Aktív témák
-
deniro2
senior tag
válasz
Motion_Blur
#34394
üzenetére
Ugyanilyen pánikrohamom volt kb. 10 éve, kiengedtek a kórházból és mentem dolgozni...

Csak nekem 2 napig tartott, amíg megcsináltak 5 vizsgálatot, ct nuku, szívultrahang 1 hónappal késöbb...
Hadd ne fossam már le a bokámat Kommandós Hitbecsület László borzalmas szenvedéseitől... Nem kívánok neki semmi rosszat, de nem kell rögtön összeroppani, mert volt egy pánikrohama, főleg nem egy Rambónak. -
deniro2
senior tag
2 hétig nem néztem a műsort, viszont ez a katonásdi felkeltette az érdeklődésemet, így megnéztem a mai összefoglalót.
Eddig úgy voltam Alekosszal, hogy egy szórakoztató idióta és nincs a házban senki, aki érdemesebb lenne rá, hogy megnyerje a játékot. A mai produkciója (és a múltkori ágyosztás) után viszont kissé átértékeltem a dolgot. Egyre inkább szociopatának tünik nekem az ember, aki, ha nálánál erősebb karakterrel találkozik, akkor egyből törleszkedik, mindenáron bizonyítani akar és közben átgyalogol mindenkin, tekintet nélkül arra, hogy milyen kapcsolatban volt korábban az illetővel. Emellett végletesen visszaél az esetleg hozzákerülő hatalommal és még annyi esze sincs, hogy legalább taktikai okokból visszafogja magát és belerúg abba is, akire késöbb még szüksége lehet. A Stanfordi börtönkísérletben tuti, hogy 1 nap után mindenkit halálra kínzott volna és ezt csak félig szánom viccnek...
Már nem csodálkozom rajta, hogy a való életben nincsenek barátai, mert az ilyen emberre egy pillanatig sem lehet számítani.
Szal, nálam Alekosz over, a többiek már korábban leszerepeltek, úgyhogy viszlát VV...
-
deniro2
senior tag
válasz
runner 125
#28231
üzenetére
Én asszem inkább Gigit tolnám és közben Ani melleire gondolnék...

-
deniro2
senior tag
Anikó ezekkel a hurkapálcika lábaival...
-
deniro2
senior tag
Bármennyire is rühellem, Gigi alváza azért nem rossz...
Anikóból és belőle összejönne egy jó nő...
-
deniro2
senior tag
válasz
runner 125
#28144
üzenetére
Dehogy húztam fel magam...
Bár az, hogy ZH-t beválogatta...

ZH: dehogy hasonlít, én egy nigériai üzletember vagyok, nem pedig valami svéd rapper...
-
deniro2
senior tag
válasz
kenwood3
#28133
üzenetére
Nem baj bazzeg, majd csinálok nemsokára egy blogot Itt tartózkodásom 2700 napja címmel és téged jól kihagylak...

Eleve nem tudom, hogy mit csináltál te a ph-n 1000 napig, ha kizárólag az elmúlt 3-4 hét vv topikos arcaiból válogattál, ideértve az arch enemy ZH-t is...
Nem baj, van élet a ph-n kívül is, megtalállak...

Mod: nem számít, akkor is véged...

-
deniro2
senior tag
-
deniro2
senior tag
válasz
tifarmester
#27889
üzenetére
Megint egy helikopter...

-
deniro2
senior tag
válasz
runner 125
#27884
üzenetére
Ezt én értem, de a párbaj előtt 1 nappal hírdetésben keresnek embereket Bécis műsorhoz, amit viszont nem értek, hiszen elvileg lehet, hogy holnap okafogyottá válik a dolog...
-
deniro2
senior tag
Belenéztem ebbe a belevalóba, vagy mibe és egy dolgot nem értek. Most keresnek olyan embereket, akiknek tele van a tökük Brélával, ez eddig ok, de mikor fogják leadni velük a műsort, hiszen lehet, hogy holnap kiesik a gyerek? Vagy a retek már eldöntötte, hogy nem fog kiesni?
-
deniro2
senior tag
válasz
IreN!CuS
#27687
üzenetére
Ez így van. Sok esetben nincs igaza a többségnek. Viszont még sokkal több esetben, pl. mikor valaki megvan győződve róla, hogy ő Napóleon, pedig 1986-ban született, akkor meg igen...

Én azt mondom, hogy akivel mindenki szembe megy az autópályán, az először gondolkodjon el azon, hogy talán ő b@szta el a lekanyarodósávot és majd ezután a többiek is megfontolják, hogy ő esetleg egy meg nem értett zseni...

-
deniro2
senior tag
válasz
hajtömeg
#27676
üzenetére
Te tényleg elhiszel mindent szó szerint, amit látsz/hallasz? Nincs taktikázás, hátsó szándék, mindenki nyomja a pőre igazságot, kiterítve a legbelső énjét/motivációit?
Illetve kizárólag az általad kevésbé preferált karakterek játszanak szerepet, a te hőseid pedig lecsupaszított, őszinte valójukban mutatkoznak meg neked, mint a tisztaság etalonjai?
Vazzeg, nem lennék a helyedben, mert ez alapján téged reggeltől-estig megvezet valaki...
-
deniro2
senior tag
válasz
runner 125
#27647
üzenetére
Velem ne vitatkozz vazzeg, ő mondta...
Valami klippeket csinál másoknak, meg reklám zenét szerez, meg ilyenek. A lényeg, hogy nem a lemezeiből él.
Én kvázi rockzenész vagyok, ami nyilván teljesen más, de némi rálátásom azért van, hogy mit és mekkora mennyiségben lehet eladni ebben az országban... A szarrá reklámozott igénytelen szeméttel lehet haknizni (mert a lemezeladás itthon még a top előadók esetében is csak pár ezres, ami kutyafasza és a kiadó el is szedi ezt a lét a kiadás költségeire), de a reklámért pengetni kell, anélkül meg a kutya nem hív meg senkit...
Arról ne is beszéljünk, hogy minden csoda 3 napig tart, a young g féle fost lehet, hogy felkarolja egy kiadó, amíg még pörög a vv utózöngéje, de kétlem, hogy hosszútávon finanszíroznának egy újabb svéd rapper palántát, akikkel nagyjából Dunát lehet rekeszteni.
Szal, szerintem Brélának lenne egy jó fél éve, havi 1-2 milkával, amiből még egy lakást sem fog tudni venni, már, ha nem b@ssza el az egészet egyből, ami elég sanszos...
A médiák öntik be a "sztárokat" a piacra a különböző 2 naponta induló tehetségkutatókkal, nem gondold, hogy pont Lassúnyelvű Béci fog hosszútávon megkapaszkodni a sokkal jobban felfuttatott (és általában tehetségesebb) előadók tömegében... -
deniro2
senior tag
válasz
#49036288
#27635
üzenetére
Hm, Magyarországon nincs zenei élet, zenét (fiatal g esetében ez erősen idézőjeles) csinálni kb. csak egy szűk (egy számjegyes) rétegnek éri meg... Legutóbb Majka mondta, hogy neki a zene csak hobbi és nem szívesen cserélné el a pénztárcáját azokkal, akik ebből élnek, de olvastam egy cikket ezzel a homárkezdemény sp-vel is, aki szintén azt mondta, hogy, ha nem állna több lábon, akkor kb. veszteséges lenne a zenei karrierje, pedig ugye a tinipicsák alkalmanként széjjeltépik a szerencsétlent... Szal, ha Bréla annyit nyert a vv-vel, hogy lesz egy lemeze, akkor jövőre ismét sütheti a lángost...
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
deniro2
senior tag
Laci picit befordult, hogy Erzsivel emlegették egylapon, mint könnyű préda...

Bár én sem értem, hogy ezt most mégis hogy lehetett megcsinálni, de evvan... -
deniro2
senior tag
Jól összeválogatták ezeket az embereket, hogy 2 kivétellel mindenki 100 pont alatt teljesített a teszten, de az a 2 is csak épphogy átlagos....
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Laci az agytröszt a 105 pontjával, atyaég...
tifarmester: az átlag valami 95 és 115 pont között volt régebben a 15-ös szórással, értve ezalatt nem a számtani átlagot, hanem, hogy az átlag ember mekkora iq-val rohangál. Ez a teszt 24-es szórású, így az értékek némileg eltérnek (minél messzebb van az érték 100 pont felett, annál nagyobb mértékben, lefelé).
-
deniro2
senior tag
Éva mindjárt agyvérzést kap, de kivételesen igaza van Anikóval kapcsolatban, aki tényleg egy kakukk, kölcsönveszi mások barátait, aztán eldobja őket...
Szandika meg annyira magára talált, hogy sikerült Bélát is überelnie gyökérségben..
-
deniro2
senior tag
Ha Laci rárepül Anikóra, tuti kidobom a taccsot...

-
deniro2
senior tag
válasz
Motion_Blur
#22146
üzenetére
ne essetek már túlzásba, középsuliban is volt egy rakás csaj aki szarabbul nézett ki, pedig egy tizessel fiatalabbak voltak, mint Éva most..
Nem néz ki jól, nekem sem tetszik, de szerintem ti már a személyiségét vetítitek a külalakjára..

-
deniro2
senior tag
Ez a Bözsi mekkora egy gyökér, ahogy némi hatalom kerül a kezébe, egyből visszaél vele... A következő az lesz, hogy nem ehetsz vazzeg, mert én nem vagyok éhes...

Laci meg játsza a táplálkozási szakértőt és ontja magából a baromságokat. -
deniro2
senior tag
Lehet, hogy volt már:
Olivér óriási (3 szavas) filmszerepe![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Imdb -
deniro2
senior tag
válasz
Motion_Blur
#19074
üzenetére
A Discoveryn aztán várhatod, hogy mikor lesz természetfilm...

-
deniro2
senior tag
válasz
Motion_Blur
#18907
üzenetére
És ez mégis hogy jön ide? Béci a vv-n kívüli megnyílvánulásai alapján büszke ezekre a dolgaira, hatalmas gengszternek képzeli magát, olyannyira, hogy a bármely normális ember számára vérciki outlaw szót tetováltatta a karjára... Itt nem arról van szó, hogy konkrétan, tételesen, mit követett el, hanem, hogy valamelyik énje a 2 közül hatalmas kamu, nagyobb eséllyel az amit egy tv műsorban ad elő...
-
deniro2
senior tag
Gigi kis filmjeit vajon hányan látták eddig?
Felesleges ezek után visszatartania magát..
Erzsi megerősítette a 28. helyét, eddig is kirakta volna bárki, most már, ha egyedül meg párbajra, akkor is kiesik..
-
deniro2
senior tag
válasz
runner 125
#18585
üzenetére
Akkor viszont Béláék kezébe adják a lehetőséget, hogy kiszórják közülük a gyengéket és meghatározzák, hogy mikor ki kivel megy párbajozni.. Alekosz szerintem át fogja látni ezt. Főleg, hogy a másik csapat most arra készül, hogy saját emberüket válasszák ki, így feldobva a labdát, hogy a következő körben Alekék -hagyománytisztelő módon
- ugyanezt tehessék. -
deniro2
senior tag
Ha marad a mostani elképzelés és Béláék kiválasztják Gombit, hogy kivihesse Alekoszt, akkor azzal szépen maguk alá tesznek a szerencsétlenek, mert Alek kinthagyja a sírós gyereket és utána két 4-es marad úgy, hogy egyenlő szavazat esetén Alek dönt... Ettől kezdve Báláék kezéből kikerül a kezdeményezés és Alekék kiválaszthatják mondjuk Évát, aki kinthagyja Erzsit, vagy Gigit és kialakul egy 4 a 3-hoz erőfölény, amivel simán küldhetik Alekot a homár-művésznő páros megmaradt tagja ellen, akit simán kinthagy. Így marad az Alek 4-es, szemben a Béci-Laci párossal. Innentől picit nehezebb a helyzet, de szerintem pl. Szandika elintézhetné Lászlót és így Béluska egyedül maradna, amit nem nagyon tudna kezelni a hatalmas egójával, végleg megutáltatná magát a nézőkkel (már, ha ez számít) és Alek kivégezhetné.
-
deniro2
senior tag
válasz
runner 125
#18329
üzenetére
Egyesek több órát szpnak egy héten, h valami elfogadható külsőt ( én
) hozzanak össze,Szerintem eddzél inkább...
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
deniro2
senior tag
Nekem tetszik, hogy valamiért a Gombárt kemény arcnak tartják odabent, viszont ha a valóságban Alek kb. 10-90 arányban kint hagyná (hacsak nem a gazdag rokonok küldenek rá 100k szavazatot, amit nem hiszek), a győzelem után már nem mernének hozzányúlni Alekhez, aki így szerintem végig bent maradna...
-
deniro2
senior tag
válasz
runner 125
#17799
üzenetére
Főleg, hogy Oli lenyilatkozta, hogy nincs saját tulajdona...
-
deniro2
senior tag
Jól megmagyarázza egymásnak ez a 2 nyomi, hogy miért nem csinálnak egymással semmit... Mondjuk, tényleg hülyén jönne ki, hogy: bocs én b.zi vagyok - bocs én meg taktikázok...
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
deniro2
senior tag
alek 5 percig készült neki és mondott egy nagy semmit...
kész ez az ember 
-
deniro2
senior tag
Alek lecsapni készül...

-
deniro2
senior tag
válasz
Motion_Blur
#17193
üzenetére
aztán ki sunázná Laci, a homár páros vagy Béci a szentéletű?
mert Alek már nem hiszem, hogy nagyon merne még próbálkozni, hacsak nem húzza magára konkrétan Anikó.. -
deniro2
senior tag
lehet, hogy a tini csáknak bejön, hogy Bélust nézhetik, ahogy illegeti magát a kamerába bámulva, de kétlem, hogy szélesebb körben nagyon népszerű lenne ez a fajta műsor...
asszem én is kilövöm ezt a szart -
deniro2
senior tag
ez a gombár hamarabb benyom, mint az 50 kilós csajok...
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
deniro2
senior tag
Ez a Laci mekkora egy showman, akkora bulit fog csinálni, hogy szétesik a ház...
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Komolyan, mint egy 70 éves... -
deniro2
senior tag
válasz
kenwood3
#16961
üzenetére
Béci majd ha kijön ő is meg fogja ugyanúgy csinálni abból a rap utánzatból a karrierjét mint anno Majka
Naja, de Majka elsősorban a médiában csinált karriert és nem a szerencsétlen lemezével, ami viszont Bécinek nem fog menni, mert ahhoz beszélni is tudni kellene...
Nem hiszem, hogy csinálnak neki 3 órás műsort, ami abból áll, hogy elmond 3 mondatot... ![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
deniro2
senior tag
Bélus sem megy vissza mert nem fog beférni az arca az ajtón....

-
deniro2
senior tag
Káosz vazzeg...

-
deniro2
senior tag
A família nagyon kulturáltan hagyta Olivért beszélni....

-
deniro2
senior tag
Olivér úgy mosolyog, mint akit hereszorítóval ösztöklnek...

-
deniro2
senior tag
Valahogy nem hiszem, hogy az elmúlt néhány nap történései után Oli ekkora arányban vezethet, szal bodzás gyerek lesz ebből sajnos...
-
deniro2
senior tag
válasz
darál0w
#15746
üzenetére
Az a baj, hogy az Alek vs. összes csaj a villában már megvolt és szerintem ezek után ő sem fog arra vetemedni, hogy újra nekimenjen ennek a dolognak... Biztos lesz még pár rövid próbálkozása, de nem hiszem, hogy komoly energiákat mozgósítana, hogy olyan csajokkal próbálkozzon akik már többször elhajtották... Szerintem Alekosz is befog szürkülni, mert Bécivel nem lesznek meg azok a magas labdák amiket leüthet. Illetve, szerintem konkrétan megpróbálják majd háttérbe szorítani/röhejessé tenni...
Lehet pesszimista vagyok, de romulán győzelmet sejtek. -
deniro2
senior tag
válasz
Sanya595
#15711
üzenetére
Az a baj, hogy a hozzák hasonló emberek, akik poénból nézik ezt a szart, azok nagyrészt Olivért várják vissza (érthető okok miatt), viszont szerintem a többségünket baromira nem érdekli ez az egész annyira, hogy pénzt költsünk rá, szal kevesebb, de lelkes ember is simán visszajuttathatja Bélát... Röviden: a fanatikusok nem Olivérrel vannak...

-
deniro2
senior tag
Anikó leveszi a bugyiját és elveszik a képet, 3/4 1-kor... Mi a pénisz... Nehogy sérüljenek a gyerekek egy csupasz seggtől

-
deniro2
senior tag
Most kezdek behányni ezektől az emberektől... Szandika 1 hete még Olivér kurva nagy barátja volt, sőt komolyabb érzelmeket is táplált iránta, mindebből némi hanyagolás után konkrét utálat maradt, Anikó elvileg azóta szerelmes Olivérbe, mióta ismeri, ehhez képest baszott jól elvan miközben Oli totál kész, Alekosz meg nem tudom mit csinál, mert nem mutatták. Ja, Éva... Tényleg egy baromi nagy napraforgó, 2 nap és Béluska péniszén fog csüngeni, bár tőle senki nem várt mást...
Mondjuk én vagyok a fasz, hogy egy pillanatig is elhittem, hogy verseny körülmények között az átlagember képes gerinces módon viselkedni, hű maradni valamiféle elvekhez...
Felb@sztak ezek a gyökerek, na...
Bocs 
-
deniro2
senior tag
válasz
Sanya595
#15661
üzenetére
Vazzeg, "Alekosz gyere be a nyugiszobába, mondok valamit" és elveszik a képet, a Ruszki válogatott tele pofával osztja az észt... Nagyon védik ezt a kib@szott holnapi összefoglalót...
1 hete kezdtem nézni ezt a fost, de, ha Olivért kiteszik holnap, akkor részemről ennyi volt... Onnantól nem lesz túl szórakoztató nézni ezt a sok agyhalott szerencsétlent...Ha ez a nyomorult még egyszer ellövi ezt a this is spartan-t, lehet földhöz b@szom a monitort...
-
deniro2
senior tag
Olivér bús fej különkiadás...
-
deniro2
senior tag
válasz
darál0w
#15561
üzenetére
Nem a matekkal van a gond nálam, csak nem magoltam be az összes vv f@sz biográfiáját és 88 rémlett a Béla születési évével kapcsolatban (ami alapján akár 23 éves is lehetne, de 1,5-10,5 arányban a 22 nyert nálam) és nem volt kedvem utána nézni...
A lényegen nem változtat. 
15567: Ígérem legközelebb alaposabb leszek

-
deniro2
senior tag
Ez a Béla tényleg olyan jó csávó, mint, ahogy mondjátok? Én nem értek hozzá, de nekem ilyen egyen romulánnak tünik... 22 éves, így még nincs hordóhasa és van haja, meg foga, de más különbséget nem látok...

-
deniro2
senior tag
válasz
runner 125
#15080
üzenetére
Eltévedtem...

-
deniro2
senior tag
Beteg ez a szavazás..., 3 perc alatt vastag Anikó fölényből átváltott Szandika vezetésbe...

Nyilván Miss Monster nyerje a szépségversenyt, ki más...
Aktív témák
- Epson nyomtatók
- TCL LCD és LED TV-k
- Androidos tablet topic
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Okos otthon - Home Assistant, openHAB és más nyílt rendszerek
- Xiaomi Mi 9T - a túl jó Redmi
- Autós kamerák
- Autós topik
- Nintendo Switch 2
- További aktív témák...
- Poco F4 GT 12/256GB - Független, Fekete - 1 Év Garanciával
- GYÖNYÖRŰ iPhone 12 Mini 64GB Black -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4167, 94% Akksi
- LG 32UN880K - 32" IPS ERGO / 4K UHD / 60Hz 5ms / DisplayHDR 400 / USB Type-C / AMD FreeSync
- PNY RTX 5070 Ti // Felbontott, új // SZÁMLA // GARANCIA //
- Shining3D EinScan Pro 2X 3D szkenner
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest









