Aktív témák
-
Superman
nagyúr
Sajnos ítéletnapig is vitatkozhatunk itt, bár az olyan idiótákkal, mint, aki ezt a topikot indította felesleges, de egy tény: a Windowsra készülő fejlesztések még mindig túlsúlyban vannak. Hogy ez minek köszönhető, marketing, agresszív stratégiák, a hold állása, stb, ebbe most ne menjünk bele. A lényeg az, hogy a Microsoft a fejlesztőeszközök tekintetében nem áll rosszul, illetve nem gyárt bóvlit. A Visual Studio - immár ''sorozat'' - például kifejezetten jól sikerült. Nekem az a gondom mindezzel, hogy a fejlesztő lassan annyi lesz a Microsoft szemében, mint a mezei felhasználó. Ezen azt értem, hogy minden automatizálódik és a szövegszerkesztőbe kódot beíró programozók kora lassan - a Microsoft szerint - lejár. Nem tudom, ki hogy van vele, én szeretem tudni, hogy mit csinálok és nem nagyon kedvelem, ha a fejlesztőeszköz annyira okos akar lenni (nem okos!!!), hogy maga kezdi el nekem genrálni a kódot. Persze a kényelem és - mai korunkban- a gyorsaság is fontos szempont, de csak egy bizonyos határig.
Már egyszer leírtam, de nem árt megismételni. A Visual Studio.NET - ben az Analyzer feladata a Microsoft szerint - többek között - ''hogy feltárja az operációs rendszerben lévő esetleges bugokat.'' Ez szépen hangzik, de a .NET keret, illetve a Framework éppen azért lett létrehozva, hogy az alkalmazások egyöntetűen ahhoz férjenek hozzá és ne közvetlenül a kódhoz. Ez is szép elképzelés, de akkor minek az Analyzer?
Én kipróbáltam a Longhornon, amelyben sok helyen még nincs hibakezelés és szép exception errorok fogadják az embert. Jelezte is szépen, hogy az analyzer készen áll a felderítésre. Utána megjelent egy ablak, amelyben a Longhorn hoibás kódrészletének kellett volna megjelennie. Helyette egy fatal error üzenet fogadott. Azt hiszem ez magáért beszél. -
Superman
nagyúr
Nekem ez már régóta mániám, ezért tőled is megkérdezem: Mandrake alá te hogyan telepítettél NVidia drivert?
Rossz a megfogalmazásom: ha NVidia chipsetes kártyád van, akkor telepítettél -e és hogyan NVidia drivert? Nekem ugyanis mindig összeomlott a Mandrake. Mind a 8.2, mind a 9.0. -
Superman
nagyúr
Nem értem miért halna be a Windows képfrissítés közben...
De már megint abba a hibába esünk, hogy az éppen nekünk bevált oprendszert favorizáljuk. Abba kéne már ezt hagyni. :(( -
Superman
nagyúr
Ez valószínűleg azért van, mert a Windowst a kezdetektől fogva úgy alakították, hogy felhasználóbarát legyen, hogy ''ne kelljen hozzá érteni''. A Linuxhoz viszont nem elég ide - oda klikkelgetni felhőtlenül, hanem el kell mélyedni az oprendszer lelki világában, ami némelykor programozási ismereteket is megkíván. (lásd: konzol)
A Windows felhasználónak viszont nem feltétlenül kellett programozási ismeretek birtokában lennie. Ez a ''többlettudás'' hatalmazott fel aztán egyeseket, hogy lenézően nyilatkozzanak a windowsos átlagfelhasználóról.
És persze ott van a Microsoft körüli hisztéria, meg az állandó szigorítások a szoftverlicensz szabályozása körül, amelyek szintén megnyertek egy - két embert a Linuxnak. -
Superman
nagyúr
Oké. Én is hozzászólok érdemben. Nekem ezek vannak fenn: Windows.NET 2003 Server Enterprise béta - tesztelő verzió: programírásra (Visual Studio.NET), tesztelésre és egyáltalában munkára használom. WinXP Professional: játék, netezés, zene, film.
Red Hat Linux 8.0: Kylix - al programírás, adatbáziskezelés + általános célú ismerkedés.
NT kernel köré épített oprendszerek stabilak, nem sok gond van velük. Esetleg, ha nagyon kísérletezgető kedvű az ember. -
Superman
nagyúr
Csak hát az a baj, hogy ha így megvitatunk dolgokat, amiket egy ilyen ember bedob, akkor ennek nem lesz vége soha. Holnap mi következik? És hol a szabad akarat? Én szeretem, ha nem rángatnak dróton, szeretem, ha a témát nem adják a számba és nem provokálnak.
OFF
twollah: megoldódott már a GetRight problémád?
ON ???? -
Superman
nagyúr
A pasas pontosan tudja mitől ugranak egymásnak az emberek, függetlenül attól, hogy kinek mi a véleménye a Linuxról, vagy a Windowsról.
Nem tűnt fel senkinek, hogy nem írt ide többet? (persze még írhat...)
Holnap milyen néven tűnik fel? Oszama Bin Láda? -
Superman
nagyúr
Mi ez az őrület már megint? Szerintem senki sem akart senkit sem megtéríteni.
De nekem nagy a gyanúm, hogy pár nap óta egy személy írogat be több nicknév alatt. Ez már sok.
Aktív témák
- 15.gen! Intel Core ULTRA 9 285K (24mag!) +16-32GB DDR5 +hűtött VRM-es Z890 lap! GAR/SZÁMLA (nevedre)
- AMD Ryzen 7800x3d - bontatlan, dobozos, garis
- Eladó PS Portal + kemény tok garanciás 2028.01.14-ig
- Apple iPhone 15 128 GB Pink 1 év Garancia Beszámítás Házhozszállítás
- új akku Ár/ÉRTÉK BAJNOK! Dell Latitude 5330 i3-1215U 6magos! - 16GB 256GB 13.3" FHD 1 év garancia
- Új HP Victus 16 FHD IPS 144Hz Ryzen7 8845HS 16GB 1TB SSD Radeon 780M+Nvidia RTX4060 8GB W11 Garancia
- Apple iPhone 15 Pro Max 256GB,Átlagos,Dobozaval,12 hónap garanciával
- ASTRO A50 WIRELESS HEADSET + BASE STATION 4th gen. fejhallgató
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 Pro 256GB Gold -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3963
- Eladó Apple iPhone 13 Mini 128GB / 12 hó jótállás
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest

