Új hozzászólás Aktív témák
-
Yutani
nagyúr
BL1-et most vittem végig Mordecai-jal első végigjátszásban és szemérmetlenül könnyű volt. Annó Rolanddal még az eredeti GOTY-t játszottam végig, úgy emlékszem, sokkal nehezebb volt. Gyakorlatilag Króm elektrostatikus pisztolyát végig tudtam használni, hiába volt csak 11-12 szintű, a karakterem meg mondjuk 40.
-
Yutani
nagyúr
válasz
bolondember
#3642
üzenetére
A "tetszett" azért erős, én azt képviselem, hogy nem olyan rossz, mint ahogy elő van adva. Eleve úgy ültem be rá, hogy láttam, rossz a fogadtatása, így inkább azt kerestem benne, ami jó. Szóval az elvárásaim igen alacsonyak voltak, mint kb. a gyermekedé, csak más okból.

A The Creator meg egy jól kinéző film, ebben egyetértünk, de egyébként sokat nem ér. Azt technikailag jól megoldották, a sztori meg hát olyan, amilyen. Moziban néztem meg azt is. Igazából azt is a vége üti agyon, olyan semmilyen. Már amennyire emlékszem rá, mert nem volt olyan maradandó.
-
Yutani
nagyúr
válasz
bolondember
#3639
üzenetére
Szerintem csak a vége nem volt jó, súlytalan, maga a film nézhető volt. Magyarázatot kaptunk a castingra (Lilith, Tannis), és Kevin Hart tényleg nem volt zavaró. Én túlzásnak érzem ezt a nagy lehúzást a filmet illetően, sok sokkal rosszabb film van, de hát a többség döntött, nem mentek el megnézni.
-
Yutani
nagyúr
válasz
bolondember
#3634
üzenetére
És van egy cinematic DLC, a moziban még elkaphatod, ha gyors vagy, de állítólag jön streamingre.
Mondják, hogy a valaha készült legrosszabb film, de ez hazugság, mert nem rossz, csak éppen nem is olyan szuper. A vége elég súlytalan, semmilyen, de addig egész jó a film.
-
Yutani
nagyúr
Hát igen. Cell shaded grafika ide vagy oda, a játékban is látható a karakterek kora. Moxxi mondjuk legalább 50, hiszen két felnőtt gyereke is van (volt, RIP Scooter), de sem Tannis, sem Lilith nem volt 30-35 felett. itt meg ugye rendre egy 65 és egy 54 éves színésznők játsszák a szerepeket.
-
Yutani
nagyúr
Egy kis érdekesség: Most, hogy érkezik a Tiny Tina's Wonderland, a Tiny Tina's Assault on Dragon Keep BL2 modot kiszervezték standalone játékba, és ingyenesen lehet beszerezni az EPIC-en! Hajrá!
-
Yutani
nagyúr
válasz
Daelion
#3382
üzenetére
Mint ahogy jött a Dragon Keep BL2-höz, úgy jöhetett volna DLC-ként ez is BL3-hoz. De inkább teljes árú játékként adják ki. Egyrészt így dupla a bevétel (+ ehhez a DLC-k), és remélhetőleg van elég ötletük contentre, különben lebőgnének vele.
Szóval mint üzleti döntés teljesen érthető. És ha a Gearbox hű önmagához, akkor ez is egy nagyon szórakoztató játék lesz. Viszont nem rohanok elébe (mint a BL3 esetén), megvárom, míg elkezdődnek a leárazások.

-
Yutani
nagyúr
válasz
bolondember
#3289
üzenetére
Én 10%-ról tudok.
-
-
Yutani
nagyúr
Lehet, velem van a gond, de a 2. végigjátszásnál meguntam a játékot. Lenyomtam a Gravewardot és ennyi, nincs kedvem tovább játszani. Valahogy BL2-nél nem ez volt. Nem tudom.
-
Yutani
nagyúr
Ma sikerült az első végigjátszást abszolválni. Szerintem csúcsot tarthatok így az első körre, 58 órát ír a launcher eddigi játékidőnek.
-
Yutani
nagyúr
Másnál sem megy az EPIC Games Launcher?
-
Yutani
nagyúr
Nektek nincs level scaling problémátok (PC)? Troyon túl vagyok, előtte és utána minden enemy és tárgy 30-32 szintű, míg én 36-os szinten láttam neki Troynak és utána kaptam a 37-es szintet. Troy dobott megfelelő szintezésű lootot, de azóta is 30-32-es minden a fő sztoriban (éppen az utolsó vault key feladatra mennék rá).
-
Yutani
nagyúr
Hát nekem nem volt sok időm a héten, így kb. 8-9 óra van benne és 16-os szintű a Zane karakterem. Most jutottam el Athenas-ra.
Ebben a játékban végre van értelme Marcus masinájából fegyvert venni, mert normális áron kapható normális fegyver.
HW teljesítmény tapasztalat: ami beállítás elég volt a Pandorán a 60 FPS-hez, az túl soknak bizonyult Prometheán (akár 40-45 FPS-ig visszaesett), szóval le kellett venni LOW beállításra a szintet, persze 1-2 nem teljesítmény zabáló tételt feljebb lehetett állítani (RX 570, fHD). Persze még így is elég jól néz ki a játék, legalább BL2 szint.
-
Yutani
nagyúr
PC verzió futási tulajdonságok: tegnap cseréltem a GTX 670-et egy RX 570-re. Az újabb kártyán HIGH általános beállítással és visszavett volumetric fog beállítással FPS nézetben megvan a 60 FPS, autóba ülve viszont beesik 50 alá is. Majd még finomhangolni kell a beállításokat, egyelőre így jól fut. Kártya csere után NV driver uninstall és legújabb AMD driver felinstall, így nem volt egy fagyás sem, vagy bármi probléma. i7-6700 3800 MHz-en pörög, ez a 3 magos turbója.
-
Yutani
nagyúr
Hát én nem tudtam/akartam fennmaradni, csak most indítottam el a játékot. Ugye én most egy átmeneti GTX 670-en fogok játszani, le is benchmarkoltam (tök jó, hogy van beépített teszt!). LOW beállításon 52 FPS-t hoz ez a kártya. A procim (i7-6700) 3900 MHz-re turbóz, ami azt jelenti, 2 mag van igazán terhelve.
-
-
Yutani
nagyúr
válasz
DrTechnoid
#783
üzenetére
Nekem 52GB a BL3 könyvtár.
-
Yutani
nagyúr
Megkaptam a serialt az Instant Gamingtől, ha hazaérek, redeemelem is.

-
Yutani
nagyúr
válasz
sittes79
#628
üzenetére
Instant Gaming ezt írja a kifizetett előrendelésemre:
Expected delivery between September 12 afternoon and September 13 23h59.
Pre-orders are usually delivered the day before the official release date to allow you to pre-download the game but we cannot always guarantee it.
-
-
Yutani
nagyúr
Na, Instant Gamingen előrendeltem a normál verziót PC-re, 16.700 Ft-ba fájt. Ez a legdrágább játék, amit eddig vettem. 2 éve a ME:Andromedát rendeltem itt elő, de az csak 12k volt. A serialt majd szeptember 12-13-án kapom meg az IG oldalán.
-
Yutani
nagyúr
Nekem pont nem a haverok számítottak, hanem maga a játék. A hangulat, a fejlődés, a ritka cuccok, úgy az egész. Az új részt is ezért várom.
-
Yutani
nagyúr
válasz
TESCO-Zsömle
#463
üzenetére
Nem hagytál le egy smiley-t véletlenül? Vagy én nem értem, mit is akarsz ezzel mondani.
-
Yutani
nagyúr
válasz
Sirandrish
#461
üzenetére
Én ezektől a játék áraktól vagyok kiakadva. 19.000 Ft egy standard kiadásért?

-
Yutani
nagyúr
válasz
Sirandrish
#457
üzenetére
Szerinted kamu? Ott gondoltam megvenni.
-
Yutani
nagyúr
Ha lenne benne Zer0, azzal copnék tovább...

Más: Gépigénnyel találkozott már valaki? Vajon fHD-re RX570 elég lesz, vagy ezzel tudom magam előtt igazolni, hogy kell az RX 5700?

-
Yutani
nagyúr
válasz
[Prolixus]
#296
üzenetére
De most várjunk ki tudja meddig? Biztos az a fél év csúszás a Steam megjelenéssel?
-
Yutani
nagyúr
Borderlands 2 DLC-t kap bevezetésként a Borderlands 3-hoz?
-
Yutani
nagyúr
Úgy tűnik, lesz minden, amit szeretünk.
-
Yutani
nagyúr
válasz
bolondember
#163
üzenetére
Tegyük fel, ez a post valós, egy elkeseredett alkalmazott vallomása. Így érthető a Pirate Bay feltöltési szándék.
Ha mindez igaz, bőven ráérek 3 év múlva Steam akcióban megvenni 10 euróért. Pedig ez az egyik legjobban várt játék részemről.
De várjuk meg a megjelenés utáni review-kat, abból megtudjuk a frankót. Remélem, nem egy n+1 multi lövölde lesz zéró single tartalommal.
Új hozzászólás Aktív témák
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Milyen széket vegyek?
- Autós topik
- BMW topik
- Jobb zajszűréssel és okos funkciókkal töltve megjelent az Apple AirPods Max 2
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- Renault, Dacia topik
- Elektromos autók - motorok
- Milyen TV-t vegyek?
- Házi barkács, gányolás, tákolás, megdöbbentő gépek!
- További aktív témák...
- LG 34GS95UE - 34" Ívelt OLED / QHD 2K / 240Hz & 0.03ms / 1300 Nits / NVIDIA G-Sync / AMD FreeSync
- REFURBISHED - Lenovo ThinkPad 40AF Dock (DisplayLink)
- Bomba ár! Dell Latitude E7240 - i5-4GEN I 8GB I 128SSD I 12,5" HD I HDMI I W10 I Garancia!
- Új könyv: A szamuráj erényei Kicune - Itó könyve
- Akció! Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! I9 13900 / RTX 3090 24GB / 32GB RAM / 1TB SSD
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest







