-
Fototrend
Noha az első részt a Crysis sorozattal foglalatoskodó CryTek készítette, de mivel ők új kiadó és egyben új megbízatások után nézett, így a jogok a UbiSoftnál maradtak, aki természetesen nem hagyta feledésbe merülni a csapat 2004-es blockbuster-ét, a Far Cry második részének elkészítésével pedig a Splinter Cell, a Rainbow Six, az Assassins Creed, és az egyes Prince of Persia címekért felelős UbiSoft Montreal stúdiót bízták meg, hogy azok új erőt adva a sorozatnak újra felélesszék régi kedvencünket.
Új hozzászólás Aktív témák
-
Sensut
őstag
Nos, a Far Cry 3 hajnalán újra (két év elteltével), előszedtem ezt a kedvencet, hogy még egyszer végigvigyem, azonban különös bugokba botlottam. Annak idején simán befejeztem a játékot, de most "zsákutcákba" botlottam, ugyanis az egyik helyen nem nyílt ki egy cellaajtó, aztán később nem kaptam semmiféle küldetést, hiába követtem a felkiáltójeleket. Végig gugliztam a netet, rengetegen tapasztalták már ezeket a dolgokat (ezen a fórumon is), de senki se tudott konkrét megoldást rájuk. Úgyhogy kísérletezni kezdtem míg végül rájöttem a megoldásra.
Új hozzászólás Aktív témák

- Kínai és egyéb olcsó órák topikja
- Xiaomi 17 - még mindig tart
- VR topik
- Háztartási gépek
- Tidal
- Fortnite - Battle Royale & Save the World (PC, XO, PS4, Switch, Mobil)
- Apple MacBook
- Kerékpárosok, bringások ide!
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Hat év támogatást csomagolt fém házba a OnePlus Nord 4
- További aktív témák...
- Lenovo ThinkPad T14 Gen 1 i5-10210 / 16GB RAM/ 256GB NVMe SSD világítós EU bill, kiváló állapotban
- vizes GAMER PC - RYZEN 5 7600X / 32GB DDR5 / RTX 5070 12GB
- HP EliteBook 840 G7 i5-10210U / 16GB RAM / 256GB SSD Szép állapot, EU bill, gyári töltő
- A KINCS ! Új HP EliteBook 860 G10 Profi Fémházas Laptop -50% 16" i7-1355U 32/1TB FHD+ IPS MATT
- Dobozos DELL Inspiron 16 Fémházas Multimédiás Laptop 16" -30% Ryzen 7 8840U 8mag 16/1TB FHD+ IPS
- 186 - Lenovo Legion 5 (15IRX10) - Intel Core i7-13650HX, RTX 5070 (ELKELT)
- Apple Airpad 5th 64GB 100% (1év Garancia)
- Eredeti DELL 330W töltők (ADP-330AB D)
- Telefon felvásárlás!! Xiaomi Redmi Note 12, Xiaomi Redmi Note 12 Pro, Xiaomi Redmi Note 12 Pro+
- Referencia Weboldallal Világítós bill+laptop bill magyarítás. Rania 3M -is! Touchpadok is.Posta ok
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
