-
Fototrend
WordPress tartalom kezelő rendszer (CMS) topik
Új hozzászólás Aktív témák
-
WestBam
senior tag
Nyugi, nekem is kellett, vagyis nem, mert elolvastam, hogy mi a baja és addig javítgattam, míg jó nem lett.
Nálad is írja, hogy mi nem tetszik neki. A snippetbe tedd be a szópárt, hogy: "számítástechnikai szerviz", akkor már egyel kevesebb lesz a piros. Az oldal szöveges tartalmában konkrétan 0-szor szerepel a szópár, nyilván piros. Fogalmazd át a tartalmát úgy, hogy több alkalommal is szerepeljen benne, akkor az is zöldre fog váltani. Legfelül az a baja, hogy az első bekezdésben nincs megemlítve a kereső szó párosa, szóval nyithatod a szövetet azzal, hogy üdvözlöm a R-szerviz számítástechnikai szerviz weboldalán. Hopp, az is el fog tűnni. Kevés a rizsa, abból is több kellene, lehetőleg keresőszavakat helyezz el szépen megfogalmazva. Ha képeket tettél fel akkor azokra kattints rá, majd ott a szerkesztés gombra. A "Helyettesítő szöveg" felirat után írd be a képnél azt, hogy számítástechnikai szerviz majd utána amit még szeretnél, pl. banner 1 stb. Akkor az is átvált zöldre. Hirtelen ennyi tippet tudok adni, de majd egy hozzáértő kijavít, én csak lelkes amatőr vagyok egy saját oldallal.
Új hozzászólás Aktív témák
- Lakáshitel, lakásvásárlás
- Garmin Instinct – küldetés teljesítve
- Házimozi haladó szinten
- Kompakt vízhűtés
- CPU léghűtés kibeszélő
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Projektor topic
- Vélemény: nem úgy tűnik, de Lip-Bu Tan most menti meg az Intelt
- Milyen notebookot vegyek?
- Információbiztonság, kiberbiztonság, adatvédelem
- További aktív témák...
- Dell Latitude 5450 Intel Core Ultra 5 135U 4nm 32GB DDR5 érintőképernyős laptop Dell gari 2027.09.hó
- PlayStation 4/5 kontroller analóg cseréje HALL TMR érzékelősre, 1 év garancia!!! Nincs többé drift!!
- PlayStation 5/4 kontroller analóg cseréje HALL TMR érzékelősre, 1 év garancia!!! Nincs többé drift!!
- XBOX ONE/Series kontroller analóg cseréje HALL TMR érzékelősre, 1 év garancia!!! Nincs többé drift!!
- XBOX Series S 512GB, 6 hó garanciával Bp-i üzletből eladó!
- Xiaomi Mi 11i 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Azonnali készpénzes Sony Playstation 4 Slim / PS4 Pro felvásárlás személyesen/csomagküldéssel
- AKCIÓ! Apple Macbook Pro 16" 2019 i9 9980HK 64GB DDR4 1TB SSD Radeon Pro 5500M garanciával
- Apple iPhone X, 256GB, Kártyafüggetlen
- Telefon felvásárlás!! Xiaomi Redmi Note 12, Xiaomi Redmi Note 12 Pro, Xiaomi Redmi Note 12 Pro+
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft
Város: Budapest