-
Fototrend
Mára a ProHardver!/IT.News Fórum is nagylétszámú Linuxban jártas taggal büszkélkedhet. Nehéz szinteket felállítani egy olyan rendszer ismeretében, ami annyira sokrétű, hogy teljesen szinte lehetetlen megismerni minden egyes részét. Azt azonban mindenki tudja, hogy kezdő-e vagy sem. Elsősorban nekik szólnak az alábbiak, de érdemes mindenkinek elolvasnia, mint útjelző táblát.
Új hozzászólás Aktív témák
-
Frawly
veterán
válasz
ubyegon2
#27028
üzenetére
Most lehet frissebb, mert nemrég jött ki a 9-es ág, de úgy, ahogy egyre inkább nem frissülnek benne a csomagverziók, úgy fognak elavulni egyre jobban. Emlékeim szerint, mikor én váltottam Archra, akkor a Debian 7-ben még valami 3.10-es kernel volt, mikor az Arch már 4.4-en nyomta, meg a 12-es Mesa helyett 17-es volt benne, és még folytathatnám a sort. Azért ez nem kis különbség frissességben.
Általában még a Mint is frissebb nála, pedig az is LTS.
Persze lehet SID-del is használni, de oh wait, akkor mi lesz az előnye az Arch ellenében?
A Debian a CentOS-sel és a Salakkal együtt az legkonzervatívabbak közé tartozik disztróügyileg. Ez tény. A három közül a CentOS-ben a legrégibbek a csomagok, pl. a CentOS 7-ben szintén 3.10-es a kernel (igaz Red Hat backportokat tartalmaz, de akkor is 5 éves), és még a CentOS 6 is támogatott, amiben még még 2.6.3x-es, ami 9 éves ág! Igaz nem is az egyszeri usernek szánt desktop distró, nem erre a célra készítik, annak ellenére, hogy itt a PH-n is van két emberke, aki desktopra használja, igaz ők nem kezdők.
Új hozzászólás Aktív témák
- Üzleti vita és megbeszélés
- Projektor topic
- CASIO órák kedvelők topicja!
- Házimozi belépő szinten
- Milyen autót vegyek?
- Azonnali fáradt gőzös kérdések órája
- Gyúrósok ide!
- Forza sorozat (Horizon/Motorsport)
- PlayStation 5
- Gamer táblával tér vissza a Black Shark a globális versenybe
- További aktív témák...
- Vírusirtó, Antivirus, VPN kulcsok GARANCIÁVAL!
- MEGA AKCIÓ! - Jogtiszta Windows - Office & Autodesk & CorelDRAW - Azonnal - Számlával - Garanciával
- SzoftverPremium.hu
- Adobe Előfizetések - Adobe Creative Cloud All Apps - 12 Hónap - 15% AKCIÓ
- Windows 10 11 Pro Office 19 21 Pro Plus Retail kulcs 1 PC Mac AKCIÓ! Automatikus 0-24
- Dell Precision 7550,15.6",FHD,i7-10850H,16GB DDR4,512GB SSD,Quadro T2000 4GB VGA,WIN11, 2 KAMERA
- BESZÁMÍTÁS! Sony PlayStation 4 PRO 1TB fekete játékkonzol garanciával hibátlan működéssel
- BESZÁMÍTÁS! ASROCK H510M i5 10400F 16GB DDR4 512GB SSD RTX 2060 Super 8GB Zalman S2 TG CM 650W
- Patriot Viper Steel 16GB (2x8GB) DDR4 3600MHz PVS416G360C7K
- iPhone 14 Pro Max 128GB 100% (1év Garancia)
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: Central PC számítógép és laptop szerviz - Pécs
Város: Pécs

