Új hozzászólás Aktív témák
-
bteebi
veterán
"Sima elektromos roller 25km/h sebességével ezen tápláléklánc legalja."
Igen, de tegyük hozzá, hogy a legkevésbé stabil (=legkönnyebb esni vele), a minikerekek és többnyire a lengéscsillapítás tökéletes hiánya miatt könnyen firkálhatsz vele. És a legmagasabbról esel (mivel állsz rajta; még rosszabb, mint egy kerékpár), miközben bukót gyakorlatilag fixen NEM viselsz. Szóval jó az a 25 km/h.
Mondjuk elsősorban nem a sebesség miatt veszélyes egy roller. Én valószínűleg 30-35, sőt bukóval talán 40 km/h-ig is engedném, bár az már talán kicsit overkill lenne. Egyébként a 25 km/h se olyan kevés a gyalogláshoz képest.
-
Somatom
veterán
Félreértettél. A bringasávban motorozást, mint rosszalkodást tartom kevésnek. Szoktam én is motorral ott menni, de csak úgy, hogy ne zavarjak bringást, mert ott ő az úr, én csak hitvány betolakodó vagyok.
Egyébként amióta megvan a bringa, azóta nem használtam a Simsont. A motorozás nálam Harley -t jelent, de az nem kifejezetten rosszalkodós motor. Meg, sajnálnám is arra használni. -
Somatom
veterán
Az nekem kevés, de ha tehetném, akkor persze motor lenne. De, a környékünkön nincs járható terep. Szóval, külön program lenne, hogy utánfutóra teszem a mocit, és elviszem vmi enduro terepre. Átgondoltam és rájöttem, hogy ez nekem nem fér bele. Így lett helyette a bringa.
-
rba
csendes tag
válasz
GoldhandRent #150 üzenetére
Kresz szerinti sebességhatárok: elég érdekes hol, mire mi a megengedett végsebesség?
Kerékpár kerékpárúton 30km/h
Kerékpár lakott területen belül 40km/h
Kerékpár lakott területen kívül sisak nélkül 40km/h
Kerékpár lakott területen kívül sisakban 50km/hSegédmotoros kerékpár lakott területen belül és kívül is 40km/h
(mondjuk én sík úton nem tudok 40km/h-nál gyorsabban menni bringával, lejtőn igen de ott sem érzem biztonságosnak az 50km/h megengedett sebességet)
Sima elektromos roller 25km/h sebességével ezen tápláléklánc legalja.
-
rba
csendes tag
válasz
Peaceliker #180 üzenetére
Úgy értettem hogy elővárosi településről rollerrel állomás(1-2km), majd vonat 25km majd rollerrel tovább a városban max 1-9km (pl. Budapesten). Na ezt egy elektromos robogóval nem tudod megcsinálni mert nem biztos hogy lesz elég hatótáv az akkujában a hazaérkezéshez.
Szóval a Roller+Vonat kombináció bizonyos esetekben jobban működhet mint az elektromos robogó. (Benzines robogóval ezt a karikát simán meg lehet csinálni egy teli tank benzinnel.) -
Somatom
veterán
Azért ha nehézkesen is, de e pár év alatt történtek lépések az ügyben. Ha 350W lesz a korlát, akkor egy 500 Wattosat nehezebb lesz eladni. A millás kategória más tészta, mert az még az úttesten is megállja a helyét, ha a jogszabály odakényszeríti. De, a többség sztem nem ilyen használatra és árkategóriára vágyik.
-
Graphics
Jómunkásember
Jó kis teszt, de hogy a kommentek semmiről szólnak... Nem kéne nyitni egy offtopicot ?
-
dredjudge84
őstag
válasz
yodamester10 #186 üzenetére
Igen, én is így gondolom. Bár attól még rohadt veszélyes, főleg a dupla motoros szörnyetegek.
-
Szabi®
addikt
válasz
GoldhandRent #185 üzenetére
Régen deszkáztam, városban lehet megint elővenném.
-
Reggie0
félisten
válasz
dredjudge84 #183 üzenetére
Nem, az attol meg egy szemelygepjarmu lesz. A torveny nem azt mondja, hogy az a szemelygepjarmu, aminek van fenyszoroja, hanem azt, hogy ha van egy szemelygepjarmuved, akkor fel kell szerelni fenyszoroval.
Igen, a tervezet nem volt rossz, csak gyanus, hogy ennyi ideje ulnek rajta.
-
yodamester10
őstag
válasz
dredjudge84 #183 üzenetére
És miért?B jogsival is egy sebesség határú autót vezethetsz?
Akinek mint nekem is 350watt felett van a rollere annak keljen b-s jogsi ennyi aztán le is zárnám ezt. -
GoldhandRent
őstag
-
dredjudge84
őstag
Ha egy autóból kiszeded a fényszórót, akkor az egy szemétdomb lesz, ami nem vehet részt a forgalomban, amíg ki nem javítod a hibát.
A rolleren alapból nincs se ülés se irányjelző se normális fényszóró, tehát nem leszerelve lett, hanem ez ilyen, tehát nem felel meg segédmotorkerékpárnak.
Egyébként nem lenne itt semmi probléma ha nem gyártanának több ezer watt teljesítményű rollereket. Max 350W és 25km/h és kész. A KRESZ módosító tervezetben is ez van hogy 350 watt teljesítményig bicikli, fölötte segédmotorkerékpár.
-
bteebi
veterán
Nem rossz, de ez az ár...
Nem sokkal ezelőtt ennyiért még működőképes autót lehetett venni.
Oké, azzal nem lehet (legálisan) járdán menni, meg nehezebb hónalj alá csapni, sőt többet is fogyaszt.
-
rba
csendes tag
válasz
SunMount3r #12 üzenetére
Aki tömegközlekedésel kombinálva közlekedik rollerrel annak nem megoldás a robogó. Pl: A robogót nem lehet felvinni a vonatra. Az elektromos robogók nagy része nem tud 50-100km-ert megtenni egy töltéssel a végsebességen használva.
-
válasz
adamklark #177 üzenetére
A Lidlbe is kényelmesebb vele menni, mert lehet csomija
Nálunk két fitnessz gép van, enyém a sportosabb, inkább edzésre; páromé a praktikusabb, a csomis/kosaras, masszívabb, gyerekülést erre rakjuk, vagy táskát (szerencsére 1 vázméret jó mindkettőnknek, elég a nyeregmagasságot átállítani).
A rollert max akkor használom(gyerek kíséreten túl), ha övtáskába/tornazsákba viszek/hozok valamit a csomagautomatából. De nálam ez inkább bohóckodás, mert a sima rollerrel 12-14km/h a kényelmes átéagtempó, bringával inkább a 25.Melóba jönni 10km, ha eltekintek a magas padkáktól (igen, a bringautat keresztezik) ami miatt ez kihívás lenne; akkor is állna a tököm fél órán át a rolleren, nekem praktikusabb a bringa.
De ennek sose érünk a végére; nem érdemes csőlátásúnak lenni hogy kinek mi a praktikus
-
beef
őstag
Ezt írtad:
"A kerekparozas inkabb sport, mint kozlekedes mamar, utobbinak nagyon nem praktikus."Akkor erre írok másik, hasonló egyoldalú megközelítést:
A roller nem praktikus, mert nem tudom a gyerekemet elvinni vele az óvodába.Szóval ez nem fekete/fehér. Mindkettőnek megvan a tömegbázisa.
-
bwoay
nagyúr
Ez nem objektivitás, hanem általánosítás. Hogy kinek mi előny és mi hátrány, mi praktikus és mi nem az eleve egy roppant szubjektív témakör.
#160 MC Pite:
Ez mind jogos, de én a tipikus városi szituációkat vettem alapul, és tapasztalataim szerint sokkal inkább jellemző a táblák látványos ignorálása, mint az, hogy ezek azért kerülnék el az emberek figyelmét, mert el vannak rejtve, vagy eleve szar helyen vannak. Napi szinten látom, ahogy a háromszög ellenére lendületből hajtanak át a kereszteződésen a zebra mellett a kerékpárúton közlekedők, de azt is, hogy 3 db stoptábla ellenére halálos nyugalommal hajtanak rá az autók a bringasávra, elállva az utat.intuicio:
itt a tábla a másik oldalról, a kiegészítő jelzés elég egyértelművé teszi a szituációt, ha netán valamelyik autósnak kétsége támadna, hogy kinek kell elsőbbséget adni. -
válasz
GoldhandRent #150 üzenetére
Hát, nem tekerek lassan, de nem is állítottam, hogy minden egyes rollerest megelőzök.
-
intuicio
aktív tag
Szerintetek itt kinek van elsőbbsége?
Napi szinten akarnak itt elütni a kikanyarodó autósok, mert persze nem látják be, hogy jön e biciklis. nyílván én le szoktam fékezni a csatornafedélnél, és ha nem jön autós, akkor hajtok át... De volt olyan is mikor épp hajtottam át, akkor majdnem telibevert oldalról. Még ő dudált rám.
[link] -
Somatom
veterán
válasz
Napfénysüti #167 üzenetére
Nem egészen. A bringa 25 -ös rásegítésig minősül bringának. Ha nem bringa, akkor nem a bringa szabályok vonatkoznak rá. Rollerekre jelenleg nincs egységes EU szabályzás, Magyarországon meg még semmilyen szabályzás sincs.
-
Napfénysüti
nagyúr
válasz
GoldhandRent #166 üzenetére
Csak ha jól tudom az EU-s szabályozás hogy 25 km/h a max sebessége az erollereknek (meg a pedelec kerékpárnál is eddig segíthet rá a motor). Bringánál nincs sebességkorlát, de persze a kresz szerint vannak maximumok az adott úton, pl kerékpárút.
-
-
Jó, a másik megosztó téma az ebike, ami ugyanolyan pártatlan. Szeretek bringázni (főleg erdőben), de engem nem visz rá a lélek az ebikra. Tesztnapon pedig a CX/Gravel bringáktól az Enduróig mindet megkergetem, olykor az outikkat is kipróbálom rendezvényeken/ismerősöknél is; eredendően minden is érdekel.
Van ahol kiköpöm a tüdőm, mert gyenge szar vagyok, de hát igyekszem visszakanyarodni egyszer a normál erőnlét felé.
De megértem hogy valakiknek pont jó, csak itt is jóval kisebb ez a halmaz, mint amit a média/marketing el akar hitetni, és kényelmetlen kőnehéz silány vackokkal szintén nem fognak a juzerek sokat menni.Mint bringás, sokan fordulnak hozzám ha kerékpárt vennének; és 10ből 8× sajnos kritikán aluli minőségű 'e' vackokat néznek ki/vesznek 400-500eFt-ért, ami pénzért ha kipróbálnának egy 'rendes' bringát, el sem hinnék mennyivel különbözik attól amivel korábban mentek. És 8 an ki se próbálják soha, pedig csak fél órát kéne rászánni és elmenni egy bringaboltba/ismerőshöz/nyíltnapra/tesztnapra.
Megjegyzem ez a kevésbé lelkes halmaz, akiket részben a divat vonzott be(szomszéd marhára dícsérte a szuper Neuz... akármilyen bringáját, ilyen nekem is kell), hogy majd milyen jó lesz ebikeozni.
De 1-2 év után ugyanúgy nem használják mint a korábbi (szintén nem jó) bringájukat, amúgy sokszor szintén még csak be sincs állítva rájuk, mert az eladók és a vevők is lusták rá/nem tudják milyen fontons. Illetve többen szívják meg hogy téli álom után az akkupaknak kampó.
A maradék kettő elmegy, és vagy ki tudja próbálni, vagy nem, vagy megérzi hogy fele energiával komfortosan suhanhat, és emelkedő is sokkal könnyebben leküzdhető mint a korábbi onesizefitsall kukoricaromboló akarom mondani trekking/city bringával; vagy nem, de megpróbálta. -
Reggie0
félisten
Nem mondtam, hogy elment mellettuk a vilag. Azt mondom, hogy most vagyunk egy atmeneti szakaszban ahol azt latjuk, hogy kezd terjedni egy ujonan megjelent kozlekedesi forma, aminek szamos elonye van a regivel szemben. Ez nem ugy megy, hogy egyik nap megjelenik a boltban aztan masnap mindenki azzal jar.
Ne problad meg ram vetiteni, amiket mondtam erveket, azok objektivek.
Nem azt mondtam, hogy azert nem praktikus a kerekpar, mert megizzad rajta az ember, hanem azt, hogy ezert _IS_ nem praktikus. Emellett meg szamos mas hatranya van(pl. tarolas, lopasbiztonsag, mas kozlekedesi eszkozokkel torteno osszekotes, lustasagbol eredo szabalysertesek(nem all meg pirosnal, mert utana el kell indulni, nem kerul egyiranyu utcat, mert tobbet kell tekerni, stb.). -
bwoay
nagyúr
azt tényleg nem értem, hogyan tudsz te így általánosítani. Mintha azt mondanád, hogy akik jelenleg kerékpárral közlekednek, azok nem jöttek rá, hogy nekik a roller sokkal jobb lenne. kvázi elment mellettük a világ, ők a 21-ik század lovaskocsisai, akik makacsul ragaszkodnak a hülyeségükhöz
Te konkrétan azt írtad, hogy azért rollerezel, mert a bringázás miatt egész nap csak zuhanyoznál meg átöltöznél. Ok, de ez semmiképpen nem általános, ez rólad szól, nem a kerékpározás nyilvánvaló hátrányairól. Semmi gond nincs azzal, ha te emiatt rollerrel jársz, és biztosan vannak igénytelen emberek is akik leizzadnak a kerékpáron, aztán bűzlenek egész nap az irodában, ezt nem vitatom. De azt ki ne találjuk már, hogy a városi kerékpározás annyira megerőltető, hogy az 2022-ben már inkább sport, és mindenki beleizzad 3-4 km tekerésbe, ezért eleve nemis praktikus. Pár km-t tekerni munkába vagy suliba vagy boltba az esetek túlnyomó többségében ZÉRÓ sportértékkel bír, ez inkább a napi minimálisan kötelező testmozgás mennyiség része kéne, hogy legyen. Arról nem is beszélve, hogy (a kerékpárok evolúciója révén) már nagyon komoly kínálat van e-bike-okból is, amik lehetővé teszik többek között azt is, hogy a szokásosnál jóval kisebb erőfeszítéssel sokkal nagyobb távot és/vagy sokkal nagyobb sebességget érjen el rajtuk az ember. A rollernél stabilabb (ülési) pozícióban. Nagyobb teherbírás mellett. Akár gyereket szállítva. Szóval igazad van, nem értem a lovaskocsi vs autó analógiát. Azt pedig egyáltalán nem gondolom, hogy aki rollerezik, az sokkal jobban járna egy bringával. Szeretem azt hinni, hogy a legtöbb ember választása mögött a saját racionális döntése áll. Mindamellett, hogy a rollernek is megvannak a nyilvánvaló hátrányai egy kerékpárral szemben, de pusztán attól, hogy mindegyikkel közlekednek városban, és van a használatuk között átfedés, ez alapjában két különböző közlekedési eszköz.
-
Sajnos sokat hozzátesz kishazánkban hogy sokszor ****ek helyezik ki a táblákat, felfestéseket. Teljesen életszerűtlen módon, ahogy más helyeken/más országokban nem jellemző, nem logikus. Ezeket ember nincs aki komolyan veszi (legyen ez életszerűtlen sebességkorlátozás vagy elsőbbségadás, mindegy) - és részben ezek miatt alacsonyabb nálunk talán a táblák figyelési/betartási hajlama.
Pl pár km-re tőlünk van egy kicsi 1 autó szélességnyi bekötő út (telekről). Lakotton kívül van, egy enyhe S kanyarba csatlakozik bele, ráadásul egy kis lejtő közepén van.
Szóval ha innen valaki kigurul autóval, akkor meg kell állnia, alaposan körbenéznie. Természetesen ez keresztez egy kombinált járda/bicikliutat, amire mindét irányból kitették az elsőbbségadás kötelezőt. Az autónak meg kell állnia 1,2méter múlva mindenképp. És a valóságban lassan csorognak át az autók, hisz bringást, gyalogost, meg utána az autókat is kell figyelniük. [link]
Ugyanezen továbbmenve hasonló a helyzet, bár 99%ban valaki elengedi a másikat. És nem is feltétlen az autós, mert pl a főúton (szintén a az út és járda között a bringaút) végig a bingásoknak lenne elsőbbsége -de csak mert stop tábla volt amúgy is az autósoknak- ellenben 10ből 8autós csont nélkül gurul ki a főútig és nem is néz körbe. (Sokkal veszélyesebb, mintha az út szélén lenne kijelölve a bringaút, a házak takarásából nem nagyon látszanak a puhatestűek.) A gyorsító/kanyarodó sávoknál az értelemtelen Stop táblák megint hasonlóak.
Szintén Nyergesújfalun az egykori Tescos kereszteződésnél a bringaút át megy egy kereszteződésen (lakotton kívül). Kevés a lekanyarodó, de ha van it, látják egymást a résztvevők. A bringásoknak itt mindig piros van, és 2,5-3 percet kell várniuk egy zöldre (ami megfogja a főútat is ilyenkor!). Életszerűtlen, logikátlan. Kettőnél többször nem is nyomtam meg, és ha gyerekkel megyek, és valaki már ott áll (évente kétszer, háromszor) akkor frankón ki is várjuk a 2,5-3 percet. -
bwoay
nagyúr
válasz
adamklark #154 üzenetére
pedig a KRESZ vizsga (illetve a jogosítvány) tenné azt egyértelművé, hogy az illető rendelkezik a szükséges tudással. nyilván nem ugyanarra a KRESZ vizsgára gondolok, mint ami mondjuk egy B kategóriás jogsihoz kell, de egyébként én azokkal értek egyet, akik szerint szükség lenne kötelező oktatásra, legyen szó akár egy óra alatt elsajátítható tananyagról. Arra nem lehet építeni, hogy az iskolában ki mit tanult, meg abból mire emlékszik. Vagy máshogy mondom: én szívesen vizsgáznék ilyesmiből akár külön is, pedig van jogosítványom és használom is. Még tovább megyek: fizetnék is, hogy vizsgázhassak
HA ez lenne az ára annak, hogy javuljon a helyzet.
-
Napfénysüti
nagyúr
válasz
GoldhandRent #150 üzenetére
Normális bringával egy kis kondival 25 km/h nem egy nagy tempó síkon.
-
Z_A_P
addikt
Egyszeru: rollerrel tilos jardan kozlekedni. (1000 euro bunti, stb)
Az uttesten lehet.
Nincs tobb problema! -
adamklark
senior tag
-
bwoay
nagyúr
Ebben mindössze annyi "logika" van, hogy HA számodra a roller a legmegfelelőbb közlekedési eszköz, AKKOR mindenki másnak is az kell ,hogy legyen, és aki nem így látja, az csak vaskalapos módon küzd a fejlődés ellen. Ezzel pedig nem lehet vitába szállni, mármint nem érdemes, legalábbis észérvekkel. Engem egyébként abszolút nem zavar, ha megbélyegzel - ha tényleg az alábbiakat szűrted le a mondandómból, az rólad sokkal többet árul el.
adamklark:
szerintem joggal elvárható lenne az lenne, hogy mindenki, aki a közlekedésben részt vesz, ismerje azokat a táblákat, amik rá vonatkoznak. Én legalábbis így fogalmaznám meg az irányelvet. Pl amióta módosult a KRESZ, és bizonyos egyirányú utcákba kerékpárral be lehet hajtani a forgalommal szembe is, amennyiben ezt külön tábla engedélyezni, azóta elterjedt az a nézet, ami utóbbi kitételt egyáltalán nem veszi figyelembe. Ez veszélyes? Nyilván az.
Nekem az a tapasztalatom, hogy aki a kerékpárúton közlekedik, az sokszor azokat a táblákat sem ismeri (vagy csak ignorálja), amik konkrétan neki szólnak. Ez meg pl azért para, mert ha a kerékpárúton van egy elsőbbségadás közelező tábla, akkor pl. egy autós joggal feltételezheti, hogy ott neki lesz elsőbbsége. Ehelyett az autósok minduntalan előzékenykedni kénytelenek, és elengedik a bringásokat, rollereseket, mert utóbbiak tájékozatlansága rengeteg balesetveszélyes szituációt teremtene, ha a bizalmi elv alapján az autók úgy hajtanának be/ki egy körforgalomba/ból, hogy majd biztosan elengedik őket a kerékpársávban haladók. Ezáltal viszont marhára nem valósítható meg a bizalmi elv, ami pedig egy fontos része lenne a közlekedésnek. Meg a közlekedési kultúrának is, de az már egy másik fejezet. Az ember amúgy nyilván gyarló, nem életszerű az, hogy mindenki minden szituációban tökéletesen szabálykövető módon közlekedjen, de ettől még lehet körültekintő és toleráns, figyelmes módon viselkedni az utakon/járdán, meg ha úgy van, tudatában lenni, hogy "oops, itt én voltam a hunyó". -
válasz
GoldhandRent #150 üzenetére
Alapból hacsak nem munkába megyek (jó idő/szélcsend esetén akár akkor is) én is gyorsabban megyek mint 25; 27-28 a kényelmes tempóm. Ha éppen jó az idő/kedvem/picit rakom neki, akkor 30-32. Néha esetleg több
.
[kép] [link]
És vannak nálam jóval erősebbek, meg rendes országutival rendelkező emberek is(én csak egy közepes villanyroller áráért vettem bringát), akiknek a 80-100km-es kör átlaga 27-29km/h.De ettől még nem zavarnak a normálisan, kiszámítható útvonalon és módon közlekedő rolleresek, görkorisok, kínaivillanyrobogósok, stb. A kismotorosok igen, mert ott egy darabig szagolom a Babetta füstjét mire megelőzöm; vagy kicsit lemaradok ha ez nem megy, de akkor is baromi sokáig leszek a füstben.
-
beef
őstag
válasz
GoldhandRent #150 üzenetére
Kerékpárúton egyébként 30 a megengedett.
-
GoldhandRent
őstag
válasz
Dark Archon #143 üzenetére
jó gyorsan tekerhetsz, ha minden egyes rollerest megelőzöl. alsóhangon 25+, de inkább 30++
ezt ne nagyon hangoztasd, mert megköveznek, ha 25-nél gyorsabban száguldasz a kerékpárúton
+ még a te jó $@! amiért a kijelölt útburkolaton haladsz- -
-
adamklark
senior tag
Persze, de olyan alapvető /egyértelmű szabályok vannak hogy csak az nem tartja be aki nem akarja. Pirosnál megállni,nem izmozni /bevágni autósok elé, nem cikázni gyalogosok között max sebességel stb. Emberi hülyeség ellen nem lehet mit tenni.
Pl gyalogos szemmel, gond nélkül átszaladnak a piroson mert éppen senki nem jön, (szerinte) aztán jön a random autó 100-al lakott területen és elcsapja. 3 másodperc spórolás megérte hogy átszaladjon? Mindegy ki volt a hibás nagyobb %-ban
-
adamklark
senior tag
Iskolában volt pár óra alap KRESZ-ről gyalogos /bicikliről. Alap dolgok. Nyilván nem elvárható egy biciklistől hogy minden táblát ismerjen, pl nem fog parkolni a várakozni tilos tábla alatt (jobb esetben), emiatt végezzen el egy drága KRESZ tanfolyamot? Az hogy az emberek tojnak a szabályokra az más kérdés.
-
bwoay
nagyúr
A lényeget? Nyilván nem értem.
Én nagy rajongója vagyok az elektromos rollereknek, mert bár nincs szükségem ilyesmire (próbáltam többfélét is, pálcikát & komolyabbat is), de rengeteg ember van, akinek (bármilyen okból kifolyólag) a kerékpár nem opció. Számukra ez egy kiváló alternatíva, és annyival is kevesebb autó a belvárosokban, tehát mindenki nyer. Szerintem. Ja és én valahogy azon kevesek közé tartozom, akiknek az e-rolleresek sokkal kevesebb bosszúságot okoznak, mint az autósok, kerékpárosok vagy gyalogosok külön-külön.Viszont ahogy megnyilvánultál, az konkrétan fetisizmus, és most, hogy ki is fejtetted, csak még ijesztőbbnek tűnik. Követendő fejlődés? Az a te életed, amibe jobban passzol a roller. Másnak meg a kerékpár passzol jobban és ők nem feltétlenül naponta 4x zuhanyzó, 3x ruhát váltó emberek, vagy egész nap bűzölgő igénytelenek.
-
válasz
Peaceliker #141 üzenetére
Dehogynem, bringánál is mindig előjön, hogy legyen jogsi, de az szintén nonszensz. Engem meg annyira nem érdekel, hogy a gyalogosok, babakocsisok, kutyasétáltatók mellett még a rollereseket is kerülgetnem kell a bringaúton, amennyiben egyenes vonalú egyenletes, kiszámítható mozgást végeznek. Minden járműnek nem lehet külön útja.
-
válasz
Peaceliker #141 üzenetére
Én a gyalogosok agyába is belekalapálnám a kreszt, suliban legalább lenne egy értelmes tantárgy. Kicsit ésszerűsített szabályok után dőleg.
De nem a szabályok ismerete a fő gond. Napi szinten látok jogsisokat is ész nélkül közlekedni. Pl megy vissza az autójához, körbenézés nélkül a bringaútat keresztezve, elém lépve. Autók egymás között, bármi bármivel szemben... Figyelmetlenek és önzők vagyunk, még a balkánon is jobban szeretek vezetni/közlekedni.
Kereszt tudást lehet osztani, észt és életösztönt sajnos nem.
-
Peaceliker
addikt
válasz
Dark Archon #135 üzenetére
Nem az a lényeg, hogy van-e. Nem is firtatom mennyinek van.
Hanem azt mondom, hogy összes eroller témánál jön, hogy legyen jogsi. Bringás kérdésben nem ezt látom. És ez szvsz kettős mérce.
És eroller alatt pálcika rollert értem, nem 2-8kW-os szörnyeket. Azokra eléggé érthető ha smkp szerű szabályok lesznek -
Nem, nálunk. EZ AZ. Mintha lett volna idei is, de mindegy...
MC Pite: nem kell leszállni zebrán, csak nincs elsőbbséged. Valamilyen fórumon ezt is boncolgatták, és ez jött ki. Ezért írtam, hogy le van maradva a KRESZ. De, mint autós is, tudom, milyen a másik oldalon, így én is felveszem a szemkontaktot, ill. megállok, ha kell. Ez igaz bármilyen másik helyzetre, akkor is, ha amúgy nekem lenne elsőbbségem.
-
Reggie0
félisten
válasz
Darth_Revan #131 üzenetére
Bp-en, ha erinted a belvarost vagy atmesz rajta, akkor rollerrel szinte nem is lassabb, mint autoval. Cserebe folyamatosan ugy erzed, hogy haladsz es nem a dugoban araszolsz. Plusz nagyon kicsi szorassal ugyan annyi a menetido - napszaktol, forgalomtol, idojarastol fuggetlenul - , sokkal kiszamithatobb, mint autozni. Ha autoval mennek a rollernek 55 perces uton, akkor +/-20 perc is lehet a menetido, plusz amig parkolohelyet talalok valahol a kornyeken es lesetalom a tavot, szoval vegeredmenyben inkabb -10/+30 perccel lehetne rovidebb/hosszabb autoval, azaz nem eri meg az autot valasztani.
-
Nem olyan meglepő. Minden bringás ismerősömnek (bő 40 ember kb) van jogsija és autója is. Igazából nem is ismerek olyat akinek ne lenne.
Olyat, akinek nincs se jogsija, se bringája,nem csak a jogsihoz lusta, hanem bringázni isolyat majd egy tucatot.Zebrán átmenetel: Sose szállok le a zebrán, de mindig ugyanúgy megállok mint gyalog (láblerakással) és várom a szemkontaktot. Nem akarok se zebrán, se másutt megdögleni. Eredendően ezért kellene leszállni hogy ne villámként suhanjon át a bringás a semmiből, akár körülnézés nélkül.
Gyalog, sima roller, bringa, autó (vagy tömegközlekedés; pl ha Bp-re kell menni oktatásra, sokszor gyorsabb mint autóval, és nem a sajátommal araszolgatok a tizesen/egyesen/ M1/M7esen) nálam a sorrend, nekem speciel nem hiányzik a villanyroller vagy a villanybringa. Nekem a mozgás hiányzik
.
Van akiknél hasznos lehet pár(!) km-es ingázásra (nem rossz úton, főleg ha van bringaút) - de legtöbb embernél akit ismerek/látok a környéken inkább divatcikk jelleggel vette meg, és max a gyereke használja iskolába járásra pár hónap után (ész nélkül cikázva ezerrel).
Legalábbis felénk; vidéki kisvárosban legalábbis, ahol max a városon belüli munkahelyek megközelítéséhez lehet jó.Jól szétoffoljuk a topikot
-
yodamester10
őstag
válasz
Darth_Revan #131 üzenetére
Megpróbálom neked leírni a párom vagy én mire használom
Én jó időben munkába járásra 2x8km meg néha csak úgy körözgetek vele de csak 20 fok felett addig téli álmot alszik.A párom 2x3,5km-re használja melóba vagy vissza ha nem érek rá vagy úgy dolgozok, a roller a B opció mert 1x3,5km 1400ft taxival ha nem esik a rollerrel meg kb 60 ft?Mi csak erre használjuk meg néha nyáron együtt rollerezünk.Nekünk kikapcsolódás 4 x felett. PHEV autóm van de pl nyáron szívesebben megyek rollerral dolgozni és nem áll a cég parkolójában a tűző napon.A rollert meg tudom ha kell tölteni az irodában ingyéé -
Szabi®
addikt
válasz
Dark Archon #135 üzenetére
""Volt valami felmérés is, ahol 70% jött ki""
Azt nem akarom elhinni . . . Nem Németországnál nézted ezt ? vagy Usa ?
-
válasz
Peaceliker #52 üzenetére
Világért se ábrándítanálak ki, de szerintem a bringások java részének van jogosítványa is (ahogy nekem is). Volt valami felmérés is, ahol 70% jött ki. Most a falusi libakergetést vagy kocsmába járást nem kell ide keverni.
Ettől még át fogok zúzni a zebrán például, mert a tököm fog le / fel szállni csak azért, mert képtelenek összefüggő kerékpárutakat csinálni, a KRESZ meg 30 évvel le van maradva mindennel.
-
Reggie0
félisten
válasz
Darth_Revan #131 üzenetére
Segedmotorral az a baj, hogy az autok kozott kell menni, mig ha lenne szabalyozas a tervezetnek megfeleloen, addig az atlagos kerekpar tempoval es teljesitmennyel rendelkezo roller a kerekparok kozott(pl. kerekparuton) is kozlekedhet, ami nem csak biztonsagosabb, hanem a kozlekedesi lampak hangolasa szempontjabol is sokkal jobban passzol.
-
tothl
addikt
válasz
Darth_Revan #131 üzenetére
Amíg nincs szabályzás és nincs tisztázva a károkozás és a kötelező biztosítás témaköre addig tiltanám nemcsak ezt, hanem a lábbal hajtós kis pajtásait is.
-
Reggie0
félisten
Nyilvan nem erted a lenyeget. Pl. regen lovaskocsival vagy loval kozlekedtek az emberek, de jott par ujabb technologia es azok kikoptak. Miert tortent? Mert az uj kozlekedesi eszkozok mellett mar nem voltak praktikusak. Ez tortent itt is. A hetkoznapi eletbe a roller jobban passzol, mint a kerekpar, mert szamos elonye van a mindennapi szituaciokban. Persze biztos volt akkor is par ember aki dobalta az emberiseg megerett a pusztulasra szoveget, ahelyett, hogy kovette volna a fejlodest.
-
Darth_Revan
veterán
Lehet, hogy sokan megköveznek, de sose értettem, hogy mi ennek az elektromos rollernek az értelme.
1) sokan próbálnak vele trükközni, hogy ittasan ezzel vezessenek haza, csak hát a BTK-t és a KRESZ-t nem képesek értelmezni aztán meg jön a sírás amikor a rendőr megfogja őket és kemény bírságot és 8 óra fogdát kapnak vagy akár még a jogosítvány is ugrik (már Kúria is kimondta, hogy elektromos rollert ittasan vezetni ugyanolyan jogsértés, mintha normális motort vagy autót vezetne)2) ha valaki nagyon felhívja magára a figyelmet (száguldozik, piroson átmegy, kacsázik-össze-vissza, stb), akkor megállítja a rendőr és jön a vergődés és okoskodás, hogy "ez nincs szabályozva" (de van, csak pontatlan és nincs gyengébbek kedvééret szájbarágósan beleírva a KRESZ-be, hogy "roller", de a segédmotor kerékpár fogalmába simán beleillik, egyedül a 25 km/h résznél lehet vita, hogy kell-e bukósisak vagy sem) és aztán jön a feljelentés és a rendőrségre rohangálás
Persze aki normálisan közlekedik vele, nem sodor el másokat és nem vezet ittasan azokra is sokan elég véres szemmel néznek pont a trükköző és vergődők miatt.
Ennyi pénzért akkor már inkább normális segédmotor. Mondjuk egyetlen dolog amit előnyösnek találok az az, hogy kompakt. Nagyobb szekrénybe ezt igen, de egy hagyományos segédmotort nem lehet betenni munkahelyen/panelban.
-
bwoay
nagyúr
"A kerekparozas inkabb sport, mint kozlekedes mamar, utobbinak nagyon nem praktikus."
Az ilyen mondatok láttán szokott elhangozni az a szokásos frázis, hogy az emberiség megérett a pusztulásra. Jól mutat abba az irányba, hogy 10 éven belül a gyaloglásról is ugyanez legyen az általános vélekedés. Nem praktikus. -
GoldhandRent
őstag
igen, az jogos, azok valóban váltsanak kb bármire, csak ne pöfögjenek a dugóban (pedig nem vagyok egy Greta Thunderberger, de a városi dugóban nap mint nap vesztegelésnek semmi, de semmi értelme. max tisztán elektromos smart for2 vagy eUp! méretű autóval)
ez inkább kiegészítés, hogy a lustaság mellett fő ok lehet még a nem megizzadás és a nem fér el itt meg ott.
viszont a sokboldog-boldogtalan a yachttal feltételezhetően lusta és esetleg megizzadni sem akarde előfordul olyan, akire mindhárom igaz.
arról nem is beszélve, hogy cukorból vannak, és egy kis párától, netán víztől egyből elolvadnak :c mondjuk olvadtukban bele is folyhatnának a csatornába aztán gó fekete tenger feneke (: -
ShadowX
őstag
Végre ezt a vonulatot is felhozta valaki. Nekem bringám van, télen-nyáron azzal járok, de ez az állandó zuhanyzási kényszer, ha leizzadok zavaró. Nem vagyok büdös bringázás után (nagyon figyelek a személyes higiéniára), de nyaranta a melóhelyen zuhanyozni kell mikor már reggel 30 fok van és az aszfalt is veri vissza a tartós meleget rendesen. Ráadásul mivel inges helyen dolgozom, ezért polóban tekerek be és viszem a váltás inget magammal...ilyen esetekben arra is figyelni kell, hogy a hátizsákot is rendszeresen tisztítani kell, mert az egy nagyon gyenge láncszem tud lenni, hogy a szivacsos részek (háttal és vállal érintkező részek) ne büdösödjenek be az izzadás miatt.
Ellenben vannak kollégák, akiket egyáltalán nem zavar, hogy egész nap büdösen ülnek a másik mellett.
Emiatt jó lenne egy roller.
-
adamklark
senior tag
válasz
xsjado93 #124 üzenetére
Több bünti kell, pl kaptam egy üzenetet talán Voi-val hogy ha legközelebb rossz helyre parkolok akkor levon talán 50 eurót (térkép alapján jó helyen voltam de mindegy). Mindjárt nem dobálnák szana széjjel a rollereket. Sebességet is lehetne büntetni ha folyamatosan Maxon tolod a járdán (van ilyen már esetleg?)
-
válasz
yodamester10 #121 üzenetére
Mondjuk engem pont egy sajáttal ütöttek el (én jöttem ki a kapualjon át, aztán a járdán jött egy csaj max gázzal és telibe kapott, persze én voltam a hibás, mert olyan váratlanul jöttem
), de a bérléses egyedek tényleg veszélyesebbek.
Remélem, ez máshova is elér:
[link]
Vagy ha marad a bérléses rendszer, legyen jogsihoz, meg iq teszthez kötve. -
Somatom
veterán
válasz
GoldhandRent #122 üzenetére
Itt vmi félreértés van. Amire reagáltam (#107), abban panelről, liftről nem volt szó, csak 4 tonnás SUV -ról, meg 6 méteres yacht -ról. Akik magukra vették, azoknak van valamelyik a kettő közül?
-
GoldhandRent
őstag
akkor már inkább robogó, vagy e-robogó, amit csak kinthagyok bárhol, mondjuk pont ezzel vesztek egy csomó szabadságot.
a bringa nem fér be se az autó csomagtartójába, se a vonatra kényelmesen (rollerral bárhova leülök, nem csak arra a 2 már eleve foglalt bicós helyre).
sokaknak szempont, hogy panelban sem fér el igazánedit: közben már más is írta, hogy a bicó nem fér el a liftben, nem akar megizzadni az illető, stb.
-
Reggie0
félisten
válasz
TechMagneTic #117 üzenetére
Lehet en vagyok tul ovatos, de en nem erzek ilyen problemat. A falevelek es a fem csatornafedo/sin csuszik, de az mintazattal is.
De gumik anyagai kozott is nagy kulonbsegek lehetnek, szoval igy igazabol nem is igazan tudjuk osszehasonlitani a kettot. -
Peaceliker
addikt
válasz
TechMagneTic #117 üzenetére
Tartok tőle, hogy amikor van minta rajta, akkor sem sokkal jobb
-
Reggie0
félisten
válasz
TechMagneTic #114 üzenetére
Ne aggodj a gumi miatt, amig van rajta. Nekem is tomorgumis 8.5"-os van, csak kugoo. Mar 10000km van a gumiban es 2000km ota tukorsima. Ahogy csokken a kerekatmero, ugy no a gyorsulas, ez nyugtasson
-
TechMagneTic
tag
Nos... megint úgy gondoltam, hogy majd lesz itt egy jó kis tapsztalat-megosztás' roller témában de csak a különböző "kasztok" savazása megy..... Tipikus MA fórum.... Én több mint 2 éve használom a legalapabb Segway Ninebot ES2-őt. Lassan meg van a 2000KM a gépben. Akku kb. 90% fölötti (Hetente egyszer teszem meg pontosan ugyan azt a távot, 99%-ban méterre pontosan). 5 fok körül már bőven 10-15% hatótáv vesztése van. Pár hete raktam félre. Majd tavasszal veszem elő újra. Valóban nem szeretik ezek az olcsóbb felfüggesztés nélküli gépek az úthibákat. Szeretik az időközönkénti karbantartást. Az enyém tömörgumis. Ami egyszerre előny és hátrány. Nincs defekt de ráz mint a fene és kopik. Így már lassan 2000KM útán már tükörsima az első gumi. Ezt kell majd tavasszal orvosolni. Nem használom főúton, csak a bekvárosban (Pécs) ha a járda nem opció. Én inkább a kretén Wolt futárokat gyűlölöm
de....lehet normálisan közlekedni vele. Embere válogatja. Lámpa nélkül este 9-kor a felüljárón a forgalomba... a 15 éves gyerek... igen vannak bajok. Minden oldalról. teljesen mind1, hogy autós, biciklis, gyalogos, stb. Ezen kár vitázni. Nekem bevált. De az biztos ha ez feladja tuti nem fogok egy használt autó áráért (500 ezer-1 millió) egy E-Rollert venni.
-
intuicio
aktív tag
Az lehet hogy kényelmi/biztonsági szempontból jobb egy villanybringa, viszont aki a 6.emeleten lakik, és nem fér be a bringa a liftbe, az nem fogja fel/le cipelni (esetemben ezért váltottam rollerre)
Nekem nincs semmilyen josim, nem is szeretnék, viszont a bkv is egy tré, mert vagy késnek folyamatosan a dugó miatt (és ezért késtem el sokszor melóból)
A rolit meg kényelmesen be lehet tolni a liftbe, melóhelyen is össze lehet csukni stb stb. -
Lehet hogy hihetetlen, de normál keretek között lehet úgy munkába tekerni hogy ne izzadjon meg az ember. Igen, ne legyen benne sok szint, igen, egy kicsi állóképesség kell, és igen, kurva sok önuralom (pulzuskontrol, bár ebben egy normális sportóra is segíthet) és ügyes öltözés is kell.
Meg az átöltözést nem ússza meg az ember, az mindenképp kényelmetlenség.Vannak olyan alkatok és útvonalak ahol nem megy izzadás/zuhanyzás nélkül; de főleg reggelente messze nem megoldhatatlan izzadtság nélkül beérni.
Más kérdés hogyha felb×sszák az embert melóban, az ellen az izzadtság ellen már nehéz/nem lehet hatásosan védekezni, de az más téma. -
Reggie0
félisten
válasz
GoldhandRent #107 üzenetére
En azert rollerezek, mert nem kivanok napi 4-szer zuhanyozni(egeszsegtelen), se osszeizzadva megjelenni es ulni a kollegak mellett, se 2-3-szor tobbet ruhat valtani es mosni. A kerekparozas inkabb sport, mint kozlekedes mamar, utobbinak nagyon nem praktikus.
Persze vannak igenytelen emberek akiket nem zavar, hogy egesz nap buzlenek.
-
+1
Nem azt mondom le a rollerekkel -bár nem szeretem sem az eszközt, de legfőképp ahogy használják- hanem hogy ezt is ésszel kellene csinálni.
Bukó kötelező lenne erre is (szerintem bringára is) - ezzel a kis kerékkel elég könnyű zakózni. Van egy összetelós 20cm-s kerekű Aldis sima rollerem (azzal kísérem a gyereket mikor futóbringázik), vannak néha meglepetések mikor jobban süpped valami, vagy picit nagyobb a szintkülönbség mint elsőre vártam.
Sajna a közlekedési kultúránk is baromi szegényes, és a tárolással is akadnak gondok. Én még elvagyok a bringaúton a rolleresekkel, inkább ide valók mint a járdára; de sajnos sokan a járdán baszatják. És értelmes fék nincs rajtuk (igaz, átlagjuzer bringáján sem feltétlen).
Az elektromos rollerekkel annyi változott, hogy a kevésbé kultúráltan közlekedő emberekből (főként relatív fiatalokból, 15-30év) talán egy kicsivel több van közöttük, és tesznek a többi közlekedőre. Lehet ezekkel is normálisan közlekedni, max a magyar utakon eleve nehezítés bármilyen kiskerekű jármű.
#39Dr. Romano: +1
-
Somatom
veterán
válasz
GoldhandRent #107 üzenetére
Akkor inkább villanybringa. Az biztonságosabb, mint a roller. Az enyémből ki van ütve a korlátozás. Teljes rásegítésnél 30 -ig olyan, mintha a levegőben tekernék. Szóval, a szabályos 25 -höz egyáltalán nem kell erőlködni. Fárasztóbb a rolleren állni.
-
GoldhandRent
őstag
& és erre is:#14Mercel
a gyalogosnak sincs keresnivalója a kerékpárúton, mégis ott lébecolnak.
bringások között pedig gyakran a bringások (kommersz bubisok 15-20 km/h-val) sokkal zavaróbbakvannak utak/utcák, ahol nincs alternatíva.. vagy az úton mész, vagy a járdán, és erről nem a rolleres tehet. vagy a járda szar, vagy az úton mennek 70-nel, aztán válassz, hogy melyik kevésbé kellemetlen. jelzem, ugyan ezekben a szitukban egy bringásnak épp annyi keresnivalója van az adott úton, vagy járdán, mint a rolleresnek.
inkább több embernek - főleg azoknak az autósoknak, akik 4 tonnás szuvval és/vagy 6 méter hosszú yachttal ülnek a dugóban........EGYEDÜL - kéne rollerra váltania. azért nem bringára, mert valszeg lusta tekerni (én is lusta vagyok)
nekem is van autóm, nem is szar, mégsem baszódok a dugóban a reggeli és a délutáni csúcsban -
peugeotmate
őstag
Nem kéne.
-
CapriBoy
tag
Jó cucc.
-
Reggie0
félisten
Az ules valoban feltetel az EK rendelet szerint, viszont akkor ennek hianyaban gepjarmu lesz. Viszont a magyar torveny ami behuzza az EK rendelet egyes reszeit az csak a tablazatot hasznalja fel, szoval eleg keplekeny, hogy ez egyaltalan kotelezo-e.
A fekrendszerrrel, lampaval a segedmotors kerekpart fel kell szerelni. Tehat nem attol lesz SMKP, hogy ezek rajta vannak, hanem azert kell felszerelni, mert SMKP kategoriaba tartozik, kulonben nem fog engedelyt kapni es nem hasznalhatod kozuton, de ezek hianyaban is SMKP. A hatosagi tipusengedely ugyanez, attol meg SMKP-t gyart egy gyarto, hogy nem papirozza le, sot onnan lehet tudni, hogy le kell papiroznia, hogy az SMKP kategoriaba sorolodott be a gyartmanya(a muszaki parameterek alapjan), azaz ez utan kell papirt szereznie es ebbol tudja a gyarto, hogy egyaltalan milyen fajta jarmuvet kell engedelyeztetnie.
Hasonloan a kerekparodra azert kell lampat rakni, mert a kresz eloirja, hogy a kerekparokra kell lampa. Ha nem raksz ra lampat, attol az meg kerekpar marad, csak szabalytalanul hasznalod. -
Somatom
veterán
Jogos. Nem gondoltam bele, hogy vki pedálos villanybiciklit motorként használjon. Az valóban nem Spedelec. De, a végeredményen nem változtat. Közúton nem használható sporteszköz. Nem lenne jó, ha SMKP -nak tekintené a hatóság. A rendőr rögtön kérné a biztosítást és mivel az nincs, már indulna is a bünti.
Új hozzászólás Aktív témák
- Dell Precision M4700- I7 4. generációs - 16Gb - Nvidia Quadro
- Panasonic Toughbook CF-MX4-1 12.5" Érintős- - Akár 8-10 órás akkuval
- Gyermek okosóra GPS nyomkövetővel, Wonlex CT06PRO-L 4G lila, új
- BH Fitness Prisma M30 futópad kedvező áron, első tulajdonostól
- Weboldal készítés verhetetlen áron! - Vállalkozásoknak, Portfóliónak, Cégeknek
- Telefon felvásárlás!! iPhone 13 Mini/iPhone 13/iPhone 13 Pro/iPhone 13 Pro Max/
- 2 TB-os Kingston NV3 M.2 SSD - 6000 MB/s olvasás
- Telefon felvásárlás!! Honor Magic6 Lite, Honor Magic6 Pro, Honor Magic7 Lite, Honor Magic7 Pro
- Telefon felvásárlás!! iPhone 15/iPhone 15 Plus/iPhone 15 Pro/iPhone 15 Pro Max
- Telefon felvásárlás!! iPhone 14/iPhone 14 Plus/iPhone 14 Pro/iPhone 14 Pro Max
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest