Új hozzászólás Aktív témák
-
Alogonomus
őstag
Az Intel jelenlegi helyzete fényében az Intelbe bevásárlás jelenleg ugyanolyan "befektetés", mint például hadieszközöket gyártani azért, hogy aztán ne kelljen használni azokat, és egyszer majd ócskavasként eladhassák például a 350 millió dolláros egységárú F-22 Raptor repülőket, vagy akár a sokszor 10 milliárd dollár egységárú hajókat/tengeralattjárókat. A repülőgép-hordozókról nem is beszélve.
Szóval az Intel "vízfelszín" felett tartására kifizetett összegek célja nem a pénzügyi megtérülés, hanem az USA nemzetbiztonsági és piaci helyzetének védelme.
Anno 2008-ban például a Bush kormányzat is tudta, hogy a TARP alapján elérhetővé tett 700 milliárd dollárnyi állami segítség is feneketlen kútba öntött pénz, de még mindig olcsóbb megoldás volt, mint ha az amerikai gazdaság állt volna fejre a világgazdasággal együtt.
-
Cassi
őstag
Pár napja volt egy cikk valahol, amiben az S&P 500 tőzsdeindex 10 legértékesebb vállalatát vették sorra, a 2000. év végi állás szerint. A 10 cég közül egyedül a Microsoft tudott az évek során érdemi előrelépést tenni, az összes többi változó módon, de elég pocsék befektetésnek bizonyult. Köztük van az Intel is, ami kb. fele annyit ér most, mint akkor, de hozzá kell venni, hogy 2000 óta az összesített dollárinfláció kb. 86%. Hiába nőtt például az Exxon olajcég értéke, összességében nem érte el az egyszerű bankbetét növekedését sem. A Cisco sem nőtt eleget, informatikai cég, de berendezéseket gyárt, és azokkal nem lehet olyan ugrásokat elérni, mint pl. az AI-val.
Ez az Intelbe bevásárlási ötlet, tipikusan olyan valami, amit Trump és a többiek a saját pénzükkel nem tennének meg, mert nem túl jók a kilátások és vannak más, ígéretesebb részvények. Egyedül a balek amerikai adófizetők pénzével lehet ezt ilyen könnyen megtenni. Így megy ez mindig.
-
Ajándékok
aktív tag
Ha tehetik, szerintem Kína is beszáll.
Ha az Intel megmarad, nagyobb esélyük van, hogy átvehetik Tajvant. -
olymind1
senior tag
SoftBank is tesz bele 2B $-t, 7.86B $-t az USA is a CHIPS Act formájában.
Gondolom a biztonságnak ára van, ha nem akarják hogy összedőljön az Intel és minden modern chipet Tajvan-on kelljen gyártaniuk.
-
Peter64
csendes tag
válasz
Kotomicuki #2 üzenetére
Ez nem a többi részvényes virtuális veszteségét hivatott kompenzálni. Semmit nem fizetnek egy meglévő részvényesnek ebből, mert az Intel semmire nem menne vele.
Valószínű, hogy az Intel által korábban visszavásárolt és most saját részvényt veszi meg az állam, vagy esetleg újat adnak ki. Ennek megfelelően reagált az árfolyam a bejelentés után, csökkent. Ekkor kap valódi pénzt a cég és vehet még gépeket építhet gyárat, újíthat meg lejáró vállalati kötvényeket vagy vásárolhat mérnök és egyéb staf-ot.
Amúgy a 10% nem nagy falat, érdekes lesz érdemi beleszólást mögé tenni. Nem lehetetlen, de küzdeni kell majd vele. -
Kotomicuki
senior tag
Ez arra lenne elég, hogy az árfolyamveszteséget részben kompenzálja a főbb részvényesek felé.
Arra, hogy a cég érdemi esélyt kapjon a gödörből való kikecmergésre, arra nem.
...és ennyivel még az igazgatótanácsban sem hallathatnák a hangjukat, még ha volna is reális(abb) elképzelésük egy ütemtervről. (ehhez meg sok minden másban is elmozdulást kéne/már kellett volna felmutatnia a zusa névleges vezetésének)Úgy tűnik, hogy nem nagyon szeretnének beleszólást a cég tönkretételében és az ezzel leplezett, saját részre történő tőkekivonással kapcsolatban azok, akiknek ez az érdeke és egyetlen célja a cég(ekk)el.
Tehát a zintel sorsa megpecsételődni látszik, mert a pénztárca (akár "törvénytelen" vastagodása) ismét bármi másnál előrébb való és ezen még a "hivatalos" kormányzat sem akar/tud változtatni. -
Cassi
őstag
Ez édeskevés, nevetséges, hogy az USA ennyi pénzt mozgósít egy fontos iparág védelmében.
Trump nem ígért nagy pénzt, az igaz, de ez így csak alibizés.
Új hozzászólás Aktív témák
- Honor 400 Lite / 8/256 GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
- Bomba ár! Dell Latitude E6320 - i5-2GEN I 4GB I 250GB I DVD I 13,3" HD I Cam I W10 I Garancia!
- AKCIÓ! Apple Mac Studio M1 MAX 2022 32GB 512GB számítógép garanciával, hibátlan működéssel
- BESZÁMÍTÁS! HTC VIVE Pro 2 virtuális valóság szemüveg garanciával hibátlan működéssel
- iKing.Hu - Apple iPhone 12 Pro Max Prémium Graphite stílus, óriási kijelző és profi kamera 100%
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest