Aktív témák
-
adalbert1
veterán
Sziasztok!
Egyik rokonommal történt olyan, hogy fürdött a tengerben, és elszakadt az aranylánca.És az apja állítólag pont akkor hallt meg itthon.
A másik: vasárnap találkozóm volt egy lánnyal, és előtte egy két nappal megálmodtam a helyszint, úgy, hogy ahol találkoztunk még soha nem voltam, közelítek a hely fele, és hirtelen elfogott egy furcsa erős érzés, hogy itt már jártam, magyarul deja vu volt az egész.
A volt barátnőmmel is sokszor volt olyan, hogy egyszerre hívtuk épp egymást, vagy épp akarta egyikőnk a másikat pont hívni,pont akkor hívtuk egymást,ha baj volt, stb.
Elég furcsa dolgok ezek, és valószínűleg felfoghatatlanok a számunkra,így hát szerintem egyszerűbb elfogadni őket, mint kutatni egy esetleges megoldás után. -
_az
senior tag
hehe, tegnap megint ráparáztam...
szal tegnap a suliban ülve vlahogy eszembe jutott még általános iskolából egy gyerek. Soha nem beszéltünk, csak látásból ismertem, 1-el fölöttünk volt. CSak úgy megmaradt a képe a fejemben, mert tiszta lófejű volt ;] nem is láttam vagy 8 éve szerintem.
Naszóval tegnap napközben csak úgy eszembe jutott, hogy volt az a lófejű gyerek, de nem is értettem, hogy miért jutott eszembe. Estefele megyek haza, felszállok a 2-es vilire, erre utánam ő száll fel. (nem, nem mentem oda, hogy hé te voltál az a lófejű ;] )
Dehát ez tök fura, csak úgy eszembe jut, erre meg is jelenik. Ördögöt festünk a falra, vagy mi? -
Poppy
csendes tag
Már majdnem a végére értem James Redfield: A mennyei prófécia című könyvének.
Nekem sok kérdésre választ adott az intuícióval kapcsolatban. Olvassátok el Ti is. -
buci_
tag
válasz
gromble_ziz #119 üzenetére
ezt csak most olvastam..
de asszem irtam is, hogy nagyon sokszor lattam mar magam tukorbe, es fullra ugyanugy neztem ki, ahogy a valosagban vagyok. :) azt mondjak ez ritkasag nagyon. (lehet azert van, mert mar a fel eletemet tanccal toltottem el, ahol persze elsodleges szerepet tolt be a tukor..es a soksoksok edzes...) de monnyuk eletemben ketszer repultem, es vagy millioszor zuhantam. Anyukamnal pont forditva van.. -
Agressor1
tag
Hat.. (Hattal nem kezdunk mondatot, de mashogy nem tudom kezdeni..)
Sajnalom, hogy ez tortent a nagymamaddal, sajnos a rakra meg nem nagyon talaltak semmilyen hatasos gyogymodot..
Szerintem egyaltalan nem baj, hogy leirtad, hiszen nyomta a lelkedet..
Igazabol talan amiatt lehetett, mert nagyon a nagymamadra koncentraltal, fura mindenesetre.. -
piccike
csendes tag
Lehet hogy most ez hülyén hangzik de elmesélek valamit ami tegnap és ma történt velem...
Nagymamám korházba van rákkal került be a mellénél volt...Már akkor éreztemk hogy valami baj lesz...aznap éjszaka arrol álmodtam ahogy altatják és bekerül a mütőbe...Egész nap rosszul voltam fájdalmaim voltak és nem birtam koncentrálni...
A mai nap folyamán mütötték meg és lehet hihetetlenmül hangzik de minden egyes vágást és minden mást éreztem :( Anyut felhivtam mert tudtam hogy valami baj van...ő azt mondta semmi gond minden rendben de hallottama hangján hogy gas van :(
Bemenntünk mamámhoz és kint a büfében anyu megszolal hogy:
-Még mielött meglátnátok tudnotok kell hogy mamának nincs melle mert levágták...
Ekkor tudtam h azok a fájdalmak lehet hogy összefüggésben voltak a mamám mütétével...
Lehet hogy nem de lehet hogy igen :(
Eléggé ki vagyok tőle de azt is tudom h lehet nem kellett volna ide leirnom ...
Mindegy sztetek ez miért van??? -
MasOyama
őstag
Nekem olyasmi szoktott előfordulni, hogy megálmodok előre egy eseményt. Nagyon komoly érzés, mikor át is élem amit megálmodtam előtte. A másik, hogy sokszor van úgy, hogy egy olyan helyre megyek, ahol még életemben nem jártam, és mégis ismerem a helyet, és tudom, mi hol van. Az a komoly...
-
buci_
tag
válasz
_Volkovy_ #169 üzenetére
'bullet-time' velem max. csak ha teljesen kivagyok es full faradt vagyok..
a dészsávűről meg még annyit, hogy neha nagyon-nagyon-nagyon hosszu ideig tart es egyszeruen csak bambulok hogy ''aztarohadtelet''..es ha vege van, megprobalok tovabbemlekezni hgoy nagyjabol mi is volt, legalabbis nekem ugy ugrik be, hogy ugy volt, de az mar soha nem ugy lesz :) -
_Volkovy_
nagyúr
Dezsavűm nekem is szokott lenni,sőt olyan is van,hogy ülök a suliban,szünet van,látom hogy nyüzsög az egész osztály,és én mintha teljesen kívül lennék az egész közösségen,mintha egy videóról nézném.Teljesen elfeledkezem magamról.
Aztán néha olyan is van(ez is tömegben),hogy a tömeg tök lassan mozog,én meg tiszta gyorsan-mintha Bullet Time lenne..
Az paranormálisnak számít,ha minden hülyeséget összeálmodok,aztán másnap egy-az-egyben megtörténik,tök dezsavű az egész,de akkor,abban a pillanatban nem ugrik be,hogy honnan ismerős a szitu?
Olyan is szokott lenni,hogy látom mikor két ember beszélget,illetve csak elmennek egymás mellett akár.pontosan látom hogy milyen kézmozdulatot fog tenni,stb,és a következő pillanatban tényleg úgy csinál:Y
Kísérletezem azzal,hogy megszakítom a mozdulatsort,tehát pl ha valaki egy ajtón be akar menni,utánaszólok..Kíváncsi vagyok mi lesz,illetve tudok-e reagálni a megfelelő időben.Eddig még tudatosan nem tudtam sose manipulálni így az eseményt,mire eljutott az agyamig hogy ez most megint olyan helyzet lehet,már vége is volt.
Érdekes.. -
buci_
tag
hat most ez lehet hogy hulyeseg, de sokszor van olyan, ha hazaerek egy helyrol, ami melyebb nyomott hagyott bennem (konkret pelda: 4 eve folyamatosan az edzotaborok) .. itthon faradtan bedoglok az agyba, es egyszeruen nem birja felfogni az agyam hogy otthon vagyok, es kell 1-2 nap mire telleg rajovok hogy megerkeztem. este persze almomban vegig _ott_ voltam.
vagy egy-egy buli: (persze alkohol mar szall ki belolem) annyira jol ereztem magam, hogy lefexem, es tovabbalmodom a bulit.. :F :U -
Full
tag
Csak egy eset:Egyszer amugy(mar fodult elo) Onkenyeen is asztralutazast csinaltam es a felettem lakonal voltam:D mokas volt!Aztan amikor felkeltem felcsongettem mert meg nem lattam az uj lakokat es az az ember nyitott ajtot akit 10 perce lattam....
Persze aludtam a kanapen ugy jott ossze! Alltalaban sok embernek oszejon onkenyesen!NEm is tudjak mit csinalnak... -
Full
tag
Igen ezek a dolgok azok amiket lehet fejelszteni!Én azt ajanlom neked ha asztralutazast akarsz akkor informalodj sokat olvass utana kerdezz olyanokat akik utaznak stb! En pl konyvbol tanulgatom! De alitolag vannak helyek ahol csoportosan csinaljak es tanitjak de nem tudom sajna hol de ha talalsz iylen helyet szolj kerlek!
-
al_age
senior tag
na ezt nem hiszem el. velem ilyen telefonos cucc most történt először......:Y
-
buci_
tag
velem igazabol a 'de ja vu' (vagy hogy irjak:U) szokott iszonyatosan sokszor elofordulni.
volt egyszer olyan hogy 5 napon keresztul minden nap _legalabb_ ketszer elofordult velem..masok csak lestek, mert veluk egesz eletukbe ilyen csak egyszer tortent kiskorukban..
a masik meg hogy nagyon sokszor latom _sajatmagam_ almomban (tukorben).. egyszer beparaztattak, hogy 'hu ez nem jelent jot' de nem igazan tartottam jelentosnek..
egyebkent erre az asztralutazasra Full ( :D ) kivancsi lennek... de gondolom hogy ezt elerjem nem egy gyorstalpalot kell elvegeznem.. :U
szerk.: yah a masik meg hogy ujabban ez a telefonos kerdes is eleg gyakori nalam.
az asztalon hever, ranezek, gondolom magamba hogy felkene hivnom ot, mert mar regebben is elterveztem..kinyitom telefon tetejet erre csorog pont akire en gondoltam. vagy a masik, hogy hivom es foglaltat jelez. lerakom es ő csorget.. heh :F
[Szerkesztve] -
_az
senior tag
Csatlakozom a bandához, asszem velem is szokott hasonló lenni. Illetve pontosabban megérzéseim szoktak lenni, bár nem túl erősek.
Pl ültem 1 dogakiosztásnál, mindvégig biztos voltam benne, hogy 4-5 lesz. Mikor közeledik felém a papírkiosztó srác, egyszercsak aszondom magamnak: vazmeg ez kettes. Erre télleg kettes lett... Ilyen apróságok elő szoktak velem fordulni, mintha egy picit ráéreznék a rosszra. Kár hogy annyira nem érzékelem, hogy jó döntéseket hozzak :D -
al_age
senior tag
Full: azért ebbe veszély is van nemkevés, nemigaz?
-
Full
tag
válasz
_Volkovy_ #144 üzenetére
pl negatí: heves szívverés visszatéréskor! ilyenkor le kell feküdni és 10 percet pihizni! De volt olyan is amikor visszatértem és felkeltem gyorsan mozogtam de lomha voltam nem tudtam magamról mindha kikapcsolnám az agyam
stb! de ezeket ki lehet küszöbölni de sokat kell tanulni -
lesaux
veterán
válasz
burgatshow #138 üzenetére
Te nem voltál benne? Akkor bocs.
-
szucsi
őstag
''Telepátia, megérezni távolban történt eseményt''
A macskám szellentett a szomszéd szobában.
Én megéreztem.
Akkor ez már telepátia?
:DDD -
Full
tag
Attol fugg! Eloszor egyedul szerintem egyszerubb es lazabb vagy!De ha ketten vagytok talan biztonsagosabb!En azt ajanlom hogy egy oktatohoz menj el akivel paros utazasra mehetsz!Vannak pl negativ oldalai is!
-
Full
tag
Irta:Richard Webster-->asztralutazas-->edesviz kiado
en innen tanulgatom! Meg messze vagyo kattol,hogy mindig sikeres legyen de gyakorlas kerdese! Egeszen mshogy nezed a vilagot! -
Full
tag
Az asztralutazas olyan mintha kirepulnel a testedbol es oda kerulsz ahova akarsz!peldaul csinaltak kiserleteket hogy ergy szobaban a szekreny tetejere irtak egy 3 jegyu szamot es a masik szobaban asztralutazast csinalt egy lany! atmen ta szobaba es leolvasta a szamot es visszament a testebe!Űilyenkor a test nyugalmi allapotban van a sziv es legzes ritmusos!Peldaul es egy baratnommel talalkozgatok neha asztralis sikon es amit bexelgetunk arra emlekezunk! ez olyan mint a telepatia csak vizualisan is! Nagyon erdekes mivel bexelhetsz olyan emberekkel is (persze gyakorlas stb) akiktol tanacso tszeretnel!Ez roviden de vannak meg potzitivumai!
-
Full
tag
Örülök neki,hogy van egy ilyen Topic és nem álneveztek E-mailban stb!Velem is sok furcsaság történt és történik is!Az egész dolog 6 éves koromban kezdödött igaz elötte is volt de akkor kezdtem felfogni a dolgokat!sokszor megálmodtam dolgokat és olyanokat láttam amiket elvileg ott vannak de gyakorlatilag nem látjuk!tudom hülyén hangzik de máshogy nem tudom leírni...Például volt olyan,hogy gfelszáltam a zsúfolt metróra a Keletiben és le kellet szálnom a pillangónál mivel zavaró votl hogy egy ferfi olvasta a hireket a blikkbol es olyan volt mintha felolvasta volna halottam a fejemben! Vettem azonnal egy ujsagot es szorol szora az volt benne mint amit halottam a fejemben!A telefont a kezembe veszem mikor hivni akarnak(pl:baratnom) es varom a csorgest mert tudom hivni fog!egszer volt vakbelem 14 eves koromban befekudtem a kadba es nem tudtam mit kell csinalni csak odaraktam a kezem es meggyogyultam...Tudom furcsanak hangzik de a doktor se ertette!A tobbit meg nem akaorm leirni mert voltak negativ tapasztalataim is es nem akarok senkit elijeszteni mivel ezeket a dolgokat mind magadtol kell ra jonnod! En csak 1 et mondk!MINDENKIBEN MEGVAN A KEPESSEG CSAK ELO KELL HOZNI! Most az asztralutazassal kiserletezem es gyonyoru!
-
Agressor1
tag
válasz
_Volkovy_ #133 üzenetére
2-es fizikabol? Uhh :( En fizikusnak keszultem, de aztan matematikai iranyban irtam PhD-t (de nem fejeztem be)
En imadtam a fizikat, sajnos csak azert nem lettem az, mert szegeny csaladban szulettem es nem akartam eletem vegeig trabanttal jarni, hogy elmondhassam en mar ertem az elet furcsa dolgait, de kozben egy senki vagyok, akit meg a 200 kg-os kancigany is letol a 30 eves mercedesevel az utrol.. :) -
al_age
senior tag
válasz
gromble_ziz #119 üzenetére
fura de álmomban sosem láttam magam, sem tükörben, sem kívülrő, mert sok ismerősöm van aki látta már magát kívülről
-
Agressor1
tag
Figyelmetekbe ajanlom a kovetkezo cikket:
''1905-ben Albert Einstein kidolgozta a fizikát forradalmasító speciális
relativitáselméletetét. Ez már majdnem száz éve történt, ám máig sem
jutottunk még el arra a szintre, hogy a köztudatban is helyesen éljen ez az
elmélet. Mindmáig nem érte el az átlagember azt a szellemi nívót, hogy magát
az elméletet megértse. Hiszen ha valakit megkérdez az ember az utcán (ki
lehet próbálni), hogy mekkora sebességgel közlekedik a fény, akkor minden
bizonnyal azt fogja válaszolni: fénysebességgel! Na, ez például nem igaz! A
fény ugyanis csak a mi számunkra (külső szemlélő) halad 300.000 km/sec-os
sebességgel. Saját tér-idő-kontinuumában jóval gyorsabban tesz meg egy adott
távolságot. Ám ez a sebesség átalakítja, transzformálja a teret, s ennek
köszönhetően mi úgy észleljük, mintha a fotonok a már említett sebességgel
közlekednének.
Ez talán egy példával szemléltetve könnyebben érthető. Tegyük fel, hogy
létezik egy űrhajó, amely 1 G-vel gyorsul, s eléri a fénysebesség
kilencvennyolc százalékát. Ez az űrhajó mindössze negyvenöt év alatt
keresztül tudna utazni az ismert univerzumon. Igen ám, de most következik a
probléma. Ilyen felderítő-űrhajókat értelmetlen lenne kiküldeni az űrbe,
amikor ugyanis visszatérnének, lehet, hogy már nem is létezne az emberi faj
a Földön. Ekkor pedig nem származna semmiféle hasznunk belőle.
Űrhajónk ugyanis csak kétmilliárd év múlva érkezne vissza a kék bolygóra.
Hiszen a külső szemlélőnek ők is sokkal lassabbak voltak, s ezért nem is
haladhattak gyorsabban. Csakis az űrhajón belül telt máshogy az idő, ott a
normális sebesség szerint. Tulajdonképpen ez egy mindennapi jelenség és az
emberekre is vonatkozik. Ugyanis minden ember más- és más tér-idő-
kontinuumban tartózkodik, attól függően, hogy milyen gyorsan közlekedik,
mekkora a tömege, satöbbi... Márpedig nincsen két azonos ember a Földön...
A fénysebesség tehát határérték, mint ahogy azt Einstein is
megállapította, ám csak a külső és belső szemlélőnek. A külső és a belső
távolságot egymáshoz viszonyítva a külső és belső eltelt idő hatványában
azonban már nem. Hiszen űrhajónk 45 év alatt tesz meg kétmilliárd fényévet.
Ez a fénysebesség 44.444-szerese!!! Ám nekünk, külső szemlélőknek úgy tűnik,
hogy csak fénysebességgel haladnak, mivel más a tér-idő-kontinuumunk. Így
tehát nekünk ez kétmilliárd évnek látszik (nem csak látszik, de a saját
realitásunkban az is). Ez az egész a Lorentz-transzformációval magyarázható.
Ennek az a lényege, hogy növekvő sebesség mellett rövidül a tér és az idő is
egy bizonyos burkon belül, ami a megadott sebességgel mozog. A
fénysebességhez közeledve egyre nagyobb ez az idő- és térrövidülés.
Megjegyzendő, hogy (visszatérve előző példánkra) az űrhajóban lévő emberek
ebből nem észlelnek semmit. Számukra az idő teljesen normálisan halad
tovább. Azt sem veszik észre, hogy gyorsabban haladnak a fénynél, hiszen ez
nem is igaz. A saját tér-idő-rendszerükben ugyanis lassabbak annál. De csak
ott. Az univerzum többi részéhez viszonyítva azonban jóval gyorsabbak!
Ám mi van akkor, ha űrhajónk olyan gyors, hogy eléri a fényfalat?
Vezessük tovább az eddigi gondolatmenetet! Eddig az idő (és a tér) mindig
rövidült. Ekkor azonban már teljesen más a helyzet. Ha ugyanis elértük a
maximumot, akkor tulajdonképpen megszűnik minden, hiszen a nullára rövidül.
Ez azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy mi is megszűnünk létezni. Sőt,
az ellenkezőjét! Kiszabadulunk a tér és idő korlátai közül. Nem lesz
számunkra lehetetlen semmi sem. Mindenhol és mindenkor ott lehetünk. Azt
csinálunk, amit csak akarunk. Ám akkor felvetődik a jogos kérdés, hogy
emberek vagyunk-e még, vagy már nem? Szerintem nem, talán leginkább úgy
fejezhetném ki magam, hogy félistenek. Bizonyos dolgokban mindent meg tudunk
csinálni, ám mégsem vagyunk mindenhatók. Más kérdés, hogy Isten (ha
egyáltalán van ilyen) mindenható-e? Tegyünk fel egy egyszerű kérdést: Tud
Isten egy olyan tárgyat teremteni, melyet aztán nem tud megsemmisíteni? Ez
egy paradoxon. Bármi lehet a válaszunk, csakis arra a következtetésre
juthatunk, hogy senki sem lehet mindenható. Ez pedig magában azt is
jelentené, hogy az ember a fényfalon való túljutáskor isteni pozícióba
kerülne. Egyetlen gond van csak: onnan már nincs visszatérés. Már nem tudjuk
az űrhajó sebességét fénysebesség alá csökkenteni, mivel nincs mit
csökkenteni. Ott már nem léteznek ilyen fogalmak, hogy sebesség, tér, idő...(Filler Ferenc)'' -
Agressor1
tag
válasz
gromble_ziz #122 üzenetére
Wow :) kivanom, hogy akkor telepatikus modon megerezzetek egymast es egyszerre is menjetek el ... :DD
-
gromble_ziz
aktív tag
most játszottam el egy egyszerre sms küldést a barátnőjelöltemmel :)
-
gromble_ziz
aktív tag
no kifejtem én is a telepátiáról az álmokról és az agykontrolról alkotott véleményeimet tapasztalataimat
agykontrol: beszédhibám miatt korán (kb 8 éves) találkoztam az agykontrollal kapcsoalatos dolgokkal, mint pl. az autogén tréning, mely a test és az elme ellazítását segíti elő... nemsokkal később már a SILVA féle agykontor könyet bújtam, de voltak olyan dolgok, melyekkel nem értettem teljesen egyet, ezért kerestem a saját megoldásaimat... az agy egy hatalmas erővel rendelkező dolog, ami végrehajtja a parancsokat, pl mondgassa valaki magának azt, hogy éhes vagy fázik, vagy hogy meg fog betegedni .... és úgy lesz.
álmok: azt szokták mondani, hogy aki szineset álmodik, az tudja irányítani is
mellesleg minden este álmodunk, max csak nem emlékszünk rá
telepátia (érdekes dolgok):
1- kis koromban messze kerültem anyukámtól, aki egy egyetlen fontos ember volt számomra ... egy kollégiumban voltam 200KM-mel messzebb ... volt egy publikus teló, amit mindíg valaki felvett és hívta azt akit keresnek, azon a szinten voltunk vagy 80-an, én mégis sokszor megéreztem hogy nekem csörög és elindultam kifelé a szobámból...
2- van egy hölgyismerősöm, akivel sokat chateltünk, és mindenről el tudtunk beszélgetni... (még a legféltettebb vágyainkról is) és szerettem volna ha találkozunk, és megírtam neki, hogy most megérintem az egyik lelki ujjammal, és ha ennek ellenére sem tudunk találkozni, akkor nincs más ami rábírhatná...
hosszas csend részéről .... majd írja, hogy mit csináltam ... mondtam hogy semmit, csak amit megírtam ... erre meséli, hogy úgy érezte, hogy valami erő leveszi a kezét az egérről, és hátradönti a székben ... (mondanom sem kell, hogy eléggé töltöttek voltunk a vágyainkkal)... írja, hogy hülye aki ebben hisz... kérdezem tőle, hogy akkor most hülyültél meg ... mire Ő : igen...
3- van egy másik hölgy, akivel nagyon hasonlítunk egymásra, mint a megélt múlt mint egyéb más dolgokban is. és mindíg furcsán érzem magamat, mikor küld sms-t és 20 percen bellül nem válaszolok... de erre mondhatnánk hogy semmiség...
másik eset szintén vele... egyik este buliban volt, én otthon alukáltam mélyen...
egyszer csak mintha egy lábnélküli dzsin testű, de mégis valamilyen női alak szólt ahogy megérintette a válamat, hogy ébredjek fel ... az ami igazán megrémisztő volt, hogy a nevemen szólított, amit eddig még álmomban sem tapasztaltam ... persze 10 perce kaptam sms-t
a korábbi sms megérzéshez képest ot volt a különbség, hogy Ő oldottabb hangulatban volt, alcoholban oldott :)
összegezve: a gondolatoknak ereje van, olyan ereje, mellyel bizonyos szintű információcsere léphet fel, de a megérzések erőssége nem mindíg olyan, hogy úgymond érzékelni tudjuk... biztos sokan voltatok már úgy, hogy később korábban, vagy nem a emgszokott útvonalom mentetek és találkoztatok valakivel, vagy elkerültetek valami bajt, ennek az az oka, hogy megérzi az ember és hallgat a ''befolyásra''...
olyan emberek halálát nem érezzük meg, akik nem szeretnek minket annyira...
a negatív érzéseket az emberek sokkal inkább szabadjára engedik, ezért van, hogy sokkal inkább megérezzük, ha valaki utál minket. én ezért nem szidtam sosem egyetlen tanáromat sem, mert tudtam, hogy bármilyen kis ellenszenv is van bennem, azt megérzik és viszonozzák, persze főként ösztönös cselekvésként
a vágy és a szerelem érzése az eddig tapasztalt legerősebb kötelék, mely az idő folyamán erősödhet vagy gyengülhet
a kotonák között kialakuló lelki kapocs is érdekes dolog, egy biztos a közösen átélt események kapcsolatokat alakítanak ki emberek között... -
bbchris
senior tag
Ez a tpoic Rulez , végre ! Ezek az előre megálmodott álmok , érdekesek , nekem csak úgy jönnek és nem tudom hogyan kell használni , aztán elmúlik és egy darabig megint semmi . Sokszor mikor autóval megyek álmomban és valami baj történik , nem is merek aznap útra kelni és ha lehet akkor másfelé megyek nehogy bejöjjön . De ha nem tudom elkerülni a helyet akkor meg figyeltem mikor jött arra az az autó amit láttam álmomban és bizony bejött , megláttam a kocsit és én inkább lelassítottam mert tudtam hogy álmoban megpördül ez a kocsi és totálra törik pont az orrom előtt , csakhogy mivel már majdnem leálltam őneki kikellett kerülni engemet , csakhogy megcsúszott de mivel lassan ment nem lett neki baja , igen ez télen csúszós úton volt , senkinek semmi baja nem lett szerencsére . Szóval ez csak egy példa erre . Meg sok apróság volt ami bejött , a mostani menyasszonyommal is álmodtam már régen azelőtt hogy megismertem volna . És lám most igen ővele vagyok . Amikor megláttam őt előszőr akkor tudtam hogy ő lesz csak azt nem hogy össze is jövünk .
Na igen az ikrek , ők meg használják ki a tudásukat és ne ijedjenek meg tőle hisz ez természetes . Meg kell nekik tanulni ezzel élni , és ha már megvan akkor fejlesszék és használják . Igen az életben van rossz de jó is . Nem kell ettől a képességtől elborzadni hisz nem tudnak mit tenni ellen , ha meg egyszer megvan akkor használni kell ezen képességeket .
Visszatérve az álmokra igen érdekes dolgok hogy honnan látjuk ami meg sem történt ? Vagy lehet hogy mikor alszunk akkor valami más dimenzióba kerülünk azaz más időegységbe ? Érdekes az alvás . A telepátia pedig van , ez egyértelmű , néha nekem működik csak nem tudom hogyan kell kihasználni és fejleszteni ezt , na a testenkívüli élmény is elég fura dolog . Sokszor nem tudtam hogy miért érzek néha alvás előtt valami zuhanászserű valamit ,(olyan mint amikor le akarna esni a fejem a nyakamról ) ekkor csapódik vissza a testbe az asztráltest mert megijedek . Erről most nemrég olvastam . -
Ger|
aktív tag
ezt már egyszer kitárgyaltuk a hardvireden is. Álmok.. megálmodások, látomások, stb. Asszem a terméászetfeletti topik. Ajánlom mindenki figyelmébe :)
-
_Volkovy_
nagyúr
Kezdek félni magamtól.
Tegnap éccka azt álmodtam hogy egy vonatszerencsétlenség közepére csöppentem,amúgy The Unbreakable módon. -
klepto
addikt
Nekem rendszeresen vannak előérzeteim, megérzéseim is. Valamint van, hogy egy rövidebb beszélgetés után már megérzem, hogy ki hazudik, ki milyen paszban van, stb. Ez egyfajta empátia. Gondolatot olvasni nem, de 10-ből 9 ember érzelmi állapotát, őszinteségét megérzem.
-
Agressor1
tag
Senki tobbet eloszor... ?
-
Agressor1
tag
Ezt erdemes elolvasni, akit erdekel a tema:
''A párizsi egyetemen 1982-ben különleges kísérletre került sor. Az Alain Aspect fizikus vezette kutatócsoport egyes vélemények szerint a 20. század egyik legfontosabb megfigyelését tette. Az eredményekről nem tudósított a média, és Alain Aspect nevéről is csak azok hallhattak, akik folyamatosan bújják a tudományos szaklapokat. Mégis vannak akik szerint az adott felfedezés felfordíthatja a tudományt.
A francia kutatócsoport felfedezte, hogy bizonyos körülmények között a szubatomi részecskék, például az elektronok képesek egymás között az azonnali kommunikációra, függetlenül a közöttük húzódó távolságtól. Így nem számít, hogy 3 méterre vagy 10 milliárd kilométerre vannak-e egymástól.
Tudnak egymásról
A jelek szerint valahogyan mindegyik részecske tudja, hogy mit csinál a másik. A probléma ezzel csak az, hogy ellentmond Einstein azon tézisének, miszerint semmilyen információ nem haladhat a fénysebességnél gyorsabban.
Mivel a fénysebességnél gyorsabb haladás egyet jelent az időkorlát áttörésével, a megdöbbentő kilátások arra indítottak néhány fizikust, hogy megkíséreljék megmagyarázni, mi állhat valójában az Aspect-féle megfigyelések hátterében.
Másokat viszont az eredmények ennél is radikálisabb kísérletek elvégzésére ösztönözték. David Bohm, az University of London fizikusa például arra jutott, hogy Alain Aspect eredményei közvetve az objektív valóság cáfolatát jelentik. Tehát az univerzum kézzelfogható szilárd formája csupán látszólagos, a mindenki által megélt valóság gigantikus hologram.
Darabokban az egész
Bohm megdöbbentő következtetésének megértéséhez tudni kell, mi is valójában a hologram. Ezeket a három dimenziós fényképeket lézer segítségével készítik. A megörökítendő tárgyat először lézersugárral pásztázzák. Egy második sugár fénye a visszaverődő mintával interferenciát hoz létre, és ezt a mintát örökítik meg a filmen. Előhíváskor a film csupán fényes és sötét vonalak kavalkádja, de ha lézerfénnyel világítják meg, megjelenik az eredeti tárgy három dimenziós képe.
A hologramok viszont nem csak a háromdimenziós kép miatt különlegesek. Ha egy rózsa hologramját félbevágják és lézerrel világítják meg, a mindkét fél darab a teljes képet tartalmazza, bár kisebb méretben. Ha a darabokat tovább apírtják, minden kis darab az eredeti egész képet tartalmazza. A hagyományos fényképekkel ellentétben a hologram minden szelete az eredeti információ egészét tartalmazza.
A ''teljes egész a részletekben'' megközelítéssel teljesen új utak nyílnak a természettudományok előtt. A nyugati világ tudósai mindig is hajlottak arra, hogy a fizikai jelenségek megértéséhez, legyen az béka vagy atom, a szétdaraboláson és a részletek tanulmányozásán keresztül vezet az út.
A hologram viszont megmutatja, hogy a világban néhány esetben téves lehet ez a megközelítés. A holografikus struktúrák szétdarabolása nem az építőkövekhez, hanem kisebb egészekhez vezet. Ennek fényében Bohm más utat javasolt az Aspect-féle felfedezés értelmezéséhez.
Hal az akváriumban
Bohm szerint a szubatomi részecskék nem azért képesek egymással kapcsolatban maradni, függetlenül a távolságtól, mert valami titokzatos jel áramlik közöttük. Ehelyett a szétválasztottságuk nem más, mint a megfigyelőt becsapó illúzió.
A kutató érvelése szerint a valóság valamely mélyebb rétegében ezek a részecskék nem különálló egységek, hanem egy alapvető egész kiterjesztései. A jobb megértés érdekében Bohm a következő példát vezeti elő. Képzeljünk el egy akváriumot, amelyben egy hal úszkál.
