Új hozzászólás Aktív témák
-
válasz
rayoliviero
#11251
üzenetére
Nekem a D5-nél kifejezetten írja a doksi is, hogy nem szabad maxig tölteni, 3/4 állásban kell lennie az olajmennyiség kijelzőnek, a szervizben is mindig ennyit töltöttek bele.
Nekem 90eFt-ért cseréltek olajat a váltóban tavasszal, mosással, olajjal, tokkal-vonóval. Én a helyedben mindenképpen átmosatnám, csak úgy van értelme.
-
A dolog csak a V60 PHEV kompresszorára értendő. A V60Service elmondása alapján máshogy tolerálják bizonyos autók ugyanazt a töltetet. A töltet mennyiségének finomhangolásával lehet eltüntetni, vagy minimalizálni a kerregő hangot ami csak AC töltés közben jelentkezik néha. Ilyenkor ugye bekapcsol a kompresszor, hogy hűtse az akkupakkot, főleg ha zárt helyen töltődik az autó. A hang a töltés egyes szakaszaiban jött elő, megfigyelésem szerint alacsonyabb (8-10A alatti) töltőáramoknál, szóval a ciklus elején meg a vége felé szokta csinálni.
Arra nem kérdeztem rá, hogy az enyémnél töltöttek e rá, vagy engedtek e le belőle.
-
-
válasz
BigBlackDog
#11234
üzenetére
Az a fékrásegítés vákuumszivattyúja volt szerintem, sajna az ilyen, teljesen normális a hangja. A klímpakompresszor csak töltés közben kerreg (már ha kerreg), annak is csak bizonyos szakaszaiban.
-
válasz
focvis
#11230
üzenetére
Jó kérdés, szerintem 1-2 óra. Nekem majdnem 4 lett, mert sikerült nem azon a napon menni, amelyikre be voltam írva. Hogy ki értett félre kit, azt nem tudtuk kideríteni, mindenesetre megcsinálta
Közben várost néztem + kajáltam, nem tudom mennyi lehetett a valós szerelési idő. -
válasz
focvis
#11196
üzenetére
Na, voltam közben a V60Servicénél, kezdem a fő okkal, ez lehet hogy neked is érdekes lesz: Alapvetően azért mentem, mert töltés közben kerregett kicsit a kompresszorom. Erre sokáig az volt a mondás mindenki által (meg általuk is), hogy normális. Azonban úgy 1 hónapja postolták, hogy nagyon kényes a gázmennyiségre a komp., finomhangolással be lehet úgy állítani, hogy soha ne kerregjen. Bár 1 éve figyelnek már egyet ami nagyon kerregett, de semmi baja, viszont most, hogy lett módszer a finomabb beállításra szívesen megcsinálják gariban. Éltem a lehetőséggel, tök jó lett, nagyon csendes most töltés közben.
Ha már ott voltam, nyilván elkezdtem nyaggatni Zolit a az üvöltő hűtő miatt. Megnézett mindent is, semmit nem talált. Végül kérte, hogy akkor küldjem meg egy fél órát, megvárja, jöjjek vissza, és egyből álljak be a műhelybe, készültségben lesz
Naná hogy még a lamellákat SE nyitotta ki a rohadék, nem hogy nem volt hangos, hanem állt benne a venti, pedig nem kíméltem...Z. csak röhögött, mondta hogy ötlete sincs, videózzam le, ha megint lesz, aztán meglátjuk. Hazaérkezéskor megint lett, bár halkabban mint szokott. Viszont amit észrevettem: a motortérrel szemben állva, a bal alsó részen, ahol a klíma csövei mennek (hűtővíztartály alatti rész, ahol generátor is van), minden cső deres volt, tapintáskor meg szinte ráfagyott az ujjam. Erre majd rákérdezek, lehet, hogy köze van a dologhoz... Ha esetleg hosszabb menet után (1+ óra, vegyes üzemmódokban) lesz időd/kedved, megnéznéd a tiéden ugyanezeket a csöveket? Kíváncsi vagyok....
-
válasz
rayoliviero
#11220
üzenetére
Premium soundnál van a műszerfal közepén/felső részén is egy hangszóróegység, illetve a sound menüben is látszik (premium sound felirat a menü tetején).
-
-
-
válasz
focvis
#11199
üzenetére
Igen, azokkal minden oké, 1 hónapja volt vezérlés cserélve, azóta figyelgetem, mert azt az instrukciót kaptam, hogy lehet hogy tölteni kell rá.
A csatit amúgy bármilyen gyanús működés esetén érdemes lehúzni ami összefüggésben van az elektromos hajtással és/vagy a klímával. Jópár ember hetekig vagy néha hónapokig jár vele így, amíg várnak a garis kompresszorcserére, vagy Zoltán úrnál időpontra. Nem kényelmes az tuti, de onnét nyugi van, és biztosan nem romolhat tovább a dolog amíg nincs meg a gyógyír, közben meg azért használható az autó is.
