-
Fototrend
FIFA 16 topikösszefoglaló HASZNOS INFORMÁCIÓK!
Új hozzászólás Aktív témák
-
evibly
senior tag
Én ebben az évben váltok Xbox One-ra, de még nincs meg a konzol, úgyhogy tettem egy próbát X360-nal, biztos többen vannak, akik maradnak old genen.
Azzal nagyon egyetértek, hogy ezen a platformon, ez max. egy erősebb frissítésnek felel meg.
- A pace abuse erősen vissza lett fogva, legfeljebb Ronaldoval tudtam erőből elnyargalni a védők mellett, de másokkal nem nagyon. Én is alapvetően lassúbb tempójúnak éreztem az egész game play-t, ami nem rossz.
- Az irányított, erős passz király, gép ellen a löbbölések nem nagyon mentek, viszont az AI ugyanúgy csal, mint eddig, de ez nem nagy meglepő.
- Grafikailag nulla változást észleltem, de ez érthető is, ebbe már nyilván nem fognak energiát tolni.
- Baromira zavart, hogy alig lehetett egy életerős lövést elengedni a játékosokkal. Olyan, mintha egy 10 kg-os medicin labdát püfölnének, alig száll a bogyó, pedig a végén már maxra húztam az lövés erejét és így is csak legfeljebb elcsorgott a kapuig a bőr. Arra tudok gondolni, csak bizonyos helyzetekben, és szögből megy ez jól, mert végül Lewával sikerült egy qrvanagy dugót beakasztanom 20 méterről, de addig elég sokat próbálkoztam.
- A Draft a lehető legjobb, ami a játékkal történt és ha az nem lenne, nagyon gondolkodnék azon, h kell-e az egész nekem.
Majd One-on nyilván sok minden máshogy lesz, ahogy megvan, azon is tesztelem a demót.

Új hozzászólás Aktív témák
Összefoglalót olvasd el!
Csapatot Futheaden linkelj!
Gépigény
FUT Web App
Futhead
FIFA OFF topic
- Teszt FIFA 16 teszt
- Hír Íme a FIFA 16 gépigénye
- Hgst es seagate 500gb 2.5 hdd
- Hostpost.hu VPS és Webtárhely Bérlés
- Radeon Rx 6600XT/ I5 8400/ 16GB Corsair/ 1TB M2/ 128GB Sata SSD/ 500GB HDD/ Win11
- ÚJ Dobozos Lenovo Thinkpad T14s G6 Tartós Laptop 14" -60% Snapdragon 32/1TB FHD+ 20Hó Gar
- Bontatlan! Új Lenovo Thinkpad T14 G5 Tartós Üzleti Laptop 14" -45% Ultra 7 165U 16/512 FHD+ Magyar!
- HIBÁTLAN iPhone 12 64GB White-1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4487
- Beszámítás! Lenovo LOQ 17IRX10 FHD Gamer notebook - i7 13650HX 24GB DDR5 1TB SSD RTX 5050 8GB
- HP AI Laptop 15 - Intel Core Ultra 7 255U 16GB 512GB 1 év garancia
- Bomba ár! Dell Latitude 5400 - i5-8265U I 16GB I 256SSD I 14" HD I HDMI I Cam I W11 I Gari
- Apple iPhone 17 Pro Max 256GB Deep Blue használt, karcmentes 100% akku (52 ciklus) Apple garan
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

