt meg a körítést kellene átvenni, hanem a sportszerűséget is, biztos marha vicces lenne az arcnak ha lemenne kosarazni/bokszolni/stb a terembe és a nála x évvel régebb óta játszók aláznák. na sebaj hadd lol-ozzon, Ő a kakas a szemétdombon. -
csuszi
aktív tag
nagyon jó a hots.
grafika eszméletlen, amikor a barrackodat beborítja a trutyi, pirceless
hangulat, meg apróságok tömkelege, nagyon jó játék lesz.
jobb mint a wol, pedig az se kutya
-
csuszi
aktív tag
válasz
Tuco Ramirez
#34437
üzenetére
mekkora ssd? én is veszeke gyet és nemtom hogy elég-e a 90-es, sc2 meg cod2 menne rá csak...
-
csuszi
aktív tag
válasz
Tuco Ramirez
#34422
üzenetére
érdekes vagy azért mert láma vagyopk, vagy mert szerencsés, de elenyésző sértő ellenfelet kaptam ki eddig. 1% sincs...codban úgy 30-50% tippelem a gyógyszerkényszerkezeltek arányát

-
csuszi
aktív tag
és ha mondjuk a tojás veszít 50% hp-ét akkor ezt megörökli-e az infested. sc1 ben igen, itt?
mert akkor oly mindegy hogy kikel vagy sem, ha kapja az ívet a toji akkor részletkérdés hogy egy 5-10-15 hp terra kikel vagy sem. -
csuszi
aktív tag
válasz
Tuco Ramirez
#34404
üzenetére
ez a raven nagyon kellett, nagyon faintos kis egység, de nem sokra ment vele az ember.
infestorhoz hülye vagyok, de nekem nem tűnik túl izmos nerfnek az az 1 range -.
az egg az más tészta, nem tudom mekkora armor-ja van, le lehet-e darálni kelés előtt. -
csuszi
aktív tag
válasz
Formaster
#34283
üzenetére
hát nemtom, én 4g-ét csak lámák ellen nyomok, értelmesebb ember ellen kibaszottul beszűkíti a lehetőségeket. sokkal nagyobb a repertoár ha 3g robot tol az ember, és semmivel se nehezebb egy kezdő számára, és sok lehetősége marad bármerre mehet szinte. de 4 g-vel egy út marad, kiderül, oboa...
-
csuszi
aktív tag
ráknak nem raksz fel pár vesztes demot, 1-2 győztest. megnézik, tanácsolnak.
amúgy saját magadat is nézhetnéd, megnéznéd miért kapsz ki, mit csinál az ellen.
ez nem egy instant játszok és javulok játék. ha sakkozol se fejlődsz csak azért mert kikapsz kismilliószor.
tanulni kell, okulni, elemezni. nehéz játék, nem new age hülyegyerek konzol újkeletű fps vonal (nem célzás rád).
ez nehéz játék, rengeteg hibaforrással, rengeteg taktikával, húzással, cheese-el, egységgel, sokszínű és trükkös.
ez benne a szép. csak mert játszol nem leszel jobb. nézd vissza magad. tedd fel a repjeid, idegenek is segítenek. erre meg ez a fórum való
ha csak sok kérdőjeles kommentet írsz, meg értetlenkedsz a kikapáson és tolsz még 10 losst, nem leszel jobb. ez van.
nem offense, sok sikert
-
csuszi
aktív tag
attól függ mi van a terran seregben

egyem a szíved, ha van 20milla mariskád, akkor a colo az elsődleges. ha emelgeti a gaz protoss a tankjaid, akkor a px. bár általában a colo a terra elsődleges ellenfele, mivel tank ritkán jó prot ellen. magyarul a colot lekapja a viking, oszt a px et meg ottmarad a maradék terra seregre, legyen az viking maradék vagy bio vagy tök mindegy, useless. -
csuszi
aktív tag
hát ha ez így lesz az szerintem öngól. ebben az esetben mondhatjuk, hogy egy wol-lal nem rendelkező potenciális vásárlónak a játék wol+hots lesz.
most hogy ezt így irom, lehet húznak egy merészet és ingyenessé teszik a wolt. oszt akkor mindenki boldog. de ez lehet merész feltételezés. -
csuszi
aktív tag
-
csuszi
aktív tag
válasz
execute93
#33703
üzenetére
szerintem ő úgy értette, hogy sérülnek-e az érdekei azokhoz képest, akik megvették az alapot.
magyarán ha megveszi a kieg.et, tud-e azzal multizni, akinek megvan az alap és a kieg.
véleményem szerint semmi esetre nem fogja a blizz kizárni ezt a potenciális vásárlói kört csak azért, mert egy elenyésző réteg hajlandó lenne mindkettőt megvenni.
szerintem az új egy stand alone kieg. lesz. wotl single és wotl multi nem lesz benne, de önállóan fog adni single kampányt és multi lehetőséget is. de az is lehet hogy orbitálisat tévedek, üzleti szempontból nézem, , mert egyelőre semmit nem hiszek el amit nem látok, percenként változnak a vélemények fogadó és adó oldalon is
-
csuszi
aktív tag
válasz
Remus389
#33701
üzenetére
1. single többet kér mint a multi általában (4v4nél persze nem). single jobban szaggatott mint az 1v1, 2v2, szerintem a 3v3-al van saccra egy szinten.
2. nem.
3. nem tudom. szerintem ezt senki nem tudja, max találgatni lehet - nem hinnék 100%osan a készítőknek se, ha az anyagi érdekük úgy kívánja, akár az utolsó pillanatban is változtatnak, efelől nincs kétségem
, de egyhamar kiderül 
-
csuszi
aktív tag
válasz
föccer
#33667
üzenetére
"És egyébként is, ha olyan easy win a Zvel a játék, akkor játssz azzal."
az ember nem feltétlen azzal akar játszani amivel nyer/ne. mivel szórakozás és nem professzionális időtöltés, azzal játszana amivel számára a legszórakoztatóbb. a blizzard dolga meg hogy a megfelelő egyensúlyt létrehozza, és ne büntetődjön az, aki x fajjal szeret játszani, ami esetleg gyengébb.
nem balance-ban foglaltam állást
-
csuszi
aktív tag
feltűnt hogy azután már nem is erről volt szó, erre nem is reagáltam, hanem hogy azt vitattad a cod2ben ez a helyzet nem áll fenn, hogy vagy hazudok, vagy hülye vagyok hozzá? nem? akkor szépen olvasgasd az én hozzászólásaim, aztán gyere vissza
- nekem úgy tűnik amire reagáltam az csupán a cod2-es rész (fps és hogy a jelenség nem áll fenn). ráadásul tetemre hívtál, hisz kérted a bizonyítást. miután megkaptad, mellébeszéltem...
thx.
"megis mit kellett volna meg irnunk, ha ugysem ertesz hozza?" - semmit, a többieknek nem is reagáltam, elfogadtam - de Te a cod2-nél is kétségbe vontad...ez azért csak megy még, ha nem is vagy bölcsész...a láda sör annak ellenére áll, hogy azóta privátban megkaptam az okítást, hogy ne törődjek veled, mert a topic kicsit troll (nem nagyon) eleme vagy, aki rendre kötekedik néhanapján

de ha neked nem kell a sör, pedig állítottad hogy ha egy program egy szálon fut alapból, akkor a büdös életben nem fog többön - de hát ugye én nem vagyok programozó, én ehhez hülye vagyok, te vagy a profi, ezért is adok neked fizetség gyanánt egy láda sört.
google
call of duty 2 win7 affinity
Nagyjából 981 000 találat (0,43 másodperc)
Solved CALL OF DUTY 2 Windows7 issue!ha nem probléma megfogadom a tanácsot és többet csak akkor foglalkozom veled e témában (sc2ben persze szívesen okulok, lévén nem vagyok jó játékos - se nem programozó - tehát ezekben "zaklass" nyugodtan) - ha a láda sörért jössz és bizonyítod hogy cod2-ben nincs a jelenség.
tényleg tisztelettel és türelemmel minden jót.

-
csuszi
aktív tag
kérlek idézz mikor állítottam, hogy értek a háttérről.
annyit írtam nem többet, hogy cod2ben van egy ilyen jellegű hiba (tök 8 hogy cod2 hiba vagy win7, a lényeg hogy win7 alatt a cod sorozat több tagja felmutatja) jelentkezik, ez és ez a megoldás rá, nosza próbáljátok ki, ha nem jó, ofc csak egy ötlet. ha azt írtad volna, hogy a sc2 ben ezért és ezért nem jó ez a megoldás, még csak választ se írtam volna, hisz nem értek hozzá, ahogy ezt többször jeleztem. de tapasztalatom van cod2ben, és mellébeszélés nem volt, én ugye pszichológus lennék, nem programozó, van némi bölcsész beütés (ez persze manapság szitokszó, de azért az értő olvasás még megy) - ellenben ha programozó lennél, kérlek ne véts a vitatkozás logikai szabályai ellen.állítottam hogy cod2ben van ilyen hiba. pipa.
nem állítottam hogy sc2ben van ilyen. pipa.
nem írtam hogy értek hozzá, sőt az ellenkezőjét, pipa.
linkeltem képeket a jelenségről, NEM a hátteréről, arról egy kumma szót nem szóltam. jelenség létezik? igen, pipa.
fps-ről köszönöm hogy végül egyetértettél.kérlek mutass rá mellébeszélésemre, köszönöm.
a tévedésemre is, köszönöm.vicces, egyik legjobb barátom programozó szintén, annak idején cod2ben ezt a jelenséget ő oldotta meg számomra, számunkra... egyszer nem kérdeztem a hátterét, ahogy szerintem ebben a vitában se releváns...
tisztelettel