Az akváriumot nem láthatjuk közvetlenül, és a benne szereplő világról is csak tévékamerák révén értesülünk. Az egyik kamera az akvárium elejét veszi, a másik az oldalát. A megfigyelő a két monitor képét figyelve azt gondolhatja, hogy a két hal külön-külön létezik, majd a halakat tovább figyelve felfedezi, hogy valami kapcsolat van közöttük.
Amikor az egyik hal elfordul, a másik ugyanabban a pillanatban hasonló fordulót végez. Ugyanígy amikor az egyiknek az eleje látszik, a másik mindig az oldalát mutatja. Ha a teljes összeállítás továbbra is rejtve marad a megfigyelő előtt, az nyugodtan feltételezheti, hogy a halak valahogy összebeszélnek, ezért mozognak egyszerre.
Mélyebb a valóság
Bohm szerint a szubatomi részecskékkel pontosan ez történik az Aspect-féle kísérletben. A látszólagos fénynél is gyorsabb kommunikáció valójában arról árulkodik, hogy a valóságnak a kézzel foghatónál mélyebb rétegei is léteznek. A szemmel nem látható komplex dimenziókat ugyanúgy nem érzékeljük, mint a megfigyelő a halat körülvevő akváriumot.
A részecskéket azért látjuk egymástól elválasztva, mert csak a valóság egy szeletét érzékeljük. Az ilyen részecskék nem különállóak, hanem részei a mélyebben meghúzódó egésznek, amely holografikus oszthatatlanként viselkedik. És mivel a fizikai valóságban mindent ez épít fel, az univerzum is csak egy illúzió.
A világegyetetemnek ezen fantomszerű viselkedés mellett más megdöbbentő tulajdonságai is lehetnek. Ha a szubatomi részecskék csak látszólag szétválaszthatóak, az annyit is tesz, hogy a valóság mélyebb szintjein a teljes világegyetem összefügg. Az emberi agyban meghúzódó szénatom elektronjai kapcsolatban állnak a Nap vagy tetszőleges távoli csillag felszínén lévő hidrogénatomok protonjaival.
Minden összefügg
Ahogy minden mindennel összefügg, értelmetlenné válik a világegyetem jelenségeinek osztályozása, mivel az összefüggő hálózatot alkotó természet fittyet hány minden ilyen felosztásra.
A holografikus univerzumban még az idő és a tér sem tekinthető alapfogalomnak. A helymeghatározás minden formája csődöt mond olyan környezetben, ahol semmi sem válik el igazán a másiktól. Így az idő és a három dimenziós tér úgy viselkedhet, mint a halat mutató monitorok, és csak kivetülései a mélyebb rendnek.
Bohm nem az egyetlen kutató, aki igazolva látja, hogy csupán hologram a világegyetem. Az agykutatás területén dolgozva Karl Pribram, a Stanford egyetem neurofiziológusa szintén arra a meggyőződésre jutott, hogy a holografikus lehet a valóság.
Agyi jelrögzítés
Pribram akkor dolgozta ki ezt a modellt, amikor az agyban az emlékek tárolási helyét kereste. Évtizedek során sok tanulmány jutott arra a következtetésre, hogy az emlékek adott helyhez kötöttség nélkül, a teljes agyban szétoszolva őrződnek.
A múlt század 20-as éveiben Karl Lashley rendkívüli jeletőségű kísérletsorozatban mutatta ki, hogy bármely részletét távolítja el a patkány agyának, képtelen megszüntetni a műtét előtt megtanult bonyolult műveletsorra vonatkozó emlékeket. Akkoriban viszont senki nem állt elő olyan magyarázattal, amely leírhatta volna ezt a ''teljes egész a részletekben'' jelenséget.
Pribram a 60-as években ismerte meg a hologram elvét, és rádöbbent, hogy megtalálta az agykutatók által régóta keresett magyarázatot. A kutató szerint az emlékeket nem neuronok vagy idegsejtek kis csoportja őrzi, hanem idegi impulzusok mintázatába kódolva hordozzuk, ahogy a lézerfény interferenciája elmenti a holografikus képet. Vagyis Pribram szerint agyunk holografikus tár.
Ez az elmélet egyébként magyarázatot ad arra is, hogyan képes az agy ilyen kis helyen ennyi emléket megőrizni. Becslések szerint az átlagos emberélet során 10 milliárd bitnyi információt ment el az agy. Ez az Encyclopaedia Britannica adatmennyiségének ötszöröse.
Jelek özöne
A rendkívüli emlékezőtehetség nem az egyetlen talányos agytevékenység, amely értehetőbbé válik a holografikus agymodell által. Legalább ilyen rejtélyes, hogyan képes az agy megbírkózni az érzékszerveket érő különböző frekvenciák özönével, és hogyan képes valós időben értelmezni az érzékszervek jeleit. Pribram szerint az agy holografikus elvet használ a fogadott frekvenciák matematikai átalakítására.
Ez az elmélet egyre több támogatót szerez. Hugo Zucarelli argentin származású olasz kutató a holografikus modellt kiterjesztette az akusztikai jelenségek területére. Ez az elmélet ugyanis megmagyarázhatja, hogyan képesek az emberek meghatározni a hang pontos forrását a fej elfordítása nélkül, még akkor is, ha csak egy füllel hallanak.
Eltűnik a valóság
Pribram holografikus agymodelljének legmegdöbbentőbb vonatkozása mégis az, amikor összevetik Bohm realitáselméletével. A világ megfogható képe így csak másodlagos valósággá változik, a tényleges környezet pedig frekvenciák holografikus kavalkádja lesz. Ebből a holografikus agy csupán néhány fontos frekvenciát választ ki, és érzékszervek jeleként értelmezi.
Eközben az objektív valóság teljesen elsikkad. Keleti vallások már régóta azt tartják, hogy az anyagi világ illúzió, és bár azt gondolhatjuk, hogy fizikai lényként mozoghatunk a fizikai világban, ez is csak képzelődés. Valójában vevőkészülékek vagyunk a frakvenciák tengerében, és amit kiszűrünk ebből a kavalkádból, az csak egy szelete a valóságnak.
Természetes a telepátia
Bohm és Pribram elméleteinek egyesítését, a holografikus paradigmaként emlegetett megközelítést sok kutató szkeptikusan fogadta, másokat viszont felvillanyozott. Néhányan egyenesen azt gondolják, hogy ez a modell képes lehet megoldani tudományosan eddig le nem írható rejtélyeket, sőt általa a parapszichológiai jelenségek a természet részévé válhatnak.
A holografikus paradigma által leírt univerzumban minden agy részét képezi a láthatatlan egésznek, és a telepátia pusztán a holografikus szint elérését jelenti. Hasonló módon a telekinézis (tárgyak mozgatása az akarat segítségével) szintén megszűnik rejtély lenni, hiszen az összefonódó mélyebb valóságban az egyén és a tárgy eleve egy.
Bohm és Pribram egyaránt emlékeztetet arra, hogy sok vallási illetve misztikus élmény, például az univerzummal való transzcendens együvé tartozás érzése szintén a holografikus szint elérése lehet. A régi írásokban ugyanerre, a mélyebb valóság elérésére gondolhattak, amikor a kozmikus egység érzéséről számoltak be.'' -
piccike
csendes tag
-
Cos
senior tag
Szerintem rossz oldalról akarod megközelíteni a dolgokat! Bár ez csupán az én véleményem! Nehéz elfogadni hogy a testünk csak van és a lélek a motorja! De ezt akkor tapasztaltam meg amikor egyszer szétvágtam az ujjam és mozgatni sem tudtam! Nagyon szar érzésem volt de tudatosult bennem hogy ez az egész amik mi vagyunk csak hogy egy filmet idézzek ''biomechanikus szerkezet'' ! A lélek a mozgatója !!!
-
Cos
senior tag
Te telljesen félreértettél ! Én teljesen komolyan kérdeztem! Ezek a rossz álmok kihatással is lehetnének a napi dolgaidra, és ha tényleg ilyen gyakran előjönnek akkor muszály velük foglalkozni mert ha még nem is de később lehet hogy tényleg kihatással lesznek Rád! Ez az én véleményem! No és minden gúny nélkül! :U
[Szerkesztve] -
lacko22
aktív tag
Menjetek el a legközelebbi Gyémánt út buddhista központba és ott több információt is kaphattok arról ahogy a dolgok vannak
-
Bazsiii
tag
Édesapámnak egy időben bajlódott a térdével. Orvosi beavatkozásra is szükség volt, nagyon félt tőle. Minden alkalommal ugyanott fájt a térdem, ugyankkor, ugyanolyan hosszú ideig.
Bazsiii -
MarKoo
addikt
Van egy könyv, amit ajánlok figyelmedbe/figyelmetekbe. A címe: A világ legnagyobb kísértetei. Én amikor az első sztoryt elolvastam azt gondoltam, hogy otthon a kedves maminak mesélje be ezt a baromságot :B, ha ő elhiszi.... :t De utána belegondoltam, hogy lehet valamilyen valóságalapja is. Komolyra fordítva a szót, félve, de elolvastam a könyvet és hátborzongató dolgok vannak benne. Az hogy mi igaz és mi nem, szerintem mindenki döntse el magának, de mi van ha minden amit leírtak az úgy volt? :F Szerintem ilyen dolgokra még több tíz év múlva se fogunk választ kapni, pedig egyre jobban kezdjük kiismerni az emberi testet és a dolgokat, amik körülvesznek minket. Saját elképzelésem szerint az emberi agy feltérképezése még hosszú-hosszú idő múlva is csak egy ''álom'' lesz.
-
Cos
senior tag
Most akkor jöhetne egy őskérdés:
Mi az élet értelme?!
Ha ezt már mindenki eldöntötte magában akkor utána jöhet a jótanácsod azt hiszem! No és csak az egyik társaságnak javasolnám a Te tanácsodat! Mert az egyik társaság valami olyasmit akar elérni ami kicsit tovább tart mint az életünk a másik viszont ebben az életében szeretne kiteljesülni! Nos én azt mondanám hogy csak az utóbbiaknak szóljon a fentebb leírt #85 Jótanács! :P -
Dr.Momo
tag
Ez azért van, mert a gyerekek nagyon tiszták, és nagyon nyitottak. Ahogyan kezdik megtapasztalni az anyagi világot, és felépítik személyiségüket, úgy zárodnak be lassacskán. Vannak olyan emberek, akik valamilyen szinten nyitottak maradnak, ők a médium-ok. Illetve azok akik nem tudnak kellő képpen lezárni (csak magukba bezáródni) azokból autista lesz...
-
tr00p3r
addikt
nekem a feleségem mesélte, hogy a fiam ,aki most volt 2 éves, szokta mondogatni fél hat körül, hogy apa megjött. pedig akkor még nem is láthatott. csak érezte, hogy jövök.
aztán ott van a ''harmadik szem'' is. állítólag a gyerek x (asszem 3-4)éves korukig látnak a 3. szemükkel. szellemeket, meg mindenfélét amit mi már nem. volt többször rá példa a családban, 7 unoka van, hogy valakit néztek a gyerekek és mosolyogtak vagy integettek. de mögöttünk semmi és senki nem volt. vagy ülök a gyerekkel szemben a földön. egyszercsak elhajol, hogy mögém lásson és mosolyog. megforudlok, hogy ki van ott. SENKI.
ijesztő és fura. -
Zimezoom
tag
Az intuíció (aka ''telepátia'') sok egyéb hihetetlennek tűnő szellemi képességgel együtt mindenkiben megtalálható. Egyesekben erősebben, másokban gyengébben, valaki tudatosan figyel rá, valaki észre sem veszi (''véletlenek''). A lényeg az, hogy ezek a képességek mindenkinél fejleszthetőek! Akit ez mélyebben érdekel, végezzen el egy Agykontroll tanfolyamot...hát mit ne mondjak, elég konkrét élmény!
nem vagyok érdekelt a reklámozásában, hacsak annyira nem, hogy szívem szerint mindenkinek ajánlom, mert nagyon-nagyon hasznos dolognak tartom - és ezzel talán kicsit hozzájárulok a világ jobbá tételéhez :o -
Pötyi
őstag
Megállóban álló busz mögül kilépő öregasszonyt simán megéreztünk ketten is kocsiban... Emlékszem, mentünk vagy hetvennel és valahogy elkezdtem azt érezni, hogy valaki ki fog lépni a busz mögül. (Ilyen sebességnél sansztalan lett volna elkerülni, vagy lefékezni, ha váratlanul történik.) Nem is tudom miért, de de egy kicsit behúztam a nyakam és próbáltam elnézni a busz alatt, hogy látok-e lábakat, de nem, semmi! Már éppen mondtam volna a sofőrnek, hogy Te! Fékezz már! de erre sem volt idő, és ez benne az érdekes, hogy ő is megérezte, és satuzott egyet, a busz mögül ebben a pillanatban valóban kilépett egy öreg nyanya bevásárlokocsit húzva maga után! Elsodortuk. Képzelhetitek, a kerekek csikorgására mindenki odanézett a környéken, de szerencsére a nőnek nem lett semmi baja, csak az oldalát ütötte meg egy kicsit, ahogy behajtotta a visszapillantó tükrünket. Ott feküdt az földön, és bambán nézett. A kocsi megállt, mi kiugrottunk és odaszaladtunk hozzá, hogy felsegítsük, de ekkor már magától feltápászkodott és a ruháját porolta. Be akartuk vinni egy közeli rendelőbe, de mondta, hogy semmi baja, köszöni szépen. De nem is ez az érdekes, hanem az, hogy ketten, egyszerre megéreztük!
-
Dr.Momo
tag
Egy jótanács:
Ne azzal foglalkozzatok, hogy magyarázatot találjatok mindenre, hogy nekiálljatok keresni az ismeretlent. Fogadjátok el ezeket a dolgokat, hogy léteznek, és azt is, hogy valakik nyitottabbak ilyen téren, és tapasztalnak meg dolgokat...
Próbáljátok meg irányiítani, illetve hasznosan felhasználni ezeket az erőket az életetek során.
De ha túlságosan belemélyedsz ilyen dolgokba, és csak ezekkel kezdesz el foglalkozni, azt veszed észre, hogy eltellik az életed, és nem élsz, nem éltél!
Ahogy azt már nálam sokkal okosabbak mondták: a legapróbb dolgok a legszebbek az életben... De ha nem vesszük ezeket észre, mert valami ''magasztosabb dolog után keresgélünk'', akkor valami hiányozni fog mindíg! -
joey7
őstag
még egy parás totyik...;]
-
Zoli bácsi
őstag
válasz
#54715584 #69 üzenetére
''viszont engem nagyon is érdekelnek ezek a dolgok, főleg az, hogyan lehetne ezt a kézséget(?) fejleszteni, vagy pontosabban azt, hogy ne csak azt az 5%-ot használjuk... vki vmi ötlet? ''
Szerintem a képességek minden emberben megvannak. De a stressz, a negatív gondolkodás erősen befolyásolja. Amikor harmonikus az életem, teljesen nyugodt vagyok, és az emberek fele csak pozitívan gondolok (szeretet, segíteni akarás) akkor vannak főleg ilyen élményeim. Amikor 18-20 évesen rájöttem, hogy az átlagnál több furcsa dolgom van, nekiálltam a parajelenségekről olvasgatni, ingát vettem, a vallásokat tanulmányoztam, stb. Rájöttem, hogy pl a buddhizmus gondolkodásmódja milyen közel áll hozzám. Rengeteg könyvet elolvastam, de egyszercsak abbahagytam az ismeretgyűjtést. Na, hogy a lényegre térjek. Gondolkodj el, van-e, vagy vannak-e olyan emberek, akikre haragszol, vagy esetleg gyűlölsz. Ha van ilyen, békélj meg vele! Gondold azt, hogy szemben álltok, barárságosan mosolyogva kezetfogtok. Bocsáss meg neki, és gondolj rá szeretettel. Hidd el, ha jól csinálod, érezni fogod az ''energiát'' ahogy áramlik benned, amit a gyűlöleteddel eddig leblokkoltál. -
Cos
senior tag
Folytassuk ott ahol abbamaradt!
Még történet! :F -
MarKoo
addikt
Nem voltam itt ezért megkérdezem. Miért lett moderálva a topic? :F
-
burgatshow
veterán
De ami a legrosszabb álom volt: Verseny előtti éjszakán azt álmodtam, hogy full-contactban kűzdök mellvédőben. Nehezen kaptam levegőt, lihegtem és rúgtam ütöttem kajakból, majd lerúgom a gyereket aki esik a föld felé. Engem leléptettek. Majd felébredek, hogy fáj nagyon a bal lábam.
Mert bikából belerúgtam a falba, a lihegés azért volt mert a fejem a párnába nézett.
Másnap a versenyen mindez megtörtént annyi különbséggel, hogy nem fájt a lábam, és eltörtem a gyerek orrát, aki a baleset után abbahagyta, engem pedig leléptettek.
[Szerkesztve] -
#54715584
törölt tag
sajnos(?) én is megérzek dolgokat, de a pozítívabbakat csak akkor, ha nagyon intenzíven éli meg a másik, soxor viszont a gyengébb de negatív töltetű érzéseket szoktam észlelni...
viszont nekem 2 dolog volt furcsa :)
az egyik, hogy régen nagyon sok ijesztegetős filmet néztem, és főleg a szellemes filmektől szoktam kikészülni, ugyanis néha olyan érzésem volt, hogy semmibe vesző alakokat látok, vagy hülye hangokat hallok... kezdtem azt hinni megőrültem, de aztán elmúlt ez a dolog, meg most már nem is félek az ilyen filmektől, viszont 13-14 évesen ez elég rémísztő volt, lehet csak képzelődtem...
egy másik, volt egy barátnőm, aki látta az aurát, állítólag... viszont amikor vmi baj volt, vagy fájt vmim, akkor ő már előtte tudta vagy előre jelezte, hogy lesz vmi, és be is jött... szóval nem titkolhattam előtte semmit sem :DD
viszont engem nagyon is érdekelnek ezek a dolgok, főleg az, hogyan lehetne ezt a kézséget(?) fejleszteni, vagy pontosabban azt, hogy ne csak azt az 5%-ot használjuk... :) vki vmi ötlet? :F
egyébként ''félálomban'' én is tudtam irányítani, de volt olyan, amikor arra ébredtem, hogy ütök vagy rúgok, és kis idő múlva beugrott, hogy mit álmodtam... általában bicikliztem vagy röplabdáztam, viszont úgy beleéltem magam, hogy néha az ágy mellett landoltam :DD -
MarKoo
addikt
Érdekes dolog ez a telepátia. Akkor leírom az én történetem:
Egy nap a suliban az 5. óra végén elkezdett görcsölni a gyomrom és éreztem hogy haza kell jönnöm. Hazakéreszkedtem, és mondtam hogy fáj a hasam és rossz közérzetem van. Amikor beértem az utcába, akkor láttam, hogy a házunk előtt mentő áll és anyukámat éppen viszik el. Ott volt apukám is, mert anya őt hívta fel, hogy nincs jól és ő mondta el, hogy 210-es pulzussal vitték be.
A 2. történet ennél sokkal tragikusabb és apukámat érintette. Tudni kell rólam hogy mióta világ a világ minden alvó embert megnézek hogy lélegzik-e. Így volt ez egy Vasárnap délután is. Éppen fennt játszottam, amikor apukám lennt ledőlt egy kicsit aludni, mert fáradt volt. Telt múlt az idő és megéheztem így lementem pár sütiért. Megnéztem, hogy vesz-e levegőt. Ekkor még nem volt semmi probléma. Feljöttem és leültem játszani. 5 percnél nem telt el több idő és hihetetlen megérzésem támadt, hogy le kell mennem és eszembe jutott hogy lent hagytam az MD lejátszót is. Lementem és akkor vettem észre, hogy nem veszi a levegőt. Gyorsan szóltam anyunak lejött és az oldalára fektettük aput, mert hányt. Amíg a hátát veregette én futottam a telefonnal a kezemben a szomszéd orvosokat áthívni és közben a mentőt hívtam ki. 10 percen belül értek csak ide, mert le volt fagyva az út, de lehet hogy csak nekem tűnt annyinak. Sajnos már az orvos amikor megnézte a pupilláit akkor mondta, hogy nincs mit tenni, de a mentúsök is megérősítették. Persze mi próbáltuk újraéleszteni de nem semmi. Szívizom duzzanat... Versenyszinten sportolt és nagyon erős ember volt. Sose volt beteg sőt semmi baja nem volt. Azt mondták ez egy tipikus manager betegség, ami azt jelenti, hogy a sok jövés-menés, idegeskedés miatt létrejött szívbetegség. Az egyik kamra jobban vert mint a másik pitvar, mint utólag megtudtam. Ezt azért írtam le nektek, mert én sose gondoltam volna hogy megtörténhet vele ilyen. Mindig is attól féltem, hogy édesanyámmal lesz valami komolyabb baj a szívbetegsége miatt, nem pedig vele. Senki se bírta elhinni még a mai napig sem hogy már nincs. (én inkább mindig is azért féltettem, mert száguldott a Debrecen-Budapest szakaszon, naponta akar 2* is). Én szerintem a telepátia létezik, sőt ezek az érdekes megérzések sem véletlen egybeesések, de sajnos nem mindig tudunk jól/időben cselekedni. :(
[Szerkesztve] -
piccike
csendes tag
Én mindig csak a rosszat álmodom meg sajnos...
Anyám balesetét, a legjobb barátom motoros balesetét a sajátomét meg minden ilyet..eléggé rossz :(
De hogy miért van ez nem tom :( -
burgatshow
veterán
Megválaszolni nem tudok, de tényleg elgondolkodtató.
Más: Sokan írták, hogy ahogy egyre közelebb kerülnek egynáshoz a párjukkal annál érdekesebb dolgok történnek. Velem is előfordult már olyan (pénteken), hogy szarul voltam. Nekem 0. volt, a bnőmnek meg tesi. Én lementem a büfébe hogy ellegyek. Mikor kicsöngettek, barátnőm megszólal:
- Remélem nem a büfés kaja miatt érzed szarul magad??
Na itt ugrott a majom a vízbe. Az egészben a pláne az volt, hogy nem is tudta hol vagyok!! :U -
Cos
senior tag
válasz
burgatshow #61 üzenetére
Ilyenkor mindíg felmerül a kérdés akkor is ezt történt volna-e ha nem tudod!? :U Na jó ezt nem kell megválaszolni ez amolyan költői kérdés volt csupán! :P
-
burgatshow
veterán
Én a fontosabb dolgokat megálmodom. Olyan szinten, hogy egyik nap írunk 1 töri dogát, és a kiosztás elötti éjszakán megálmodom az osztály jegyeit. Nem tom értitek -e ?
Aztán nem hittem a boszorkányságban (bnőm igen). Egyik nap mondta, hogy holnap ez fog velem történni. Másnap megtörtént.
Egyszer meg megálmodtam az egész napom menetét. Bejött. -
Cos
senior tag
válasz
Zoli bácsi #59 üzenetére
Nem javasoltak még Neked soha semmit evvel a képességeddel kapcsolatban, hogy hogyan hasznosíthatnád stb!? :D Ezt szerintem ha teheted örizd és inkább próbáld meg még fejleszteni! :U
Valaki még? :F -
Zoli bácsi
őstag
Látni nem látom. De bizonyos nyugodtabb életszakaszaimban, mikor harmónikus az életem, valamilyen módon érzékelem. A betegségeket érzem meg. Valahogy a gondolataimban előjön a személy egész alakos sziluettje, körülütte egy ''burok''. És ahol megszűnik, vagy más a burok, ott van a baj. Mint feljebb leírtam, a terhességet is megérzem. Ja, és a menstruáló nőket is valahogy kiszúrom. Valószínűleg nekik is az aurájuk változik. Ilyenkor nem látok semmit, csak ahogy ránézek egy hölgyre, bevillan hirtelen hogy terhes. Vagy az hogy mensese van. De mostanában nagyon stresszes vagyok (munkahely lehet megszűnik), és rengeteg húst eszem. Ezek a dolgok (inkább az első) nagyon elfojtják az ilyen megérzéseimet.
-
al_age
senior tag
Jézusom...
szerk: hát ez eltűnt...???
[Szerkesztve] -
Cos
senior tag
válasz
Zoli bácsi #53 üzenetére
Nos végülis Te akkor látod az aurát vagy sem? :F
-
mormota
senior tag
ez nagyon hasonlit arra a filmre amikor egy csapat ember kicselezi a halált, de a halál utánuk ''megy'' és elkapja a legtöbb embert, és a végén meghalnak.
..megvan! a film: végső állomás (talán) -
Zoli bácsi
őstag
Igen, így valahogy. Nem látom, de esetenként valahogy érzékelem. Egyszer először voltam egy csajnál, aztán az anyjának bemutatkozva azonnal közöltem vele, hogy menjen el egy nőgyógyászhoz.... A medencénél valamilyen furcsa ''lyukat'' éreztem. Kiröhögtek. Aztán egy hét múlva felhívott a csaj, hogy honnét tudtad? Én meg kérdeztem hogy mit, mert már nem emlékeztem hirtelen. Mondja, hogy egy daganatot találtak az anyja méhébe, de időbe, operálható. Nemrég egy csajnak is mondtam valamit, erre azt mondja, hogy biztos benne hogy megnéztem a kórházi kartonját, onnét veszem :)
-
Zoli bácsi
őstag
válasz
Agressor1 #48 üzenetére
Pedig hidd el, hogy megtörtént dolgok. Nem hiszem hogy különleges lennék, mindenkinek van ''hatodik érzéke''. De tudott tény, hogy személyenként agyunk más-más része fejlettebb egy kicsit a többinél. Tehát egyik ember jó szónok, másik jó matekos. Nekem vannak ''furcsa'' dolgaim. Így van ez rendjén, így kerek a világ. Egyébként mostanában kezdenek az emberek újra ezekkel a dolgokkal foglalkozni. A materialista világszemlélet nem nagyon tud pár dologgal mit kezdeni.
-
al_age
senior tag
válasz
Zoli bácsi #40 üzenetére
ez érdekes. az aura. olvastam már olyanról hogy vannak akik ''látják'' az aurát és látják a színeit és azokból tudnak sok dolgot. akkor Te is hasonló képességgel bírhatsz, lehet hogy nem látod, de érzed:)
-
Cos
senior tag
Nos valakinek még sztori? :F:D
-
Cos
senior tag
válasz
Cathfaern #47 üzenetére
Ez nem vita és nem is szeretnék vitázni csak válaszoltam! :D
Ez csak egy apró lépés egy úton ahhoz hogy az ember el tudjon érni hihetetlennek tűnő dolgokat! Mint írtam fentebb így kezdődött volna... azonban ennyiben maradt! Sajnos! Nem tartom kizártnak hogy később esetleg megmozduljon az inga felakasztva! De ez sok gyakorlás nagyon sok... Na és főleg hit kérdése! :P -
Agressor1
tag
válasz
Zoli bácsi #43 üzenetére
Hat Te tenyleg valami Medium vagy hallod :) (Nem Medium Size -ra gondoltam :) )
De ez valoban durva, amiket meselsz :) -
Cathfaern
nagyúr
Alapvetően én is hiszek az ilyen dolgokban :P De hidd el, hogy simán meg lehet mozgatni kézzel. De miért is vitatkozunk? Akaszd fel valahova az ingát, s próbáld meg megmozgatni. Ha megy, akkor ok minden, de ha nem, akkor bizony kézzel mozgattad (btw. én nem mondtam azt, hogy nem hiszek az inga mozgatás és társ.-ban, csak könnyű, szándék nélkül, csalni benne)
-
Cos
senior tag
válasz
Cathfaern #45 üzenetére
Annyit nem mozdul a kezem, bár ezt látni kell és megtapasztalni ! ! ! Az is igaz hogy én elfogultan hiszek ezekben a dolgokban ezt nem vitatom viszont ha szívesen állítok semmi olyat amit én magam meg nem tapasztaltam! Na és bár igaz a kezem mozdul de soha nem érnék el vele olyan mozgást ha a kezemmel szeretném mozgatni ez biztos (ceteris paribus) !!!! De mindenkinek szíve joga hogy mit fogad el! :P:U
-
Cathfaern
nagyúr
Velem is előfordultak már ilyen megérzések, nem is egyszer (Most sajnos konkrét eset nem jut eszembe, de biztos vagyok benne, hogy volt).
Álmokkal kapcsolatban: manipulálni nem tudom, de ha valami rosszat álmodok (amiben félek/vmi nagyon fáj/stb.) akkor mindig rájövök, hogy ez csak álom és gond nélkül fel tudok ébredni. A legrosszabb az, s sajnos már többször is előfordult, hogy álmodok valami nagyon jót, s egyszercsak rájövök, hogy most csak álmodok, s ha fel fogok ébredni, akkor ez az egész el fog tűnni :O (s általában ilyenkor fel is ébredek)
Valaki írta az ingamozgatást: ugye nem a saját kezedben volt az inga, amit mozgattál? Mert ha igen, akkor 100%, hogy kézzel mozgattad, nem pedig gondolattal. Egyszer próbáld ki szándékosan: tudod úgy mozgatni az ingát, hogy látszólag nem mozdul a kezed semmit, s ha nem koncentrálsz arra, hogy te most a kezeddel mozgatod, akkor nem is veszed észre. -
Cos
senior tag
válasz
Zoli bácsi #43 üzenetére
Itt tudtok pár érdekes elbeszélést olvasni... háziszellemekről stb [L]http://www.sci-fi-spectrum.com/forums/index.php?act=SC&c=6[/L]
Bár itt már olyan irányba kanyarodott a téma amit nem biztos hogy sokan egyszerüen meg tudnak vagy akarnak emészteni de a Te történeted alapján pedig csak arról van szó hogy nem vagyunk egyedül!! ( Ezért is dobtam be a linket! Bár úgy néz ki hogy nem túl sokan látogatták a fórumot csak amikor megtaláltam :) )
[Szerkesztve] -
Zoli bácsi
őstag
Még egy furcsaság: Győrben tanultam, koleszos voltam, és mivel lyukas óra volt az első, a városba csavarogtam. Egy kis, üres mellékutcába vetődtem, ahol előttem pár házzal valamilyen javítási munka volt, a ház fel volt állványozva. Arrafele tartottam, mikor a hátam mögött valaki a nevemet kiáltotta. Megfordultam, de üres volt az utca. Ahogy továbbindultam, a felállványozott épületről egy hatalmas gerenda az utcára esett. Oda, ahol én lettem volna, ha meg nem torpanok pár másodpercre a hang miatt. Jöttek a munkások, és mondták hogy ''szerencse hogy senki nem járt ott''. Szerencse, mondtam, és nem értették miért vagyok úgy megfehéredve.
-
Cos
senior tag
válasz
Zoli bácsi #40 üzenetére
Furcsa életed lehet! :U
-
Zoli bácsi
őstag
Inkább teher.Megyek az utcán, szembe jön egy ismeretlen ember. Egy ránézés után érzem, hogy baj van vele. A daganatos betegségeket elég jól meg lehet érezni, talán az aurán okoznak elváltozást. De ezek a dolgok spontán jönnek, ás nem tudom mikor, és miért Nem értem hogy miért, ha olyan helyre megyek, ahol sok az ember, mégha egy padon ülök is, úgy elfáradok, hogy menni alig bírok. Érdekes, hogy hiába akarnék valamit kitalálni a jövőről, így nem működik. Spontán jönnek a képek, a legváratlanabb pillanatba. Érdekes módon, a feleségemről már régen láttam olyan képeket, történéseket, amik aztán idővel megtörténtek. De az arcát sosem láttam. De azt már régen tudtam hogy kék szeme lesz. Egy példa még a furcsaságokról: Egyszer úgy elfogyott a pénzem, hogy már csak 50ft-om maradt. Odamentem a legközelebbi újságoshoz, kértem egy sorsjegyet a pénzen, mert tökéletesen tisztába voltam vele, hogy a megvásárolt sorsjegyen 2000ft nyeremény van.
-
Agressor1
tag
Nekem gyerekkoromban volt sok olyan, hogy is hivjak ezt, mikor ugy erzed, mar voltal pontosan abban a helyzetben, pontosan azon a helyen es pont ugyanabban a kornyezetben. Déjà vu helyzet (Mar latott). Hihetetlen.. Az erdekes az, hogy csak akkor derul ki, hogy mar voltal ilyen helyzetben, mikor mar benne vagy es pontosan tudtam, hogy mi fog tortenni par masodpercen belul, ki merre megy, ki mit fog mondani..
Ez olyan 4-5 alkalommal volt meg a 17. ev kornyeken.. mostanaban mar nem nagyon van ilyen.. -
mormota
senior tag
kék vag zöld: részletkérdés:)) biztos utközben festették le:)
csajbámulós: az emberek nagy hányadában megérzik, ha nézik őket.
énis szoktam olyant játszani, hogy ülök, és nézek egy csajra, vagy akárki másra, haverra, hogy vegyen észre, mert nem akarok kiabálni neki, és be szokott jönni.
ez is valami megmagyarázhatatlan dolog, hogy ha szugeráljuk embertársunkat, hogy nézz ide, akkor ide is néz. -
behappy
aktív tag
válasz
Zoli bácsi #33 üzenetére
(Pl megkíván valamit, én meg megveszem, holott nem beszélünk róla)
ez érdekes....velünk olyan szokott előfordulni majdnem napi rendszerességgel, hogy pl utazunk a villamoson, bámulok ki az ablakon, gondolok valamire, barátnőm meg válaszol a gondolatban feltett kérdésre...és forditva is előfordul néha. Először hátborzongato volt, de megszoktuk :)
Csajbámulás: ha nagyon unatkozok, azzal szoktam szorakozni, hogy kiszemelek egy csajt, elkezdem nézni és nagyon erősen arra gondolok, hogy ''nézz rám''. Poén: 99%ban bejön!!
Próbáljátok ki egyszer :D
Komoly megérzésem eddig csak egyszer volt. Akkortájt amikor meglett a jogsim kocsira... Egyszer azt álmodtam, hogy kikanyarodok a házunk elől, és a kb 200mrel arrébb lévő beláthatatlan kanyarban bekanyarodik egy IFA, de ugy hogy átjön a másik oldalra és eltrafál. Nem is emlékeztem az álomra, csak amikor beültem a kocsiba és közeledtem a kanyarhoz. Lelassitottam, lehuzodtam teljesen és jött az IFA, valami baromi lendülettel. Ha nem lassitok, akkor lapos lettem volna autostul...
Egy dolog hibázott csak: álmomban piros ifa jött, a valóságban zöld volt. -
al_age
senior tag
egyébként furcsa de több helyről hallottam hogy a gyerekek többször képesek ilyen érdekes dolgokra. talán azért mert nem ismerik még a valóságot eléggé, naivak és ártatlanok.
viszont sokszor hihetetlen dolgokat művelnek... -
Cos
senior tag
válasz
Zoli bácsi #33 üzenetére
Ezek szerint a Te kivételes képességeid megmaradtak! Sőt, még talán érzékenyebbek voltak eleve mint mondjuk amit én is írtam korábban! Hmm és hogy érzed áldás ez számodra vagy inkább teher? :F
-
Zoli bácsi
őstag
1980-ban 10 éves voltam, a 70 éves nagyanyám epeműtéttel kórházban feküdt, műtét után volt, jól érezte nagát. Látogatóból jöttünk haza a kórházból, és vacsoránál ültünk estefele. Egyszercsak a szomszéd helyiségből iszonyú nagy csörömpölés hallatszott. Tisztán emlékezem rá, mint amikor egy szekrény tele van tálakkal, poharakkal, és azt feldöntik, olyan hang volt. Átrohantunk, hogy mi dőlt össze, hát semmit nem láttunk. Részemről tisztán éreztem, hogy nagyanyám meghalt, amit mondtam is, de kinevettek. Ekkor még telefonunk nem volt, egy fél óra múlva táviratban értesített bennümket a kórház a szomorú hírről. Sok furcsa dolog volt az életemben. Egy időbe a menyasszonyom barátnői néztek furcsán, mikor 3 csajról egymás után ránézés után kimondtam hogy terhes. Nem látszott még, és ők sem tudták. De beigazolódott. Betegségeket is ''éreztem'' embereken. Nem tudom hogy csináltam, valamilyen módon érzékeltem az aurát. Most is észreveszem, ha megyek az utcán, megy egy formás fenekű csaj előttem, én megnézem a fenekét. Erre akaratlanul hátra teszi oda a kezét. Buszon is. Nem tudom mi ez, de ez van. A feleségem már meg se lepődik a furcsaságaimon. (Pl megkíván valamit, én meg megveszem, holott nem beszélünk róla)
-
al_age
senior tag
tehát minden csak úgy történik és Te tehetetlen vagy és még csak pislantani sem tudsz úgy ahogy akarsz? akkor passzoltam. de ha mostanában nincs ilyen akkor úgyis no problem:) ha meg előjön akkor ezeket próbáld ki hátha, mert nálam úgy volt, hogy ha rájössz, hogy álom, onnantól már a Tied és nem álom (az agyad általad irányíthatatlan fantáziája), hanem a Te irányított fantáziád
-
al_age
senior tag
tehát tudod hogy álmodsz csak nem tudsz felébredni...
csináld azt amit én régen... egy óriásit pislants (izomból:D), akkorát, hogy beleliluljon a fejed:))
énnekem ez mindig bejött
vagy: üssél erősen egyet (persze csak ha nincs az ágyad közelében semmi törékeny)
ilyenkor amikor az ütésre figyelsz valószínűleg nem csak az álmodban fogsz ütni, hanem az ágyadban is.... továbbiakat nem részletezném, de ha az első verzió nem jön be akkor próbáld ki -
al_age
senior tag
igen erről beszélek, hogy megéreztem, hogy álom, de sztem ehez kellett egyfajta éberség, különben el sem gondolkodtam volna rajta, hogy ez lehetséges-e? és ha már éber voltam annyira akkor simán ment minden. plusz álomra én is akkor emléxem leginkább amikor felkelek és elgondolkodom rajta egy picit és akkor is annak köszönhetőek az emlékek, hogy már ébren gondolkodsz rajta szerintem
-
Cos
senior tag
Ez tulajdonképpen egyfajta agykontroll! Bár én nem tudom hogy mi az amit agykontroll címszó alatt tanítgatnak embereknek mert ez a profitorientált megközelítése nem tetszik így elvből nem foglalkoztam vele! :)) De szerintem ezekből az agykontrollos könyvekből biztos tanulhatnál ezt azt!
-
Lortech
addikt
Tényleg, ez nagyon jó dolog :)
Kiskoromban volt egy visszatérő álmom. Az agyam át akart verni, és két vagy három alkalommal össze is jött neki :B :). Az volt, hogy a vizparton voltam, és horgásztam, szinte minden esetben uaz a sztori, aztán azt álmodtam, hogy pisilnem kell stb,stb, a többit el lehet képzelni. ;] Nagyon idegesitett a dolog. Mikor idősebb lettem, szintén volt egy ilyen álmom, és akkor valahogy fel tudtam ébredni, mert rájöttem, hogy ez csak álom, és kimentem WC-re pisilni :). Azóta nem nagyon fordul elő ilyen álom, és bepisilni se szoktam :t (ha lehet, ne csináljatok ebből viccet! :) )
Egyébként sokszor van, hogy tudom, csak álmodom , de mikor bele is akarok avatkozni, akkor felkelek, vagy nem jön össze.
Saját tapasztalatom alapján akkor tudsz legjobban emlékezni az álmodra, ha nem ugrasz ki egyből az ágyból, hanem 10-15percet félig ébren töltesz.
Sokszor előfordul olyan is velem, hogy napközben jut eszembe az álmom, pl ha valami hasonló történik meg velem vagy jellegzetes dolog kerül elő az álmomból. -
mormota
senior tag
ez nem egyedi képesség. végeztek kisérleteket is az álmodással kapcsolatban. hogy az alvó ember manipulálni tudja az álmait.
ez fejleszthető képesség.
egyébként a legtöbb esetben én nem emléxek az álmaimra, csak ha azt nem a mélyalvás állapotában követem el.
étsd: reggel 4-5 körül felébredek, és visszaalszok. anniyra már nem tudok elaludni, hogy mélyalvásba zuhanjak, igy emlékszek arra, hogy lmodtam felébredés előtt...
remélem érthető voltam....
szóval az ember akkor képes elmékezi álmaira, ha azt megfelelően rövid idővel a felébredése előtt történik és nem mélyalvás állapotában. -
Cos
senior tag
Nekem volt egy tanárom még középiskolában aki elültetett egy két apróságot a fejünkben! Az más kérdés hogy ki mennyire volt rá fogékony mert sokan csak azért bólogattak mert egy elég szigorú fickó volt! Azt tudni kell Róla hogy Krisna hívő... Segített felnyitni egy picit az elménket, és ráébreszteni arra hogy hatással lehetünk eseményekre, csak hit és akart kérdése! Nos nálam ez akkor csupán annyit jelentett hogy sikerült leéretségiznem! :) Viszont az valóban csoda volt! De ezt most nem részletezném! Apró kis dolgokban mutatta meg az erőnket... először ingát mozgattunk! Szabályosan tartva anélkül hogy megmozdulnánk... majd később folytatódtak volna a leckék azonban mindez angol óra helyett érettségi előtt volt így amikor a szülők tudomást szereztek róla majdnem kirúgatták a tanárt! :( De arra elég volt hogy megtapasztaljam ezt az erőt, még ha kicsit is csupán!
-
al_age
senior tag
ja és egy érdekesség:
gyerekkoromban rengetegszer álmodtam, általában rossz dolgokról aminek következtében féltem a sötétben.
éppen álmodtam akkor is és valami iszonyú rossz álom volt az is (szörnyek, mittoménmi, gyerekfejjel iszonyatos) és elgondolkodtam álmomban (márpedig az ember álmában nem szokott gondolkodni:F) és arra a következtetésre jutottam, hogy ez nem lehet a valóság, hiszen ilyen nincs., ergo ez egy álom.
ezek után pislantottam egy iszonyat nagyot, erőteljeset és amikor a szemem újra kinyílt már ébren voltam.
később ez az ''álom-megérző'' képességem továbbfejlődött olyan szintre, hogy szinte mindig tudtam, hogy álmodok és tudtam manipulálni az álmomat!!!
tehát direkt nem keltem fel, hanem amikor rájöttem, hogy álmodok egyszerűen mint egy hipertérugrás megváltozott az álombéli környezet. szörnyek el, stb és inkább reális dolgok vettek körül. manipulálás -> álmomban pl repültem, meg ilyenek, mert mivel álom, ott az ember mindenre képes... -
Lortech
addikt
Én is megéreztem nagyapám halálát, pedig egészen jól volt, előtte két nappal még lagziban voltunk vele. Hajnalban megcsörrent a telefon, tök véletlenül én vettem fel. Rossz érzésem volt, mikor felvettem, egyből erre gondoltam, aztán az első szó után tudtam, hogy mi történt. Nem kivánom senkinek ezt az érzést, azóta is sokszor eszembe jut, mikor szokatlan időben csörög a telefonunk.
Más: minél közelebb kerülök barátnőmhöz, egyre jobban egymásra érzünk, uazt kezdjük el mondani, uabban az időben, meg ugyanakkor érünk a géphez s kezdünk csetelni, ilyen apróságok egyelőre csak, de nagyon jó dolog, még jobban összekapcsol kettőnket. -
Cos
senior tag
Ez a telepátia dolog általában gyermekkorban erősebb még! Viszont arra nem nagyon emlékszünk! Később ez elmúlik! Nekem mégis maradt egy két emlékképem!
Ez tulajdonképpen csupán annyi hogy amíg én feküdtem este vagy még reggel az ágyban addig tökéletesen tudtam hogy ki éppen hol van a házban anélkül hogy hallottam volna őket! De ez ma már nincs meg és ha jól tudom akkor ez természetes dolog volt! :)
Viszont most azon kezdtem el gondolkodni hogy mi lenne ha a gyerekeinknél ezt a dolgot megpróbálnánk fejleszteni hiszem Ők még sokkal inkább tiszták ehhez! :U Na jó ezt hagyom!
Egyébként nem tudom hogy hallot-e már valaki arról hogy az államokban közel 20 évig alkalmaztak telepatikus kémeket, bár lehet hogy még ma is! Na és a lényeg hogy elég nagy sikerekkel! Upsz a srác ül egy szobában és megmondja hogy mi történik a világ másik felén! Ez az ami nem semmi! :Y
[Szerkesztve] -
mormota
senior tag
szerintem ha az ember az agyának nemcsak az 5%-át használná, akkor sokkal gyakrabban hallhatnánk ilyesmikről.
az emberi agy olyan dolgokra képes, amit még nem tudnak megmagyarázni.
lehet hogy van rá magyarázat, de azt még nem ismerjük, vagy nem vagyunk képesek felfogni.
hogy a témához is hozzászóljak: velem ugy emléxek, hogy nem fordult elő még ilyesmi. :) (lehet szerencsére)
én teljesen ''normális'' vagyok:)) -
Loretto
veterán
te aztán próbálkozol. :D
-
Poppy
csendes tag
Velem is volt már ilyen. Egyszer iszonyatosan összevesztem a családommal. Ott pityeregtem a szobámban erre a barátom írt egy üzenetet, hogy nagyon rossz érzése támadt, jól vagyok-e? Sokszor volt már, hogy ugyanabban a pillanatban küldtünk egymásnak üzenetet.
Anyukám rendszeresen megálmodja egy hétre előre, hogy valaki terhes lesz a családban vagy épp betegség esetleg haláleset fog történni.
Állítólag a Mennyei próféciák című könyv ilyen dolgokról szól, mármint ezekre próbál magyarázatot adni. Én nem olvastam még, de annyit tudok, hogy a címe ellenére nem vallási témájú. -
Tul
aktív tag
Tegnap még röhögtél rajtam, miket írok a nőügy topicban...:DD Mi lett volna, ha még erről is beszélek...
Van egy lány, akivel teljesen egyformák vagyunk, ugyanúgy működünk. Egyszerre jutnak eszünkbe dolgok, ami néha nagyon hátborzongató tud lenni. Komolyan félelmetes, mikor egy nap 3x emeled fel a teledont és 3x jelez foglaltat, 3 különböző időpontban, egyetlen számnál (az övénél). Mikor találkoztok, ő is ugyanezt mondja, s kiderül, pontosan ugyanakkor hívtátok egymást!!!!!!! Rengeteg ilyen történik meg kettőnkkel, de ez nem is annyira telepátia:U
Amit viszont kristálytisztán éreztem, úgy, hogy a közelben sem voltam, az az, mikor nagyapám meghalt. Tudtam! -
@rglaaf
veterán
Tavaly ilyenkor történt hogy legjobb uncsitesómék 5-en beültek egy kocsiba hogy mennek dizsibe 1 óra mulva nagyon nagyon rossz elő érzetem támadt erre meg hallottam egy szirénázó mentőt tudtam hugy velük történt valami.Történt is lesodródtak az útról egy kanyarban 4-en azonnal meghaltak uncsitesóm túlélte de eltörött a gerince úgy hogy megbénult örökre.Azóta hiszek a megérzésekbe.
-
Agressor1
tag
Na varj, a fotont sem teleportaltak, hanem csak lemasoltak! Nagy kulonbseg!
Igazabol olyan nincs, hogy fizikailag letezo valami egyik helyrol eltunik amasikon meg megjelenik.
Es pontosan ebbol a lemasolosdibol jon az, hogy az, amit lemasolnak pontosan ugy viselkedik, ahogyan az eredeti, akar 1000 km-rol is, minden fele kapcsolat nelkul, pontosan ugyanabba az iranyu a toltese, mint az eredetinek, es ha mozgatod oket, akkor a masik is mozdul, pedig semmi kapcsolat nincsen kozottuk! Na, es pont ebbol kovetkezik, hogy minden mindennel osszefugg. (Tudom, elegge parasztiasan irtam le, de hat ha egyszer nem ertek hozza.. :) nezzetek el nekem :) ) -
Agressor1
tag
UUUUUUuuh ez nagyon durva hallod!
Ez felelmetes! Az ikreknel meg kulonosen megy ez a telepatia, iszonyatosan tudjak erezni a masikat! Ez brutalis!
Annyira szivesen kutatnek ilyen teruleten.. fizikus akartam lenni gyerekkoromtol, de hat ugye nem lehet belole megelni, ugyhogy letettem rola :( Pedig nagyon erdekelne ez a dolog engem. Amugy a teleportacio is hasonloakra epul.. valami Spin, ugyanugy fordul ha kulonvalasztanak valamit. ? huhh, nagyon baromsagokat mondok.. :( -
lesaux
veterán
Volt, kisebb koromban. Kint játszottam az udvaron. A tesóm bent egyszer csak elkezdett sírni, hogy fáj az ujja. Én pedig jöttem befelé, szintén sírva, hogy becsíptem az ujjamat a babakocsiba.
Meg olyan is volt, hogy az egyikünknek fájt a füle egész nap, este pedig a másikét kellett felszúrni.
Egyébként nekünk könnyebb, mert ikrek vagyunk. :) -
Agressor1
tag
Hmm, bevallom, mindig azt hittem, ez egy baromsag..
Sajnos a tapasztalat alatamasztotta szamomra, hogy nem.
Elmeselem, mi tortent velem. :) Nem lesz hosszu , ne aggodjatok :)
Szoval, en mar egy 5 eves kapcsolatban elek a felesegemmel. Ez a kapcsolat egy nagyon mely lelki kapcsolat. Nagyon szeretjuk egymast.
En otthon voltam Kaposvaron a szuleimnel, O pedig kint Zürichben egyedul. Altalaban mindig ejfel vagy 1 ora korul szoktam lefekudni, ha otthon vagyok es reggel 11 korul kelek. Ha dolgozni jarok, akkor is 8-kor kelek, 8 elott szinte sose kelek fel.
Azon a reggelen, mikor a telepatia megtortent, akkor reggel 6:20-kor hirtelen felebredtem.. Elkepeszto volt! De ugy keltem fel, hogy nem ugy, ahogy az ember szokott, hogy kezd ebredezni vagy ilyesmi, hanem valahogy ugy, hogy ''Pakk.. Valami baj tortent!'' Futott at az agyamon. Erdekes, de nem szoktam felhivni ilyen koran a felesegemet, mert hatha alszik, nem akartam volna megzavarni, de azonnal hivtam.. Nem vette fel, utana probaltam 2 perc mulva es akkor mar felvette. KErdezem, mi tortent, minden rendben van? '' Most jovok a pincebol, megcsusztam a lepcson es leestem, nagyon megutottem a terdemet, iszonyatosan faj :( ''
Na, ez valami olyan hihetetlen volt a szamomra, hogy az elkepeszto. Mivel regen az ember nem tudhatta meg a valaszt, hogy valoban jol erzi e, mivel nem lehetett letesztleni, nem volt mobiltelefon. De most ezt leteszteltem es valo igaz, egy azon pillanatban +-30 masodperc ebredtem fel hirtelen, egy szokatlan idopontban, megerezve, hogy valami baj tortent!
Amugy, barki barmit mond, van fizikai alapja is a telepatianak, ugyanis a legujabb kutatasok szerint, minden-mindennel kapcsolatban all.. Hihetetlen..
Nektek volt mar ilyen megerzesetek?
Aktív témák
- Bomba ár! Dell Inspiron 15 5578 2in1: i7-7GEN I 16GB I 256SSD I 15,6" FHD Touch I Cam I W11 I Gari!
- Tablet felvásárlás! Samsung Galaxy Tab S10+, Samsung Galaxy Tab S10 Ultra, Samsung Galaxy Tab S10 FE
- HP, Lenovo dokkoló 12.300Ft-ért? VÉGKIÁRUSÍTÁS
- AKCIÓ! EZÜST! RITKASÁG! Surface Pro 11 Qualcomm Snapdragon X Elite 16GB 512GB OLED 120Hz Gar!
- Lenovo Legion Pro 7 i9-14900HX 64GB RAM 2TB SSD 16" QHD+ 240Hz RTX 4080 12GB 175W DOBOZÁBAN, MAGYAR
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest