Aktív témák
-
N-vidi-A
őstag
Már látom, zárva!
-
Folytatás erre: [link]
Arra pedig kérnék mindenkit, hogy az itt folytatott személyeskedő vitát hagyjuk is itt, és ne folytatódjon az új topikba!
Ez a warez-re ugyan úgy vonatkozik!
-
Tibee86
nagyúr
válasz
DanielK #50153 üzenetére
Köszi! Legalább van valami megoldás rá, eddig azt hittem nincs JB nélkül.. Bár nem hiszem, hogy felteszem, mert ez a háttérben futás dolog annyira nem jön be, meg ahogy ismerem magam, sokszor kilőném, és utána meg már úgy is mindegy. Pedig jó lenne, mert így ikon csomagban nem sokra megyek azzal, hogy meg tudom nézni neten hogyan áll a számlám.
Adatforgalomra meg egyelőre nekem teljesen megteszi a gyári is, főleg, hogy már a TuneIn rádió számolja külön a wifit, meg a mobilnetet is. Meg bízok még a T-ben, hogy küldi majd az sms-t, ha már neccesen állok, bár odáig még nem jutottam el eddig soha. -
DanielK
addikt
Köszi, akkor nem rakom fel, mert a backup visszarakásába beleőszülnék.
(#50152) Tibee86: Ezt használom (Voiceman). Természetesen futnia kell a háttérben (hisz nincs jb), de teljesen pontosan mér. Egyedül a geotaget kapcsoltam ki a programban (arra nincs szükségem). Kb 5-10%-ot merül jobban a telefonom tőle. Pl eddig estére 40-50%-on volt, most 30-40% lesz estére.
Ja és a Dataman-t használom a mobiladatforgalom mérésére. Az ráadásul még ki is teszi badge-be, hogy eddig az adatforgalom hány%-át használtad el, illetve megmutatja, hogy melyik program mennyit használt az adatforgalomból. -
Tibee86
nagyúr
-
Silverss
aktív tag
Ha töltőt gariztatok nempara a JailBreak?
-
majestic
őstag
válasz
jilian #50145 üzenetére
Mivel ez a rendszer része és az 5.1 óta létezik, nem hiszem, hogy jelenleg van ilyen tweak, ami eltüntetné. Az biztos, hogy az 5.0.1 esetében a kamera gombot oda lehett varázsólni a Springtinize app-al a Cydia-ból. Lehet, hogy el is lehet tüntetni vele. De minek akarod eltüntetni? Tök kényelmes szerintem.
-
jilian
addikt
5.1.1 JB
Hogyan tudom eltüntetni a kamera gombot a lockscreen-ről? -
CoDWaW07
őstag
köszönöm
Már csináltam Redsnowwal custom ipsw-t az 5.1.1-es shsh-val, de amikor beraktam Pwned DFU módba és úgy restoreoltam iTunesban akkor kiírta a 21-es errort,arra azt olastam hogy be kell rakni DFU módba és utána jó lesz, de amikor beraktam DFU-ba akkor meg az 1600-asat írta ki.Akkor elvileg Pwned DFu-ba kell rakni, beraktam Pwned dfu-ba,de akkor megint jött a 21-es error. Ilyenkor mi a teendő? -
CoDWaW07
őstag
válasz
CoDWaW07 #49994 üzenetére
Valaki tudna erre megoldást?
Sürgős lenne, főleg így hogy kijött az új 9B208-as 5.1.1 az iPhone 4-re és nemsokáig lesz shsh a régi 9B206-os 5.1.1-hez:S
Előre is köszönöm
SZERK: Még valami: Leszedtem Tinyumbrella segítségével az 5.1.1(9B206) shsh-t, és félkövér betűkkel írja , ez azt jelölheti hogy az a legfrissebb vagy mit jelenthet? -
DanielK
addikt
válasz
istvankeresz #50122 üzenetére
[előzmény törölve]
Tegnapelőtt még úgy voltam vele, hogy jblek. De szerintem inkább hagyom. Jó így ahogy van nekem. Mindenre van programom (még perc és adat számláló is). Szóval nekem megbízható és stabil működés a legfontosabb.
Erre valaki tud valamit?
[ Módosította: Barthezz2 ]
-
majestic
őstag
Srácok! Kellene nekem egy szépen kidolgozott T-Mobile carrier logo 4S-re (5.1.1). Ami a szifon repoban van, az nem működik. Tud valaki (nem Zeppelines) megoldást? Előre is köszi.
-
samgar
őstag
Aki szereti az igényes kinézetű programokat: [link] (és persze jól használható is)
-
-
kisjimy
aktív tag
Sziasztok!
Olyan kérdésem lenne,hogy .deb csomagot hogy tudok Jb-s telefonra telepiteni?Van erre valami külön progi,vagy consol?
-
majestic
őstag
Maga a JB nem lassítja a telcsit. Vannak progik a Cydiában pl. szerintem a Winterboard-ra jónéhány téma ami belassíthatja. Vigyázni kell mit telepítesz mert a tweak-kek sokszor nem szeretik egymást és simán összeomolhat a rendszer. Előtte olvas utánna a neten, mielött felraksz valamit vagy kérdezz rá itt a fórumon!
Ezek vannak nálam fenn és teljesen biztonságosak:
Activator 1.6.2
afc2add (i-FunBox) 1.01
Animate Battery 0.1-1
Applocker 2.1.1
AppSync for OS 5.0+ 2.2
Bars 0.2-1
BlurriedNCBackground 2.0
Calendar Pro for Nitification Center 1.1-3
CallMe 5.4
Copic 2.0-4-1
Cydelete 2.0.5-1
EZDecline 2.0
Home Page For Safari 1.0.1
iBlacklist 5.1-3 (Xsellize)
Icon Renamer 1.2
Install0us 4.4.2
InstallOus Translations 1.0-1
Ifile 1.6.1-3
Ifile magyarítás 0.9-6
iRetina++ 1.0.5
KillBackground 1.2.5
LibWeather 1.3.0.4
libstatusbar 0.9.3-0
Magyar bill. fix 3.x/4.x
Notifier+ 5.1 (Xsellize)
OpenSSH 5.8p1-9
Speedtest.Net magyarosítás 0.9-2
Springtonize2 1.3 (5.0+)
SBSettings 5.2.2
ScrollingBoard 2.6-5
WeatherIcon 2.5.0-1
WiFiControl 1.0.3
WiFi Booster 1.2
WiFi Analyzer 2.32 -
B.Ricsike
őstag
Nincs meg véletlenül valakinek egy 'deb' fájlban ez a téma : Black Apple HD V2
Mert azt írják az alkalmazásukban, hogy kb 48 óráig nem érhetőek el.
-
Kommy
veterán
válasz
whited #50105 üzenetére
Mert anniy ra le van terhelve, hogy nélad be sem töltötte. Ami megoldás lehet:
- türelem
- ha az nincs akkor, airplane mód ki majd 10 másodperc múlva vissza
- ha nem lesz jobb, akkor wi-fi, kék nyíl release new (aiplaine mod ís mehet)
- ha így sem akkor wi-fi , kék nyíl dns átír 8.8.8.8 vagy 8.8.4.4 -re, majd release new (aiplaine mod ís mehet)
- mobilnetről megpróbálniérdemes lehet még a modmyi, bigboss és a cydia/telesphoreo-n kívül eltávolítani a másik két repo-t mivel ugysincs rájuk szükség (ráadásul a zod.. mindig nagyon lassú és csak lassítja a cydia betöltését)
-
whited
addikt
keresni miért nem tudok cydia-ban?
beütöm amit szeretnék a search-n belül, keres, de nem ad ki semmit -
iLux
tag
Sziasztok!
Ti mennyire tapasztaltátok? A Jailbreak lassítja a telefont? Csak magába, mondjuk 8 repoval, meg egy Installoussal. Illetve ezek a régi módszerek, hogy langpack törlés, meg supercharged beválnak az új készülékeknél is (4,4S)?
Aktív témák
- Honor 400 Pro 5G Lunar Gray Prémium kijelző, AI-fotózás 12/512 GB-2028. 05. 21-ig
- OnePlus 13 Gyors teljesítmény és modern dizájn Midnight Ocean 16/512 GB
- Apple iPhone 17 Pro Deep Blue 120 Hz ProMotion, 8 optikai-minőségű zoom 100% akku ,3 év gari
- Apple iPhone 16 Pro Max Natural Titanium Titán dizájn, Pro kamera,100% akku,2026. 02. 11
- Samsung Galaxy Z Fold7 Blue Shadow Hajlítható nagyképernyős élmény 12/512 GB-2028. 09. 03
- ÚJ HP OmniBook Ultra Flip 14"OLED 2,8 K 120Hz - Ultra 7 256V - 16GB - 1TB - 2,5 év gari - MAGYAR
- iKing.Hu - Xiaomi 14T Blue Gyors, stílusos és megbízható 12/256 GB Használt, karcmentes,Gari
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 5700X 32/64GB RAM RTX 5060 Ti 8GB GAMER PC termékbeszámítással
- Részletfizetés. ASUS TUF Gaming F16 FX608JMR-QT021
- Honor 90 512GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest