Aktív témák
-
JaniS
senior tag
Üdv!
Nos, a dolog bejött, szinte hihetetlen.
Valóban a WinISO produkálta a néha előforduló hibákat.
Korábban írtam, hogy megpróbáltam más konverterekkel is, nem jól emlékeztem.
(Valószínűleg csak a bin-t tesztelgettem velük.)
Butaság lenne azt írni ezek után, hogy a WinISO sz*r, mert valami / verzió
volt, azzal meg ugye ne szaladgáljon az ember a support után.
Köszönet mindenkinek, megoldódott.
JaniS -
JaniS
senior tag
Üdv!
A Daemon tools javaslat rendben van, a jövőre való tekintettel megfogadom.
A konvertálásnál fellépő hiba azonban nekem misztikusnak tűnik.
Mint írtam WinISO-val végeztem el, nem jellemző erre a programra, hogy
csak úgy egyszerűen hibázna. Sőt, semelyik konverterre sem jellemző,
mert akkor mire lennének jók. Ahogy mondtam próbálkoztam mással is
(nevekre nem igazán emlékszem, azt hiszem UltraISO, ISOBuster (?)) és
ott is előjött ugyanez. Még eszembe jutott, hogy esetleg a vinyó lehet
rossz, de tök új, no bad sector, meg semmi más probléma.
JaniS
A Virtual Drive persze ízlés dolga, itt lehet róla olvasni:
http://www.farstone.com/home/en/shtml/vdpoverview.shtml -
KovacsUr
addikt
azt nem értem hogyan lehetséges, hogy bin-ként kiírva jó, iso-vá konvertálva és úgy kiírva NÉHA nem jó.
Egyszerű: a konvertálásban van a hiba. Ha mindenképp konvertálni szeretnéd, azt is jobban megcsinálhatod daemon-tools-szal: betöltöd a .bin-fájlt, és csinálsz egy ISO-t a keletkező meghajtóból... -
JaniS
senior tag
Üdv!
Proci nincs húzva, gép teljesen stabil, minden normális.
Daemon tools-ra áttérhetnék, de már megszoktam a Virtual Drive-ot (azt a kevés bin-t, amivel meg bajom volt, kiírtam CD-RW-re és úgy működött). Annak idején a Daemon tools-t is kipróbáltam, aztán megtetszett ez a Virtual Drive, mert olyan kényelmes.
A probléma ettől teljesen független, azt nem értem hogyan lehetséges, hogy bin-ként kiírva jó, iso-vá konvertálva és úgy kiírva NÉHA nem jó. Nézegettem a bin-hez tartozó cue file-t: abban csak a szektorméret szerepel, ami talán valamit számítana, de ez meg nem logikus, mert a CD-ről a TOC alapján másol a telepítő és nem szektorra hivatkozva. Szóval teljesen paff vagyok, ezért is várom, hátha valaki találkozott már a problémával, esetleg tudja is mitől van.
JaniS -
Als
tag
A Deamon Tools-t mindennap használom, nagyon egyszerű és tényleg sok formátumot ismer, nem kell konvertálgatni!!
-
JaniS
senior tag
Üdv Mindenkinek!
Van egy elég érdekes problémám, fogalmam sincs mi lehet az oka. Ha valaki meg tudná magyarázni megköszönném!
Szóval adottak netről letöltött bin file-ok, melyeket WinISO-val iso-vá konvertálok, mert a Virtual Drive nevű CD emulátor program azt szereti. Ezután használva ezt az iso-t az esetek kis részében telepítéskor leáll a wizard, arra hivatkozva, hogy a telepítő corrupt vagy crc error-os a cab-ból kibontandó file vagy pedig egyszerűen nem képes olvasni az adott file-t. CD-re írva az iso-t ugyanez a helyzet. Mindez rendben is lenne, de ha az eredeti bin file-t (a cue-t felhasználva) kiírom CD-re, akkor minden oké.
Vagyis az esetek 99%-ában semmi gond sincs az iso-val sem, de 1%-ában hibát jelez rá. Nem értem mi lehet az oka. Úgy gondolom, hogy a bin -> iso konverzió nem okozhat ilyen problémát. (A konvertálást nem WinISO-val elvégezve is ugyanez előfordul néha.) Mi lehet ennek az oka?
Másik (lamer) kérdésem: a bin file szinte minden esetben nagyobb, mint a belőle keletkező iso. Miért?
JaniS
Aktív témák
- Samsung Galaxy S25 Edge - a tegnap határán
- Nők, nőügyek (18+)
- Bambu Lab 3D nyomtatók
- Samsung Galaxy Watch (Tizen és Wear OS) ingyenes számlapok, kupon kódok
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- HiMedia lejátszók
- Apple iPad 11” (A16, 2025) - a táblagépek vanília fagylaltja
- Sony MILC fényképezőgépcsalád
- OLED TV topic
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- További aktív témák...
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i7 14700KF 32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- DELL Precision 7730 i5-8400H Quadro P3200 16GB 512GB FHD 17 1 év garancia
- Gamer PC- Számítógép! Csere-Beszámítás! I5 12400F / RTX 3070 8GB / 32GB DDR4 / 500GB SSD+ 2TB HDD
- Medion Erazer Beast X40-hez vízhűtés (MD 60961)
- Bomba ár! Dell Latitude 7390 2in1 - i7-8G I 16GB I 256SSD I 13,3"FHD Touch I HDMI I Cam I W11 I Gar
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest