Aktív témák
-
Dufresne
addikt
Szerencsére én sem tudok igazán érdemben hozzászólni a témához, aminek kifejezetten örülök.
Hogy ki mit tenne meg, az meg tényleg csak dobálózás a szavakkal és csak akkor derülhet rá igazán fény, amikor valaki ilyen helyzetbe jut. Ne hozza úgy a sors senkinek.
A szeretetet meg nemhinném, hogy ilyesmi dolgokra kéne felhasználni, vagy annak a nevében ilyen dologkat kéne tenni. Valószínűleg énis nehezen tudnám elviselni 1 szenvedő ember tekintetét nap mint nap, de ettől még nembiztos, hogy lenne szívem ahhoz, hogy végetvessek az életének, lehet, hogy segítenék benne, de most úgyérzem nem lennék képes ilyesmire.
A halál meg nem ellensége semminek és senkinek sem. Nem 1 büntetés vagy ilyesmi, hanem 1 sajnálatos, de természetes dolog. Persze ettől még nehéz elfogadni, de egyszerűbb elfogadni úgy ahogy van szvsz, mint ilyen fiatalon elkezdeni rá felkészülni, vagy arra, hogy segítesz valakinek a halálba meneküléshez. Ha ilyeneken gondolkozik valaki az sztem beteges.
Arról pedig megvan a véleményem, aki amellett, hogy elítéli a nagyanját, főleg miután jobb létre szenderült, még azt is mondja, hogy nemcsak nagyapjval kellett volna végeznie, hanem magával is, mert utána már mindek élnie... Őszintén mondom nem szívesen lennék a közvetlen környezetedbe.
Elnézést, hogy fenntartom a témát, tudom, hgy nincs keresnivalója itt igazán, csak nehéz szó nélkül hagyni, ha ilyen szörnyűségeket lát az ember leírva -
Gambit
őstag
#27-ben Agressor1 is beleegyezett, hogy hanyagoljuk ezt a témát. Szerintem továbbra is ez lenne a legjobb megoldás.
-
Raymond
titán
Tobb mint egy eve vagyk PH! tag es most a hetvegen neztem ugy igazan eloszor bele hogy mi is az a Faradt Goz kategoria. Meg kell mondjam Agressor1 kollega, neked komoly gondjaid vannak es ahelyett hogy forumozgatnal inkabb keress orvosi segitseget - a depressio tonkretesz - lassan de biztosan. E topic-ban talalhato es az altalam nyitott ''Kinai autos'' topic-ban talalhato hozzaszolasaid alapjan mondom ezt - valami nincs rendben es szerintem erre mar Te is rajottel.
-
Gergarian
aktív tag
Nagyon durva dolog olvasni ezeket a hozzászólásokat! :(
Semmi érzelem, és szeretet benne, hanem úgy beszéltek, mint vmi tárgyakról! :(((
(Az eutanaziat helyeslem egyébként nagyon szörnyű helyzetben. )
De ami utána következik arról írnék inkább:
Szerintem az egész attól függ, hogy az idős ember milyen környezetben él!
Ha érzi, hogy szereti a családja, meglátogatják (ami nagyon sokat jelent egy idős embernél, de sajnos ebben az esetben nem volt meg teljesen ahogy így olvasom)és szomszédok/ismerősök is csupa jó dolgot adnak neki, akkor egyedül élésében is érhetik vidám dolgok, méghozzá nem is kevés!!!!
Nagyon sok öröme lehet az embernek, csak kell hozzá egy megfelelő környezet!
Ha ez nincsmeg , akkor tényleg baj van. :( -
Killberk
aktív tag
Én is euthanázia mellett vagyok, de szerintem fejbelővés helyett elfogadhatóbb lenne valamilyen injekció. :U :P
-
Agressor1
tag
válasz
Fade_Away #36 üzenetére
En siman megtettem volna, ugyanis en nem birom elviselni, meg ertelmetlennek tartom, hogy valaki azert szenved, hogy meghaljon.. minek? Ha mar megmutottek es feladtak az orvosok es mondtak az orvosok, hogy menjen haza es otthon haljon meg ha akar..
En fejbelottem volna, de ezt buntetik. Oreganyamnak meg mar ugyse lett volna mit veszitenie, magat is agyon kellett volna lonie.. egyedul minek elni mar 80 evesen?
A masik meg, hogy legalabb elosegitettek volna, hogy vegezni tudjon oregapam magaval, de nem segitettek elo! SOOT! mindent kipakoltak, nehogy vegezzen magaval.. En hallottam, mikor sirt, folyamatosan horgott, meg mindig, mikor meg birt szolalni, a masodik szava mar az volt, hogy nagyon faj es csinaljunk valamit, ha mast neminkabb lojjuk agyon..
Aki ezt kepes elhallgatni, az egy erzelmetlen tusko. -
TexT-BoY
addikt
szvsz ha valaki pl komába van 1-2hétig (vagy mégtöbb ideig ) annak már nem LEHET olyan azélete mint akárki másnak...
az én papám az egyik unokatesom szülinapján öszeesett és onnantol számitva 4HÉTIG volt komába! a 2héten azt mondta az orvos hogy ha ''felis kel'' már agyhalott lessz és ujra kell neki mindent tanitani ami egy 75éves embernél nem biztos hogy a legjobb :(
tehát akkor kelett volna eutanáziát alalmazni amikor már az orvos is azt mondta hogy elfogyott annak az esélye hogy felépjün. (2hét) ésnem kelett volna gépen tartani még 2hetet amig csak bementek anyukám és a testvérei mert semmi értelme nem volt már:(. -
Fade_Away
őstag
Nagyanyám ugyanez 88éves tökegészséges Elöző héten teljesen elkeseredett mert 1gyik foga lyukas volt és bekellett tömni.
(Nekem 24évesen 3tömött fogamvan neki 88évesen 1 (és mindegyik megvan neki)
No nagymamám 2-3éve csak a halált várja. Mást nemhallok tőle minthogy nemtudja mitkeres még ezen a világon.
Ennekellenére nemlesz öngyilkos..... -
Fade_Away
őstag
Vannak esetek amikor szvsz érthető az eutanázia.
Tudom mit élnek át a pl.: rákosok.
Az egy másik dolog, hogy ezt a nagymamád nem tudta megtenni.
Agressor1 halottad, megtudtad amikor ezért könyörgött a nagypapád? Mért nem lötted fejbe? he? -
válasz
Cardinella #32 üzenetére
BMP-ért jobb helyeken csípőből tüzelnek... :P
Egyébként meg nagyon tanulságos, hogy mennyire nehezen értik meg egyesek, hogy mit hol érdemes megtárgyalni. Cipőt a cipőboltból meg ilyenek... :U -
Fade_Away
őstag
Nevetséges, hogy elitéled a nagymamád viselkedését....
Mi alapján mered te ezt megtenni?
Azér mert te ilyen esetben agyonütnéd/lőnéd a feleséged mert te tisztán gondolkozol és tudod neki ez a jó?
Ez te vagy és nem a nagymamád.
Ő lehet nemakarta, mert ígyvolt ''nevelve'' lehet nemtudta megtenni.
Lehet te se tudnád a feleségeddel pedig te férfi vagy/leszel. -
KERO_SAN
aktív tag
válasz
Cardinella #32 üzenetére
Es mi a velemenyed arrol, amikor mar az ember nincs tudatanal, onaloan cselekedni keptelen, egy helyben ul, es kozben nagy fajdalmai vannak.
Szerinted nem erdemli meg, hogy X ev tisztesseges elet utan, bekeben es fajdalommentesen menyjen el, a szamara mar csak szenvedeseket tartalmazo vilagbol?
En nagyon sokaig azon a velemenyen voltam mint te, hogy az elet szent es serthetetlen, de aztan ra kellet jonnom, mindig vannak kivetelek.
A masik dolog, a nagymamam ( aki most is szinte makk egeszseges, 73 evesen) azt mondja, ha jonne egy betegseg, nem banna, ha elmenne, ez mar nem az o vilaga.Megtette amit tole elvarhato volt, boldogan elt, igy nyugodt szivvel hagyna itt ezt a vilagot.
Szerintem ez egy 65-70 ev alatti ember szamara felfoghatatlan, hogy hogy lehet megunni,befejezettnek tekinteni ezt az eletet, de ahogy mondani szoktak: time will tell the truth ( or not :D ) -
Cardinella
aktív tag
Szerinted, Neki mennyi idő járt volna még...?
[L]http://kep.tar.hu/cardinella/images/pic6015713.bmp[/L]
(Mindig azt mondom; aki a halálról, öngyilkosságról, euthanáziáról jártatja az arcát menjen el egy intenzív osztályra, pathológiára és utána beszéljen, döntsön.
A tudatos, önálló, szabad Élet mindennél többet ér...) -
Integra
titán
röviden:
engem nem érdekel hogy a sok nagyokos agytröszt mit gondol erről a témáról.
de amit a nagymamám átélt, míg meghalt, azt senkinek sem kívánom hogy átélje még csak tudatban sem, nem hogy látni....
hogy támogatom e az eutanáziát?
saját tapasztalatomra támaszkodva: maximálisan. -
I_Am
veterán
válasz
Agressor1 #24 üzenetére
Na akkor Én is leirom, hogy tudd összesen az általad leirt kor alapján 2 évvel vagy nálam idősebb, tehát fejezd be lécci ezt a fiatal korról szóló dolgot...:P
Azt sem tudhatod, mint írtam előző hsz-ben, hogy ki mennyit élt meg és mivel találkozott. A halál téma engem is foglalkoztatott, bár korábban mint téged. (ez jelent vmit?;])
És bizony van amikor a helyzet szüli és csak utólag van időd elgondolkozni. Vannak dolgok amire nem lehet előre felkészülni, hiába hiszed magadról ,hogy erős vagy és blabla (nooffense) lehet ha kiderülne rólad, hogy gyógyíthatalan betegségben szenvedsz és teljesen összetörnél (úgy, hogy magadra sem ismernél). (persze távol álljon tőlem, hogy ilyet még csak viccből is kívánjak bárkinek, tehát ez csak példa volt)
[Szerkesztve] -
Trak
addikt
válasz
Agressor1 #15 üzenetére
Ez egy kissé nagy volumenü dolog...
Kijelenteni, hogy ahogyan Te gondolkozol az modern, egy kicsit meredek.
A történelem során millió ember vitatkozott már ezen a témán, nálunk sokkal okosabbak is. Olyanok álltak mindkét oldalon, akik az általad említett mindkét kritériumot bőven túlszárnyalták. Voltak öregek, és voltak akik több száz/ezer szenvedő embert láttak már, egy részük a kezük közt is halt meg.
Ők ekkora tapasztalattal nem jutottak dűlőre... A stílusod alapján felőlem negyven éves is lehetsz, akkor is 20 vagy az alattinak tűnsz (szerintem ekörül is vagy).
Ennek tükrében nem meglepő, ha azt hiszed, hogy tudod a megoldást, mert láttad az egyik oldalt...
És ez nem a korod miatti fikázás akart lenni (nem is tehetném, hiszen csak pár évvel vagyok több), csak a tények.
Szerk: látom 29 vagy.... ez nagyon nem jött le az írásaidból...
[Szerkesztve] -
Gambit
őstag
válasz
Agressor1 #18 üzenetére
Figyelj, ennek több okból sincs értelme. Nálunk sokkal-sokkal tanultabb, tapasztaltabb embereket is megosztja ez a kérdés, orvosokat, akik minden nap látnak haldoklókat, anyákat, akik a gyerekükért küzdenek, és nem is folytatom. Például nagyon komolyan vizsgálni kell, hogy tutira nincs-e mód a gyógyulásra. Mert mindig van olyan eset, hogy a látszólag menthetetlen beteg felépül. Aztán komolyan vizsgálni kell a beszámíthatóságot. Hogy vajon a betegbek van-e még annyi önkontollja, hogy egy ilyen kérdésben döntsön. Szóval rengeteg buktatója van a kérdésnek, mi nem vagyunk eléggé tapasztaltak a saját egy-két személyes tapasztalatunkkal. Mert minden eset egyéni, ahogy minden ember is más, és más az élethez való hozzáállása.
Mellesleg én érdemben válaszoltam. Képes lennék elengedni azt, akit szeretek, ha neki így lenne jobb, de legfeljebb segítenék, én nem lennék a gyilkosa. Legalábbis most így gondolom, de lehet, hogy 40 év együttélés után, 70 évesen mást mondanék. Nem tudom. És te sem tudhatod. Ezért nincs értelme erről beszélnünk. -
Agressor1
tag
Jo oke, szoval Te ilyen dolgokon meg nem gondolkoztal. En sajnos elegge pesszimista ember vagyok, en mar sokat gondolkoztam a ''Ha ez lenne, ha az..'' dolgokon. Amugy szerintem nem teljesen a helyzet szuli, erdemes felkeszulni erre, de persze nem fiatal korban, fiatal korban nem szabad ilyenekre gondolni.
-
I_Am
veterán
válasz
Agressor1 #18 üzenetére
Na ez a kérdés már valamivel értelmesebb.
Hogy mit tennék meg? Hollywoddi akcióhősőket megszégyenítő dolgokat is akár.:D
De komolyan, ezt a helyzet szüli és vagy egy pillanat alatt kell mérlegelned, vagy van időd gondolkodni(mint azt nagymamád is tette). Az Ő esetére sztem annyi a megoldás, hogy valszeg igen vallásos nevelésben részesült (mint akkoriban ugye szokás volt és nem ilyen modern hagyjuk a gyerekre mit akar téma volt) és ezért nem mert semmit sem tenni. Meg ugye az eutanázia 1. Akkoriban még nem volt annyira ismert Mo-on 2. ugye hazánkban büntetendő cselekmény. (még az elősegítése is)
szerk: és a 29 éveddel néztél le.....loool jellemző. Arról meg hogy ki mennyit élt sokat lehetne beszélgetni. (sokan nőttek fel az utcán bandákba verődve stb......:P)
[Szerkesztve] -
Agressor1
tag
Azert ez nem teljesen igy van, de annyi igaz, hogy ha valaki megteszi, annak magaval is vegeznie kene, kulonben lesittelik, hiszen eutanazia nincsen, magyaran szolva, itt nem irhatna soha a budos eletben olyan ember, aki ezen atesett.
Tehat az is megkerdojelezheto, hogy ertelme van e a topicnak vagy nem, de olyan hozzaszolas ugyse lesz, aki tapasztalt emberkent fog ide irni :) Viszont a szubjektiv velemenyekre kivancsi vagyok. -
Agressor1
tag
Jo, akkor igy ertem, igen.
De oreganyam az volt a durva, hogy meg az ejjelilampat is elvette az agya mellol, nehogy aramba nyuljon!
Modositom akkor amit mondtam, elosegitened azt akkor, hogy , az akit szeretsz, az segitsen magan vagy nem?
Igazabol a forum kerdese ez, amiert csinaltam:
''Mit vagy kepes megtenni azert, akit szeretsz es akiert ''mindent megtennel''. MI az a minden? Vannak e hatarok az igazi szeretetben?''
Ha rajottetek volna, pontosan ezert szenteltem ezt a temat egy kulon topicnak, ugyanis, nem egyertelmu, mivel a halal eletellenes, a szeretet ellen van. De megis, ha megteszed vagy elosegited, a masikat megkimeled a fajdalomtol. Hogy is van ez? Konkretan meg egyikotok sem valaszolt, hogy mit tett volna ebben a helyzetben, csak en. -
I_Am
veterán
válasz
Agressor1 #15 üzenetére
Figylej, az előbb irtad, hogy ki mennyire fél a haláltól, mert Te nem.
Akkor erre annyit, hogy eddigi életem során kétszer néztem vele farkasszemet és egyik esetben nem sokon múlott.
A másik meg jössz it a korral......milyen idős is vagy? (csak azért kérdezem, mert az idősebb korosztály nem szokott ilyen stilusban megnyilvánulni és nem kérkedik a korával és nem nézi le a nála fiatalabbakat.)
szerk: és nem láttam szenvedő embert élőben? Na erre itt nem válaszolok, de ha egyszer veszed majd a fáradtságot és eljösz a következő PH-talira akkor szívesen mesélek 2 (azaz két darab) történetet.
[Szerkesztve] -
Gambit
őstag
Sajnos pont ezt érted félre szerintem, hogy ez nem egy chat, hanem egy hardverfórum.
Arra értettem, hogy kegyetlenség, hogy nem várható el senkitől, hogy megölje azt, akit szeret, vagy egyáltalán megöljön bárkit is. Nem kell gyilkost csinálni senkiből, érted? Én ezt mondom. Ezért is az a megoldás van leginkább elfogadva, hogy a többiek csak segítenek, hogy a beteg fájdalommentesen vethessen véget a saját életének. Így a ''vére'' nem szárad közvetlenül senki kezén. -
I_Am
veterán
El is gondolkozol azon amit leirsz?:U
Szerinted hány ember ''nyirná'' ki valamelyik szeretett hozzátartozóját? Még a kutyámat sem tudnám, nemhogy egy embert. (kutya esetében persze állatorvos, de sztem egy darabot előbb adnék a testemből bárhonnan, mintsem egy családtag kicsinálása) Azon elgondolkoztál, hogy ha esetleg veled történne valami, akkor hogy esne a másiknak, hogy Őt is egyszerűen eldobod? (eddig szeretted, most pedig önző módon nem hagyod, hogy esetleg segítsen, perszen m olyan sarkitott esetben mint azt irtad).
Gambitnek igaza van, egyetértek vele.
És igen, én öreganyámat soha az életben me hülyézném le, főleg nem egy nyilvános fórumban, főleg nem akkor ha már eltávozott, mert azáltal magamat is minősíteném, és nem érezném jól magam, nemhogy még kérkednék is vele. De igazad van különbözőek vagyunk, további kellemes gyilkolászást, legyen az bárki, vagy Te magad.;] -
Agressor1
tag
-
Viktor77
titán
Bátran mondod ezt, amíg nem vagy tényleg ilyen helyzetben.
Ez sokkal nagyobb dolog annál, minthogy egy fórumon kijelented, hogy Te ezt bármikor megtennéd.
Emlékszem nemrég még arról volt itt egy topic, hogy valaki megöljön-e egy szenvedő macskát. Nem merte megtenni. Egy macskával. Nem tudom mi lett a topic vége.
MOD: Ki nyilatkozhat érdemben? Aki csak mondja, de nem volt ilyen helyzetben, az biztos nem.
[Szerkesztve] -
Agressor1
tag
Gyerekek, itt nem arrol van szo, hogy en mit mondok oreganyamra, a sajat oreganyamat ugy hulyezem le, ahogy en akarom.
A masik dolog, meg nem arrol van szo, hogy Te mit gondolsz enrolam :) Nem errol kertem a velemenyedet :) Hanem, hogy Te mit tennel.
Jo, legyen ne 40 ev, hanem mondjuk 10 ev. 10 eves kapcsolatom volt mar, en siman atsegitenem a tulvilagra, ha tudom, hogy gyogyithatatlan beteg es fajdalmai vannak, sot, en is kerem, hogy barmi ilyen van, lebenulok nyaktol lefele, azonnal oljon meg, mert en ugy nem akarok elni es rohadni. -
Gambit
őstag
Figyi, nyugodj meg szerintem. Én sem igazán értem, mi értelme volt kapásból 2 ennyire depis témát nyitni itt. (Az öngyilkosságos, meg ez.) Elhiszem, hogy mostanában ez a téma foglalkoztat téged, de nem idevaló. Szerintem.
ON: Én egyébként nem ítélem el az eutazániát. A saját életével mindenki azt csinál, amit akar. A többieknek el kell fogadni, hogy a másik nem akar így élni tovább. De akkor már nem a szerettének kéne végigcsinálni, mert az meg vele szemben kegyetlenség. Szerintem az a megoldás jó, ahogy néhány országban csinálják is, hogy a beteg maga indítja el a folyamatot. És itt be is kéne fejezni ezt a témát, csak flame lesz belőle. -
I_Am
veterán
1. Mivel Te még nem éltél 40 évet le házasságban, jóban rosszban senki mellett még csak halvány fogalmad sem lehet a dologról.
2. Nagymamádat majdnemhogy leabnormálisozod, ezt a stilust már megszokhattuk tőled.
3. 40 évet éltek együtt, abban az időben amiről nem sok fogalmad lehet megintcsak.
4. Viktornak részben igaza van, és ha hasonló stílusban folyik tovább a beszélgetés, akkor nem lesz hosszú életű a totyik. -
Agressor1
tag
Koszonjuk a hozzaszolasodat, nagyon erdekes volt :)
Szerintem ez a topic sem rosszabb, mint a tobbi, raadasul en kivancsi vagyok, hogy masok hogyan gondolkodnak, vagy Te ennyire vallasos fanatikus vagy? Te is vegignezned, ahogyan a 40 even keresztuli feleseged meghal fajdalmak kozott?
Nem tudom, de en nem tudom embernek nezni azt, aki kepes egy folyamatosan fajdalmaitol szenvedo ember mellett akar csak 24 orat is eltolteni, raadasul ugy, hogy az egesz eletet vele toltotte el.
Milyen balherol beszelsz? Kicsit allitsd mar le magadat legyszives -
Agressor1
tag
Nagypapam meg 1992-ben halt meg, rakban.
Nagymamammal egyutt kb 40 evet elt egyutt es nagy szeretetben eltek.
Nagypapam, kb 4 honapig szenvedett gyomor es veserakban, majd meghalt otthon. Olyan fajdalmai voltak, hogy kerte, hogy lojjuk agyon, mert nem birja mar elviselni. Nagymamam semmit sem tett, csak sirt es imadkozott.
En elitelem a nagymamam viselkedeset (aki mar meghalt vegelgyengulesben ra 10 evre, de ugy, hogy vegig egyedul elt, megkeseredve).
Szerintem az , aki igazan szereti a masikat, az megtette volna, hogy megkonnyebiti a masik szenvedeset es ha kell megoli, mivel nem birja elviselni a szenvedeset, majd (ahogy en tennem) magaval is vegez, hiszen minek 80 evesen tovabb mar egyedul elni?
A maradek 10 evet egyedul egy kis panellakasban toltotte, ahova, mivel tavol lakott a szuleimtol harom havonta meglatogattuk, varrt, tevet nezett, es imadkozott.. 10 even keresztul!!!! Normalis az ilyen?
Ti hogy tettetek volna? En nem tudom, en nem felek a halaltol es tudom, hogy barmikor kepes lennek meghalni, ha ilyen helyzetben lennek, vagy akarcsak egy olyanban, amikor megmondjak, hogy vegzetes az egeszsegugyi allapotom es fajdalmaim vannak mar folyamatosan.
Aktív témák
- BESZÁMÍTÁS! MSI B550M R7 5800X 32GB DDR4 512GB SSD RX Nitro+ 6700XT 12GB Corsair 4000D ASUS ROG 650W
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad T480s - i7-8GEN I 16GB I 256GB I 14" WQHD I HDMI I Cam I W11 I Gari!
- Több mint 70.000 eladott szoftverlicenc
- Azonnali készpénzes Sony Playstation 4 Slim / PS4 Pro felvásárlás személyesen/csomagküldéssel
- Gamer egerek és billentyűzetek kitűnő árakon! Most extra 10% kedvezmény!
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest