Új hozzászólás Aktív témák
-
Madn!ght
addikt
válasz
bodnar123 #7906 üzenetére
Igen, pontosan erre is céloztam. Anno tizenéve még vissza is jelezte a játék a csapat morálját, illetve ahhoz viszonyítva reagált a közönség is (pl: ovációk, erősödő szurkolás, stb.). Ha pl. kihagytàl egy tizit, akkor szinte boritékolható volt, hogy visszaesik a morálod, illetve a játékosok “összhangja”.
Itt csupán a dnf-eknél látom, hogy ha kilépek, elkezd arcade módra váltani a csapatom. Kb. mintha minden meccset ugyanaz az ellenfél ellen játszanék és ugyanazokat a hibákat követi el a csapatom újra. Ilyenkor jellemzően erősebb ellenfeleket is sorsol, “odadobva” azoknak, akiknek egy viszonylag könnyű meccs kell pl a feljebb jutáshoz. (Onnan is veszem ezt, hogy többnyire rákérdezek az elscriptelt meccseknél, hogy az ellenfelem hol jár épp).
A mostani wl-en volt egy viszonylag jó sorozatom, nehéz meccsek voltak, de nem volt látványos boost egyikőnknél sem. (!) Majd mikor jött a szokásos 9 win környéke, 6 meccsem maradt, persze egyet “engedett”, a következő 5 meccsen pedig 0 vision és 0 agility beállításra váltott a csapat. Amikor középkezdésnél az első passzban elesik a fogadó játékosom, onnan már tudom, hogy nyugodtan letehetem a kontrollert, mert nem gyakorlok semmilyen irányítást a játékosomra. (Vajsima 20 ping mellett)
Új hozzászólás Aktív témák
- Xiaomi Redmi Note 14 Pro 5g 8/256gb - Szép állapot, akár beszámítással
- LG 70UN74003LA Smart LED Televízió, 70" (177 cm) - 4K Ultra HD, HDR, webOS
- TP-Link RE650 AC2600 (RR650) WIFI hatótávbővítő
- BONTATLAN Új Iphone 16 és 16 Plus 128-512GB 1év APPLE garancia gyári független Deák AZONNAL Átvehető
- ÚJ Bontatlan iPad Air 6 - 7 gen 11 és 13 Minden szín 1 év Apple Garancia Azonnal Átvehető DEÁK Térné
- Bomba ár! HP Elitebook 850 G8 - i5-11GEN I 16GB I 256GB SSD I 15,6" FULLHD I Cam I W11 I Gari!
- HGST HUH721010AL5200 10TB 7.2k SAS HDD, DELL branded, nettó 40000Ft + ÁFA, 1 év garancia
- Csere-Beszámítás! Asztali számítógép PC Játékra. I5 12400F / RTX 3070 / 32GB DDR4 / 1TB SSD
- Csere-Beszámítás! RTX Számítógép játékra! I5 13400F / 32GB DDR5 / RTX 4070 Super / 1TB SSD
- LG 77G4 - 77" OLED evo - 4K 144Hz 0.1ms - MLA - 3000 Nits - NVIDIA G-Sync - AMD FreeSync - HDMI 2.1
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest