-
Fototrend
Ez a topik a World of Warcraft világát érintő kérdésekkel, történetekkel és beszámolókkal foglalkozik.
►Hivatalos rendszerkövetelmények WoW-hoz◄
►Blizzard által támogatott videokártyák listája◄
Prohardveres, Blizzard in game Community
WoW Token goldárfolyama
Új hozzászólás Aktív témák
-
Vistaboy
veterán
Sziasztok!
Állati jó volt a tegnapi Insta Maraton. Sajnos váratlan események miatt csak délben tudtam elkezdeni, az Underbog pedig nagyon hosszú volt, így végül csak három instát sikerült végigvinnünk. Komolyan mondom hogy Underbog-ban minden boss-nál azt hittem hogy ez már a vége. Rég nem voltam már ilyen hosszú, szép és jó instában.De lássuk az elejétől:
Először bemelegítésképpen elmentünk Blood Furnace-ba, mivel nem gyűlt össze elég magas szintű ember Underbog-hoz. Az 59-es pedig Lvlup után jöhet velünk a többi helyre is (Underbog kivételével, de ilyenkor még nem terveztük azt hogy utána mindjárt sikerül is oda elmenni). Sajnos itt nem jutott eszembe képet készíteni.Utána sikerült összeszednünk elég embert, és így eljutottunk végre Underbog-ba is, ami nagyon fontos volt, mivel 4 küldim is volt oda. Nagyon szép az az insta, és elég hosszú is. Közben híre ment a dolognak a guildcsatin is, jókat irkáltak rólunk, remek szórakozás volt.
Már Ghaz'an-nál jártunk, amikor csak egy quest-em maradt, de a boss nem dobta azt ami kellett. De megnyugtattak hogy még van hátra egy boss, és tuti hogy az fogja dobni. Sajnálatos módon a rugónak az utolsó boss előtt el kellett mennie, így négyen maradtunk. Vesztenivaló nem lévén, meg azért mert kellett a quest, nem sokat vacilláltunk.
Nekimentünk négyen a Black Stalker-nek, és bár sajna ketten is meghaltunk a harcban, de a többieknek sikerült nehezen lenyomni a boss-t. Jó XP-t kaphattak érte, de megérdemelték.
Így végül meglett az utolsó quest-em is, és csak ez számított.Utána fújtunk egy kicsit, feltankoltuk a készleteket, javítás, egyebek. Levezetésként még elmentünk Blood Furnace-be, ahol megint jó kis loot volt. És jó kedv.
A nap végén leadtam a quest-eket, minek eredményeképpen már csak 140.000.XP. kell a 64-hez. Ha belefért volna vagy két insta reggelről, már meglenne. Összeszedtem több mint 100g-t is, így már 470g környékén járok. Összeszedek még annyit hogy miután megvettem a következő riding skill-t, visszafizetem Wolverine-nek a kilót, így tiszta lapom lesz 70-ig. Ha elérem a 70-et, akkor még utoljára kölcsönkérek annyit hogy megvehessem a Griffet (Vagy a Netherdrake-et, ha addigra sikerül a repu, nemtom melyik kell), és utána már csak visszafizetések lesznek...
Most pedig átteszem a székhelyemet Terokkar Forest-be, Shattrath-ba. Már egy csomó quest-et vettem fel az Aldor frakciótól, mivel eldöntöttem hogy őket választom. Ma bejárom a környéket, quest-elek egy kicsit, délután lehet hogy egy insta még összejön, mielőtt indulunk a raid-re.
További jó napot.[ Szerkesztve ]
"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222
-
Wolverine
félisten
válasz szepi79 #8098 üzenetére
Na igen, egy csomó helynek egyszerűen elveszett a varázsa. (pl. Sharpbeak... eddig kihívás volt eljutni hozzá Jintha'Aloron keresztül...)
"I'm the best there is at what I do, but what I do best isn't very nice." (Wolverine) / "Hello, I'm the Doctor. Basically... run." (a 11. Doktor)
-
szepi79
őstag
válasz Wolverine #8097 üzenetére
a végső quest abban a chain-ben is elvileg 35ös szintű, ennek ellenére 3db mobot kell leverni, egy 37est meg két 36ost (illetve magához a questhez csak a 37est, de utána a másik kettőt is jobblétre kell szenderiteni, ha nem akarsz visszafutni a hulládhoz), ráadásul úgy, hogy előtte beszélni kell velük, vagyis a harc azzal kezdődik, hogy 3 mob megcsap és jó eséllyel még daze-elnek is
vannak ilyenek, szerencsére elég kevés. én egyébként sajnálom, hogy kivették a legtöbb elitet azerothról.
''Ne menj sebesülten vadászni, mer' lehet, hogy lelegelnek az őzek'' by elmoraan(r) a ''Nők, nőügyek'' topikban
-
Wolverine
félisten
Ehh. Nem értem, a Missing Diplomat chainben a Defias Docket megszerzése miért lvl30-as quest... Az épületben, ahol a láda van, amiből ezt ki lehet szedni, 4 mob van, 1 caster és 3 melee, és in combat nem lootolható a láda. Vicces, hogy lvl31-es mage-dzsel nem lehet megcsinálni... (vagy én vagyok überbéna)
"I'm the best there is at what I do, but what I do best isn't very nice." (Wolverine) / "Hello, I'm the Doctor. Basically... run." (a 11. Doktor)
-
Vistaboy
veterán
"Amúgy nemtudom,hogy tudod-e,de a Brd-s képnél megsértetted a szerzői jogaim"
Elnézést, de mégis mivel? Neked nincs is olyanod...
[ Szerkesztve ]
"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222
-
szepi79
őstag
ZGbe 50es szinttől kezdve be tudsz menni. ha van elég magas szintű emberke, akkor sztem menj csak nyugodtan, a legtöbb boss izomból letolható, minden taktika nélkül.
''Ne menj sebesülten vadászni, mer' lehet, hogy lelegelnek az őzek'' by elmoraan(r) a ''Nők, nőügyek'' topikban
-
Vistaboy
veterán
Sziasztok.
Tegnap lenyomtuk végre Slave Pens-t végig, a quest egyik felét megoldottam, ma feltétlenül lemegyek Underbog-ba a másik felével is végezni.Meglett a 63 is, és ezután nosztalgiából (Meg azért mert gyűjtök a griffre) elugrottam egyik guildtársamnak segíteni BRD-t végigvinnie. Egy hordás csapattal együtt mentünk be, a summonnál is együtt voltunk mégsem bántott senki senkit. Bezzeg utána amikor estefelé beterveztünk még egy Slave Pens-menetet, már annál inkább. Én be tudtam slisszolni, de a többiek csak heves harcok árán jutottak be az instába.
Végignyomtuk még egyszer Slave Pens-t, és még utána hívtak volna Ramparts-ba is, de már késő volt, így oda már nem mentem.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem Lulu-t, hogy holnap lenne-e kedve egy Insta Maraton-hoz. Összeszedünk minden instába szóló quest-et és egyszerre lenyomjuk. Mint később kiderült, nem is olyan rossz ötlet, már van is egy pár jelentkező, akik jönnének. Úgyhogy a mai program garantált. Holnap este megyünk raid-re a guild-del (Most nem tudom hogy hová, de az mellékes, megyek én is. ), így mozgalmas lesz a hétvége.
"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222
-
Wolverine
félisten
-
MODERÁTOR
nekem parott -ból hiányzik a spell ready. miután warri vok sct mind3 stance spellejeit mig parott csak az aktiv stance cuccait mutatta.
"Ott szimatol a sarkadban vasfogait csattogtatva, minden egyes hétköznapod: kirúzsozott medvecsapda."
-
nak0n
aktív tag
válasz Darth_Revan #8087 üzenetére
Az a helyzet, hogy nagyon anno, mikor először kaptuk Piroskát, és átváltoztunk, akkor kábé sz*rrá röhögtük magunkat futás helyett.
-
aBONiE
csendes tag
Nekem is van kérdésem
Titan Panel gold/item buffs stb. alsó action barját hogy viszem át a fölsőbe?
márhogy gold meg ilyenek is fent jelenjenek meg -
arpi6k
addikt
Most végeztünk karában... Piroskánál becumiztunk rendesen. Nem ment le. Holnap újra próba...
Intel & ATI
-
Wolverine
félisten
Nem vagyok benne biztos; szvsz az sct, az MSBT és a Parrot teljesen egyformák használhatóság szempontjából, a személyes preferencia alapján érdemes dönteni... (igen, kipróbáltam és hónapokig használtam mindhármat)
"I'm the best there is at what I do, but what I do best isn't very nice." (Wolverine) / "Hello, I'm the Doctor. Basically... run." (a 11. Doktor)
-
whitezo88
nagyúr
hogyan tudom a chat ablak méretét változtatni? mozgatni/kihúzni/stb már tudom, de ez nem megy...
-
MODERÁTOR
SCT nél jobb alternativa nincs. Tedd fel mellé az SCTD addon az a best. NECB -nél sem találsz jobbat! Sajnos aki fejleszti az a srácc abbahagyta és mások folytatják az addonját. De irták ,hogy nemtudják milesz mert a 2.4 -el jön az uj wow combat log...
"Ott szimatol a sarkadban vasfogait csattogtatva, minden egyes hétköznapod: kirúzsozott medvecsapda."
-
Wolverine
félisten
Ilyet a Mikk's Scrolling Battle Text és a Parrot is tud; nálam most épp az előbbi van fent sct-szerű addonként NECB-t egyetlen addonnal nem lehet pótolni. Chronometer, Antagonist, Quartz egyes elemeire jók.
"I'm the best there is at what I do, but what I do best isn't very nice." (Wolverine) / "Hello, I'm the Doctor. Basically... run." (a 11. Doktor)
-
anxius
aktív tag
Srácok!Ma retalentoltam és nem hittem volna h valaha ilyet mondok,de a FROST TALENT valami ESZMÉLETLEN.mostmár 70ig biztosan igy maradok
-
Nevar
aktív tag
válasz Wolverine #8074 üzenetére
Akkor asszem behúzom Esetleg tudnál mondani alternatívát SCT-re, Natur Enemy Castbar-ra is? kb S1 óta használom ezeket, de hátha van valami jobb. Ja és még egy, Tudod hogy mi a neve annak az addonnak ami az SCT-hez hasonlóan kiírja hogy pl disarm ready? ez hasznos lenne mert kb csak ezért váltogatok be def stance-be és így nem látom az ikonon a cd-t, mivel nem abban a stanceben vagyok.
[ Szerkesztve ]
http://eu.wowarmory.com/character-sheet.xml?r=Bloodscalp&n=Nevar
-
Darth_Revan
veterán
válasz sasa311 #7996 üzenetére
Az lehet, de azzal a ténnyel nem tudsz mit csinálni, hogy rontja a játék élményt és más ember aki gyorsabb gépen tolja az többet dps-el/healel
Amúgy én is próbáltam már a WoW-ot integrált (notebook) VGA-n...először Intel GMA 850-en, majd ATi xpress 1150-en, majd NVidia Geforce 8600M GT-n...értelemszerűen az első 2őn nem volt valami élvezetes játszani. -
-
whitezo88
nagyúr
mi meg tegnap tkba solarianon kívül mindent oneshotoltunk, kt-t is, ez nem lenne akkora dolog ha nem 5 olyan emberrel megyünk aki kb először látta KTt
-
Vistaboy
veterán
Szép jó reggelt minden WoW-osnak!
Tegnap reggel meglett a 62. Visszatértem Hellfire Peninsula-ra és elvégeztem egy pár húzósabb quest-et (Pl. Overlord. ).Délután ellátogattunk Coilfang-ba a Slave Pens részre.
Igaz hogy nem tudtuk befejezni, mert lelépett három ember is (Hogy miért, a mai napig nem tudom. ). Ketten maradtunk Csorbii-val, de mivel mindkettőnknek nagyon instázhatnékja volt, megegyeztünk hogy inkább keresünk embereket a guild-jeinkből és elmegyünk máshová, ha már ezzel nem boldogultunk.Összejött a csapat és elmentünk Blood Furnace-be, úgysem jártam még ott. És ismét bebizonyosodott, hogy egy magyar csapat sokkal normálisabb, mint a **CENSORED** tagokból álló társaság. Az elején ugyanis aggódtunk egy picit hogy nem tudtunk jó tankot szerezni, egyedül a lock és a hunti Petjei voltak erre a célra. De mint később kiderült, felesleges volt az aggodalom. Végig tudtuk vinni az instát, sőt még sajnáltam is egy kicsit hogy Magtheridon-t csak 70-en és 25 fővel lehet legyőzni. Felette álltunk pedig...
Mindegy, a lényeg hogy jó volt ez a nap is, most megyek még egy picit quest-elgetni és délután ismét ellátogatunk valamelyik instába.
[ Szerkesztve ]
"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222
-
D4v3
őstag
Lenne egy problémám.. Ag ui raid framet használok és a hozzá tartozó range_checker csak 30yardon működik palaként viszont 40yard rangem van, így inkább zavar az egész, mint segít. Nem tud valaki erre külön addont vagy esetleg annyit, hogy hogy lehet előhozni a range_checker menüjét?
-
szepi79
őstag
válasz Viktor77 #8059 üzenetére
A Pitbull-nak van party és raidframe-je is. Bár neked lockként sztem felesleges, használj Grid-et az helytakarékos
sztem bármely kasztnak jól jöhet a grid. persze a healereknek kötelező, hogy lássák a raidet, de azért jó ha mindenki tudja, hogy áll épp a raid egészségi állapota. ha valaki akár csak kacérkodik is azzal a gondolattal, hogy raidet vezet (akár 10 főset is), már megéri felrakni, folyamatosan figyelni a csapatot, meg elemezni, hogy mikor, miért és milyen döntést hozott.
''Ne menj sebesülten vadászni, mer' lehet, hogy lelegelnek az őzek'' by elmoraan(r) a ''Nők, nőügyek'' topikban
-
whitezo88
nagyúr
válasz Wolverine #8060 üzenetére
közbe próbálgattam, megoldottam a dolgokat. sztm is gridre cserélem , mert marha sok helyet foglal (eddig még a ctraid jött be szeretem is) de még konfigolok, próbálgatok.
majd soloban kell szoknom az új uit, mert még azt se tudom mit hol kell nézni
+ az új unitframen fordítva mutatja a buffokat + debuffokat és ez is összezavart, szal raid alatt visszaraktam előzőre.[ Szerkesztve ]
-
Wolverine
félisten
válasz whitezo88 #8055 üzenetére
1. Raidaddonokat nem használok egyáltalán, nem tudok segíteni
2. Engedélyezve van a partyframe? (próbáld ki konfigmódban...)
3. Talán agUF-ban nincs raidframe, de erre már nem emlékszem, Pitbullt használok rég"I'm the best there is at what I do, but what I do best isn't very nice." (Wolverine) / "Hello, I'm the Doctor. Basically... run." (a 11. Doktor)
-
Viktor77
titán
válasz whitezo88 #8055 üzenetére
Az Ora2-nek nincs saját raidframe-je, kell mellé valami.
AG-t hagyd, Pitbull-t használj (ugyanaz mint az AG csak sűrűbben javítják, fejlesztik).
A Pitbull-nak van party és raidframe-je is. Bár neked lockként sztem felesleges, használj Grid-et az helytakarékos (nem mintha a Pitbull-t nem lehetne belőni olyanra mint a Grid).Csinálni kell. Kész. Pont.
-
anxius
aktív tag
Uhh ma de jó napom voltSzereztem majdnem 2k honort,és léptem 2 szintet.Már csak 5 lvl és go outland
-
whitezo88
nagyúr
válasz Wolverine #8054 üzenetére
köszi, épp próbálgatom. újabb kérdés:
1) Ora2-vel hogy rakom ki a raidet mint ctraid-del?
2) leszedtem ag_unitframest, de a partiban lévőket nem rakja ki... probléma mi lehet?
3) kihúzott raidablakokat hogy állítom be, hogy ag_unitframe style-la legyenek jelenítve?[ Szerkesztve ]
-
Wolverine
félisten
válasz whitezo88 #8053 üzenetére
A chatet önmagában lehet így helyezni; jobbklikk a fülön és unlock; a combatlog átalakítása szvsz SimpleCombatLog; az actionbar Bartender3 + cyCircled; a chat egyéb átalakításai valsz. a Pratnak köszönhetőek, de speciel annak nincs kint az ikonja minimapen/FuBaron. A hátterek/keretek eePanels2.
szerk: a bal oldali rövid bar AutoBar lesz.[ Szerkesztve ]
"I'm the best there is at what I do, but what I do best isn't very nice." (Wolverine) / "Hello, I'm the Doctor. Basically... run." (a 11. Doktor)
-
whitezo88
nagyúr
na konkrétan ez megfelelve, melyek azok amiket az alsó részhez használ? (actionbar, chatboxok) [link]
[ Szerkesztve ]
-
bobace
addikt
válasz whitezo88 #8050 üzenetére
Kb szerintem is, esetleg a háttér még lehet Sunnviewport lehet, nekem legalábbiss az van
Nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit akarsz, hanem, hogy nem kell megtenned, amit nem akarsz.
-
whitezo88
nagyúr
akkor kérdeznék egy újabb interfaces kérdést: mi alakítja át az alsó interfacet úgy, h bal lent a chat (abban színnel+szinttel írja h ki írt) mellette jobbra a hotkeyek, majd még jobbra a combatlog? és ezt skinner-szerű háttérrel? ha találok képet belinkelem, nem tudom mennyire voltam érthető
-
bobace
addikt
-
sasa311
veterán
Es mondd, a passzatszelet szemelyesen fingtad, vagy csak iranyitottal?
-
bozont
veterán
Elértem a max 150-es first aid skillt és nem tudom, hol tanulhatnám tovább. Már néztem Stormwindban, Darnassusban és Ironforgeban is de nem tudok semmit tanulni. Most 30as szintű vagyok. Hol tudom megtanulni a következő szintet?
-
whitezo88
nagyúr
melyik addon mutatja így a loot ablakot? (gondolom vmelyik interfész addon) kép
[ Szerkesztve ]
-
Wolverine
félisten
válasz djtoomi #8017 üzenetére
Fogalmazzunk úgy, hoigy törtszerveres tapasztalattal kerüld el ezt a topicot messzire, mielőtt valaki nagyon durván elküld melegebb éghajlatra. Nekem pl. már majdnem kattant az anyázós makróm.
"I'm the best there is at what I do, but what I do best isn't very nice." (Wolverine) / "Hello, I'm the Doctor. Basically... run." (a 11. Doktor)
-
steveetm
őstag
kész, pwnd^^
Üdv.: steveetm -
F-ECT$
titán
válasz Doviziozo #8025 üzenetére
Mi rosszat hallottatok Arathorról? Horda oldalon van pár guild, köztük néhány full magyar is, akik t5-t6 szintű instákba járnak. (Pl az Artum Inferniti előtt már csak kb 4-5 boss van BT-ben, a többit letudták.) Persze, hogy vesznek-e föl 10 embert az jó kérdés.
Dive ever, work never.
-
Doviziozo
aktív tag
Valaki tudna ajánlani egy szervert (normal, vagy rp), ahová elköltözhetne 10 raidelni akaró, t4 szinttől picit jobb gearrel rendelkező hordás?
A mostani szerveren sajnos nem tudjuk sehogy sem összehozni a 25-ös raidet, pedig hónap elején szépen lenyomtuk Hydrosst, meg Lurkert is. ZA-ba járunk csak, az meg van 3-3.5 óra alatt, kara meg már nem igazán buli (max a badge miatt).
2 healer lenne, 4-5 dps, meg egy tank.
Arathorról nem sok jót hallottunk, de egyelőre az látszik egyedüli reménynek.
Forza Rossoneri!
-
szepi79
őstag
válasz DebilEvil #8003 üzenetére
Az, hogy a party leader resetelte az instakat az teljesen mindegy abbol a szempontbol, hogy a heroic instak naponta resetelodnek, igy oda is mentesed van. Hasonloan a raid instakhoz, Nyugodtan vissza tudtal volna menni es lootolni.
sajnos nem egészen. valóban el vagy ilyenkor mentve a heroicba, de ez csak annyit jelent, hogy azok a bossok, akiket már leöltetek, már csak másnap lesznek elérhetőek, a trashmobok újraélednek, a hullák eltűnnek. szóval a delikvens nem tudott volna visszamenni lootolni.
''Ne menj sebesülten vadászni, mer' lehet, hogy lelegelnek az őzek'' by elmoraan(r) a ''Nők, nőügyek'' topikban
-
Ptech
addikt
Nature Enemy Cast Bar [link]
Meg érdemes egy fókusz makrót használni, ezzel nem kell újra kijelölnöd a poly targetet ha éppen újra kell polyzni. Ha egyszer rányomtad valamire, akkor azt fogja polyzni amíg a target meg nem hal, vagy nem kattintasz valami másra CTRL+makró gombbal.
/clearfocus [target=focus,dead]
/clearfocus [target=focus,noexists]
/clearfocus [modifier:ctrl, target=focus]
/focus [target=focus,noexists]
/script SetRaidTarget(''focus'', 1)
/cast [target=focus] Polymorph -
djtoomi
addikt
Budapest szerveren.
Valaki segítsen már, hogy hol találok 30-40-es szintű mobokat?
Burning steppesben túl erősek, darkshire és környékén túl gyengék, stanglethornban meg megint erősek.:SMinden ötödik ember kínai. Mi is öten vagyunk a családban, tehát valaki kínai. Lehet apu, vagy anyu. Lehet a bátyám Sanyi, vagy az öcsém Ho-Xiao-Pen. Szerintem Sanyi az.
-
anxius
aktív tag
Srácok!Van olyan addon,ami figyelmeztet hogy a barizott karin lejár a polymorph?Mert eléggé unom azt,h ide-oda kattintgatok hogy megnézzem tart-e még a sheep:S
-
djtoomi
addikt
Üdv!
Lassan egy hete én is Wow-ozok,igaz még alig tudok valamit, de 38-as vagyok már.
Ma reggel kimentem kicsit SW főterére, dumáltam ott pár sráccal, jötte gy tigrincses emberke, rám tradelt, és adott 5k goldot.Hát azthittem kibújok a bőrömböl, annyira örlütem neki.Minden ötödik ember kínai. Mi is öten vagyunk a családban, tehát valaki kínai. Lehet apu, vagy anyu. Lehet a bátyám Sanyi, vagy az öcsém Ho-Xiao-Pen. Szerintem Sanyi az.
-
Bencus88
nagyúr
Közel 6K honor holnap veszem is meg a gladi kezesemet
-
Bencus88
nagyúr
Júj mondom kicsit bg-zek erre első 5 AV-t nyertük utánna 3-at buktunk és a 8 alatt szedtem 3K honort És ez kb 2 óra volt.Tök szupi
-
Kanczy
veterán
Üdv!
Meg tudnátok mondani,hogy melyik addonnal lesz a képen látható stílusú az élet/mana/kép rész?Mert elég idegesítő az alap,viszont ez letisztult,és nagyon bejönne...
előre is kösz,íme a kép :[link]
kanczyYou don't get it, son. This isn't a mudhole... It's an operating table. And I'm the surgeon. (Batman: The Dark Knight Returns)
-
Bencus88
nagyúr
level 61 és megvan 5 bar ráadásúl kitanultam a ridinget is és vettem egy csodaszép szürke tigrist.Amikor megyek mintha én ülnék a mounton csodálatosan szépTörtön éreztem már, de itt másWáááá nagyon jó
Ja és ma HFR-t teljesen kifosztottuk 3-szor isStaff is enyém lett új back új finger kezd alakulni a karakterem
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
● Tört (tehát nem hivatalos Blizzard) szerverekkel nem foglalkozunk! Ne is próbálkozz!
● Ha új játékos vagy mindenképp ajánljuk, hogy egyszer fusd át a téma összefoglalót.
- HTPC (házimozi PC) topik
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Nintendo Switch 2, vagy amit akartok (találgatós topik most még)
- Szeged és környéke adok-veszek-beszélgetek
- TCL LCD és LED TV-k
- Tippmix
- Synology NAS
- Vezetékes FÜLhallgatók
- Autós topik
- További aktív témák...
- Apple iPad Pro 11 2024 Wifi + Cellular 256GB M4 Garanciális
- Apple iPad Pro 13 Wifi + Cellular 512GB 2024 M4Garanciális
- Lenovo Legion 5, 15'6, Ryzen 7 5800h, RTX 3060, RAM 16gb
- iphone 16 128GB gyári független, új, bontott
- XBox Series S 512GB játék konzol /makulátlan/dobozában/2025.06.05-ig Garanciával/Beszámítás.