-
csuszi
aktív tag
nem vagyok az a típus, aki nem engedi a gumicsontot, de...
valaki beírta hogy nem fut a több cpu. beírtam, hogy ez a jelenség a cod1/uo/2 ben is volt, talán jó az ott eszközölt megoldás - jóindulatból, segítésből írtam. ezért nem offtopic. ami most jön viszont az, csak simán vitatnám hogy inkompetens vagy hazug lennék
kipipálod az allt, és csodák csodájára sima lesz és szépséges...

nem hinném hogy rendszer, amikor szűz és friss win7el nekem és cirka xszázezer cod2/win7es felhasználónál van, próbáld ki, nálad is lenne. ezért linkeltem a google-t, az más kérdés, hogy sokan észre se veszik...
"meg amugy is, mivel jobb, ha 300 fps-en akadozik, mintha 125-on nem?"
egyrészt az fps sose elég. nem nagyképűség, csak némi hozzáértésem bizonyítása, kb sc2 re lefordítva grandmaster voltam cod2-ben, cb eu top 8 a rekordom. valamennyire értek hozzá, nem ecsetelem, de nagyobbat ugrik, gyorsabban lő, pontosabb a játék, simább a célzás. nem véletlen van az összes ligában korlátozva 250-re, a 333 véleményem szerint már káros is, jogtalan előny. hangtalan futás pl....
nem azért kell a sok fps mielőtt meg csaló lennék, mert kell a 333, hanem hogy minden körülmények között, akárhol álldogál emberfia a pályán, minden helyzetben meglegyen a 250 atomstabilan...
az meg más kérdés, hogy nem 125-ön akad, hanem azt írtam, még ott se. leesik 40-50-re, onnan vissza 250-re, onnan újra le stb. magyarul fps droppol a játék.
nem, nem internet lagg ami a képen látszik, az fps dropp amit interruptal közöl le a játék.hát ennél szájbarágósabban nem megy. ha ezután sem hiszel, akkor szedd le a warezt vagy ha meg van eredetiben próbáld ki, és ha neked ez a jelenség nincsen (nem az fps dropp, mert van olyan proc ami egyedül is bírja - hanem az, hogy egyet használ, pipálod és 2-öt) akkor meghívlak egy láda sörre...
érdekes módon a cod4-re már ez nem igaz. csak egy újabb adalék az igazságról
elég bő eresztés volt? - csak azért kérdem, mert az egész szaros 1 mondattal indult, és véleményem szerint ott meg is állhatott volna...de én vagyok a hülye... -
csuszi
aktív tag
tehát ismétlem. sc2 és másik játékhoz nem szólok, mert érteni nem értek hozzá, tapasztalni pedig nem tapasztalom.
de cod2ben az fps 125 is alig akad, kilépsz és set affinitiben le van tiltva a több cpu. beállítod többre és voálá, akad fullon a 300.
tehát ez tapasztalat, procinak köze nincs hozzá (bár megjegyzem a procom 3200on pörög, nem gondolnám hogy kevés
.
linkelhetnék többet de minek, tele van vele a net, ezt dobta a google első helyen, nem magamtól jöttem rá a megoldásra. bizonygatni meg tán nem fogom, amit a saját szememmel látok - 1-et használ, felnyomod multira többet terhel fps laggnak vége.
-
-
csuszi
aktív tag
válasz
killerjohn
#23260
üzenetére
"úgy gondolkodjon, ahogy te: "jó ez ahugy van pajtás, minek ide mégjobb?" Így mindig lesz munkám
Aztán kérdezz meg valakit aki kreatív, vagy netán még sikeres is, hogy az "elegendő" mint kifejezés mikor haladt át utoljára saját gondolatként az agyán."akkor jo, neha olyan balga vagyok, hogy felreertek dolgokat

-
csuszi
aktív tag
válasz
killerjohn
#23254
üzenetére
nem keverni engem a blizzarddal. azert mert en ertem az uzleti rendszert, nem vagyok egyenlo vele.

ha azt irnam hogy megertem miert robban ki minden heten haboru a foldon, akkor en szeretem a haborut? nem kell idekeverni a gondolkodasom, mert arrol egy mm fogalmad nincsen
az viszont igaz, hogy nekem igy jo a jatek, mert en nem vagyok hc. en csak jatszogatok kis barataimmal, okorkodok neha repezek (amikor eppen nem 20millio km re vagyok otthonomtol) es ennyi. ezt vartam a penzemtol, ezt ius kaptam. en nagyon is mindig tudom, mit veszek, mit kapok. es ha nem elegendo a celomnak, akkor nem veszem meg. sem informatikaban, sem masban. es ezt az igenyessegi szintet te onnan az internyet tulvegerol nem tudod felmerni
a kreativitasomat es sikeressegemet meg plane nem.
-
csuszi
aktív tag
sc2 re irtam hogy tolta. szerintem ez ugyanugy megy mint az igazi sportoknal, ha japan azt akarja hogy xy huszadik versenybringa bekerulojon az olimpiara akkor bekerul, mo. meg benazik hogy az ottusa ami kezdetek ota van tuleljen meg 1 olimpiat. wcg re bekerult, mert gazdag bacsik azt akartak...csapbol is az folyt, mert g.bacsik azt akartak. nem akarok unnepronto lenni (imadom a jatekot, kedvenc kedvenc kedvenc) de szerintem ilyen penzeknel mar a kritikus is megveheto, az is le volt vajazva. azon se lennek meglepve, hogy az ellenfelek is fizetnek ujsagcikkeket es az antihype ot is ok gerjesztik. a jatekipar reszben gyerekeknek szol, reszben felnotteknek tolunk nyugatabbra, es azert mert a vegakllomas tini, hajlamosak elfelejteni az emberek, hogy amiben tobb milliard usd van az nem jatekterulet. hanem nagyobb biznisz mint jelenleg hollywood. azt meg ugye nem kell bemutatnom hogy mukodik az alomgyar, ahol azert pengetnek ki egy szereplot a sorozatbol mert a kontroll csoprtnak nem eleg kek a szeme
itt sincs maskepp, annyi szent. ha a nep ficsort akart volna, megkapta volna. leszarta a tobbseg, hc lett igy is. mert ugyesek a fiuk 
-
csuszi
aktív tag
válasz
CooLM@$TeR
#23249
üzenetére
mert balfasz vagyok es felrenyomtam

-
csuszi
aktív tag
válasz
killerjohn
#23248
üzenetére
en nem ertek ehhez, nem is ezzel vitatkozok, hanem az okokkal. miert nem teszik meg, amit te hianyolsz. mert ugy latjak nem kell/vagy mert fosnak hogy maguk ala csesznek anyagilag. bar szerintem mindketto. ha nem lett volna jatek sikeres, 266541234546 jatekos, akkor mar reg bepeccseltek volna mindent amit hianyolsz.
-
csuszi
aktív tag
válasz
killerjohn
#23243
üzenetére
en meg annyit irtam, pont annyit nyujtanak amennyi elegendo. sem tobbet, se kevesebbet. es ugy latszik a jatek eddigi szerepleset nezve, elegendo volt

Új hozzászólás Aktív témák

- Vezetékes FEJhallgatók
- Google Pixel 10a – évismétlés
- Mit tehetsz jogilag, ha átvertek, megkárosítottak a Hardveraprón?
- Energiaital topic
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Tovább tarthat a memóriakrízis, mint gondolnánk
- Tőzsde és gazdaság
- Arc Raiders
- ASUS blog: 2K-tól a 4K-ig és tovább a Radeon RX 9000-es szériával
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- További aktív témák...
- LG 27GS95QE - 27" OLED / QHD 2K / 240Hz & 0.03ms / 1000 Nits / NVIDIA G-Sync / AMD FreeSync
- Apple iPad mini 6 (64GB) Wi-Fi + Cellular (5G) - Asztroszürke
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone i5 12400F 16/32/64GB RAM RTX 5050 8GB GAMER PC termékbeszámítással
- 246 - Lenovo LOQ (15IRX10) - Intel Core i7-13650HX, RTX 5060
- szinteÚJ Dell 15 i7 1355U 16GB 512GB FHD 120Hz!!!!
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest






