Aktív témák
-
wildrain
addikt
válasz
Motion_Blur
#12755
üzenetére
Tippem: nulla. Sima, száraz, káoszmentes verseny lesz, Alonso időmérőn és versenyen is megveri Massát.

-
wildrain
addikt
válasz
hunnylander
#12698
üzenetére
Az a5 már nagyon régóta össze-vissza fogalmaz, legtöbbször úgy, hogy azt állítják, a pilóta a kanyargós, nagy leszorítóerőt igénylő részeken teszi oda a könyökét, és az egyenesekben veszi el. Ami ugye már csak azért is marhaság lenne, mert hogyan lehetne úgy normálisan kormányozni, hogy közben a bal könyökét egy lyukra kell tapasztani.

-
wildrain
addikt
válasz
hunnylander
#12634
üzenetére
De tekintettel arra, hogy az F1-es pilóták mennyivel képzettebbek, lehet hogy végigmennének egy-két light-os SC fázissal vagy anélkül.
Már ha egyáltalán megkapják a rajtjelet, nem úgy, mint a WTCC-sek.
Nem volt semmi, hogy a két futamból talán háromnegyed futamnyit tudtak versenyezni, a többit SC mögött tették meg, és nem azért, mert olyan gyakori volt a baleset, hanem a sok töketlenkedés miatt. -
wildrain
addikt
válasz
Iron Funeral
#12608
üzenetére
Jelen állás szerint ha visszakerülne Rosberg mögé, már az is jó lenne.

-
wildrain
addikt
válasz
stvnppp
#12599
üzenetére
Ahogy a cikk alatt is írtam, ez még nem magyarázza meg azt, hogy az időmérő után a parc fermében miért volt ugyanolyan alacsony a hasmagasság, mint megtankolva, valamint azt sem, amit hunny írt, hogy egy másik alkalommal az egyik szemtanú szerint hozzáért a gumi a padlólemezhez, olyan magas volt az autó.
Nem tartom valószínűnek, hogy egy egyszerű vonórudas felfüggesztésről van szó. Valami csavar biztos van még a dologban. -
wildrain
addikt
válasz
venember83
#12575
üzenetére
Egy erőmű károsanyag kibocsátása egész más, mint egy autóé, mivel sokkal hatékonyabb szűrőket lehet tenni a kéményekre, és ami kijön rajta, az sem a várost teríti be, hanem attól távolabb, kevésbé lakott területeken szennyezi a levegőt. De pl. egy atomerőmű ha nem játszik csernobilost, akkor szerintem jóval kevésbé szennyezi a környezetet, mint egy szén (igaz, hogy az a mennyiségre relatíve kevés szennyező cucc jól elrejtendő a föld alá), de vannak pl. vízerőművek is, ahol ugyan a tájat elrondítják vele, de emiatt nem fog senki rákot kapni. Nem beszélve a szél- vagy naperőművekről, stb. stb.
Az akksik újrafeldolgozása persze gond, de ha beindul a dolog, akkor erre is kitalálnak valamit (gondolom).A lényeg, hogy összességében mindenképpen jobbak az elektromos autók, de hogy mennyivel azon persze lehet vitatkozni. Én számokat nem tudok, úgyhogy nem velem.

-
wildrain
addikt
válasz
#70869248
#12543
üzenetére
Ja, egy kicsit én sem értettem, hogy négy verseny után miért kell leírni MS-t. Aki hozzáértő, az tudja, hogy mivel ebből a négyből egy volt, amikor tényleg tisztán látszottak az erőviszonyok, az összes többin kavarás volt, plusz egyet be sem fejezett, ezért nem sokminden derült ki eddig. Még bármi lehet. Majd kb. 10 verseny után már biztosat lehet mondani.
Ráadásul a cikk elején gyakorlatilag kiejelentette, hogy MS lassú, utána meg kifejtette, hogy milyen bizonyítékok vannak arra, hogy a gumi kopott el vagy az autó sérült és nem MS volt a technikátlan.
FP-nek el kéne döntenie, hogy MS leáldozott tehetségét tényként kezelve síratja őt, vagy reménykedik még...
-
wildrain
addikt
válasz
#70869248
#12495
üzenetére
Ez mind világos és egyet is értek vele, de ezzel nem Hamilton viselkedését magyarázod, hanem Glock visszatámadásának értelmét/értelmetlenségét.
Teljesen lényegtelen, hogy volt-e értelme Glocknak bemenni Hamilton mellé. A fair play szabályai szerint nem szabad letolni a másikat a pályáról és kész. Hamilton látta, hogy Glock kívülről jön, és a technika, ahogy rövidre zárta a dolgot, nem igazán volt sportszerű.
De hangsúlyozom, hogy nem vagyok fair play megszállott, a mozdulat nálam még belefért, egy kis keménykedés nem árt. -
wildrain
addikt
válasz
#70869248
#12492
üzenetére
Igen, mondjuk a cikket nem ártott volna elolvasnom.

A Glockos esetben természetesen annyiban igazat adok, hogy Timonak esélye nem lett volna tartani Hamiltont, de azért az, hogy Lewis 1 mp-cel gyorsabb a másiknál körönként, nem ad jogosítványt arra, hogy letolja a másikat egy visszatámadás alkalmával. Ahogy már írtam, nálam belefért a dolog, de ez elég suta magyarázat, mert a sportszerű viselkedésnek nem a gyorsaság másikhoz való viszonyítása az alapja.
-
wildrain
addikt
válasz
#70869248
#12488
üzenetére
Azért én túlzott agresszivitásnak nevezném Glock fűre rakását, a cikázását az egyenesben, vagy ahogy Spaban éppenhogy visszaengedte maga elé Kimit. Ezeken persze lehet vitázni, hogy túlzott-e, éppen ezért ez csak egy szubjektív vélemény.
Viszont(!) egyik esetre sem mondom fröcsögve azt, hogy Hamilton átesett volna a ló túloldalára, csak azt, hogy feszegette a határokat. Talán a spai esetben át is lépte, de csak éppenhogy. Én szeretem az agresszív versenyzőket, mert jó nézni, ahogy versenyeznek, aztán röhögni a többiek kislányos nyafogásán. A kemény versenyzők úgysem nyafogni fognak (pl. Petrovtól nem hallottam semmit, hogy ő a cikázás miatt nem tudta visszaelőzni), hanem visszakeménykednek a pályán. Ők az igazi bajnok típusok, akik az F1 javát alkotják.
De azt hozzá kell tennem, hogy mindettől függetlenül nem Hamiltonnak szurkolok. -
wildrain
addikt
válasz
7Heads Drago
#12431
üzenetére
7:02 -nél melyik Ferrari legelt a bukó térben?
A kommentátorok szerint Massa. -
wildrain
addikt
válasz
hunnylander
#12406
üzenetére
Akkor okés az eset, így már érthető, hogy miért nem óvtak a red bullosok. Már csak az nem tiszta, hogy akkor Webber miért nyafogott a csapatrádión arról, hogy Hamilton megelőzte a vonal előtt. Ezek szerint Vettellel ellentétben nem vágja az erre az esetre vonatkozó szabályokat.
#12423 Nowhereman: Kapcsold ki a write-only-t, és olvasd el a hsz-t, amire feljebb válaszoltam.

-
wildrain
addikt
válasz
Oliverda
#12368
üzenetére
Na neee, azért ennyire nem lehetsz már szűklátókörű...
Egy SC fázis a biztonságról szól, olyankor azért nem árt tartózkodni a másik lökdösésétől, pályáról való kiterelésétől. Ha szerinted ez okés, akkor ezután érdemes arra mennie a versenyzőknek, hogy SC alatt az előttük haladót kipöccintsék a bukótérbe valahogy, aztán már el is lehet mellette menni. Nem sántít ez neked? -
wildrain
addikt
válasz
#70869248
#12359
üzenetére
Ezért írtam korábban azt, hogy kb. azzal tud védekezni, hogy ő is megcsúszott. Ezzel kb. egyenértékű az, hogy Vetteltől akart távol maradni, mert elég érdekes szögben érkezett a kanyarba. De ugye Webber szempontjából ez nem mentség, őt megillette az a pozíció a célvonalig, és azért nem tudta megtartani, mert kitolták a pályáról. Ez azért elég frusztráló lehet.
-
wildrain
addikt
válasz
#70869248
#12348
üzenetére
Nagy kár, hogy nem tudom feltölteni sehova a videót, mert a tévé médiaboxán van csak elmentve, pc-n nincs.
De az nekem is furcsa, hogy Webberék nem rugóznak az ügyön. Esetleg azt tartom még elképzelhetőnek, hogy megbeszélték Hamiltonnal, aki valami jó indokot tudott felhozni. Az egyetlen ilyen, amit elfogadnék, hogy ő maga is megcsúszott, és azért koccant Webbernek, aki a vizes kerékvetőn gyorsítás helyett a bukótér aszfaltját választotta. -
wildrain
addikt
válasz
hunnylander
#12342
üzenetére
Webber meg elszállt, lehet, hogy magától vagy a vizes aszfalttól/kerékvetőtől és/vagy mert elfogyott előle az út
Webber már majdnem teljesen egyenesben volt, majdnem elérte a kerékvetőt, amikor le kellett mennie a pályáról. Nem volt ott semmi vezetői hiba a részéről. Ha lett volna, akkor nem ért volna össze Hamiltonnal kerék-kerék ellen. -
wildrain
addikt
válasz
Motion_Blur
#12252
üzenetére
Vajon látta egyáltalán Vettel Hamiltont? Lehet, hogy amikor egymás mellett mentek, Vettel nem is tudta, hogy a másik is ott van.
Szerk: Visszanézve, már látom, hogy tudnia kellett róla, hiszen Hamilton mögül indították el, és látnia kellett, ahogy Hamiltont is elindítják. Utána biztos figyelt rá, hogy hova is érkezett.
-
wildrain
addikt
válasz
MPowerPH
#12232
üzenetére
Azt is visszanéztem még a verseny alatt, amikor leadták lassítva a belső kameráját, én azt még pluszba belassítottam, és egyértelműen először megmozdul az autója, aztán kialszik a lámpa. Minimális az időkülönbség, de mindenképpen a megmozdulása van előbb.
De ez azért nem meglepő, lévén, hogy meg is büntették miatta, és ahogy már írtátok, a versenybíráknak nyilván megvan a felszerelésük ahhoz, hogy tutira ítéljenek róla. -
wildrain
addikt
válasz
Motion_Blur
#12225
üzenetére
Fogalmam sincs. De majd ha lesznek róla videók, szerintem te is ugyanezen a véleményen leszel, mert számomra teljesen világos a dolog.
-
wildrain
addikt
válasz
Motion_Blur
#12217
üzenetére
Visszanéztem, és szerintem egyértelműen összeértek. Webber nem csúszott meg, hanem Hamilton támasztotta meg magát rajta.
-
wildrain
addikt
válasz
7Heads Drago
#12205
üzenetére
Hátulról nem lehet, de nem mögötte volt, hanem mellette. Belül Vettel fordult, mellette Hamilton, aki még neki is ment Webbernek, ezért az ausztrál a pályán kívülre került. Egyértelmű kiszorítás szerintem.
-
wildrain
addikt
válasz
Motion_Blur
#12194
üzenetére
Ha jól emlékszem, tavaly vagy tavalyelőtt valaki Spaban kapott egy figyelmeztetést azért, mert a boxba a vonalakat keresztezve ment ki, hasonlóan ahhoz, amit most Hamilton produkált. De az lehet, hogy nem versenyen volt, hanem edzésen, és nem kiélezett helyzetben talán nem kéne ilyet csinálni, mert balesetveszélyes.
A másik esetet, a SC kimenetelekori előzést én úgy láttam (de újra kellene nézni), hogy Webbert kiszorította Hamilton a pályáról, ami azért elég necces eset.
-
wildrain
addikt
válasz
Motion_Blur
#11862
üzenetére
Én valami olyanra tippelek, hogy a szárny élén nagyon kicsi lyukak vannak, szinte csak perforáció. Ezen csak nagy nyomás esetén megy át jelentős mennyiségű levegő, tehát nagy sebességnél. Az biztos nem lehetséges, hogy valami rugós, billenő szelep van beépítve, hiszen az mozgó aerodinamikai alkatrész lenne.
#11863 Oliverda: Természetesen nem tény, de ugye mindenhonnan az folyik, hogy térddel nyitják-csukják a bemeneti nyílást. Ezek szerint nem.
-
wildrain
addikt
válasz
TESCO-Zsömle
#11802
üzenetére
Úgy kellett volna írni, hogy visszatérhetnek a turbós fő erőforrások. Így máris értelmes lenne.
-
wildrain
addikt
Ha kommentár nélkül linkelt volna be olyan cikkeket, amiket úgyis elolvasunk a 99%-unk által napi rendszerességgel látogatott F1-es portálokon, akkor nem kötöttél volna bele?

Egyébként amit linkelt, nekem új volt, szerintem itt még nem volt linkelve. Már csak azért sem lehetett, mert mai a cikk. -
wildrain
addikt
válasz
Oliverda
#11478
üzenetére
Trulli integetett is, hogy előzze meg, szóval érdekes lett volna, ha megbüntetik érte.
#11481: Ez mondjuk egy kicsit hülye duma, mert Petrovot akarta kiejteni a szélárnyékából, tehát mégiscsak miatta cikázott.

Mert ha nem Petrov miatt csinálta, akkor ugye minden körben (még akkor is, amikor senki nincs mögötte) csinálnia kellett volna.

-
wildrain
addikt
válasz
Oliverda
#10768
üzenetére
Figyelembe véve, hogy Rosberg milyen messziről jött (persze zavartalanul, nem úgy, mint Hamilton) és ennek ellenére majdnem elkapta Alonsot, szerintem Hamilton megelőzte volna a kanyar után. Ráadásul ha egymás mellett is gyorsítanak ki, akkor is ő lett volna belül, ami a következő kanyarra ideális lett volna.
Ja, és szerintem az is amatőr dolog volt, hogy két körre tettek fel Webbernek elsőszárnyat. Befuthatott volna Hamilton mögött a hetedik helyen, ha hagyják a fenébe.
-
wildrain
addikt
Volt az a jelenet, amikor Button a kocsiból kiszállva odament a barátnőjéhez, és a csaj megkérte rá, hogy a kamerába is mondja el, amit neki súgott. Erre Button azt kiáltotta, hogy "Jataa!". A kommentátorok nem értették, hogy mi van. Ez egy japán felkiáltás, kb. azt jelenti, hogy "Sikerült!"
Aki nézte a Heroest, az már elvileg találkozott vele.
link és link -
wildrain
addikt
válasz
TESCO-Zsömle
#10753
üzenetére
Gombost fújozták
Szerintem meg Victoria állam kormányzóját, mert amint eltűnt a színről, egyszerre abbahagyták. -
wildrain
addikt
válasz
Nowhereman
#10248
üzenetére
A "sicc"-nél macskát kergettél, vagy erre gondoltál?

-
wildrain
addikt
válasz
TESCO-Zsömle
#10188
üzenetére
Technikailag nyilván szükségszerű volt. Nem hiszem, hogy az FIA engedne két csapatot tök ugyanolyan névvel indulni.
(#10190) silver star: Az olasz bázis miatt nem kötelező olasz nevet adni a csapatnak.
Aztán ezzel részemről lezártam a témát.
-
wildrain
addikt
válasz
TESCO-Zsömle
#10181
üzenetére
És ha végigolvastad volna a korábbiakat is, akkor feltűnt volna, hogy gyakorlatilag ugyanezt már leírtam én is:
Egyszerűen a Red Bull ötletesnek tartotta ezt az elnevezést, hiszen így két csapatnak is ugyanazt a nevet adhatta, csak más-más nyelven. -
wildrain
addikt
válasz
barnam_
#10122
üzenetére
Ebben a névadásról semmi nincs, csak a dolgozók jövőjéről gondoskodott Stoddart. Azt meg nem köti ki az FIA, hogy a csapat nemzete szerint kellene meghatározni a csapatnév nyelvét is. Így pl. nem lehetne Renault F1 Team, vagy Mercedes GP sem, hiszen ezek nem francia vagy német nyelvűek.
-
wildrain
addikt
-
wildrain
addikt
válasz
TESCO-Zsömle
#10109
üzenetére
Nem edzője, hanem menedzsere nincs Vettelnek.
-
wildrain
addikt
válasz
TESCO-Zsömle
#9246
üzenetére
Ugyan miért dobnák ki őket? Az szerinted mi lenne, ha nem cirkusz, amikor teszemazt Alonso az első helyen haladva azért veszítené el a pozíciót, mert lekörözéskor egy ütközés elkerülése érdekében meglátogatná a bukóteret? Képzeld csak el azt a balhét. És hogy jöhetne létre egy olyan a lassú csapatok nélkül?
Amikor azt mondod az F1-re, hogy cirkusz, akkor pont azt mondod vele, hogy kellenek az ilyenek, akik kilógnak a sorból, és megakad rajtuk az ember szeme. Ha a helyes szót akarod használni, akkor inkább a sport részét kellene emlegetni a dolognak, mert ők egyelőre éppenhogy csak résztvevők, nem pedig versenyzők. Pont a sport veszít azzal, ha minden előselejtező nélkül odaengedik a leggyengébbeket is a pályára. -
wildrain
addikt
Na nem mondod...

És szerinted egy nullkilométeres autóval mindjárt az lesz a fontos, hogy hol van az ideális hasmagasság, meg az ideális balansz, meg ilyenek? Azt nem is kell előtte ellenőrizni, hogy a gázpedál normálisan működik-e, nem eresztenek a tömítések, hűt-e a hűtő, és hogy nem esik-e szét a felfüggesztés?
Vagy szerinted ezeken már mind túl vannak (sutyiban teszteltek már), de jókedvükben nem körözgetnek tovább?hunny: én is azt hittem, hogy lehalnak majd. De ha egyelőre nem is így van - mert tesztszerűen, 150-es tempóval körözgetni nem nagy ügy -, majd a versenyen tuti nem fognak 5 körnél többet menni. Sőt, borítékolom, hogy a 6 új autó közül legalább egy a rajtrácson fog ragadni vagy műszaki hiba, vagy emberi bénázás miatt.
-
wildrain
addikt
Most nem azért, de Senna összesen 3 mért kört ment. Nem ezt a szabadedzést, hanem az egész téli időszakot is beleértve. Szerintetek mennyire volt most fontos az, hogy gyors legyen? Kb. olyan értelmetlen a sebességén csámcsogni, mint kijelenteni, hogy Hamilton nem lesz világbajnok, mert most csak 6. lett az edzésen.
-
wildrain
addikt
Nekem nehezen hihető, hogy van ilyen szabály. Szerintem inkább csak macerás a dolog, mert ha módosítják, akkor új törésteszt kell, de nem hinném, hogy teljesen tiltva van.
Egyébként már most látszik, hogy ugyanaz a forgatókönyv, mint tavaly, csak más szereplőkkel. Ha a meki tényleg annyira gyors lesz ettől a megoldástól, akkor a többieknek is elengedhetetlen lesz lemásolni.
Bob Bell pl. ugyanazt nyilatkozta, amit tavaly a DD-vel kapcsolatban is hallhattunk: az FIA elfogadó álláspontja a McLaren trükkös aerodinamikával "egy vicc", mert a megoldás, noha az előírások szövegének megfelel, egyértelműen szabálytalan. Nem tudta kizárni azt sem, hogy utólag megóvják a McLaren eredményét. -
wildrain
addikt
válasz
Oliverda
#9222
üzenetére
Én olyanra emlékszem, hogy verseny közben ért le az autó hasa, és emiatt megégett a versenyző segge. Nekem Webber rémlik, de lehet, hogy a behányós esettel keverem.
Amúgy meg tényleg zseniális trükk a meki megoldása:
A tegnap egyik legfontosabb fejleménye az volt, hogy a McLaren átment a technikai gépátvételen. Közben fény derült arra is, hogy a csapat vitatott hátsó szárnya egy trükkös megoldással karöltve működik: a versenyző a pilótafülkében a saját lábával takar ki illetve tesz szabaddá egy lyukat, így befolyásolva a pilótafülke közelében átvezetett, az orr tetején beáramló levegő útját. Ezt a levegőt úgy irányították hátra, hogy megakassza a hátsó szárnyra a motorburkolat felől érkező áramlatot, s így csökkentse a légellenállást. Mivel a versenyző nem a karosszéria része, ez a megoldás nem esik a mozgatható aerodinamika tilalma alá. -
wildrain
addikt
Kifejezetten b-typenak ajánlom ezt a cikket. Úgy tűnik, neki volt igaza a Stefannal kapcsolatban.
-
wildrain
addikt
válasz
#70869248
#8938
üzenetére
Nekem úgy rémlik, ötmilliót kért tőle, ami szerintem nem sok, figyelembe véve, hogy nulla marketingértékkel és legfeljebb közepes tehetséggel büszkélkedhetett. Ehhez képest Petrov most jóval többért kapta meg az ülést, és még az is lehet, hogy jó versenyző.
Ettől függetlenül Stoddartot én is utálom, mert állandóan keverte a szart, a legkisebb csapatként folyton az események középpontjában kellett lennie, és pl. ő volt az egyik oka annak, hogy akkoriban semmi egyetértés nem volt a csapatok között.
-
wildrain
addikt
Nem kicsit estek Kimiék: link. Van egy pillanat a bukás közben, amikor kitekint balra. Tök komikus, olyan, mintha a tájat szemlélné szegény.

-
wildrain
addikt
-
wildrain
addikt
válasz
hunnylander
#8778
üzenetére
Hát nem mindegy, hogy Schumira néz, és szerelmesen ámuldozik, vagy a hét vb címre néz, és attól ámuldozik.

-
wildrain
addikt
válasz
kerjani
#8402
üzenetére
Bizonyos szempontból érthető, hiszen az eredeti koncepció szerint ha nem kaptak volna rajthelyet, akkor teszteltek volna év közben az újonc pilótáknak (vagy a csapatoknak bérteszteltek volna egyes alkatrészeket, már ha ez egyáltalán technikailag lehetséges), de mivel ehhez nincs gumi, így már csak a versenyzés marad, amiért érdemes megvenni a cuccot.
-
wildrain
addikt
válasz
Oliverda
#8397
üzenetére
Azt ugyan elismerte, hogy biztosan lettek volna erősebb jelöltek mint a USF1, a Campos, a Virgin és a Lotus, de nem lehet elvárni egy újonc csapattól, hogy egyből gyorsak legyenek.
Szerintem a Lotusszal az égvilágon semmi probléma nincsen, ahhoz képest, hogy szeptemberben álltak neki a munkának, kitűnően vették az akadályokat. A teszten tudtak normálisan dolgozni, volt alkatrész és megfelelő megbízhatóság is hozzá, van két tapasztalt versenyzőjük (nem visszahozott veteránok, hanem friss tudású versenyzők), és egy rakás tapasztalt mérnök szintén friss tudással.
A sebességgel persze vannak gondok, és az autó is elég fapados (még!), de ennél jobban egy újonc csapat ne akarjon kezdeni, mert nem lehet.A Virgin meg ugyan még főleg alkatrészgondokkal küzd, de legalább ott van, van kész autójuk, és van háttér is a versenyen való megjelenéshez.
Szidni csak a másik két csapatot lehet, főleg a nagymellényű USF1-et, akik már egy éve legalább készülődnek, hogy leigázzák az F1-et, közben meg nemhogy autót nem gyártottak, de talán még egy csavarra sem tekerték rá az anyát. -
wildrain
addikt
Exkluzív interjú Alonsoval Ferrari sportkocsi vezetés közben, sajna olasz, és nincs feliratozva, így igazán csak 6:40-től érdekes. (Kivéve annak, aki vágja az olaszt.
) -
wildrain
addikt
Ez mondjuk igaz, ha csak egy cégnek dolgozok, nem kettőnek-háromnak, akkor nem írom oda, hogy "Dallara előkészületek", hanem csak annyit, hogy "Előkészületek".
Maga a lista egyébként rendben van, én is olyan vagyok, hogy szájbarágós listát írok, mert később, amikor végigmegyek rajta, akkor már csak azon jár az eszem, hogy magát a listára felírt dolgokat elvégezzem, és nem azon, hogy mit nem írtam még fel. -
wildrain
addikt
válasz
#70869248
#8110
üzenetére
itt az utolsó 500 méteren is teljes odafigyelés kell...nem ismétlődnek féktávok stb.
Pont ezért nem zsibbad be rali közben. Az f1-ben másfél órán keresztül köröznek, és ha nincs ellenfél, csak a saját tempóját kell autóznia, vagy még abból is le kell faragnia, mert úgy is túl gyors, akkor könnyen unalomba fullad a dolog. Járt már így MS is egyszer Indianapolisban. Olyan sokkal vezetett, hogy bealudt és megpördült, aztán arra kérte Brawnt, hogy beszélgessenek.
A ralinál viszont majdnem mindig fullon kell autózni. Itt biztos, hogy nem alszik be senki, legfeljebb nem tud figyelni a navigátorra, és emiatt hibázik. -
wildrain
addikt
válasz
[CS]Blade2
#8012
üzenetére
Erről van szó. Az mondjuk egyelőre édeskevés, hogy jó helyen halad a kieséséig, ha hiba nélkül nem tud végigmenni. Ezt meg csak gyakorlással, tapasztalatszerzéssel lehet leküzdeni.
-
wildrain
addikt
Na nehogymár az első évében, az első hétvégén eldöntsd, hogy hiba volt-e.
Egyébként is majdnem egyértelmű, hogy az egész év így fog eltelni. Törni-zúzni fog, talán az aszfaltos versenyeken nem, de ott sem fog nyerni, mindezek ellenére a juniorcsapatban jó helye van.Idén max egy-egy szakaszon való villantást lehet tőle elvárni, komoly eredményeket, tartós jó helyeket meg esetleg jövő év végefelé. Akármilyen jó versenyző is volt az F1-ben, a raliban legfeljebb egy tehetséges újonc, akit érdemes megjáratni, hogy kiderüljön, képes-e fejlődni. De azért ezt nem hat szakasz után kell eldönteni.

-
wildrain
addikt
Nem állt meg alatta a gép, és valószínűleg az autó nem is sérült, csak 25 percig tartott kiásni a hóból. (Ha hihetünk a wrc.com-nak.)
Raikkonen's problems occurred later in the stage, just a couple of kilometres before the finish, when he drove his Citroen Junior Team C4 WRC into a snow bank and got stuck. Like Gronholm he eventually managed to get going again, but the incident meant he completed the stage more than 26 minutes slower than Latvala. The Finn, who was 10th overall on SS5, dropped out of the top 30.
-
wildrain
addikt
válasz
hunnylander
#7801
üzenetére
Akkor sem elképzelhetetlen számomra, hogy a rövid tengelytávból annyi előnyük adódik, ami ellensúlyozza a magas tank által okozott károkat. De az is lehet, hogy hátrafelé hosszabbították a tankot, amiben segítette őket, hogy az orrban mondjuk sok a ballaszt, és a gumik miatt is hátratolódik az ideális súlypont.
Eléggé sok az ismeretlen tényező, de én inkább afelé hajlok, hogy az ő konstrukciójuk lesz a nyerőbb. De majd meglátjuk. -
wildrain
addikt
válasz
gorogdinnye3
#7796
üzenetére
Ó, köszönöm. Ha te mondod, akkor máris elhiszem.

-
wildrain
addikt
válasz
hunnylander
#7785
üzenetére
Ezt én egyelőre nem veszem be, de majd meglátjuk pár verseny után.
-
wildrain
addikt
Szerintem meg ha a nagy tengelytáv a maga kedvező aerodinamikai jellemzőivel annyira előnyös lenne, akkor már tavaly is limuzin hosszúságú giliszta autók köröztek volna.
-
wildrain
addikt
-
wildrain
addikt
válasz
hunnylander
#7246
üzenetére
"Vezess gyorsan, de ne okozz balesetet. Ez az, amit Ross elmond minden verseny előtt."
Szerintem itt arra utalt, hogy Schumachertől vártál el az eredményeket, ő meg csak hátvédként kellett, hogy részt vegyen a versenyeken. Ez persze lehetett a köztük levő gyorsaságbeli különbség eredménye, de nem hiszem, hogy Rubens lassabbnak tartja magát Schumachernél, így csak arra gondolhatott, hogy leosztották a szerepeket. -
wildrain
addikt
válasz
Motion_Blur
#6461
üzenetére
Kovának szélesebb a nyaka, mint a feje.

-
wildrain
addikt
válasz
Motion_Blur
#5962
üzenetére
Én arra lennék kíváncsi, hogy a saját pályafutásában hová teszi a Ferrarihoz szerződést. Ugyanúgy besétált az oroszlán barlangjába, és szét lett zúzva.
Az ő esetében ráadásul még az is lehetséges, hogy szerződésben rögzítetten volt második számú versenyző.
Ja, és korábban őt is elverte a "zongoracipelő" Barrichello.Persze lehet, hogy pont ezért ilyen nagy szakértője a témának.

-
wildrain
addikt
válasz
hunnylander
#5932
üzenetére
semmi
-
wildrain
addikt
válasz
Motion_Blur
#5910
üzenetére
És végre nem törnek el a felnik.

-
wildrain
addikt
válasz
#70869248
#5857
üzenetére
Én sem alszom még.

nem fogom azt mondani hogy ha leüt az autó alja (azaz megszűnik a szívóhatás ), akkor megszűnik vele az autóra ható leszorítóerő.
Sehol nem írtam azt, hogy ez megtörténne. A Sennás példában is csak azt írtam, hogy lecsökkent, nem azt, hogy megszűnt. Az összes leszorító erőnek az a része szűnik csak meg, amit a diffúzor ad. Egyébként meg ha túllépünk ezen az egész szarságon, akkor tényleg egyet fogunk érteni, mégpedig abban, hogy le kéne egyszerűsíteni a diffúzorokat és világos szabályt kellene alkotni a témában. -
wildrain
addikt
válasz
#70869248
#5855
üzenetére
Asszem már elmondtam mindent, amit lehetett. Nekem úgy tűnik, mintha valójában nem teljesen értenéd a diffúzor működését. Persze erre azt fogod írni, hogy de, viszont akkor nem értem, miért írsz olyan meredek dolgokat, minthogy A leszorítóerő megmarad ha az autó alja beüt...mivel nem szűnik meg légellenálni, de eltűnik a szívóhatás
.Viszont nem hinném, hogy a fától nem látnám az erdőt, hiszen elég egyértelműen fejezted ki magad az #5829-esben. Két mondat volt, amiből a második nagyrészt értelmetlen, ezért kötött bele lenox is, Peat is, hunnylander és jómagam is. Nem egy kétoldalas esszé egyetlen szava az, ami nem tetszett.
Jóéjszakát.

-
wildrain
addikt
válasz
#70869248
#5842
üzenetére
Régen volt már a fizikaóra mi, b?

Egy hatásnak nincs iránya, az egy jelenség, az van, vagy nincs. A hatás által generált erőnek van iránya. A szívóhatás erőt generál, ami lefelé mutat, ez a leszorító erő, ez szorítja le az autót az aszfaltra. Az aszfalt hat az autóra ellenerőként, pont ellentétesen a leszorító erőre. Ha jól emlékszem, ezt hívják tartó erőnek.
De azt nem mondhatod, hogy a diffúzor nem generál leszorító erőt, mert ahogy Peat írta, ez olyan, mintha kijelentenéd, hogy a repülőgépszárny működése során nem keletkezne felhajtóerő.Egyébként ott is tévedsz, hogy a leszorító erő megmarad akkor is, ha az autó alja beüt. Nem marad meg, Sennánál is éppen ez volt a probléma. Mivel az autó alja leért, nem volt levegő, ami alatta áramlott, csak felette. Ahogy Peat korábban írta a diffúzor működését, ahhoz, hogy leszorító erőt generáljon, gyorsabban kell az autó alatt áramolnia a levegőnek, mint felette, mert a gyorsabban áramló levegőnek kisebb a nyomása. Senna esetében mivel nem volt semmi áramlás alul, ezért a leszorító erő jócskán visszaesett, az autó pedig megcsúszott. És boldog új évet neked is.

-
wildrain
addikt
válasz
#70869248
#5837
üzenetére
Kicsit kevered a fogalmakat. LeszorítóERŐ vagy szívóHATÁS nem egy bandában vannak. Maga a szívás, mint jelenség, egy olyan erőt generál, amely az autót leszorítja, tehát leszorító erőt.
D@ni88: Vagy amiatt, hogy kockásra fékezte a gumit Villeneuve miatt. Attól függ, honnan nézzük.

-
wildrain
addikt
válasz
Motion_Blur
#5736
üzenetére
Szándékosan pongyola volt a megfogalmazás. Nehéz belőni, hogy ki mellé lehet majd tenni, ha befejezi a pályafutását, hiszen ő még az elején tart, a többiekről viszont (Senna kivételével) mind teljes képünk van. Egyelőre annyit tudunk, hogy az F1 legfiatalabb világbajnoka cím, valamint a legütősebb kezdés az övé. Egy ilyen kezdés után, ha tovább is tartja ezt a színvonalat, és sokáig erős autóban ül, egy megfelelően hosszú pályafutás során simán esélyes lehet 3-4 vb címre is. Ha ez bekövetkezik, akkor mindenképpen passzol rá az, amit írtam, nem?
-
wildrain
addikt

Valamint hozzá kell tenni, azóta bebizonyosodott, hogy Hamilton nem "csak" egy újonc, hanem azt hiszem kijelenthetjük, hogy az F1 történet egyik legnagyobb versenyzője. Ezt már bemutatkozásakor is megmutatta a sorozatos dobogóival, valamint a második évben megszerzett világbajnoki címével. Nem egy Alguersuari-féle rutinnal érkezett a versenybe, hanem technikai szinten tökéletes felkészültséggel. Az egyetlen hiányossága a mentális képességeiben keresendő, de arra még talán évekig várni kell, hogy abban is tökéletes legyen.
Az lett volna a ciki Alonso részéről, ha Piquet, Grosjean vagy mittoménki verte volna meg, mert rajtuk messze nem érződik olyan erő, mint Hamiltonon már az első versenyen. -
wildrain
addikt
Az jutott eszembe, mekkora orbitális poén lenne, ha időben rákérdeztek volna Brawnék Barrichellonál, hogy akar-e náluk versenyezni jövőre, és le is szerződtetik. Most újra csapattársak lehetnének, amit Rubens mindig is annyira szeretett.

Aktív témák
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Autós topik
- OTP Bank topic
- Garmin Venu 4 - a nagy ugrás
- Okos otthon - Home Assistant, openHAB és más nyílt rendszerek
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- PROHARDVER! feedback: bugok, problémák, ötletek
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- BestBuy ruhás topik
- További aktív témák...
- 203 - Lenovo Legion Pro 5 (16ARX8) - AMD Ryzen 7 7745HX, RTX 4070
- GYÖNYÖRŰ iPhone 14 Pro 128GB Space Black -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4322
- Kingston FURY Impact 32GB DDR5 4800MHz KF548S38IB-32
- BESZÁMÍTÁS! HP Elitedesk 800 G2 SFF brand - i7 6700 16GB DDR4 250GB SSD 500GB HDD GTX 1050Ti 4GB W10
- 187 - Lenovo LOQ (15IRX10) - Intel Core i7-13650HX, RTX 5070 (ELKELT)
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest


Nem volt semmi, hogy a két futamból talán háromnegyed futamnyit tudtak versenyezni, a többit SC mögött tették meg, és nem azért, mert olyan gyakori volt a baleset, hanem a sok töketlenkedés miatt.


