Aktív témák
-
_ak_
addikt
Nem, hiba, csak kellemetlenség számomra, h az új taskbaron nem lehet megtudni, h hova mutatnak az ikonok.
A másik, h néha bizonyos időközönként, a w7 hozzányúl a kijelző fényerőhöz és ilyenkor megjelenik a fényerőmutató. nem sikerült még megfigyelni, h át is állítja-e, mert szinte mindig maxon megy, plusz akkor szokott előjönni, amikor nem fut épen semmi, tehát üresjáratban van. Bár most h belegondolok, lehet h képernyővédő helyett csinálja ezt, mert azt még nem láttam futni rajta pedig beállítottam, ezt mindjárt ki is próbálom.
Viszont van egy nem w7 related hibám amivel nem tudok mit kezdeni. Az everest akárhányas verziója akár melyik OS-en a számítógép tulajdonságok részben randomra kifagy, előfordult már a többi menüpont alatt is, de ott sokkal ritkább, amint rámegyek a túlhajtásra vagy az energiagazdálkodásra, akkor szinte sudden death. A nagyobbik baj, h innentől kezvde nem lehet leállítani a programot. Bár w7 alatt sikerült legalább az ablakot bezárni, de a folyamatok közül az everest.exe-t sehogy nem lehet kiíratni vagyis csak ha áramtalanítom a gépet, ugyanis sima restart vagy shutdownal, megint csak beáll az egész.
Mi okozhatja ezt?Iletve úgy is feltehetném a kérdést, h elképzelhető,h hardveres hiba áll fenn? A laptop topikjában senki nem találkozott ilyen hibával, továbbá azt sem tudom megérteni, h hogy lehet az, h 4 embernek vitte a laptop az 1080p-s filmeket más-más lejátszókkal és kódekekkel, míg én csak coreavc-vel tudom, holott anélkül sem lesz 60-80% nagyobb a cpu terhelése. Nem pörögnék rá ennyire a dologra, ha nem lenne más problémám, de a dvd író se nem megy úgy ahogy kéne, a kijelzővel is van gondom, aminek a zsanérjai ráadásul elég gyenkég és a legújabb biossal is olyan anomáliáim vannak amilyenek senki másnak nincs.
szerk.: ja és igen a másik kellemetlen, h nem írja a hátralévő időt a telepnél, csak h hány %-os.
Aktív témák
- Játékkulcsok olcsón: Steam, Uplay, GoG, Origin, Xbox, PS stb.
- Bitdefender Total Security 3év/3eszköz! - Tökéletes védelem.
- MS SQL Server 2016, 2017, 2019
- MEGA AKCIÓ! - Jogtiszta Windows - Office & Autodesk & CorelDRAW - Azonnal - Számlával - Garanciával
- Kaspersky, BitDefender, Avast és egyéb vírusírtó licencek a legolcsóbban, egyenesen a gyártóktól!
- 215 - Lenovo LOQ (15IRX9) - Intel Core i7-13650HX, RTX 4060 (ELKELT)
- LG UltraGear 32GS94UX-B OLED Monitor! 3840x2160 / 480Hz / 0.03ms / G-Sync / FreeSync! BeszámítOK
- GEN5!!! 14/12GB/s 2TB Gen5x4 NVMe SSD, 1 év gar
- LG UltraWide 32UL950-W IPS Monitor! 3840x2160 / 60Hz / 5ms / FreeSync
- LENOVO ThinkBook 14s Yoga touch 360 - i5-1135G7, 16GB RAM, SSD, jó akku, számla, 6 hó gar
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Mi okozhatja ezt?
