Aktív témák
-
TheVeryGuest
senior tag
Én úgy látom Mo. ma két féle ember van, aki keres annyit, hogy ha megfeszül, akár elérhető közelségbe is kerülhet, hogy lakást vegyen. Na ők nem vállalnak gyereket inkább spórolnak. A másik típus, aki a fizujából nem fog tudni soha lakást venni, ők hajtanak a szocpolra.
Amúgy meg kell szülői segítség és akkor Mo.-on is el lehet evickélni, vagy a tanulásra érdemes fektetni a hangsúlyt és dobbantani már az egyetem alatt vagy után a világ jobban fizetett részébe, ahol nem lopják le az ember szar F-es Astra-járól a gagyi gyári műanyag dísztárcsát :)) -
bitfarkas
őstag
Szeretném elkerülni a hegyi beszédet, de megélt tapasztalataimból származóan lehet, olyan íze lesz.
30egynehány évesen (már több, mint húsz éve) azon lázongtam, hogy az nem lehet, hogy itt vagyunk, két diplomás ember (két kisgyerekkel) és a közértben azon kell tipródnom, hogy betehetek-e a kosárba két üveg kőbányait, nem lesz-e ebből hónap végén zűr!
Igaz, ekkor más a saját szövetkezeti lakás terheit nyögtük, de az is igaz, hogy a (stabil) munkahely mellett kulizásból még nem kis pénzt is sikerült összeszedni.
Akkor egy idősebb, ötvenes kolléga nyugtatgatott, majd összeszedjük magunkat anyagilag is gondtalanabb lesz az életünk. Akkor (elég meggondolatlanul) azzal vágtam vissza, hogy nem akkor akarok lehetőséget a jobb élethez , mire öreg f@sz leszek.
A jóslata tényleg bejött, (érzésem szerint a vén f..ságot illetőleg nem):)), de ehhez elég sok munka, persze szerencse is kellett. Ami tuti, két ember együtt sokkal többre jut, mint egyedül. Nem csak azért, mert a ''hivatalos'' párkapcsolatban élőket az állami programok jobban preferálják, a közös cél elérésében egymás segítése, noszogatása, meg a közös teherviselés is sokat segít.
A gyerek más kérdés, azt mi sem vállaltuk addig, amíg nem látszott a reális lehetősége, hogy meglehet a saját otthon. Nem is tévedtünk sokat, a fél éves fiunkkal sikerült költöznünk.
Persze a (második) átkosban a lakáskérdés - ez csak ma látszik így - egyszerűbb, és könnyebben megoldható volt. Sokat számított a munkahelyi biztonság is, igaz az elérhető jövedelmek viszont meglehetősen alacsony szinten voltak korlátozva.
A mai huszonévesek (diplomások) helyzete más. Ha valakiben megvan az elszánás, keményen dolgozik, elébe megy a szerencséjének, azaz kapcsolatokat épít, segít másoknak, hogy viszonozhassák a segítséget, 30-35 éves korra olyan helyzetbe kerülhet, amilyenbe korábban csak ''öregségére''. Igaz a feltételek alapvetően mások: nem lehet a napi jól elvégzett munka után nyugodtan hátradőlni, mert a világ, benne a gazdasági pozíciók, a ma munkát adó sikeres cég helyzete egyik napról a másikra megváltozhat és akkor tovább kell lépni. De nem akkor kell kétségbeesve keresgélni, mindíg számon kell tartani legalább egy egérutat. (na ez hegyi beszéd lett.) -
Májki
tag
Ja és ezt gyerek nélkül.
A gyerek jöhet akkor amikor 30-35 évesek vagy(unk)tok. Addig meg, ha minden jól megy, plusz munkákkal stb.. meg lehet azt a pénzt szerezni, amit esetleg az állam adna. Sőt fiatalon az ember ha teheti szórakozik, utazgat stb... és a gyerek(ek) mellett ezt már nem olyan szabadon teszi az ember.
Én így látom és így is teszek.
[Szerkesztve] -
Májki
tag
A lakás ügy kényes téma. Ha nincs elegendő kezdő zseton, nincs más mint a szülők házának (lakásának) jelzálogosítása is (természetesen a megvett lakáson is van jelzálog). Nem egy ismerősöm vett így lakást.
10 mill. 20 évre kb. 75e/hó.
Ha véletlenül munka és pénz nélkül maradsz még mindíg kiadhatod albérletbe 50-60 ért. Persze feltétel, hogy akkor esetleg haza tudj költözni.
Sajnos sok a ha és mint látjátok arra épül, hogy azért ki tudjatok fizetni kb 75-öt havonta.... -
Májki
tag
Az ismertetség szerintem is fontos. Szerencsére jókor voltam jó helyen. A főiskola alatt elsősként sikerült összecimbiznem egy végzőssel. Természetesen az ő haverjai is nagyrészt végzősök voltak. Mire én végetem a végzős cimbik már rég ''jó'' pozícióban voltak. Rögtön tudtam merre keresgéljek. Persze sokat jelentett az is, hogy úgy tudtak beajánlani, hogy azért volt valami papírom.
-
Loretto
veterán
eccer bezélgettem ilyen tmáról idősebb ismerőseimmel(ök 35-40 között én 22)és nagyon kiakasztottak mert arra jutottak hog gyerek nélkül szinte semmi sem megy.ja és a házasság is jótékony az egyébb jutattások igénybevételére.
ergo házasodj és legyen gyereked minél hamarabb.kössszi:( -
_Volkovy_
nagyúr
Nem kilátástalan,csak nehéz.De kinek a helyzete könnyű a mai világban?
-
evola
senior tag
Szerintem ha két ember összefog, sokkal többet elérhet mint egy egyedülálló.
''Jobbak'' a lehetőségek valamivel.
De így is iszonyú nehéz.
Rengeteg idő, türelem, és megfeszített munkatempó egy idő után remélhetőleg
meghozza a gyümölcsét.
A saját fészek mindennél többet érhet!!
Sajnos még nem mondhatom el milyen érzés, mert még elég távoli,
de nem szabad feladni, küzdeni kell, mert csak így sikerülhet. -
Petisz84
tag
Nagyon nehéz elkezdeni az ''életet''. Szerinetm még a szüleinknek könnyebb volt, de a helyzet csak rosszabbodik! Fogalmam sincs h miből és hogyan fokok házat vagy lakást venni magamnak. Érdekes egy világ!!
-
Loretto
veterán
egyébként statisztika:átlag 30 éves korokig élnek a gyerekek a szülőkkel.
keserű kimondani de nekem volt 1 brazil ismerősőm és ő mondta hogy odaát bizony 25-28 éves korokig csak élnek a fiatalok buli stb.csak ezután allnak munkába. -
evola
senior tag
-
Ploszi
senior tag
tényleg az ismeretség a lényeg, hogy jó melót találjon az ember ( nem fontos szoros, csak mondjuk te tudj elsőként a lehetőségről) nekem is mákom volt, hogy 4 éve olyan állást találtam, amit azóta sem bántam meg ( ja többen mondták, hogy főnököt kell választani, ez nagyon igaz :) )
-
evola
senior tag
Sajnos ismerek pár embert,aki 50-60 ezret keres havonta.
És albérletben él.Amiért 25 ezret fizet, plussz rezsi.
Na ezen is el lehet gondolkodni, hogyan lesz lakása.
Vannak ismerőseim, akik rengeteget tanultak, aztán mégse tudnak többet keresni
mint ami a megélhetésükhöz elég.
Akit manapság nem segítik a szülei, az őnerőből igen nehezen áll meg a lábán. -
Newander
csendes tag
Én veled értek egyet!! A mai világba ha már van egy kis ismeretséged, meg egy kis pénzed, akkor tuti befutó vagy!! Tiszta idegesítő, hogy sok állást meghírdetnek(mert muszáj meghírdetni), de már a hírdetés feladása elött tudják, hogy ki foglalja el az állást!! Szóval a mai fiataloknak szerintem nagyon nehéz lesz a kezdet, de azért mindenkinek fel a fejjel!!
-
rdi
veterán
Biztos nem könnyű, én magam gyakran szörnyűlködök, ha belegondolok egy életkezdet nehézségeibe. És itt lehet, hogy a lakás még nagyobb probléma mint a munkahely. Vagy ki tudja.
-
Petisz84
tag
Szerintem nem diploma kell, hanem szerencse és ismerettség. Nagyon szomorú h ezt érzem! De ez van!
-
-
Loretto
veterán
hát a keresőben nem nagyon tünt fel hasonló jeélegű tma,igy hát gondolom sokakat érint a kérdés.
ennyire nehéz az a bizonyos kezdet?remélem azért nem lesz pesszimista hangvételű.
mert pl a diploma nem sokat segít.sajnos mivel pécsi vagyok külön fájó hogy itt van a legtöbb diplomás munkanélküli.
na hajrá
Aktív témák
- Spórolós topik
- Formula-1
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- PlayStation 4
- Bemutatkozott a Poco X7 és X7 Pro
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Kettő együtt: Radeon RX 9070 és 9070 XT tesztje
- QNAP hálózati adattárolók (NAS)
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Kerékpárosok, bringások ide!
- További aktív témák...
- Samsung Galaxy S25 128GB Kártyafüggetlen 1 év Garanciával
- Telefon Felvásárlás!! iPhone 14/iPhone 14 Plus/iPhone 14 Pro/iPhone 14 Pro Max
- Dell 14 Latitude 9410 FHD IPS 2in1 Touch i7-10610U 4.9Ghz 16GB 512GB SSD Intel UHD W11 Pro Garancia
- Bomba ár! Dell Latitude 5490 - i5-8GEN I 8GB I 256GB SSD I 14" HD I HDMI I Cam I W10 I Gari!
- Canon Selphy CP1500 Printer /// Számlával és Garanciával
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest