-
Fototrend
FIFA 17 topikösszefoglaló
Új hozzászólás Aktív témák
-
ferni
őstag
-
Rypejakten
addikt
én használtam, nagyon fasza, viszont eszedbe ne jusson pace-t növelni rajta, mert fölösleges, még shadow-val is hátráltatni fogja az agility+balance kombó.
ami kell rá, az egy backbone, ami kihangsúlyozza a legjobb statjait, és onnantól már csak imádkozni kell, hogy ne sérüljön le a meccs végére az injury prone trait miatt.
-
balisz
senior tag
Én ebben a csapatban használom.
Szerintem azt hozza ami rá van írva, H/H workrate, tényleg mindenhol ott van, bírja az egész meccset, erős jól szerel, ezen kívül mezőnyben is viszonylag jó. A csapat egyik legjobbja. Én Engine-t tettem rá, jól jön a plusz pace, védekezése szerintem boost nélkül is elég jó. Még Catalyst chem-en gondolkozom, azzal már viszonylag gyors is lenne. Összességében én mindenképpen ajánlanám kipróbálásra!
-
balisz
senior tag
-
HdRew
őstag
Pedig most nagyon szeretnék..
Először is, felkeltem egy hülye poloska miatt az éjszaka közepén, na akkor nyomjuk be a fifát, ha már nem tudok aludni.
Oké, megnézem a weekend challenge-et, erre kiírja, hogy max. 5 nemzet lehet. Elmehetnek a tudod hova, nem igaz, hogy még itt is követelmények vannak.
Plusz akkor, hogy legyen pénzem, megyek divezni.. Srác megrúgja az első gólját, nyom egy szünetet, megszakad vele a kapcsolatom, de beadja neki győzelemnek. WTF?

PS4-en is van már CSALÁS? Eszem-f.szom megáll akkor, nem igaz, hogy már semmi sem szent itt.
Ja, persze olyan baromira fel van húzva a sebesség most a divben, hogy az HIHETETLEN.
Mintha egy videóra ráraknál egy x2-es gyorsítást, vagy nem tudom. Iszonyat rossz, ilyen még a fifa 16 sem volt..........
-
gabigyerek
senior tag
Igen érezni. Az új fizika sokszor butaságokat csinál a játékban.
Így kb 150 lejátszott meccs után sem értem még mindig meg azt, hogy beívelt labdára ha a védőm van elől, hogy tudja a csatár elfejelni a válla fölött a labdát, vagy egy bokán átteleportáló labda hogy tud a lendítő láb elé kerülni, vagy hogy ívelt labdákra a védő miért fut ki a pozícióból, hogy utána vissza kelljen futni ahol addig állt, hogy a passzok néha értelmetlenül erősen rossz irányba mennek, vagy hogy életveszély amikor rövidsarokra rúgják a labdát és a 87es handanovic beüti saját magának, köténybe bemegy, rossz helyre üti. Ezeket kapusiskolába a kezdetektől tanítják
Szóval értem, a játékot kell legyőzni, és ez az amiben az esportolók nagyon jók. Kiismerik a rendszer hibáit és jellegzetességeit. Az ha te fociztál már valaha is azt itt el kell felejteni, itt nem lehet a valós dolgokra alapozni, mert ez nem a valóság.

-
LedyGyuszi
addikt
-
kicsako
őstag
Azert fetrengett eleget igy is jogtalanul. Sosem birtam. Hernanesnek viszont orultem hogy jatszott, mar a Lazioban is kedveltem a jatekat, de azert biztam benne hogy nem szomorit el egy gollal

Mellekesen en inkabb annak orulok ahogyan nyertunk, nem maganak a gyozelemnek. 17eves kolyok a kapuban, 18eves a kozeppalyan bombagolt vagva az egyik legjobb kapusnak, es 20-25evesekkel a vedelemben es a tamadoszekcioban. (Ds, Romagnoli, Niang, Suso). -
gabigyerek
senior tag
Próbáltam el Sharat és Perisicet is.
El shara inkább LW, perisi meg LM.
El shara nálam képtelen volt a csapatjátékra, viszont egyéni harcokban sokkal jobb.
Perisic csapatjátékban volt erősebb, de LM poziban valahogy nem tudtam a támadásokba hatékonyan integrálni.
Nekem egyelőre ezen a poszton Mertens a befutó.
-
majnkopf
tag
bronz2 1 győzelem, onnan 2 győzelem jelent 1 osztály ugrást (1-3-5 stb.), kivéve elite3 és gold1 között, mert ott 3 (15-18).
Nekem gold3 lett a vége most elsőre 11 winnel. Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy gold1 simán meglenne ha nem lennék ennyire full szerencsétlen a meccseken.. és itt nem arra gondolok, hogy az ellenfél játékosai jobbak stb. hanem, hogy 60%+ labdabirtoklás inkább megvan, biztos passzok stb. erre kirontanak a védői és tuti nem nyom semmit majd háttal odapasszol a másikhoz egy tökéleteset aki a félpályát átíveli a védőm összeesik, mert szélütést kap és gól, meg 87. percben öngólokat fejelnek a játékosaim szögletnél stb. .. Nem mondom, hogy szanaszét dominálom minden meccsem meg 25 kapuralövés mindig, de az esetek többségében a játék képét látva, hogy neki van 4-5 lövése amiből 3 16oson kívülről nekem pedig általában az összes lövés 16oson belülről megy ő lő kettőt én meg azért az egyért is vért hugyozok
mint legutóbb Pogbaval a 16os sarkáról becsavarva az én játékosaim meg kihagyják, és lehet nem a legjobb befejező csatáraim vannak, de ezt inkább annak tudom be, hogy az ellenfél kapusa bravúrozik annyit nem az én játékosaim töketlenkednek. 
-
vegitossj7
addikt
Engem valaki nagyon elátkozott... Már meg tudom mondani, hogy nyerni fog-e az ellen az első 10 perc után. Annyira lehetetlen dolgok történnek, hogy az már fáj. Kapufa-kapufa hátán nekem, neki meg esélye sincs egész meccsen. Ezek a legveszélyesebbek. 25 meccsből TÍZ ment el a 80. perc után, úgy hogy vezettem. Ebből 5 meccs 115-120 percben szerzett gól volt az ellentől. 2 tiziig jutottam, egyiknél sikerült 3 kapufát rúgnom.Nyert az ellen 3-0-ra, a másiknál meg mellérúgta az összes játékosom még ami középre ment is kapufa lett. Csak így, az 80.+perceknél kaptam ki, sosem volt olyan, hogy vezetett volna egész meccsen, vagy csak szimplán jobb volt.
A szokásos világtalan ellenfél, 87. percben kiegyenlít majd öngól/kipattanó a menő. Olyan 7 körül ma 3 meccsem volt egymás után ilyen. Jó ellenféllel talán egy ellen toltam a 25-ből, de az is inkább csak cselezett majd nagyra volt magával, tolta a cseleket, a végén meg 1-2-nél passzolgatott, majd én jöttem a 80.perc+ jósággal, 3-2 nekem, ragequit.
Ilyesmit ritkán láttam a 16-ban, de itt valami nagyon durva. Most toltam le az utolsó meccsem az elite 3-ért, 3-1-re vezettem a 80. percben, mikor 3-2 lett én mondtam magamban, hogy ezt bizony elbukom.Öngól szöglet után, majd a 90. percben valamiért full üres volt a félpályám park the bus mellett és berúgta a 4. gólját. Nem tehettem semmit.
A labdafedezés hasznavehetetlen, nem 1-2 gólt buktam vele, mert retardáltként nem fedezte a labdát, hanem a szellemet próbálta magától távol tartani, ami gyerekkora óta kísérti. Kézzel fedezte magát a semmitől az esetek 90%-ban. A másik meg, jön a labda, és átveszi, mint egy 5 éves az első fociedzésén, elindulni meg nem tud vele. Nyomja az ember az irány, a hülye meg csak forgolódik fedezés nélkül, magától, világáról nem tud.
A védők túl nagy területet védenek le egy kurva gombbal. Sprintel a védő, 70pace+ugye, fut mellette Lennon és egy szerelés gombbal hamarabb megáll, mint a támadó és vagy 3-4x gyorsabban reagál bármire mint a támadó. A támadónak SEMMI esélye 1v1-ben. Semmi. Főleg ha még gépi containt tol, az alapvédekezést. Na akkor meg főleg. De még sima 1v1-ben ha az ember védekezik egy akárki ellen, akkor sincs esélyed. Nekifuthatsz mint egy hülye, vagy beülhetsz az ölébe, hogy eltörje a gerinced amiért megpróbáltad amit a bíró sosem fog lefújni.
Ide valami változás kell, valami csinálniuk kell ezzel, az input lag-ről ne is beszéljünk...
Sry, a kifakadásért, de a témához szólt.
-
badzsó
kezdő
Tizenegyesek

Elinditod egyik irányba és futás közben áttolod a másikba és tök vicces hogy alapbol mindenki arra vetödne amerre a neki futásod is mutatjaMás
Miért lehet az hogy a meccsek elején úgy hogy a kontrollerhez sem érek, offensivben vagyok? mindig állíthatom vissza a meccs elején
-
HdRew
őstag
A jó öreg fifa

Nekem is mostanában egyre több az olyan meccsem, ahol én mindent kihagyok, az ellenfelem mindent bever. Szerencsére viszont a legutóbbi meccsemen 2-1-es állásnál én is kihagytam mindent, de az ellenfél is, így maradt az eredmény.
Bár egy forintot se tettem volna rá, hogy nem kapok még egy gólt.. -
drachoHUN
senior tag
Igen, amikor miattuk(Ovvy és Krasi) figyelem, hogy merre lép először a játékos a 11-es elvégzésénél, elvetődök a megfelelő irányba, de a kapu második oldalába vágódik a labda...

Pár tutorialjuk vicc kategória, de összességében mindenképp hasznos csatornákat vezetnek, és lehet tanulni sokat. -
majnkopf
tag
Ne is mond.. az ideinél szarabb megoldást tizi lövéshez én még nem láttam fifaban.. undorító. Tegnap 2x nem ugrott el a kapusom pedig az irányt eltaláltam volna, de ő ott maradt középen vagy a hóna alatt bemegy én meg alig bírom belőni, mert vagy nem csorog be vagy kapufa vagy a kapusa véd.. pedig egy tizi kb. 90% gól, de az idei részben ez kb. számomra megfordult és 10% esélyem van, hogy belövöm

-
Mr.Rain
senior tag
Na pont kapcsolódik kérdésem kicsit a te kommentedhez.
Szeretnék kicsit fejleszteni ezen a csapaton, jelenleg most nincs sok coin, de azért kíváncsi vagyok.
Martial és Matuidi is érdekelne. Mondjuk a középpályámmal meg vagyok elégedve, a cseresorban Koziello szerintem OP! Meglepett.
Laca már tavaly is nagy kedvencem volt, őt mindenképp szeretném majd idővel. Benzema?
Esetleg CB posztra Varane/Kosielny kettős erősítés lenne? Perrin/Laporte/Mangala van most.
Kapus Lloris? Vajon megéri a többeletet Ruffier-hoz képest ?
(Amúgy azért van ennyi játékosom, mert nem fitnessezek, hanem egy bő keretet tartok fenn, több hasonló képességű játékossal posztonként. Nekem már tavaly is bejött így, és életszerűbb is.
)
-
majnkopf
tag
Én jelenleg 11/6nál járok, igaz PC. Viszont nem vettem észre eddig olyan laggot amiről itt többen panaszkodtak a fórumon. Sima játékmenet, 1-1 meccs, de az nem húzható konkrétan arra rá, hogy most csak a hétvégi sorozatban lenne. Ugyanúgy laggol máshol is ennyire, bár sok tapasztalatom még nincs, ez az első ilyen kupám. Viszont a szerencsefaktor hatványozottan ellenem van. Minden odapattan a másikhoz, Insigne eltolja a hegyet is mit neki erősebb fizikumú, magasabb védő és társai, kicsit nehéz ez a kupa, mert úgy érzem szembe szél az van rendesen jobban, mint máshol, de inkább passzolgatok körbe-körbe ameddig nem találok 1 gólpassz lehetőséget a 16os környékén, volt, hogy 68%os volt a labdabirtoklásom 1-0-s hátránynál aztán a 80. perctől kettőt begyötörtem és sikerült lehozni.
meg persze volt már 95. percben elbukott meccs, mert a kapusom kiugrott a semmire a védőm meg befejelte a labdát a saját kapumba 
-
balisz
senior tag
Nem tudom mi köze ehhez a coin csalóknak, rendes season-ben például nincsenek, ha FUT már játszhatatlan akkor azzal játszok. Ameddig meg a konzol verziók technikailag jobbak voltak addig azokkal játszottam. De következő évtől szinte biztos hogy váltok, mert addigra csak lesz valamilyen next gen konzolom. Remélem addigra abbahagyják az exkluzív legend hülyeséget és teljes értékű lesz a PS4-es verzió is, inkább azt vennék.
Persze a skill move-okra értettem a cselezést, nem a labda fedezésre, anélkül egyértelműen nem lehet magas szinten játszani. Viszont ide-oda pörögni egyáltalán nem kell a megfelelő játéksokkal, szerintem sokszor levédekezni is egyszerűbb a a cseleket mint a szimpla dribbling-et, mert látod hogy elkezdi a mozdulatot a játékos, és már tudod mi jön.
-
Rypejakten
addikt
technikailag hibátlan, nem volt pontatlan labdája, nem jól lekezelt labdája, nálam a szögleteket is ő lőtte, gyönyörűen futja be az üres területeket, mindkét lábbal jól ad be, jól is védekezik, VISZONT, picit lassú.
nem a végsebessége rossz, hanem hogyha elhibázod a szerelést, picit lassan vált irányt és gyorsul fel.
szóval Anchorral szerintem vállalható, nálam jobb volt, mint Aurier, aki papíron a 2. legjobb RB a játékban, gyakorlatban meg áh, borzasztó.Abate viszont még mindig óriási tank!! Walkerrel párban a legjobb tapasztalataim hozzá fűződnek a jobboldalon.
-
LedyGyuszi
addikt
hát jah, azért ezt nem gondoltam volna...Nem vártam egy MEssi-Ronaldot, de azért egy 20-30k körüli játékost nyugodtan dobhatott volna...

no mindegy, dolgozunk tovább! legalább lett egy raklapnyi játékos, aki majd talán sbc-ben eladható/felhasználható + lett egy közepes bpl csapatom is + némi coin
-
F1rstK1nq
aktív tag
Nekem is az egyik jó barátom megnyerte 15-ben és 16-ban a div1-et párszor. Tavaly májusban jött át PS4-re, div4 és div5 között mozgolódott. Nyilván nem lehet egy emberből kiindulni, de egyértelműen nagyobb a felhasználóbázis konzolokon, mint PC-n, ezért is könnyebb megnyerni div1-et PC-n. (a coinglitcher farmolásról nem is beszéltem, igen rád nézek Kristóf
)A másik példához nem is kell messze menni, itt van Yodamester a fórumról. Mondjuk ő majdnem megnyerte div1-et PS4-en is ha jól emlékszem.
(ez most nem a PC vs konzol témára irányult, mert nyilván sok játék jobb PC-n, mint konzolon, de ez FIFA és PES kombóról nem mondható el, mert ezek évek óta konzoljátékok elsődlegesen és ezt a fejlesztőknek is meg lehet köszönni, mert nem igazán tesznek ellene, sajnos...)
Viszont ha nem játszol online, és erős géped van, amin látszik is a különbség, akkor a PC a jobb választás.

-
Meghivott
addikt
Durva

Tettem rá még egy huntert is
Viszont a két szellő rém gyenge, így bontanom kell a csapatot. A gond, hogy francia ligában játszik és dán
Ma Sosa volt szuper: mester3as és Joaozinho, aki csereként LW-ben nem egy meccset döntött el, engine van rajta. És persze Nani is fantasztikus volt, szokás szerint.
Még mindig nem találtam meg az igazi csapatom, amiből ugye kettő kéne
Próbáltam még IF Immobilet, aki viszont kuka, csakúgy, mint Jota, velük nem ment. -
-
Kristof_94
nagyúr
Lehet, hogy ismertem már, csak nem nagyon használtam és elfelejtettem!

A DIV2-t nyertem tisztán, a DIV1-ben már volt olyan, hogy 1-2 csaló általi győzelem segített a megnyerésében, sajnos tele van velük. Draftban a legkevésbé sem zavar, de a seasonsban igen, mert fogynak a szerződések.
-
HdRew
őstag
Elképesztő? Inkább full unalom. Nagy mákja volt a Barcának, hogy a védő elcsúszott, azért, ha az nincs, akkor más a meccs.. Piqué lecserélése előtt nagy helyzetei voltak a citynek. De az biztos, hogyha 2 tiki-takára játszó csapat van a pályán, én több ilyen meccset nem nézek.
Nincs bajom ezzel a taktikával, nagyon eredményes, meg a való életben én is így játszanék, csak amikor 2 ilyen csapat van a pályán, ismerik egymást, és percekig a 2 kapus játszik egymással jóformán, mert emberhez akarják rúgni a labdát, azt meg nem találnak.. Na én ott káromkodtam egy sort. 
-
vegitossj7
addikt
Király meg sehol?

Mindenki azt látja jónak, akit kedvel. Nálam Kahn 1995-2000 onnan jó 10 év Casillas, majd az elmúlt években nálam
EnyeamaNeuer a menő. Buffon jó meg minden, de ha a klubhűséget nem nézzükDE AMÚGY NÉZZÜK, akkor szerintem Handanovic is megérdemelne egy kisebb kultuszt a kapusok között...Nekem ennyi volt a témám ezzel kapcsolatban.
Jöhetne már egy patch, valamit csináljanak ezzel a laggal, coopoznék meg UT-znék már...
-
-
Én a saját csapatomban Gerrardot (szerintem nem kell bemutatnom) is simán padra küldtem volna jó párszor már a vége fele, hazai nevelés (ami nem mondható el pl Buffonról) és hazai legenda ide vagy oda, sok történet meg tapasztalat ide vagy oda, a színtiszta teljesítményt nézve néha lassú volt már ebbe a 'poolba. Én csak realista akarok maradni, mindig túlistenítik azt, aki már idős meg sokat lehúzott egy csapatnál, akkor is, ha a teljesítménye a közelében sincs már a csúcshoz, de még egyesek fénykorukban sem voltak az élmezőnyben, mégis istentiszteletet kapnak idős korukra.
-
77Guba
aktív tag
Köszi, mivel azt veszem észre, hogy gyorsult a játék, most Niang ST-ben van, megvettem Banegat, az első meccsen az ő góljával nyertem 1-0-ra,ügyesnek tűnik, Dybala lesz az tuti, majd ha olcsóbb lesz. Olyan szinten tűnik gyorsabbnak a játék, hogy el is adtam Naingolant, és Cuadrado CM-be a helyére, eddig nem bántam meg, mert elől meghúzza, hátra meg visszaér.
-
77Guba
aktív tag
Szia! Cam pozícióba kit ajánlanál Serie A-s keretbe? Most Perisic van, aki nagyon jó volt RF-be, de amióta felállást váltottam ő van ott, de valahogy nem az igazi, de csak lehet azért, mert általában a szélső játékot erőltettem... Tottinál nagy probléma lehet a sebesség?
-
_adaml21_
őstag
Ez az, amit mi már múlt héten megkaptunk PC-re, vagy ez most megint valami új?
Más: Sok predictiont megnézegettem, és Salaht egyik helyen sem emlegetik az esélyesek között (Whoscored-on is Dzeko lett a MOTM), így aztán vadásztam egyre, sikerült is elhoznom 60k-ért egyet (hétvégén legolcsóbban 52k-ért volt, még aznap haszonnal továbbadtam, félve attól, hogy kap SIF-et).
Aztán, pár másodperccel később kirakott valaki egyet 22k-ért, behúztam azt is, mint a szél
Remélhetőleg az 56k-ért vett Gameirot is el tudom majd adni haszonnal, azt egy kicsit drágán vettem, most van 48k-ért is. -
chop
őstag
Kapaszkodj meg, nemhogy magatol szerel, de meg 11-est is lehet ugy vedeni, hogy hozza se nyulsz az analoghoz. Az iment vedtem ki egy bal also sarokra tarto buntetot ugy, hogy nem mozdultam el semerre sem.
Egyebkent golt lovok, kozepkezdes utan vegigszlalomozik az urge, lepattan rola 3 vedom, vegul begyotri. Megint vezetest szerzek, kozepkezdesbol szoglet, termeszetesen befejeli. Es termeszetesen mindez a veletlen muve...

-
vegitossj7
addikt
Szerintem meg az ellenfél sosem jobb, mindig szemét játékosokat használ, laggol direkt az ellenfél, és mindig szerencséje van. Aki fekákkal jön, az rohadék.
Div 3-ig most jutottam el 2 SBC-re készített csapattal. Csodás volt az a sok ragequit a második-harmadik gólom után.
(#3942) Aguinaga: Igen. N'jié jobb.
-
gabigyerek
senior tag
Beállításként nincs, de létezik ilyen

Többször csinálom csak, hogy közel megyek az LW-RW-hez és csak kísérni akarom a vonal mellett, de a védőm magától leszereli
ViccesKicsit komolyabb BPL gárdát összeraktam (Yaya, Rooney, IF LLoris, Smalling, Kompany stb), és 4 meccsen 3 zakót kaptam
Egyből mentek is piacra, és szerencsére nyertem is rajtuk 30K-t.Viszont tanulság...IF LLoris 2 meccsen olyan potyákat kapott hogy vicc 10 chemmel
, hiába szedett Smalling Kompany páros előtte mindent. Lábközt, saját sarkáról bepattanó labdától a csatár elé ütöttig minden volt a repeprtoárban 
Ronney jó, sokat fut, Yaya 1 meccs és 70 Fitness, Fernandinho már nem a 16-ban látható Fernandinho, szal most hanyagolom a BPL-t és rámegyek valami más ligás csapatra.
-
getdizzy
aktív tag
akkor hozzám ez a hullám csak a hétvégére jutott el

Továbbá akit érdekel: Twitch video
Itt egy orosz srác, abszolút profi 32/32 győzelem eddig a fut champen.
Van nem egy nem kettő dolog amit el lehet tőle lesni
-
szupersanyi
aktív tag
Én kb. 10 meccsenként egyszer érzékelem PC-n ezt az akadást, szóval engem nem zavar annyira. Engem inkább a menü zavar nagyon, még mindig belassul néha.
Weekend League 25 meccsét lejátszottam, múlt héten Gold 3-ig mentem, most Gold 2.
Most is volt még 5 meccs, amit megnyerhettem volna, ha nem megy minden lövésem kapufára, de mindegy, ilyen a FIFA. 
-
vegitossj7
addikt
Olyan mintha laggolna, de nem maga a játék laggol, hanem az irányítás.
Mióta megjelent a játék, laggos meccset még nem kaptam. Szerintem valamit elkúrtak, és a lagkompenzációt mindenkinek automatára tették.
Ha választhat az ember, melyik az okosabb?
-Laggoljon csúnyán 60fps mellett, megakadozva fusson.
-Ne laggoljon 60 fps mellett, teljesen stabilan fut, 1 másodperces késleltetéssel az irányításban.0 lag a meccs közben, helyette amit nem látsz, az lag az irányításban. Volt akinél még 1 mp fölött volt a késleltetése.
Ha áll a labda, akkor a ball roll-t pl. 1 mp-es késéssel csinálja meg sac/kb. Ez az alap.
Na most még jön az erre, hogy szerintem az A.I. is laggol, mert elfelejt védekezni, passzolni. Passzolod a drivent, totál máshova megy alapból, a csávód meg másfele fut a késleltetés miatt. A szögletet se lehet emiatt levédekezni, az A.I. nem ugrik egyszerűen. Próbálj meg zónavédekezést erre, mikor nem vált, nem mozog ,nem szerel és nem reagál a játékos. Mire ráváltasz, addigra az ellen kapuralő.
Most gondold el, hogy te majd szerelsz, vagy becsúszol (haha), a támadóra. Totál véletlen lesz az egèsz. Tiki-taka a megoldás, azt se tudod mi van, de csak az irányt nyomod meg a passzt. Labdát nem vezetsz.
Vagy le a szélre, bead.
Máshogy nem nyerhet az ember. 100% szerencse. Vagy ha nagyon béna az ellen , akkor rutinból elveri az ember.
A védekezés automata, elvált az ember valaki másra, a gép megoldja. A cseleket el lehet felejteni, a fedezést is.Ez így volt a patch előtt is, majd a weekend cuccos előtt olyan volt mint az álom, most meg játszhatatlan...
Ez bizony szerveroldali hülyeség lesz. Tutiziher.
-
_adaml21_
őstag
Jó lenne tudni, én is befektettem egybe, annyira jó áron volt, hogy már most olcsóbban tudnám eladni. Amilyen szerencsém van, simán kap egy SIF-et, egyszer veszek IF-et, nem vagyok jó ómen ilyesmiben

Carrascot épp el akartam adni, mert felállást váltottam, nincsenek szélsőim, és meglepődve tapasztaltam, hogy pár napja még 5k-ért is tudtam volna venni, most 8,5k a legalja. Akkor ezek szerint megéri még várni vele, az a 3gól 2assist 100%, hogy IF-et fog érni nála.

Citroghost: nem kell sarkítani a dolgot, szerintem mindenki látja, hogy mennyire szánalmas volt amit csinált. Ha összeadnánk az összes panaszkodást, ami az elmúlt hétben megjelent itt a topikban (és sajnos volt elég), akkor sem érnénk el az ő heti szokásos mennyiségét - és ez nem költői túlzás...
-
lanikai
aktív tag
próbálj jó áron Mitrovicra vadászni
én nyitottam egyet délután, gondoltam IF Bernardo Silva után ő sem megy el 15 fölött... nagyot tévedtem. a plafont 30k-ra állítottam, szinte azonnal megvették. vettem még hármat 13-5k körül, mindegyik 30 fölött ment el, egyik 34.750-ért. nem egy komoly befektetés ugyan, de jól ki lehet jönni belőle
(PC)közben elbuktam az 5. döntőm is FUT championship felé menet, de ez zavart leginkább... kisebb túlzással köze nem volt a meccshez, de egyszerűen kijött, hogy ~8 millát ér csak a támadó négyese

-
trapedli
csendes tag
Na meg volt ez a része is... állítottam már minden marhaságot, most sikerült lejátszanom az első TELJESEN lag, szaggatás, reakció késés mentes meccsemet! Nagy öröm volt

Viszont a weekend challenge, online coop mérkőzések továbbra is legalább 1, de szögletnél, szabadrúgásnál (és utána is) 3 mps-es késéssel szenved...Mondom akár mi lesz, lenyomom végig a meccset... csak 6-1 re kaptam ki, védekezni így nem lehet.... Mit lehet még tenni a nettel?
Ezek az értékek rossznak számítanak?


-
trapedli
csendes tag
na volt még egy próbám, most vettem észre... kipróbáltam amit írtál... Pontosan ugyan úgy késik!!! Neten találtam sokakat akinek csinálja. Csak nem értem, hogy nekem pl miért?? Nincs szaggatás, lag sem... későn reagál mindenre .... úgy látszik be kell csicskulnom az EA-nek, nem akarja, hogy induljak a weekend challengen ....

Új hozzászólás Aktív témák
- Samsung Galaxy Watch (Tizen és Wear OS) ingyenes számlapok, kupon kódok
- GL.iNet Flint 2 (GL-MT6000) router
- ASUS blog: 2K-tól a 4K-ig és tovább a Radeon RX 9000-es szériával
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- Motorola Edge 50 Neo - az egyensúly gyengesége
- Milyen egeret válasszak?
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- Wise (ex-TransferWise)
- További aktív témák...
- Manli RTX 3070 8GB LHR / Csavarmatricás / Beszámítás OK! / Akciós ár!
- Apple Watch 4 44mm szürke színben. 74% akkumulátor.
- Canon EF-S 24mm f/2.8 STM objektív
- Dell Inspiron 16 Plus 7640 Ultra 7 / RTX 4060 16gb DDR5 1TB SSD/2.5K 120Hz Garancia
- Canon 60D fényképezőgép + 50mm objektív + 16GB memóriakártya
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone Ultra 7 265KF 32/64GB RAM RTX 5080 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- Csere-Beszámítás! Asus Tuf FX506I Gamer Notebook! R7 4800H / 1650Ti / 16GB DDR4 / 512GB SSD
- Dobozos Új HP OmniBook 5 Flip 2-in-1 érintőkijelzős laptop i5-1334U 16gb ram 512ssd Garancia
- Bomba ár! Panasonic CF-20-2 Tab+Laptop: i5-7G I 8GB I 256SSD I 10,1" WUXGA Touch I Cam I W11 I Gar
- ÚJ 15" Microsoft Surface Laptop 7 X Elite 16GB 512GB
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest




![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)




pótlom hiányosságomat!