Persze azért részemről is inkább kósza gondolat volt, holnap reggel hívom, és majd megmondja hogy húzzam e le (érzésem szerint mondani fogja, mostanában ez a default válasz nála bármilyen fent vázolt problémára, gondolom nem véletlen).
-
válasz
focvis
#11196
üzenetére
Megnéztem a zsalukat, indulás előtt teljesen zárva voltak, majd kijöttem a városból pure-ban, utána kb. 15km M0-as, majd megálltam ellenőrizni. Amennyire lehetett látni a rácson keresztül, mindegyik teljesen nyitva volt, a hűtés viszont üvöltött. Ezután a szakasz után szoktam kinyomni a maradék akkut hegyek-völgyek között (további kb. 10-15km pure-ban), viszont most a dízellel mentem végig, manualban (rásegítés ugye ilyenkor is van, de minimális). Hazaérkezve teljesen halk volt az autó, valamennyire persze ment benne a hűtés, de nem volt vészes, és a motor leállítása után pedig minimumra vette, majd ki is kapcsolt (még a gyújtás levétele előtt).
Ezek alapján úgy tűnik, mintha elektromos üzemben melegedne jobban, mint kellene. A kompresszorom új + mosva lett, a klíma tökéletesen működik érzésre.
Azt hiszem holnap lehúzom a klímarendszer csatiját inkább, aztán egyeztetek egy időpontot Mátrai májsztróval...

-
Fúú de idegesítő ez a rövid szerkesztési idő... Szóval bocsi, pontosítanék.
A jelenség viszonylag hosszabb menet után áll elő, jellemzően fél óra város + fél óra pályázás után már üvölt benne a venti, de lehet, hogy 20-30 perc is elég lenne neki, ezt még nem próbáltam. A használat ilyenkor teljesen vegyes, pure + hibrid + awd, a végén meg az elején jellemzően pure. A klíma egyáltalán nem megy (az akkupakk hűtése miatt sem kapcsolja be, ezt jól meghallgattam az elmúlt napokban hazaérkezés után). A hűtőm tiszta, legalábbis amennyire meg tudtam vizsgálni felülről meg a rácsokon keresztül egy lámpával...
Aztán lehet hogy normális a dolog, bent nem is hallani, de amikor zárt térbe érek (garázs), akkor azonnal tudja mindenki itthon, hogy megérkeztem...

-
válasz
rayoliviero
#11173
üzenetére
A Citiy Safety-ben azért ne bízz, 4km/h alatt inaktív, pont a parkolási manőverek miatt, hiszen ellenkező esetben nem tudnál centizgetni, vagy pl. növényzet miatt satuzna rád egy hatalmasat. Nálam már lépett működésbe "gyorsabb" temponál is, meg 5km/h körül gurulva is, nem egy kellemes élmény, nem akarod hogy egy parkolóba beállás közben ilyet csináljon
Az 5km/h-s előadása éppen pár napja történt, a garázsrámpán mentem fel, amikor is aktiválta magát a drága. Egy pillanatra azt hittem, hogy beszakadt alattam a vízóraakna, vagy mégsem nyitottam ki a kaput.... 
Egyébként az biztos, hogy a kettő nem üti egymást (city safety és első radar), nekem szintén V60-am van, és mindkettő van benne, 2014-es modellév.
@focvis: PHEV kapcsán egy kérdés: nálad nem szokott benne maxon pörögni a hűtő? Az a baj, hogy nincsenek emlékeim arról, hogy tavasszal (hasonló hőmérsékleti körülmények között) milyen volt, aztán meg cserélték a kompresszort + mosattam is. Utána jöttek a 35-40 fokok, teljesen természetesnek vettem, hogy 38 fokokban üvölt benne minden is hazaérek. Most viszont van kint 18 fok, és tuti hallani már az utca végéről is amikor befordulok hazafelé jövet, hiába van pure-ban.
-
válasz
focvis
#11096
üzenetére
Aham, jól hangzik. Én nem mertem 0-100-azni nagyon, mert vezérléscsere előtt nem akartam, és úgy jött ki a lépés, hogy a szelep is ugyanazon alkalommal lett cserélve amikor a vezérlés, szóval itt nincs előtte/utána értékem. Viszont érzésre nekem is határozottan jobban megy magasabb fordulaton

-
Minden esetben a meleg váltja ki, sok embernek szeptemberben észheztér a kamerája, és egészen a következő április/májusig oké.
Közben rákerestem: mostanában a kamera equalizer moduljára tippelnek (az szeret túlmelegedni). Állítólag a gyári Volvo bulletin is ennek a cseréjét írja elő, ezen hibajelenség fennállásakor. Valaki cserélte pár hete házilag, állítása szerint megoldotta a problémát.
Azért érdemes utánanézni külföldi fórumokban is, én nem tettem meg, mert nem érint a probléma (és remélem, hogy ez így is marad
), csak napi szinten írogatnak róla, ezért megragadt 
-
válasz
tibor.sz
#10985
üzenetére
Sajna ismert típushiba, a V60-PHEV csoportban 10-ből 9-en ezzel szopnak. Többen is nekifutottak már a probléma feltérképezésének, de ezidáig nincs konkrétum. Egyesek szerint a CCD szenzor melegszik túl, mások szerint a kábelkorbáccsal nem oké valami. Ami biztos az az, hogy márkaszerviz képes véglegesen megoldani a problémát, mert néhány embernek cseréltek már komplett kameramodult kábelkorbáccsal együtt, és teljesen megszűnt a hiba. Én is csak reménykedek benne, hogy ez utóbbiak közé tartozom, és az előző tulaj megoldotta még ezt garanciában, ugyanis nálam semmi nyoma a hibának (kopp-kopp).
-
válasz
focvis
#10973
üzenetére
Gondolom még nincs baja a "kisakksinak", de ha vannak vele kapcsolatos hibakódok már, akkor lassan elkezd döglődni. Majd ne lepődj meg, olyan hibákat tud generálni, hogy az hihetetlen
Ha elkezd furcsán viselkedni az autó, nem mennek funkciók, mindenféle egymással összefüggésben nem álló rendszerektől jönnek hibaüzenetek, akkor tudd, hogy a kisakksit kell kicserélni 
-
válasz
focvis
#10943
üzenetére
A generátorral nincs probléma, vagy nem tudok róla.
Nekem vásárlás előtti átnézetés alatt mutatta a v60service, hogy hol és mit kéne hallani (ez aztán alku tárgya is lett, mert a kereskedő is jelen volt, és elfogadta a diagnózist), akkor nem hallottam, de vétel után pár hétig még nem volt javítva, és hidegen néha lehetett hallani oda nem illő halk kerepelést, kattogást. Ha nem tudok a problémáról, valószínűleg soha nem veszem észre, csak akkor amikor széthullik. Save módban kapja amúgy a legnagyobb terhelést a generátort, próbáld meg, hogy meghallgatod hidegen, lemerülve, save bekapcs előtt/után, és ha bármilyen gyanús kopogást/kerregést hallasz a generátor környékéről, akkor esélyes hogy csapágyas. A Volvo csak kompletten cseréli amúgy, ha jól rémlik 500kHUF körül, Zoliék szétkaptak párat, és tudják már cserélni csak a csapágyat. Ha széttörik, akkor is tudják menteni, de drágább, és egyáltalán nem biztos (attól függ hogy a törés után mit/mennyire ver szét belül). A csapágycsere még időben amúgy 90kHUF náluk.
Neked mi a tapasztalatod a váltó mosással?
Nálam előtte sem volt semmi gond, de 168e volt az autóban, és nulla infó volt róla, hogy lett e benne valaha cserélve a váltóolaj, így elébe mentem bármilyen problémának, és cseréltettem (+átmosattam).
-
válasz
focvis
#10939
üzenetére
Szinte biztos hogy ez lesz

Egyébként ha ez infó, akkor én a következőkért összesen 334eFt-t fizettem szerdán:
- vezérléscsere
- olajcsere
- turbószelep csereAmi előtte volt:
- klímakompresszor csere
- klímakompresszor átmosás
- nagyfesz. generátor csapágycsere
- váltó átmosás + olajcsereEbből a komp. csere persze ingyenes volt (visszahívás), a többi összesen 270eFt.
Úgy gondolom, hogy most lett kész teljesen (kopp-kopp
), és ennek így kb. 600 lett a vége. Ha a váltó nálad már rendbe lett rakva mostanában, és nincs gond a generátoroddal sem, akkor ok lesz a 400 körüli terv.Amúgy most jött el az a pont, hogy tervezem elvinni egy padra, szimplán csak kíváncsiságból. Tudtok esetleg ajánlani ehhez korrekt céget, ahol a hibrid hajtás sajátosságait is képes a mérés abszolválni?
-
válasz
focvis
#10926
üzenetére
Van sajnos! És jó a tipped
Keress rá a hsz-emire, éppen pár hete volt nálam ugyanez. Ha terhelés alatt kapod, majd másnapra eltűnik, akkor 90%, hogy ez a gondja.Azóta nálam megoldódott: e hét szerdán voltam vezérléscserén, cserélték a turbószelepet is. Érezhetően jobban húz az autó magasabb fordulaton, illetve végre 150 fölött is van ereje.
Nekem 35eFt-ért cserélte Mátrai V60Service Zoltán

-
válasz
focvis
#10843
üzenetére
Szerintem semmit
Vagy szoftvert, esetleg elektornikát, de ez utóbbit is nehezen hiszem. Varsányi Péterrel együtt csinálják a Volvok elektromos dolgait, kifejezetten a hibrideket. Most pl. olyan csomagot terveznek V60-PHEV-hez, amivel 200km-re tudják növelni a hatótávot. Egyelőre CAD és tervdoksi szinten készen vannak, az árra azt mondták, hogy nem merik leírni egyelőre, próbálnak rajta optimalizálni 
-
válasz
focvis
#10807
üzenetére
Én sem aggódok, csak szeretek előre gondolkodni. Az anyagi része egy dolog, de ha otthagy a pályán gyerekkel, cuccokkal, mert éppen leégette az invertert a zárlatos klíma, az annyira nem frankó, pláne ha olcsón kezelhető a dolog időben. Sajnos ha nem új kompresszort mosatsz át, akkor nem garantált a siker, de ha jól tudom, akkor megnézik majd neked, hogy a jelenleg benne levőt mennyire marta már szét a fos töltőgáz.
Mátrai Zoli (V60Service) nem tudom hova hordja az autóját, cáfolni én sem tudom azt, hogy nem maga szervizeli, de ezen a fotón éppen motort cserél egy V60 D6-ban, és találsz ugyanilyen fotót ERAD cseréről is (az hátul lakik
). Szóval azért kicsi esélyt látok rá, hogy segítségre szorulna ha valami gondja van a sajátjával
Max szoftver ügyben megy a VDash-hoz, ha jól tudom erősen összedolgoznak. -
válasz
focvis
#10805
üzenetére
Na, a lényeg hogy képben vagy klíma ügyben, sokan nem tudják, és nagyon meglepődnek, mert nem túl intenzív használat mellett is megeszik évente 1-2db klímát az autó (ha nem érvényes rá a visszahívás, akkor darabonként 500eFt körüli összeg, ha nincs kezelve, akkor pedig viszi az invertert is magával, ami 1-1.5m). Nem is értem, hogy a Volvo ezt hogy gondolta, illetve miért cserélgeti úgy ezeket a kompresszorokat, mintha nem lenne holnap. Az enyém esetén az Ivanics 2018-ig lát vissza, azóta 3db kompresszort kapott, az utolsót én intéztem már, aztán egyből mosattam a csere után, remélhetőleg ezzel végleg meg van oldva a probléma.
A tiédre érvényes amúgy a visszahívás? Ha igen, akkor érdemes élni vele, és az új cserekompresszort mosatni, de azt egyből a berakás után.
V60Services úr autójavítása érdekes, ő nem csak a klímával foglalkozik, Volvora ráállt szerviz, a klímás dolgot csak ráfűzte utólag, miután rájött a megoldásra. Nekem ő fog vezérlést cserélni jövő héten. Illetve javította már a generátorom csapágyát is, ezt is mindenki egyben akarta cserélni. Ez is típushiba amúgy, sok autónál előjön.
-
válasz
focvis
#10803
üzenetére
A resetre sajnos nincs ötletem, viszont ha még nem tetted meg, akkor nagyon ajánlom, hogy lépj be a hazai V60-PHEV csoportba FB-n, rengetegen vagyunk már, és hatalmas mennyiségű infót halmoztunk fel

A klímakompresszor típushibájáról tudsz amúgy? Ha nem, írj, és dobok róla egy összefoglalót. A szervíz pedig remélem, hogy a V60Service, máshova itthon én ezt az autót nem vinném (kivétel a márkaszervizek, de velük is csak óvatosan).
-
válasz
kelekyle
#10783
üzenetére
Köszi, akkor esélyes, hogy ez lehetett

Mi a helyzet amúgy magával az sw-vel? Amit adnak hozzá a kínaiak, vagy ami a netről levadászható(?), az mind-mind Volvo szervizekből kiszivárgott sw? Vagy megvásárolható/hozzáférhető ez halandók számára is?
Egyébként Alin találtam egy hirdetőt, aki azzal promózza magát, hogy ő már VIDA 2015A sw-t mellékel a termék mellé, szemben a többivel (2014D). Ez elvileg tudja az újabb modelleket is kezelni. Érdemes ezzel foglalkozni (netán itt a hw is lehet más?), vagy ezek az sw-k amúgy is beszerezhetőek a megfelelő helyekről?
-
Köszönöm a tippeket, de a hiba tegnap estére felszívódott. Azóta sikerült találnom két
márkatársatmodelltársat a neten, akiknek szintén előadta a jelenséget az autó, és pár nap múlva amikor VIDA-ra került, furcsa módon teljesen üres volt a hibatároló (vannak kételyeim azért, de mindketten ezt mondták).Mivel az autó pár hét múlva amúgy is megy vezérléscserére, így már nem kapkodok, ott úgyis megnézik.
Viszont mindezek ellenére úgy látom, hogy nem ártana itthonra egy VIDA Dice, az ilyen helyzetekben szívesen ránéznék. Milyet/honnét érdemes vásárolni? Az Ali és az ebay tele van vele (itthon meg háromszoros szorzóval árulják ugyanazt), a panel és a chipset látszólag ugyanaz mindegyiken. Vegyem a legolcsóbbat, és kész, vagy ennél azért bonyolultabb a kérdés?
-
Na, ez az ügy szépen megoldódott, felhívtam a kereskedőt, roppant korrekt volt, intézett időpontot vizsgára, okmányirodába, és újra levizsgázott az autó, immár vonóhoroggal, a számlát is ő állta.
De hogy ne legyen nagy az örömöm, ma dobott az autó egy ilyet:
"Motorrendszer szervíz szükséges"
V60 D6 (D5, 2.4), jó nagy melegben, nagyobb terhelés közben (autópályán visszakapcsoltam, és odaléptem neki picit, de igazából semmi komoly) dobta. Utána óvatosan próbálgattam, húzott rendesen, semmilyen érezhető problémát nem tapasztaltam, majd jött is a lehajtó, és kb. 20 perc 70-90km/h-s tempó után haza is értem, eközben sem tapasztaltam semmi rendelleneset. Azóta valamelyest lehűlt az autó, a hibaüzenet nem tűnt el. Olvasgattam mindenfélét, de gondolom VIDA nélkül nem leszek okosabb. Esetleg tud valaki tippet adni, hogy hova tudnám holnap bevinni egy gyors diagnosztikára Bp-n?
-
válasz
molnarpeter
#10776
üzenetére
Köszi! Akkor ezek szerint a legrosszabb eset arra módosul, hogy bemegyek egy vizsgaállomásra, és levizsgáztatom újra az autót? Azért ez mindjárt jobban hangzik, itt csak némi pénzt bukok, de legalább lesz használható horgom. Lehet a horgot külön vizsgáztatni, vagy egy full vizsga kell, immár horoggal?
Egyébként egy FB csoportban mondták, hogy a beütött szám előtt kell lennie egy "E" betűnek, de nálam csak számok vannak. Erről esetleg tud valaki valamit?
-
Úgy néz ki megszívtam rendesen a V60-al a gyári vonóhorog kapcsán. A kereskedő nem vizsgáztatta le, én meg jó nagy hülye voltam, nem néztem meg. A vétel óta eltelt már 3-4 hónap, gyakorlatilag tegnap vettem észre a dolgot. A forgalmi ezen része üres (az O-s soroknál nincs semmi). Az autó Hollandiából származik, a papírmunkát magyar kereskedő intézte, a horgot vélhetően nem tette fel a vizsgáztatásnál, illetve nem is jelezte hogy van (lehet hogy nem is tudta). Van ötletetek hogy mit lehet ezzel a szituval kezdeni? Vannak fokozatok az ügyben, a legjobb eset ugye az, hogy a kereskedőnél van gyári műbizonylat + hajlandóság + kapcsolat vizsgaállomáson, vagy akármi. Odamegyek, elintézi, addig megebédelek, elfelejtük. Erről az eshetőségről egyelőre nincs infóm, illetve amúgy is utópiának érzem, de rajta vagyok azért a cseszegetésen.
E miatt engem főleg a legrosszabb eshetőség érdekel most inkább:a kereskedő lepattint, műbizonylat nincs, magamnak kellene megoldanom a dolgot valahol/valahogy. A horog mobil, gyári (Volvo/Thule), a jobb hátsó ajtónál található súlytáblázatban ott vannak a vontatható tömeg adatai is, valamint magába a vonószembe bele van ütve egy sokjegyű szám. Ezen kívül semmilyen papírom nincs róla. Ezzel így lehet itthon kezdeni valamit, vagy így járás?
-
válasz
Johnny_vT
#10764
üzenetére
Nem akarok téves infókat adni, inkább csak azt mondom amit magam hallottam személyesen a Vdash-től: márciusban egy ismerős útján kerültek a látóképembe egy eladó V60 PHEV kapcsán, ami miatt többször is beszéltem velük telefonon. Több alkalommal is elmondták, hogy a cseh "anyacég" egyik alkalmazottjáé az autó (ha jól vettem ki, akkor inkább csak partnerei egymásnak, de hivatalos kapcsolat van, amolyan cégcsoport, vagy hálózat), és közösen fejlesztenek dolgokat. A csehek inkább az sw-ben erősek ők meg hw-ben, és ha megveszem az autót, akkor biztos lehetek benne hogy ezekkel vagy nem lesz gond, vagy ha igen, akkor lesz profi supportom a jövőben is hozzá
Sajnos nem jött létre az üzlet, de nem az ő hibájukból, az autó maga nagyon rendben volt. -
válasz
N0rthF4c3
#10665
üzenetére
Én náluk voltam pár hete. Sok viszonyítási alapom nincs, gyorsan kellett, előző nap guglizgattam, ők voltak szimpik vélemények, elérhetőség, és a weblapjukon írt dolgok alapján. Időpontra mentem, semmit nem kellett várni, a végén kijött a szervizes ember is, mindent elmondott, lehetett vele beszélgetni, nem csak a pénztárossal volt kapcsolat. Ráadásul őszintén elmondták, hogy teljesen feleslegesen mentem oda, tökéletes az autó futóműve, nem is kellett rajta semmit állítani. Pedig elkezdhették volna hogy "jajj főnök, ez meg az a baj, de micsoda mázli hogy van raktáron, csak most százötvenezer számlanélkül"

-
válasz
molnarpeter
#10494
üzenetére
Kb. 15 ezer volt a két csere között, az egyiket áprilisban kapta, a másikat júliusban.
Amúgy én most rákérdeztem, mert el szeretném vinni generátor csapágycserére, amit a Volvo nem tud/akar elvégezni, csak kompletten. Azt mondták hogy vigyem nyugodtan, ők ebbe nem kötnek bele, eddig egyetlen esetben küldtek el autót a visszahívásos kompresszorcserénél, annak pedig tekert volt az órája (100 ezerrel több volt benne mint amit mutatott).
-
válasz
ferzoli
#10487
üzenetére
Úgy van minden, ahogy molnarpeter is említette, a mai 5 fokban pl. 37 km-et mentem el vele tisztán a munkába menet. Este még ki tudtam állni a parkolóból, aztán át is kapcsolt már "pure"-ból hibrid módba, és rotyogott a dízel. Ebben volt egy 90-110km/h-s 6-8km-es szakasz, szóval szerintem e nélkül + melegebb külső hőmérséklet esetén benne lehet az 50km-es elektromos hatótáv. Oda-vissza amúgy 3.4 literes átlagfogyasztásom lett (0 + 6.8 / 2 a képlet hozzá kb.
).Sajnos a motorok futását külön-külön csak diagnosztikával lehet kiolvasni, nem értem ezt a ziccert miért hagyták ki, biztos sokan szívesen látnák akár valami eldugott menüben is ezt az infót.
Ülések: lehet hogy tévedek, de legalább 500-800db autó átnézése után (persze csak hirdetésekben, fotókon) én úgy vettem észre, hogy a sport ülések jóval rosszabbul bírják a gyűrődést, ráncosabbak, repedezettebbek. Amiben sima van (mint az enyém is), azok általában hasonló állapotban vannak. Persze ugyanolyan korú és futású autókból vett minta alapján nézve. Illetve az enyém azért kapott egy kozmetikát, szerintem a bőrt is rendbe tették, a régebbi holland fotókon azért nem így nézett ki (mondjuk azokon is csak foltos/koszos volt valamelyest).
A hifi csodás, csak ámulok rajta, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem igazán volt eddig ilyen kategóriás cucc egyik autómban sem. A tapasztaltabb márkatársak azt mondják, hogy semmi extra, tisztességesen megcsinált tényleg prémium cucc, szeretik ők is, de szerintük van nála azért jobb ebben az árkategóriában.
aneda: köszi, rá fogok kérdezni, jövő héten megyek úgyis olajcserére.
Ha már szerviz: kicsit érdekes a policy. Direkt olyan autót kerestem, amiben vagy mostanában (elmúlt max 1-2 hónap és/vagy max 5 ezer km) lett cserélve a klímakompresszor, vagy amelyikre érvényes a visszahívás. Egy olyan lett végül, amire érvényes, szóval ma akartam is kérni időpontot, de mondták, hogy lehet hogy rövid lesz, mert ha nincs hibakód, akkor nincs új kompresszor se. Márpedig hibakód az nincs, mert kiolvastattam még a vétel előtt, szóval kár is odamenni. Most az van, hogy konkrétan várom, hogy tönkremenjen, hogy aztán tegyenek bele egy zsír újat, majd Mátrai Zoliék átmossák + újratöltsék a rendszert, és ezzel az egész problémakört el lehetne felejteni örökre. Lekérdezték amúgy a szerviztörténetet, 2018-ban, "csak" 2db új kompresszort kapott az autó visszahívásban, utoljára 18e km-el ez előtt. Nonszensz az egész

-
válasz
ferzoli
#10475
üzenetére
Na, mára összejött, mentem vele kb. 60km-et, meg amint tele lesz az akku, éjszaka is gurulok egyet, ebben biztos vagyok
Nagyon tetszik, az adaptív cuccok zseniálisak, főleg elektromos módban egy teljesen más világ, szépen kúszik a dugóval, csak kormányozni kell, már most imádom. Gázadáskor kicsit bátortalan, a fékezés viszont nagyon intenzív, én jóval előbb csinálnám, és többet vitorláznék, de így is űrhajó feeling 
Power módban nem mertem nagyon meghajtani, mert tavaly áprilisban volt utoljára olajcserén, viszont azóta sikerült beletennie az előző tulajnak 40e km-et...
Gondolom jött a lízing vége, és le***rta már, előtte szerencsére pedánsan hordta a holland márkszervizbe. Persze a nagy kérdés az, hogy ebből mennyi ment a D5-be, remélem kevés. Nem tudok vele nagyon kapkodni, mert várom az időpontot a klímakompresszorcserére, fogok kérni egy olajcserét is mellé. Ha előtte elvinném pl. Mátrai Zolihoz, vagy máshova, akkor félő, hogy a Volvonál elhajtanak (mert kiszúrják hogy más is hozzányúlt), és nem lesz új kompresszor garanciában
Remélem a héten ez rendeződik, addig pedig akkuval járok, és ha nagyon kell, akkor lábujjhegyen a dízellel.Szóval perpill csak az elektromos üzemről tudok írni inkább: itt ugye 90 ló van csak, viszont a nyomaték miatt fickósabban indul még így közel 2 tonnával is, mint bármelyik egykori 90-100 ló körüli szívó benzinesem. Érzésre tudja azt amit egy E-Up (Mol limo miatt viszonylag sokat használtam), 70-80km/h felett elfogy azért a lendület, ott már csak módjával húz, dehát nem is erre való ugye. Ugyanakkor egészen új kihívások elé is állít a dolog, mert az egyetlen hang amit elektromos módban hallok, az a gumik gördülése
Régebben annyira nem érdekelt a dolog, de most tuti ki fogom kutatni, hogy mi a leghalkabb/legjobb amit érdemes rátenni 
Egyébként meg ismerkedünk, próbálgatom a dolgokat, rém egyszerű a menü és a funkciók kezelése, minden adja magát, de hát ezt itt nem kell senkinek ecsetelni gondolom, csak nekem új a Volvo, eddig német autóim voltak főleg

Ha van kérdés, szívesen válaszolok, egyelőre ennyi jutott eszembe.
Saját fotó még nincs, így a kereskedő által aprólékosan beállítottat tudom csak betenni

Hiányzik belőle az R-Desing külső (+az Ixion felnik hozzá), a kormányfűtés, a hátsó ülésfűtés, a fejtámlamonitorok, és az első kamera. Azt hiszem minden más benne van.
-
válasz
ferzoli
#10475
üzenetére
Ne is kérdezd
Pénteken 11-kor közölték a kereskedővel az okmányirodában hogy "lefagyott a rendszer" (amúgy délig lettek volna). Előbb meg nem tudta vinni, mert akkor végeztek a műszakival. Sajna minden péntekre jött ki, így benne volt a pakliban hogy nem tudom átvenni, azért persze bíztam benne, de nem lett az egészből semmi. Holnap újra nekifutnak. -
válasz
ferzoli
#10461
üzenetére
Szövetet felejtsd el, egyszerűen nincs. Az FB csoportban vagyunk lassan 700-an, egyetlen embernek volt egy szövetes autója, mikor kipostolta akkor mindenki csak pislogott, mert a nagy része még nem is látott ilyet
Illetve ha van is 100-ból egy, akkor abban biztosan nem lesz adaptív tempomat, blis, kamera, memóriás ülés, ésatöbbi... Én is sajnálom egyébként a dolgot, utálom a bőrt, a Volvokban ráadásul elég csúnyán öregszik 
Mátrai Zoli V60 PHEV témában félisten, én is hozzá megyek jövő héten az általad is említett dolgok miatt (váltó, klímaátmosás)
Illetve nekem még pluszban van egy problémám: a generátor csapágya kopott, hallhatóan kopog is (egyébként sem nekem, sem a kereskedőnek nem tűnt fel, de Zoli egyből kiszúrta, és meg is mutatta). Ahogy a kompresszoros problémára, úgy erre is van kidolgozott megoldásuk, 90eFt így a csapágycsere. A Volvo egyébként nem foglalkozik vele, a teljes generátort cseréli, kb. fél misiért. Ja, és elég gyakori hiba ez is.Amúgy kb. semmi gyakorlati tapasztalatom nincs még, csak elméleti, illetve a keresgéléssel kapcsolatos (ezekből viszont jó sok
). Holnap fogom átvenni az autót (már csak egyet kell aludni!
), aztán kezdődik a járkálás a Volvohoz (kompresszorcsere visszahívásban), meg Zoliékhoz, akik tényleg meg is oldják majd, hogy a 0km-es zsír új kompresszor ne pusztuljon el fél éven belül. Lesz vagy két hét, mire minden ok lesz, és teljes nyugalomban tudok majd vele járni 
Keresgélésnél érdemes megtudakolni, hogy a kiszemelt autóban volt e kompresszorcsere, illetve hogy mikor. Ha nem volt, akkor VIN alapján a Volvonál utána kell járni, hogy érvényes e rá a visszahívás. Nagyon benne van a köztudatban ez a probléma, szerintem könnyű olyan autót találni amiben vagy az utóbbi pár hónapban lett cserélve, vagy visszahívásban megoldható. Sajnos az utóbbi kapcsán nincs bővebb infóm, az én esetemben a kereskedő már úgy adta az ajánlatot, hogy az ár tartalmaz egy lezsírozott időpontot hazai márkaszervizbe, kompresszorcserére.
-
No, megnéztem a felsoroltakat, minden oké volt, illetve a szaki (Mátrai Zoli, V60service.hu) átnézte nekem az autót, gyakorlatilag az volt a verdikt, hogy ha tetszik, akkor vegyem meg mert nagyon szép állapotban van, de 180 ezernél vezérléscsere (165 van benne most), és lehetőleg most azonnal kompresszor + klímaátmosás (ez utóbbi PHEV betegség, ha valakit érdekel írok róla bővebb infókat), illetve észrevette, hogy kopott a csapágy a generátorban, ezt szintén mielőbb cserélni kell, de szerencsére nem egy nagy tétel. Végül megállapodtunk, és lefoglalóztam. 1 hét múlva veszem át, egy örökkévalóságnak tűnik

-
Köszönöm! Mindenképpen beszámolok majd a tapasztalatokról

Az első utam abba a szervizbe fog vezetni ahol az átnézést is csinálják, és akkor a klíma átmosás (plug-ineknél típushiba) mellett megkérem őket az említett szíj cseréjére is (+ persze folyadékok és egyéb alapvető dolgok). Illetve az említett dolgokat is megnézetem (vízhűtő, csövek, stb..).
-
Sziasztok!
Jövő héten tervezek foglalózni egy holland V60 D6 PHEV-et. Ez lesz az első Volvom, természetesen megy átnézésre a vásárlás előtt. A plugin típushibáival nagyjából képben vagyok (pl. klímakompreszor problémakör), rengeteget olvastam már. Mindezek mellett a ti tanácsaitokra is kíváncsi lennék annak kapcsán, hogy a D5 dízelmotornál mire kell figyelni, milyen típusspecifikus csapdák lehetnek. Volt már egy dízel Passatom, szóval az általános szopórollerekkel tisztában vagyok (turbó/egr/stb..) Szóval kifejezetten a D5 nyűgjei érdekelnének. Nyilván a szaki is meg fogja nézni, de szeretek több helyről tájékozódni.
Illetve más: létezik Volvohoz online VIN decoder, ami felszereltséget is képes mondani? Régebben könnyen találtam azokhoz a márkákhoz amikkel dolgom volt, de mára ezek az oldalak is teljesen eltűntek, és csak a méregdrága AutoDNA és társai vannak helyettük.
Új hozzászólás Aktív témák
- Milyen okostelefont vegyek?
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- Energiaital topic
- Xiaomi 15T - reakció nélkül nincs egyensúly
- Google Pixel 10a – évismétlés
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Távol-keleti webshopok OFF topikja (játékok, kuponok, stb.)
- AliExpress tapasztalatok
- Androidos tablet topic
- Vezeték nélküli fülhallgatók
- További aktív témák...
- BESZÁMÍTÁS! ASUS B150M i5 7500 8GB DDR4 256GB SSD GTX 1050Ti 4GB Nbase Black Midi DeepCool 400W
- Apple iPhone 11 Pro 64GB,Újszerű,Adatkabel,12 hónap garanciával
- MSI CreatorPro Z16P RTX A5500 TOUCH! (vapor chamberrel)
- Apple 20W USB-C gyári hálózati adapter (md3j4zm/a)
- Telefon felvásárlás!! Xiaomi Redmi Note 10, Xiaomi Redmi Note 10s, Xiaomi Redmi Note 10 Pro
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

Naná hogy még a lamellákat SE nyitotta ki a rohadék, nem hogy nem volt hangos, hanem állt benne a venti, pedig nem kíméltem...
), csak napi szinten írogatnak róla, ezért megragadt
