Aktív témák
-
mzx
senior tag
válasz
Sk8erPeter
#22219
üzenetére
üdv Peter

Köszönöm meglátásod, ugyanakkor engedd meg, kérlek, hogy jelezzem,
mely pontokon értettetek félre (te és harry). Ugyanis történetesen
nem én értettem félre harry-t, hanem te és harry engem, bizonyos pontokon legalabbis
.
(Harry számára a köv hsz-emben irok, de ebben is utalok őrá, és szol neki innen is pár dolog.
)1)
Nem a számtech-ban vagyok teljesen kezdő,
hanem
pl. linux terén. Meg a hardver terén, általaban, bár ott egy fokkal inkább képben vagyok,
ha nem is sokkal .
(Most nem tartozik ide mélyebb részletességgel, természetesen ,hogy mely terén vagyok a
számtechnek kifejezetten jó, melyben középszeru és melyben totál kezdő.)
Tehát pl. software felhasználás terén windows-ban az a legkevesebb, hogy menüpontok neveit értem.
Ennél jóval messzebbre mutat a win-es rutinom, azonban bőven van mit tanulnom nekem is
windows-ban is.
Tőletek is tudnék win terén tanulni, szintén, gondolom;
pláne linuxban.
Ezt el is ismerem.
2)
De hogy hogyan jött a felvetés az angol nyelvrol, ez kissé tulzásnak tűnt,
tehát a megjegyzés
vagy a menük neveinek felismerésére szolt (mint utobb jelzitek, erre),
vagy lehetett gondolnom az angol nyelvtudásomra való utalásként is a hsz-ből;
nem volt egyértelmu, melyikre szol, de bármelyikre is,
meglepő feltételezés.
Egyébként ez önmagában még nem is zavart volna.
3)
Javasoltak páran számomra magyarítást. Ez normalis dolog, meg is tettem pl. Gnome feluleten.
Az ubuntu.hu sugo is javasolja.
(Lásd: amit nem tudok, előbb utánaolvasok, de amiben totál kezdő vagyok, annak terén még
utánaolvasással is nehezen fedezek fel egyes dolgokat - abszolut linux kezdő voltom miatt.)
De pl. számos más felhasználás és alkalmazás terén is normális dolog a magyarítás.
Attól még tudja az ember angolul is a főbb menüpontok angol neveit
(már ha nem teljesen számtech lámer az adott személy;
vagy pl. adódhat oylan eset, tegyük fel, egy hangszerkesztő, tele
hangmérnöki angol nyelvű kifejezéssel - nyilván az ilyesmi (részben) más eset:
ha érdekli az illetőt a hangmérnöki munka méylebben, akkor annak szakmai angolját is megtanulja,
de most általános számteches angolrol volt szó, abban meg tehát alapjában otthon vagyok.)4)
Picit részeltesebben arrol, hogy először utána szoktam olvasni a felmerülő kérdésemnek:
HA LÁTOK ESÉLYT rá, hogy magamtol megtalálom - utánaolvasok.
Tehát linux és a hardver jelenleg még kivétel,
azaz tul sok dolog kínai számomra még linux terén ahhoz, h magamtol MINDEN kérdésemnek
utána keressek neten.
Azonban felmerulo kérdéseim egy részének utánaolvastam neten.SŐT, a legjelentosebb problémámra itt senki nem tudta a megoldást,
MAGAMTÓL jöttem rá, addig kisérleteztem.
(Az okát máig nem tudta senki megindokolni,
én meg pláne nem
. )
Számos hibát jelzett ki ubi telepités után a gépem, holott mindent rendben végzett gépem,
ubi telepitéskor; na most ,ennyi mindenbol kiszűrni, melyik miatt
nem tudtam belépni usernevemmel, totálkezdőként nnagyon
nem volt egyszeru nekem, pláne hogy mások se jöttek rá.
Én rájottem.Nem az a lényeg, h nem tudták a választ; itt rengetegen segítettek és segitenek nekem is,
és meg is szoktam koszonni, és mindez rendben is.
A lényeg, amit evvel mondani akarok, hogy
Peter, teszerinted nem olvasok kellőképpen utána a bennem felmerulo
kérdéseimnek
- de leirásombol látohatod, megteszem, amire az adott témakör terén való jártasságomból kifolyolag
képes vagyok, sőt, kísérletezgettem is, mint látod.
Köszönöm figyelmed, tovabbi minden jokat kivanok és még egyszer a te segitségeidet is köszönöm,
meg ha ismét segitesz ,előre is köszi.
Aktív témák
- Interaktív zongora Akadémia Claude, Gemini
- Házi barkács, gányolás, tákolás, megdöbbentő gépek!
- f(x)=exp(x): A laposföld elmebaj: Vissza a jövőbe!
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Adatmentés - HDD - SSD - Flash
- Hat év csend után alfa teszt indulásával tér vissza a State of Decay 3
- Napelem
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Sorozatok
- Azonnali mobilos kérdések órája
- További aktív témák...
- Windows, Office licencek kedvező áron, egyenesen a Microsoft-tól - Automata kézbesítés utalással is!
- Kaspersky, BitDefender, Avast és egyéb vírusírtó licencek a legolcsóbban, egyenesen a gyártóktól!
- Microsoft Office 2024 Home Business dobozos
- The Elder Scrolls Online Imperial Collector s Edition
- Windows 10/11 Home/Pro , Office 2024 kulcsok
- LG UltraGear 34GP63AP-B VA Monitor! 3440x1440 / 160Hz / 1ms / FreeSync
- Telefon felvásárlás!! Xiaomi Redmi Note 12, Xiaomi Redmi Note 12 Pro, Xiaomi Redmi Note 12 Pro+
- Keresünk iPhone 13/13 Mini/13 Pro/13 Pro Max
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 7700X 32/64GB RAM RX 9070 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- BESZÁMÍTÁS! Apple Macbook Air 15 2025 M4 24GB RAM 512GB SSD notebook garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

.
