Új hozzászólás Aktív témák
-
erdoke
titán
Na, én ezt a véleményt tudom akceptálni teljes mértékben. Az eredeti ötlet nagyon jó, és sok embernek segített lakáshoz jutni, vagy elköltözni egy lyukból. A hiénák ellen viszont valamit már korábban kellett volna lépni. Az is igaz, hogy a támogatás túlzott volt, de ezt az adókedvezmény igénybevételének feltételrendszeri változtatása ellensúlyozta volna.
Azt hiszem, a lakáspiac a telekhányad ÁFA-mentességének megszüntetésével, és ezekkel az új kormányrendeletekkel egy időre kemény visszaesés elé néz.
A legnagyobb problémának továbbra is a kiszámíthatóság teljes hiányát tartom, hiszen itt 15-20 éves futamidőkről van szó, és az ember valamilyen paraméterek tudtában tervezi a költségeket. Csakhogy ezek a paraméterek váratlanul és rendszertelenül változnak, létbizonytalanságba taszítva tízezreket. Még ha ez olykor nem is valós létbizonytalanság, de a bizonytalanság folytonos éreztetése nagyon bántó tud lenni.
Politikailag ezeknek se jósolok sok sanszot az újraválasztásra. Felelőtlenül ígérgettek, aztán még felelőtlenebbül be is tartották az első két kört. Aztán egy jó részét most csinálják vissza, ami már nyilvánvalóan az utolsó pillanat, és fölöslegesen kényszerülnek túlzó lépésekre. Kíváncsi leszek, az elmúlt évi beváltott ígéretek további sorsára, pl. mikor emelkedik megint a közalkalmazottak bére az infláció fölötti mértékben, mekkora mértékű és milyen rendszerességű lesz a 13. havi nyugdíj, stb. -
ZoCso
senior tag
Sajnos igazad van, tavaly ilyenkor kellett volna meglépniük. Akkor kisebb kiigazítással járt volna. Ha akkor vezetik be a mostani indexálásos rendszert, most Járait szidná mindenki, nem a kormányt.
Sajnos most is jellemző volt a tesze-tosza cselekvés.
A 100 napos program után nem újabb 100 napos programot kellett volna készíteni, hanem a realitásokkal számoló költségvetést.
Picit hasonlít a helyzet 94-95-re. Ha 94 őszén nem szarakodnak, akkor 95-ben nem lett volna szükség a Bokros-csomagra! Ha tavaly ilyenkor mertek volna lépni, akkor lehet hogy nem nyerik meg ennyire az önkormányzati választásokat, de nem lett volna az idei gazdasági bukfenc.
Új hozzászólás Aktív témák
- Minolta objektívek
- ThinkPad T14 Gen2i 14" FHD IPS i5-1135G7 16GB DDR4 512GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- Silicon Power 64GB (2x32GB) DDR4 3200MHz SP032GBLFU320X02 RAM
- Mushkin Essentials 64GB (2x32GB) DDR4 3200MHz MES4U320NF32G RAM!
- Precision 5540 15.6" FHD IPS i7-9750H Quadro T1000 16GB 512GB NVMe magyar vbill új akku gar
- AKCIÓ! Apple MacBook PRO 15" 2018 i9 32GB 500GB 560X 4GB notebook garanciával hibátlan működéssel
- AKCIÓ! Acer Predator Triton Neo 16 15 notebook - Ultra 9 185H 32GB RAM 2TB SSD RTX 4070 WIN11
- LG 39GS95UE - 39" Ívelt OLED / QHD 2K / 240Hz & 0.03ms / 1300 Nits / NVIDIA G-Sync / AMD FreeSync
- Bomba ár! Dell Latitude E5410 - i5-560M I 4GB I 250GB I 14,1" WXGA I Cam I W10 I Garancia!
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i7 14700KF 32/64GB RAM RTX 5070Ti 16GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest