Új hozzászólás Aktív témák

  • Szten Márs

    nagyúr

    válasz rumos14 #652 üzenetére

    Volt borúsabb is az idő, kistelét használtam, rekeszeltem és sokszor kellett az az 560. Főleg, mert nekem alapból is remegősebb az átlagnál a kezem, ha megépp nem vagyok kipihent, sőt, akkor még remegősebb. Ja igen és természetesen nem végig ISO 560-at használtam, de azt is, elég sokat. Csak azért hoztam fel az 560-at, mert az volt az aznap használt legmagasabb érzékenység, amit a K10D-vel beálítottam és bizony az az ISO560 is jobban néz ki, mint a Sony ISO200-a. JPG-ben. Pentaxszal, aminek mindenki szidja a JPG feldolgozását (főleg az, aki nem használja...). Úgy, hogy közben ugyanaz a szenzor dolgozik mindkét gépben. Szóval ez az, amit nehezen tudok megemészteni. Meg az, hogy egy jobb bridge simán hozza ezt, szóval ez a "na ne röhögtessenek már" kategória. És a legfőbb baj az, hogy a tesztképeken, amit nem egy lapról szedtem össze és nem két képet néztem meg, egyáltalán nem ez látszott. Az A300 ilyen borús időben ISO200-on JPG-ben ilyet lő? Ha igen, akkor megnyugodtam, ha nem, akkor valami nagyon nincs rendjén.
    Nem erre való a gép? Persze, nem várok zajtalan ISO1600-ot, de még zajtalant sem, de ISO200-on elvárnám, hogy ne olyan képek szülessenek, mint amilyet felraktam... és szerintem egy DSLR pont erre való, hogy legalább alacsony érzékenységeken ne a zajjal kelljen küzdeni.
    Nyílván nem egy reklámember duma, pedig hidd el, próbálok pozitívan hozzáálni a géphez, láttad a felette lévő írásomat, a használatáról, teljesen pozitív élmény volt számomra a gépet használni. Csak a képeit ne látnám...

    St3venson:
    Sajnos embereket ábrázol beltéren, akik nem szeretnék, ha felkerülnének netre, de majd kivágom a mellettük lévő térrészt és felteszem azt. Meg majd igyekszek másik ilyen képet kérni, amit fel is tehetek. Egyébként kifejezetten örülnék a képeidnek, nagyon érdekelnének, komolyan. Én olyan oldalakat használok, amik ingyenes honlapok elhelyezésére vannak, mint pl uw.hu vagy extra.hu. Csinálsz egy akármilyen alap nyitóoldalt, hogy ne töröljék az accod és utána a teljes tárhely a tiéd képekre, vagy amire akarod. De pl a http://kep.tar.hu direkt képek feltöltésére van, oda is beregisztrálsz és tölthetsz is fel, akkora képeket, amekkorákat csak akarsz. De ha esetleg egyik sem jöne össze, nagyon megköszönném, ha a sztenmars@gmail.com címre küldenél pár képet, tényleg!

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák