Új hozzászólás Aktív témák
-
nRu3
addikt
válasz
mefistofeles #206 üzenetére
felesleges
-
brazilok
csendes tag
A magyar foci egy nagy semi miota vége van az álom csapatnak.
Sajna márcsak egy focista marat belölük.Akinek sajan a nevét nem tudom de azt tudonm hogy jo focista volt ugy min Puskás aki sajana szombaton temetek. -
Dilikutya
félisten
Magyar foci... életemben először vasárnap megnéztem élőben egy első osztályú csapat meccsét. Szolnok-UTE, Magyar Kupa selejtező a 32 közé jutásért. Ezeket az embereket inkább kihajtanám árkot ásni, utat építeni.. amit a pályán műveltek labdarúgás címén, az botrányos. Igazából túl sok különbséget nem véltem felfedezni az NB3-as Szolnok-Spartacus, és az első osztályú Újpest között. Az eredmény 0-7 lett ugyan, de az javarészt a szolnoki kapus érdeme, akinek akkor lőttek gólt, amikor csak akartak. Najó, ez is megér két szót, hogy botrányos, amit művelt: könyörgöm, hogy lehet mellette begurítani a labdát? Hogy jöhet ki kilométerekre a kapuból, hogy utána simána átlőhessék fölötte? Nevetséges. Ettől eltekintve a két csapat teljesen egyformán szar volt, csak a szolnoki kapus még rosszabb.
A folytatás nem kapcsolódik szervesen a magyar futballhoz, igazából a futballhoz egyáltalán nem, mivel csupán részeg állatok hőbörgéséről van szó, az, hogy a helyszín egy sportesemény, teljesen mellékes.
Az újpesti szurkolók? Büdös paraszt a nagy részük. Még el sem kezdődött a meccs, egy lila sállal körbetekert f@sz már ott üvöltözött a söröspultnál, miután az italszállító gyerek rászólt, ne nyúlkáljon a kocsijába. Még a kis köcsögnek állt feljebb. Aztán lekurvázta az egyik pultos csajt is. A meccs természetesen azzal indult, hogy a szolnoki kapu ki se látszott a lila meg fehér füstből. Hát elmennek az anyjukba az ilyenek. A meccs alatt nyugalom volt, egyszer volt valami hirtelen összecsődült tömeg a túloldali lelátón, de fogalmam sincs, mi történt ott. A ''Fehér Front'' feliratú zászlóknak, és a túlzottan rövid hajú úriembereknek mondjuk nem örültem, de velük szerencsére semmi gond nem volt. A meccs végén aztán a teljes újpesti szektor berohant a pályára. Ááá mit törődnek ők olyan apróságokkal, hogy a szolnoki csapatot meg is büntethetik csúnyán emiatt, hogy nem tudták biztosítani a helyszín. De mégis hogyan? Mit lehetett volna még tenni? Gondolom, nem dísznek van ott az a 2m magas korlát, amin átmásztak. Az már csak hab a tortán, hogy elvitték a cserejelző táblákat, és a szögletzászlókat. A városban pedig végig felboritott kukák, szemetesek mutatták ennek a söpredéknek az útját. Ehhez nincs mit hozzáfűzni. -
attilam
őstag
Na egy gyors UP, mert lassan már nem lesz aktuális.
-
attilam
őstag
Na már rég nem szólt hozzá senki ehhez a topikhoz. Szóval ma este: Magyarország-Svédország. A neten lehet ezt nézni valahol?
-
szatocs
őstag
Majdnem megszívtuk...
-
-SeveN-
aktív tag
Az utanpotlasssal nincsen semmi baj. Sokkal kreativabb jatekkal (mint a ''nagyok'') le is gyoztek a Bulgar ifit.
A problema ott kezdodik, amikor felkerulnek a felnottek koze, ott talakoznak a penzcentrikus, elbutitott futbalistakkal es edzokkel. Azok megfertozik a tehetseges gyereket, es csirajaban olik ki beloluk a futbal szeretetet.
Mar reg szamuzni kellett volna a magyar focibol a ''dragonerlipcseimeszoly'' fele EN vagyok a Magyarok Istene fele mentalitast. (1000 masik nevet mondhattam volna) -
neduddgi
aktív tag
Jó, hogy van ilyen topic. Ha én lennék a sportminiszter, közhírré tenném, miniszteri rendeletbe foglalnám, hogy Magyarorzágon megszűnt a futball mint sportág, a ki focizni akar, vegyen magának egy futball labdát, és menjen le a térre. Az eddigi szerényen félamatőr státuszban éldegélő magyar állampolgároknak felajánlanám a munkaközvetítő irodát mint alternatívát, vagy ha ez nem tetszik, próbáljanak szerencsét külföldön. Egynek sem állnék az útjába. Magyarországon ha jól tudom I. oszt. II. oszt. Terület, + az ifi + serdülő stb utánpótlással együtt 40,000 embrió fubballozik, ezt koordináűlja további 50,000 segédembrió, és marha jól élnek miközben a foci marha szarul megy. Kérdem én: A fciban hol marad a rendszerváltás, a piacgazdaság?
-
Drizzt
nagyúr
Nyugi, egyébként utánpótlás szinten tele van Mo. hatalmas tehetségekkel, ezt azért merem állítani, mert én is ismerek a fiatalabb korosztályból több játékost is, akikre simán rá merem mondani, hogy beférnének külföldön is akárhova. Csak ne kallódjanak majd el. Meg ne lenne ez a kurvanagy pénz uraság a magyar fociban. Ez a legnagyobb baj. Szar játékért is sokat kell adni a játékosnak, hisz ugyanennyi pénzért akár külföldön is játszhatna, 3-ad, 4-ed osztályban, így sajna a klubok kénytelen-kelletlen túlfizetik őket, mivel külföldön az ilyen gyenge játékosok is nagyon sok zsét kapnak(bár ott gyakran nem csak a focisták...)
ui.: jut eszembe, volt egy évfolyamtársam, aki anno Ukrajnából költözött át, Dinamo Kijevben játszott ifiként. Nah, amilyeneket ő rugott...
Alig bírtunk elmozdulni, már a kapuban volt a labda. -
mahatma
aktív tag
A legdurvább amit nemrég olvastam, egy focista nyilatkozta:
''jól jön a kéthetes szünet mert így összerázódhat a csapat'' (nem pontos az idézet)
könyörgöm, lement 2 v 3 (?) forduló 4 hónap szünet után és már jól jön a szünet?????
ez hűen tükrözi az egész sportág komolytalanságát...... -
Horbal
őstag
Hát nemtom kedves barátaim
Mindenki várja aja csodát- kérdem én MIÉRT, MIRE...
Amióta focit (magyar) nézek, azóta nem látok mást, mint ezt a balfaszkodást, nem értem, szvsz soha nem is fogom, ua játékosok, ua ''képességekkel'', ua végeredménnyel!!! Ez kérem szépen helyben futás, se több se kevesebb, minek kéne örülnöm, lelkesen játszottak, na vaze, ez a jó pont, felőlem akár unott pofával is játszhatnának, csak rúgjanak eggyel több gólt mint az ellenfél, mert kérem ezt a sportot akár tetszik akár nem gólra játszák!!! (kicsit olyan ez mintha én bejönnék melózni aztán kurva lelkesen nem oldanám meg a feladatom - hát úgy rúgnának p%!/+csán, hogy havannáig szállnék)
Más: idehívták mátyást, hurrá, majd ő megoldja, mit is kéne neki megoldani?! szarból nem lehet várat építeni...ő nem focizhat 11 balfék helyett, és ahogy elnézem minden amit mond, falra hányt borsó. Szvsz kéne látnom valami taktikát, most vagy nincs, vagy még mindig nem jut el a magyar focista borsónyi agyáig, hogyha egyszer azt mondják, hogy emberfogás akkor ott rohadjon meg 90 percig a kijelölt embere mellett...futkorásznak mint pók a falon, 60-70%-ban fölöslegesen...tudom: legalább futnak!!! persze ez is valami, csakhogy ez nem a vivicsita...
Kapusposzt: szvsz nem egy bravúrkapus kéne a magyar válogatottba, hanem egy olyan stabil valaki, aki a 100%-os gólhelyzetben kap egy két gólt de a primitív szitukat (kijönni egy felívelt labdára, zárni a szöget, leérni egy lapos lövésre) megoldja...
Csatárok? Milyen csatárok? nincsenek csatárok, de még támadó kp pályások se nagyon, Gera, egyedül trinyózik, minden eredmény nélkül, Szabics hát hüm, nagy nagy tehetség, egy rakás ???? kiséretében. Torgyelle...nem férne be egyetlen épkézláb csapatba sem, olyan primitív szegény, Vincze...röhögnöm kell a ''lövésein'', egy 30mx90m-es kapura talán jó lenne...
Olvasom a Nemzeti Sportot...kár volt megvenni...
Remélem még az én életemben lesz MAGYAR FOCI, mert most úgy néz ki, hogy se a leendő gyermekeimnek, se az esetlegesen leendő unokáimnak, nem fogok tudni egyetlen momentumot se felidézni a fiatalságom magyar ''focijából'', nagy kár... -
Integra
titán
azt kell mondjam, hogy minden bénázás ellenére, most végre először láttam ezt a csapatot tényleg kűzdeni és nem feladni.
és megkockáztatom, ez az utolsó pillanatban beszenvedett gól lelkileg sokkal fontosabb volt ennek a csapatnak mint egy 1-0ás győzelem.
mattheus és pallady érdeme pedig elvitathatatlan -
-SeveN-
aktív tag
-
-SeveN-
aktív tag
Tudomasul kell venni, a magyar focistak gyenge kepesseguek. Nem a balfaszsagukat kell szidni, hanem a lelkesedesuket kell ertekelni,( ami sajnos az elozo 20 eveben nem volt) amit Matheus probal belejuknevelni.
Amig klub szinten nem tanulnak meg focizni, addig a valogatottban sem fognak. Ez pedig a meszolynek, meg a sleppjenek a hibaja.
Gut, Besser, Lothar. -
e-biza
őstag
vajon a magyar válogatottnak megmondták merre kell támadni? ahányszor odanéztem (közben játszottam ;) ) mindig hátra adták a labdát. megindul lendületböl valamelyik olomlábú, és _lendületböl_ még sikerül a 16osról visszarugnia középpályáig a labdát. jo kis kicsavart rugás volt, kivántam neki bokaszalagszakadást. el kéne nekik mondani hogy ha ott vagyok a 16osnál nem hazarugom a kapusnak mert nem látok helyzetet, hanem megprobálok csinálni helyzetet. na mind1, vinze meg egy másik sügér az elején összefutott. istenem. kolomp kéne a nyakukba.
-
mahatma
aktív tag
Ha rajtam múlna, Torghelle az életben nem húzná magára azt a mezt amit Puskásék, Nyilasiék....... Viselkedni alapból otthon kellene megtanulni...
-
Zsolt7
csendes tag
Csessze meg a Bolgár kapus! Miért nem tudta kivédeni az utolsó 20 percet!
Most meg reménykednek a kétballábasok élükön Matheussal.
Még az cseszne be, ha kijutna a Magyar ''válogatott'', akkor megint közröhej lenne a magyar focinak nevezett bukdácsolás.
Nem hiszme el, hogy nem lehet betiltani a focit kishazánkban! Ha tilos, majd jobban csinálnák, ettől rosszabbul úgy sem lehet.
Mennyi pénz elfolyik a focira, amiben meg sikeresek a magyarok, az meg alulfinanszírozott. Kapják a fizetést eredmény orientáltan! Az összes focistnáka felkopna az álla (tisztelet a pár kivételnek)
Mennyire nem szeressem a magyar focit! -
mefistofeles
veterán
Nem az a szomorú, hogy nem nyertünk. ( a győzelemben nem is hihettünk, legfeljebb néhány gyermekien naiv lélek..) hanem az, hogy a meccs után a riporter gyakorlatilag szobrot állított a fiúknak ezért a ''teljesímény''-ért, pedig hát könyörgöm a Bulgária ellen nyomtunk egy épphogy-döntetlent hazai pályán, nem a Brazilokat vertük meg 3-0 ra...................
[Szerkesztve] -
sharpapa
senior tag
szóval ez azt jelenti, h most sem jutunk kki a vb-re? nem láttam a meccset, annyit tudok h kikaptunk. Gera jáccot?
-
Notes
senior tag
Ahogy látom az on-line sajtó úgy értékeli a meccset, hogy ''megmaradt a remény''. Mire baszdmeg?
Ezek tényleg azt hiszik, hogy ennek a csűrhének ott a helye egy világversenyen? Mondanám, hogy menjenek el kapálni, de ahhoz meg erőnlét kell, szóval az sem jó.
[Szerkesztve] -
sh4d0w
félisten
Nohát, a véleményem:
Előrebocsátom: rühellem a Szűcsöt, de ideje lenne váltani a kapuban; megint olyan gólt kaptunk, ami a kapuson (is) múlott. Szállt a labda 30 métert, be, az 5-ösön belülre és onnan kaptuk a gólt. Ezenkívül újabban állandó jelleggel átmegy Király alatt a labda a Wales elleni meccs óta (nem csak a válogatottban, a klubjában is). Ki nem való még ebbe a válogatottba? Vincze - csak örökölni lehetett tőle a labdát, egy épkézláb passza nem volt; Bodnár - bírt 60 percet, aztán konyec. Nem értem, miért kell olyanokat beválogatni, akik a klubjukban sem játszanak. Korsós - megint megajándékozta néhány indítással az ellenfelet, mint régen. Torghelle - mit csinált tegnap azon kívül, hogy az egyik ''lövéséből'' bedobással jött az ellenfél, meg a végén csinálta a feszültséget?!
Azt sem értem, Szabicsnak miért a vonal mellett kellett játszania, mert az nem az ő posztja, idegenül is mozgott azon a területen. Miért nem volt egy olyan középpályás tegnap a válogatottban, aki tud normális indításokat adni?! Kalap szar az egész magyar luftball... Jobb is, hogy megint nem leszünk ott a VB-n, csak leégetnénk magunkat. -
Kokog
tag
akkor jo egy meccs,ha leragod a kormod kozben.vegulis erre nem panaszkodhatok,mert tenyleg vegig izgultam,es nagyon drukkoltam.semleges nezokent viszont 5 perc utan elkapcsoltam volna,mert 1 epkezlab helyzet sem alakult ki az elso felidoben.jajj,csak ne kapjunk golt taktikaval nem is lehet eredmenyt elerni.a magyar valogatott 1etlen pozitivumakent,csak azt lehet felhozni,hogy rendkivul fegyelmezetten jatszottak.ha meg tamadobb felfogasban jatszik a csapat,akkor meg lehet,hogy belenez egy sima 3-asba.fogalmam sincs mi a helyes taktika ezekkel a jatekosokkal,de nem hinnem,hogy ennel sokkal tobbre lehet veluk menni.
-
Drizzt
nagyúr
Szerintem meg jó volt a meccs, s a magyar csapat se volt rossz(tényleg így gondolom, csak hibákból támadtak a bulgárok, de azok sajna akadtak bőven
, szerintem ez főleg védőinknek köszönhető, akik gyakran elfeledkezve magukról elrohannak az ellenfél kapujáig, aztán soha nem érnek vissza...). Sőt, nekem nagyon tetszett néha, amit Bőőr csinált. Meg Torghelle iránt ugye elfogult vagyok. A végén még jó lett volna, ha hagyják a kis bunyót.
-
truptik
csendes tag
Úgy kellene csinálni mint a kinaiak tették a 98-as, VB-n.
Nem jutott ki a csapat, erre feloszlatták az egész KLSZ-et.
Szerencse hogy nem végezték ki őket.
Utána nekiláttak és felépítettek egy egész új gárdát a semmiből.
Meg is látszott a 02-es, VB-n.
Itt minden magas pozicióban lévő piszkosul jól megtud élni munkusz nélkül. -
Kokog
tag
siralmas.elol vincze 40-rol rugdossa az egbe,hatul az osszes vedonk rugdossa az egbe,vagy amerre all,kozepen se labdakezeles,se egy normalis passz,vagy tovabbmegyek,esetleg egy jo csel.siralmas.mindez a nagy ''sorsdonto''meccsen!!!ezzel a jatekkal ne is utazzunk el izlandra se,mert gudhjonsen ugy picsan rug minket,hogy az eszaki sarkon talajuk magunkat.talan majd akkor az eszkimo valogatottat leverjuk.talan...
-
Juve
aktív tag
Az első félidőben még csak csak játszogattunk....de a bekapott gól után hoztuk a formánkat....qrva szarok voltunk.
Ebben az 1:1-ben semmi jó nincs...tovább úgysem jutunk...de legalább a bolgárok se -
#16741888
törölt tag
Így van, erre céloztam, már akkor hősök voltak.
de a legjobban az tetszett ahogy a Koko mondta, hogy is volt:f, ''fantasztikus játékkal meg tudtuk fordítani az eredményt'' hát gratulálok, komolyan már kezdtem azt hinni hogy csak én gondolok mát, de ezekszerint hála istennek nem. -
Sanya
nagyúr
siralmas lehetett a meccs.
nem segített a rizskúra -
#16741888
törölt tag
Szerintem meg rosszabb, kaptunk vlna ki, akkor legalább nem az lenne ogy milyen jól játszottunk. Mert most tutti ez fog menni.
kaptunk volna ki, a Mattheus helyébe azonnal lemondanék, és kitálalnék a nemzetközi sajtónak hogy mi folyik ebben az országban....
köcsög vagyok tudom, de ettől legalább felkeveredne a posvány, mert így csak még posványosabb lessz. -
godzilla
csendes tag
Ha talán nem fújnánk fel minden meccse ennyire és ha azok játszanának, akik klubszinten is számításba vannak véve, akkor jobbak lennének az esélyeink. Azért ez az x is több a semminél
-
nRu3
addikt
matematikailag talán van esélyünk , elméletileg nincs esélyünk , gyakorlatilag pedig semm esélyünk.
-
#16741888
törölt tag
és most ebből a meccsből az jön le, mindenkinek(legalábbis a riportereknek) hogy a csapat mennyire fantasztikusan játszott.
nekem miért máa a véleményem?
A legjobb az lett volna ha kikapunk, mert akkor nem kéne még 1hónapot arra várni hogy minden esélyünk elszáljon. ezek komolyan azt hiszik hogy a Horvátokat, meg a svédeket is megverjük??Jó lenne..
-
Csazsol
senior tag
Uristennn, válogatott ????
-
#16741888
törölt tag
Csak ne tudtam volna, előre.
De miért kezdtem el nézni
már nem nézem, valami kurva nagy dolgot kell csinálnia a magyar focinak hogy én újra odaüljek egy magyar meccs elé.(
jaa, és ezzel a mocsok retekkel is a tököm kivan.ilyen jól játszunk, meg fantasztikusan játszunk, meg hűde jó, nagyon jó, tökéletes és szopunk 1:0ra. Fuuuuuuuuuuuujj.
jaa, bevezető, a meccs előtt, ''nagyon jók a magyar csatárok'', persze csak gólhelyzetben egymásnak mennek.jellemzően nem a meccsel foglalkoztak, hanem azzal ki kapja a zst.
[Szerkesztve] -
Csazsol
senior tag
0:1
-
#16741888
törölt tag
nem lenne rossz, csak gólt kéne rúgnunk, ami viszont nagyon nehéz lessz.
Az ottónak meg kéne mondani hogy van egy olyan mondás: a ''Kevesebb néha több...'' -
F-ECT$
titán
Fél óra után 0-0. Volt 1-2 jó kísérletünk...
-
#16741888
törölt tag
megfogadtam, hogy nem nézem meg. De meg fogom.
istenem csak érdemes legyen, sajnos szerintem úgy kiszopunk mint a torkosborz.
-
zoleeE 13
tag
jaj ma lesz magyarország bulgária meccs kiváncsi leszek ráá
-
gyuri00
aktív tag
Vagy nem??
-
gyuri00
aktív tag
Ma nyerünk?????
-
szatocs
őstag
Nem bánnám, ha ma nyernének
-
uzsz
senior tag
Magyar meg foci egy mondatban? Hahh!
-
Mindig ez a csodavárás...az utóbbi évek vezetőinek szakértelmét és
odaadását nézve borítékolható még egy legalább 10 éves lejtmenet. -
Catamenia
csendes tag
Most zároltak egy ilyen totyikomat...
Akkor ide írom!
Ma este élet-halál meccse a bolgárokkal. Sztem borítékolható a vereség és vele együtt egy újabb nemzetközi tornáról ( VB-ről) való lecsúszás.
Anyázások ide
Ettől még így lesz, hiába is küldessz el -
Drizzt
nagyúr
válasz
L|zsidoboz #123 üzenetére
De legalább kevésbé fájdalmas...
-
Drizzt
nagyúr
Pedig olyan jól indult a forduló... -
L|zsidoboz
őstag
válasz
L|zsidoboz #119 üzenetére
Már nem
-
L|zsidoboz
őstag
Vezet a diósgyőr is!
-
Drizzt
nagyúr
VEZET AZ ÚJPEST!!!(közben két analízis feladattal többet értettem meg).
Ui.:
Tényleg csak 00.20-kor lesz gólösszefoglaló?a Rötölöklubon?
[Szerkesztve] -
Drizzt
nagyúr
Hahó, nézitek a Sport2-n a Diósgyőr-Fradit? 17000 néző!!!
-
RIV
tag
Magyar - foci????
Ja a hétvégén már volt valami labdakergetés! -
sh4d0w
félisten
válasz
Intelligencs #109 üzenetére
Szvsz arra a nagyjából 10 évre meg kellene szüntetni a professzionális színtű labdarúgást otthon, aztán ha képes kitermelni magának a lóvét, akkor újra megteremteni a szabályozást rá. Semmi értelme milliókat kidobni erre a sportágra itthon, mert eredmények már lassan 2 évtizede nincsenek, költenénk inkább a kosárlabdára, a kézilabdára, a vízilabdára, vagy a hokira. Vagy maradjon a jelenlegi (szar) struktúra, de akkor minden játékosnak csak a minimálbér legyen az alap és erre jöjjenek rá a prémiumok teljesítményorientáltan. Ennyi...
-
Kovacsgabor
tag
szerintem a magyar foci kiszámíthatatlan.
tippmixen nem érdemes megtenni egy meccset sem.
van 1-2 jobb csapat, de azok sem vernek mindenkit. -
WestCoast
csendes tag
reszkess MTK jönnek a LILÁK!!!!!
-
Drizzt
nagyúr
válasz
Intelligencs #109 üzenetére
Az utánpótlás dologgal teljesen egyetértek...
Pl.: milyen csodás is lenne, hogyha az ificsapatokban nem az kerülne a kezdőkbe, akinek az apukája megveszi a klubnak a mezeket, hanem mondjuk az, aki tud focizni... Persze én is csak hallottam dolgokat. De szerintem alsóbb osztályokban is vannak hihetetlenül jó képességű játékosok...
Az ifikben meg főleg. -
Sajnos igazad van. Meg közel sem az kerül át magasabb osztályokba, aki jó, hanem akinek apucija pénzes, és támogatja a csapatot. Magyarország az urambátyám hazája.
Moldova ezt jól megmondta: a magyar focit csak úgy lehetne megreformálni, ha ebben a pillanatban minden elkurvult profi focistát kirúgnának, és csak az utánpótlással foglalkoznának profi módon. Lehet, hogy 10 évig nem lenne egyáltalán foci, de utána olyan lenne, ami méltó a régi hírünkhöz. Mert így az utánpótlás is belenő a ''tutiba'': minek focizzon, ha a focizgatásért is kap annyi lóvét, ami jóval több, mint amit rendes munkával keres(ne). Aki meg tényleg jó, az úgyis külföldre megyen.
[Szerkesztve] -
Drizzt
nagyúr
Évek óta egyfolytában az van... Imádom a magyar focit. A világon nincs még egy ilyen vicces sportág. Nem is értem, pl.: a Debrecen-Honvéd meccset miért nem adták az USA-ban. Biztos nézettségi rekordokat döntött volna. Ennyire összeszokatalan csapatot, mint amilyennek a Honvéd látszott, már nagyon rég nem láttam. Bár igaz, hogy a csapat fele 3 napja került Kispestre... De a kapufát azért Vadócz találta el először...
-
Drizzt
nagyúr
Bocs, de enyém a 100. hozzászólás
.
Új hozzászólás Aktív témák
- Autós topik
- PROHARDVER! feedback: bugok, problémák, ötletek
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- iPhone topik
- Telekom mobilszolgáltatások
- Lexus, Toyota topik
- Kínai kézbe kerül a MediaMarkt áruházak tulajdonosa
- Motoros topic
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- További aktív témák...
- Bezámítás! HP Victus 16-D0655NG Gamer notebook - i5 10400H 16GB DDR4 512GB+1TB SSD RTX 3060 6GB W11
- iPhone 14 Pro Max 256 gb 100% akku
- Bezámítás! Gigabyte G5 KC Gamer notebook - i5 10500H 16GB DDR4 512GB SSD RTX 3060 6GB WIN10
- Bezámítás! Lenovo ThinkPad X13 Gen 5 üzleti notebook - Ultra 5 135U 16GB DDR5 512GB SSD Intel Win11
- Intel Core i9-13900k OEM
- Készpénzes számítógép PC félkonfig alkatrész hardver felvásárlás személyesen / postával korrekt áron
- LG 27GS95QE - 27" OLED / QHD 2K / 240Hz & 0.03ms / 1000 Nits / NVIDIA G-Sync / AMD FreeSync
- Dell USB-C, Thunderbolt 3, TB3, TB4 dokkolók (K20A) WD19TB/ WD19TBS/ WD22TB4, (K16A) TB16/ TB18DC
- HP 14 Elitebook 1040 G9 FHD+ IPS i5-1245U 10mag 16GB 512GB 5G Modem Intel Iris XE Win11 Pro Garancia
- IPhone 15 Pro Akku: 88% 12 hó jótállás!
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest