Aktív témák
-
parandroid
félisten
Az a baj, hogy a t. szülő azt várja el az iskolától, hogy nevelje a gyermekét, mert [ő maga nem ér rá] / [nincs hozzá kedve] / [le se sz.rja]. Ellenben a szeretett gyermeke személyiségi jogai szentek és sérthetetlenek.
Azt nem értik meg, hogy nem azzal tesz jót a gyereknek, ha mindent megad, mindent megenged neki és kimossa a sz.rból, ha folyton belekeveredik, hanem azzal, ha tisztességesen, következetesen rávezeti arra, hogy mindenért, amit tesz, ő a felelős, és lesz szíves elvinni a balhét. Én jópárszor kaptam iskolában rossz magaviseeltért, volt olyan, hogy érzésem szerint igaztalanul, de már akkor is tisztában voltam vele, hogy ez belefér a pedagógusi hibaszázalékba.
Aztán amikor odáig fajult a helyzet, hogy megkaptama diplomámat, úgy döntöttem, hogy a t.k.m megy el tanítani, kerestem egy jól fizető állást a verenyszférában, és hagytam a fenébe a stresszet és idegeskedést, amit a család összes tagján látok két generációra viosszamenőleg. Ja, és többet keresek, mint a lassan 30 éve pedagógusi pályán lévő anyám (még akkor is, ha nem számolom az útiköltségtérítést, kajapénzt és egyéb juttatásokat - ezzel szemben az ő oldalán csak az olya sok társadalmi vihart gerjesztő 13. havi bér van)...
p
Aktív témák
- 7600 mAh-s az aksi az iQOO új mobiljában is
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Dell notebook topic
- sziku69: Szólánc.
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- CADA, Polymobil, és más építőkockák
- Steam, GOG, Epic Store, Humble Store, Xbox PC Game Pass, Origin Access, uPlay+, Apple Arcade felhasználók barátságos izgulós topikja
- iPad topik
- PlayStation 5
- Mesterséges intelligencia topik
- További aktív témák...
- Fujitsu Esprimo D7011 Intel i7-11700 16GB 512GB 1 év garancia
- Panasonic CF-20 ütésálló, ipari notebook & tablet számlával, garanciával
- Apple iPhone 13 mini Red Kompakt méret, nagy teljesítmény 256 GB Használt,szép állapot, 100%
- Eredeti Lenovo 135W töltők (sárga téglalap)
- Apple iPhone 13 Pro Max 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest


