-
Fototrend
Ajánlott ingyenes Windows programok

Androidos kérdéssel irány az Android alkalmazások topik!
Új hozzászólás Aktív témák
-
tpotyka
tag
Ha arra utalsz, hogy átírni a problémás file neveket ill. mappákat: adva nyilván a lehetőség, de ahogy jeleztem korábban, szerte széjjel a cirka 4000 db túl sok megkeresni és átírni, ez embertelen. S végül is a számítógépeket mára éppen már feltalálták, adjunk hát kibontakozási teret, ne vegyük el a gépek munkáját.

Az mondjuk még tesztelhető, hogy a 95%-ot kitevő nagy belső adatmagot külön rámolni, ami igazoltan mozdítható, és ezt utólag beburkolni az újfent létrehozandó, utálatos plusz-hosszító mappákba, és aztán egyéb mellérendelt mappákat külön betenni. Amennyiben meghajtón belül engedni fogja már pl. a Total Commander úgymond belül az elérési út növekedést. Ugyanis laptopon belüli meghajtón belül figyelmeztetéssel ugyan, de a TC végrehajtotta a túl hosszú másolást is, csakhogy két külső között nem, bár Windows filekezelőhöz képest azért fele mennyiségnél lázadt. Időben persze ez az említett TC próbakör így is 6 órát tenne ki, általam nem ismert kimenetellel, plusz utórendezés, hozzá a nem kizárható emberi hibaszázalék. Összvissz pepecselős ez is picit.
Önmagában jó hír, hogy több út eredményre vezethet, a kérdés, hogy melyik lehet a legkevésbé strapás – számomra. Nem edzettem magam a gondolatra, hogy egy „egyszerű” adatmásolás miatt Linux-szal kavarjak.
Új hozzászólás Aktív témák
- Hivatalos a OnePlus 13 startdátuma
- Milyen monitort vegyek?
- Filmvilág
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- Projektor topic
- Portfolio Performance - befektetések nyomonkövetése
- 1 VII Japán
- Óvodások homokozója
- Lenovo Legion Go: a legsokoldalúbb kézikonzol
- Samsung Galaxy Watch7 - kötelező kör
- További aktív témák...
- Assassins Creed Shadows, Civilization VII, Battlefield 6 és Dying Light: The Beast, az utolsók!
- Stalker Clear Sky Limited Collector's Edition
- Árváltozás+játék!The Witcher 2 Assassins of Kings Collector's Edition
- Windows, Office licencek kedvező áron, egyenesen a Microsoft-tól - Automata kézbesítés utalással is!
- AZONNAL JÁTSZHATÓ Battlefield 6! CSAK 20E Ft.
- Ravpower 6000 mAh-s mégis pici powerbank eladó
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone Ultra 9 285K 32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 mini 128GB Starlight -1 ÉV GARANCIA -Kártyafüggetlen, MS3892, 100% Akkumulátor
- LicencAruhaz.hu OLCSÓ, LEGÁLIS SZOFTVEREK AZONNAL - Windows - Office - Win Server - ÖRÖK GARANCIÁVAL
- Frederick Forsythe: Isten ökle (nem olvasott)
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest








